Mostanában gyakran azt álmodom,
hogy fölfelé megyek.
Romos lépcsőkön és törött létrákon
mászom, csak egyre mászom fölfelé
és visszacsúszom mindig…újra…
Kitartóan, de egyre nehezebben
mindig csak újra… újra fölfelé…
Néha fölérek: föl a csúcsra.
Körülnézek és mindenütt romok,
ledőlt falak és szürke sivatag,
összezárult vagy beszűkült utak,
ott fenn sincs más,
csak az, mi odalenn.
Fölébredek.
Fel kéne adni végre…
Nem lehet.
Forrás: Lélektől lélekig
Már hideg párát ont az őszi rét,
ó add nekem a kezed melegét!
Ha ránk borul a téli alkonyat,
tán elfelejtünk tavaszt, víg nyarat…
s ha csengős szánon új csapat halad,
aludd mellettem téli álmodat…
Forrás: Lélektől lélekig
Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
Ha tükröd magad elé tartod,
s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.
Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van.
Forrás: Szeretem a verseket
Lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát.
Lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét.
Lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel.
Lassan meghal az,
aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit.
Lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására,
Élj most!
Légy merész ma!
Cselekedj mindjárt!
Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!
Forrás: Szeretem a verseket
Kattints a címre a teljes vershez!
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.
Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.
De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.
Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.
S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,
Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.
Forrás: Szeretem a verseket
Jó éjszakát! Félbeszakadt dal, tréfa, játék,
téged az álom-angyal kék szárnya öleljen,
jó éjszakát! Több könny ne csillogjon szemeidben,
jó éjszakát! Szívedből csönd hajléka váljék.
Jó éjszakát! Minden szavam ízleld soká még,
mint bűvölő távoli hang, búgjon szünetlen,
s ha gondolataidra álom fátyla röppen,
szemednek képmásom legyen tünde ajándék.
Jó éjszakát! Egy pillantást vess lovagodra,
nyújtsd arcodat… Jó éjszakát!… Hívnád
cseléded?
Melledre én … Jó éjszakát…! A blúz befogja.
Jó éjszakát! Suhansz, ajtódat már elérted.
Jó éjszakát! Itt a kilincs – bár még forogna!
Súgnám: Jó éjszakát!… Nem hagynálak
aludni téged.
Forrás: Lélektől lélekig
Domború köd a házon
Ma egész nap henyéltem
Boldog daganat ködből
Napnyugovás: fehérben
Áldott mesém mi lenne:
kinti áhítat mása
Vánkos-kötésű könyvből
vadlúd kiáltozása
Kamra most minden élet
Tapogató szabadság
Végzetes szívburokban
titkos értelmű kamrák
Égi és földi jószág
fehér vakságból gyermek
Elérhető csodát vél
Szárnyat a szárnya mellett
Hisszük: közel az isten
s a fejsze, tuskónk mellett
Embert és vad vadacskát
szép tévedés melenget
Ami kívül csalódik
itt van, de fénybe-zárva
Szobám fűtött és cifra:
egy kannibálnak álma
Forrás: Lélektől lélekig
Mit akartam én itt magammal,
gyöngéd bohóckodásaimmal.
Sok pénzt kellett volna keresni.
Olykor megpróbáltam szeretni.
S volt szivemre-szorított késem:
a kockázat volt fényűzésem.
Forrás: Lélektől lélekig
