https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Madách Imre – Emlékszel-é?

    Emlékszel-é a szép napokra,
    Midőn oly boldogak valánk,
    És minden oly szép összhangzással
    Mosolyga ránk,
    Emlékszel-é?

    Hallgattuk a pacsirta dalát
    S midőn eltűnt felhők megett,
    Lelkünkben halkan folytatók a
    Lágy éneket.
    Emlékszel-é?

    Akkor szívünkben is tavasz volt,
    Szerelmem a pacsirtaszó.
    Felhő borít most engem is, de
    A dalra óh
    Emlékszel-é?

    Folytatja-é azt, lány, szíved még,
    Mit csak neked danoltam én?
    Ha nem, – dalával e szegény szív
    Is halni mén,
    Ha feledél.

    Nem zeng fel újra, mint pacsirta,
    A szívre nem jő két tavasz,
    S számomra benned, oh leányka,
    Már veszve az,
    Ha feledél.

    S ha mondok is dalt, őszi szél az,
    Mely hord hervadt virágokat,
    Miket a dús tavasz feledve
    Az őszre hagy,
    Mint feledél. – –

    Forrás: MEK – Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Radnóti Miklós – Tört elégia

    / Sík Sándornak /

    1

    Életem írtam kis bottal a porba
    ott estefelé, hol két út összefutott.
    Szörnyű ábra volt; füstölt, mint záptojás
    szegények ritkás asztalán
    és halálig mutatta magam:
    államat fölkötő kendő takarta
    kiserkedt szőrözetem végül
    és oszlottam ott a selyem levegőben.
    S az útontúli lejtőn gyenge bokorra
    szállt a madár; csapdosva tartotta
    a buktató ágon a súlyát
    és elsiratott vékony fütyöléssel.

    2

    Most estébe fordult e sánta vasárnap
    és itthon ülök. Békés és harcos könyveim fölött
    a polcokon s fiókjaim lukán
    lidércként imbolyg a házkutatás riadalma
    és apró fényekkel tétovázik:
    villanjon-é, vagy várjon-e még?
    Hát villanjon! riadalom legyen itt
    körülöttem! életem emlékei közt
    két férfi lóg két durva bitón
    s apró hajakkal sodrott kötél
    foszlik a súlyuk alatt.
    S mint hegyi fák ágaiból
    hajnalra kicsúszik az új ág,
    úgy belőlem is vadgalambhangu
    versekben csúszik ki érettük a sírás.

    3

    És mindennap újszülött borzalommal élek
    s oly nyugtalanul. Szeretőm karolásához is
    gond íze járul s egyre vadabb bennem
    a szomorúság.
    De néha azért ő, ha azt hiszi
    nem veszem észre, titkon hisz egy istent
    és ahhoz imádkozik értem.

    1933

    Forrás: MEK – Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Pilinszky János – Mert áztatok és fáztatok

    Forduljatok hát ellenem
    ti meglapuló szörnyek,
    az omló folyosókon át
    hatolva egyre följebb,
    nyomuljatok be szabadon,
    futótüzet kiáltva
    lassan fölétek rakodó
    hatalmas éjszakámba!

    Csupaszra vetkőztessetek,
    semmit se hagyva rajtam,
    vegyétek el a homlokom,
    a szemem és az ajkam,
    mert áztatok és fáztatok,
    mert éheztetek bennem,
    bár én is áztam-fáztam és
    nekem se volt mit ennem.

    Legyűrhetetlen fölkelés,
    dadogó, győztes lárma!
    mint életfogytig elítélt
    fegyencek lázadása.
    Egyetlen boldog pillanat,
    a végső és az első:
    csak állok majd és reszketek,
    akár egy égő erdő.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Ady Endre: A kezdet siratása

    Dehogy maradnék veszteg,
    Mihol minden napomon
    Drágaságokat vesztek
    És nincs mit féltenem.

    Búza-földön keresztek
    S más keresztek itt s amott,
    Nincsen Vég és nincs Kezdet:
    A Kezdet halála fáj.

    Ez fáj mégis: a Kezdet,
    Ez a szent, ős Valami,
    Akit most már megesznek
    A Vég halott szájai.

    Micsoda-szép gerezdek
    Kínálgatták magukat
    S milyen szép volt a Kezdet,
    Akit most megöl a Vég.

    Milyen búsak, esettek,
    Kik most kezdnek kezdeni,
    Oh, fiatal keresztek,
    Látlak ifjú vállakon.

    Siratlak, drága Kezdet,
    Ki hozzám kegyes valál
    S mert Vég sincs, hát meresztek
    Kisírt szemeket feléd.

    Lelkem immár megedzett.
    Élni? – halni? – : ugyanaz,
    De siratlak, szent Kezdet – :
    Most nem vagy sehol-sehol.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Farkas István – Életszilánk

    Név: Farkas István
    Születés / halálozás: pontos adatok nem ismertek
    Foglalkozás: költő
    Korszak: 20. század második fele (feltételezhető)

    Farkas István azon költők közé tartozik, akiknek életútja alig dokumentált, versei viszont egyértelműen felismerhető hangot hordoznak. Nem a kánon peremén áll, hanem inkább a reflektorfénytől távol dolgozó lírikusok sorába illeszkedik, akiknek jelenléte elsősorban antológiákban, válogatásokban és online versgyűjteményekben érhető tetten.

    A róla fellelhető biztos adatok szűkösek: nem kapcsolódik hozzá ismert irodalmi csoportosulás, nem kíséri részletes életrajz, és nem tartozik a gyakran elemzett, tankönyves szerzők közé. Mindez azonban nem hiányként, hanem jellegzetességként olvasható: Farkas István esetében a versek nem egy ismert életpályát illusztrálnak, hanem önálló létet élnek.

    Költészete többnyire intim, elcsendesedő, reflexív hangon szólal meg. Visszatérő témái között feltűnik a magány, az elmúlás tudata, az emberi kapcsolatok törékenysége és a belső számvetés igénye. Verseiben ritka a nagy gesztus; inkább a visszafogott, pontos megfigyelések, a kimondott szó súlya dominál.

    Nyelve általában letisztult, nem keres formai bravúrokat, mégis feszes. A megszólalás gyakran vallomásos, de nem kitárulkozó: inkább kérdez, mint kijelent, és teret hagy az olvasónak. Ez a fajta líra nem azonnali hatásra törekszik, hanem lassan épül be az emlékezetbe.

    Farkas István költészete jó példája annak, hogy az irodalmi jelenlét nem kizárólag ismertség kérdése. Versei azt sugallják, hogy a líra egyik legfontosabb terepe épp az, ahol az alkotó nem magát, hanem a megszólalás tisztaságát helyezi előtérbe.

    Ez az életszilánk a jelenleg hozzáférhető, biztosan azonosítható információkra és a versekből kirajzolódó költői világra támaszkodik. További adatok előkerülése esetén a kép árnyalható, de a lényeg alighanem változatlan marad: Farkas István olyan költő, akit elsősorban olvasni érdemes, nem besorolni.

  • Olavo Bilac – A pók szerelme

    Nézd, bársonyos busa potroha hogy remeg,
    nyolc csillogó szemében parázsló furcsa láz,
    lustán sütkérezik a nyári nap meleg
    fényén, és leng mögötte az ingó kusza ház.

    Nyugodtan szállhatok, ne féljetek, legyek!
    A vágytól elbutítva elpetyhüdt a vadász.
    Állkapcsa lóg, s mohón várja a szörnyeteg,
    hogy gerjedő hevét már lehűtse kurta nász.

    Jön már a hím. Nézd, hogy fut, hogy rohan a falánk!
    Dalként felzeng a perc, sajgó gyönyöre mély;
    egy napsugár tüzében a háló csupa láng.

    A nőstény jóllakott s holtan hull le a férj…
    Boldog, kit akkor szúrt át az orgyilkos fulánk,
    mikor a vég öröm és gyötrelem a kéj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo – Mert minden földi lélek

    Szabó Lőrinc fordításában

    Mert minden földi lélek
    valakibe
    átszáll, mint illat, ének,
    láng vagy zene;

    mert minden élet annak,
    amit szeret,
    rózsákat mindig ad vagy
    töviseket;

    mert április a lombnak
    víg zajokat
    s az alvó éj a gondnak
    nyugalmat ad;

    mert vizet a virágnak
    az ébredő
    hajnal, a cinkét a fáknak
    a levegő,

    s mert a keserű hullám
    ha partra hág,
    a földnek, rásimulván,
    csókokat ád:

    én, csüggve karjaidban
    az ajkadon,
    a legjobbat, amin van,
    neked adom!

    Gondolatom fogadd hát:
    csak sírni tud,
    ha nincs veled, s tehozzád
    zokogva fut!

    Vágyaim vándorolnak
    mindig feléd!
    Fogadd minden napomnak
    árnyát, tüzét!

    Üdvöm gyanútlanul és
    mámorosan
    hízelgő dalra gyúl és
    hozzád suhan!

    Lelkem vitorla nélkül
    száll tétova,
    s csak te vagy íme végül
    a csillaga!

    Vedd múzsámat, kit álma
    házadba visz,
    s ki sírni kezd, ha látja,
    hogy sírsz te is!

    S vedd – égi szent varázskincs! –
    vedd a szívem,
    amelyben semmi más nincs,
    csak szerelem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Menotti del Picchia – Szerelem

    Rónai Pál fordításában

    Minden szeret!
    A csillagok, rovarok, gyökerek
    lehiggadt vággyal vagy vad szenvedéllyel,
    az ég, a föld, a nappal és az éjjel,
    minden szeret, minden szeret!

    A szakadékok torka csupa kéj,
    van, kit magához húz a buja mély,
    csókja szédítő, ölelése izmos,
    ölébe láz von s tébolyult szadizmus,
    szólongat folyton és kínálja keblét,
    hol vágyat és lázt csillapít a nemlét.

    Vagy figyeld, hogyan ölel a lián:
    fojtva, szorítva kúszik fel a fán
    s a szálfa kényes, vastag törzse roppan
    – a nő szerelme sem tud ölni jobban –
    felfut egészen a lombokig a
    sajgó erotika,
    mint hogyha csók közt fojt két vad, meleg kar,
    vagy rádtapad egy száj s lihegve megmar.

    A szerelem s a halál násza titkos:
    egy bomlott csókban, két parázna cinkos,
    ha találkoznak, ellobban az élet.
    A kéj – vad szenvedést ígér,
    gyönyör – csak az, ami gyötör,
    és elpusztulsz, ha vágyadat kiéled,

    Ezért látsz mindenütt, bárhova nézel,
    szerelmet, mely öl, életet emészt el,
    mely csellel harcol, akár a gyökér
    s a föld nedvét szívja, ahova ér,
    vagy fáj és szenved, mint a terhes ág,
    mely földre hajlik s tiszta égbe vágy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva – Szerelmes-szonett

    Kékszemed tükrében elmerülve
    csodás holnapról képet álmodok.
    Ölelő karjaidban szállok a fénybe,
    szádra forró vágyakat csókolok.

    Hallom a dalt, mit nekem énekelsz:
    lágyan száll felém gitárod hangja,
    édes szerelmeddel körülölelsz,
    mint akkor, a legelső éjszaka…

    – Azóta életem megváltozott,
    látom az utat, mi feléd vezet.
    Elviszem hozzád a legszebb titkot,
    jól tudod, ez már nem csak képzelet.

    Szerelmes szavad a szívembe vágy,
    ha nem vagy mellettem, hideg az ágy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hajnal Anna – Álmodtam?

    Álmodtam?
    már előző éjjel is vártál
    valamely parkban valamely fánál:
    a fát a parkot az órát elfeledtem
    de hova lettél? és hova lettem?

    Álmodtam?
    ma éjszaka mellettem álltál
    kettő voltam és kettő voltál
    némán fogtam mind a négy kezedet
    némán fogtad mind a négy kezemet
    hol egyedet hol másikod kérdem:
    hol egyemet hol másikomat kérded:
    melyiked lehetett
    melyikem lehetett
    aki szerettél?
    aki szerettelek?

    Forrás: Lélektől lélekig