Én olyan nagyon jó vagyok
mint öreg nyulak, öreg királyok.
Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
este nem ütnek meg a huligánok.
Ha eljössz hozzám, én leszek
nagy út után a vizesárkod.
Mert olyan nagyon jó vagyok
akár a víz, hogyha kívánod.
Hullám fölött, hullám alatt
elalszom majd, semmit se látok.
Betakarják a szememet
tátogató fehér virágok.
1965
A vastag ég szobánkba lép
és puhán feldőlnek tőle mind
aprócska tárgyaink.
Ó, vasárnap reggel, te édes!
hat érdes reggel gondja ring
s kiúszik ablakunkon.
Mert hó ragyog kint és pehely
szöszös pehelyre szálldos ujra,
fehérre hófehér.
Az utcai csenden át gyerek
piroska orráról beszél
sok gyöngyös szippanás.
Ó, lassú ébredés, óra
csengése nélkül, jó piszmogás
és hűvös, tiszta ing.
S mint a szabadság szerszámai,
csendben várnak ránk léceink
mélázó szíjaikkal.
Az ég a földig ér!
vonulj a hallgatag erdők felé,
komisz jövőd úgyis kisér
és sorsod úgyis lankadó,
mint holtrasebzett őzeké.
És holnap már lehet,
hogy utólszor tétováz ajkadon
elillanó lehelleted
s halott arcodra sávokat
a hulló bombák árnya von.
Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)
Virágporos, tüzes, szent szárnyát
Hiába verdesem, töröm,
Nem akar elmaradni tőlem
Az Öröm, az Öröm.
Virágport szitál a lelkemre,
Elkábít, mámorban ülök,
Bús, vad tüzek serkennek bennem:
Örülök, örülök.
Fölécsapok. Töröm a szárnyát.
Hess, hess. Óh, vidám hajnalok
Madara, mit akarsz te tőlem?
Meghalok, meghalok.
Ő csak szitál. Mind tüzesebben
Izznak az erek, idegek,
Csak a verejtékem lesz egyre
Hidegebb, hidegebb.
Forrás: Szeretem a verseket FB
Fáradt-szelíden megy a Szépség –
Felette éhes, sunyi vércsék
és csapja az út sárhabarcsa.
Életet lehel fűnek-fának,
de mint hajdan az Ember fiának:
nincs ahová fejét lehajtsa.
Hideg sírással jön az éjjel –
A vándor tekint szerteszéjjel
s veri zord alvók ajtaját.
Köpenyegét, a bús-kopottat
összehúzza és úgy kopogtat
a szívünkön: szabad-e hát?
1926
Forrás: MEK
Figyelmeztetlek;
mint a téli reggel,
egemen annyi csak
– ha fölkél is – a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap.
S: vigyázzad lépteid,
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken.
És: kapaszkodni nincs
se fal, se ág…
Én be nem csaplak,
a közhely szavát mondom,
ha érteni csak az segít.
Tél van. Korán esteledik.
Forrás: MEK
Cigánynak néztek? Rájuk hagytam.
Kunnak? spanyolnak? kistatárnak?
Metszett szemmel csak mosolyogtam:
röpdösött bennem egy madárhad.
S a szárny is voltam és az ég is,
arcomon túli arc a kékben;
öklöm a Holdban: görcsös fétis,
dúlt néger-isten a mesékben.
Amit megéltem: az voltam én,
naponkint más jaj, más öröm,
a halál közelében nagy szél,
nyársuhanás és hóözön;
kihantolt hadseregek csontja
ott, ahol a kamillásrétek
emlékezve és undorodva
ágyús telekbe visszanéznek.
Bakonyerdő a vállaimnál,
Prága és Varsó homlokfénye,
ezeresztendős eső sétál
elém egy májusvégi éjben
s elázom benne, csontig ázom,
borzas pünkösdirózsás férfi,
vándor-arcom a másnapi szél
napos égboltra kicseréli.
Forrás: MEK
Kosztolányi Dezső fordítása
Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,
Sem Anglia, a hős, mely rengeteg
Árút tetéz partján, s dús, rettegett,
Sem Franciaország, mely elborulva
Tébolyda-zajjal víja az Eget,
Sem Amerika, a sivár, a durva,
Sem Németország, mely csak szókba fúl ma –
Hőst egy sem ád, akit hír emleget.
Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,
Hulljon le lánc és béklyó-garmada,
Légy a világ élesztő harmata!
Szárazföldön légy mása a görögnek,
Ki Szalamisz szikláin nem törött meg,
Te légy, te a legyőzhetetlen Armada.
Szabó Lőrinc fordítása
Sem a hosszú spanyol haláltusa;
sem Anglia (csak a hajói még
s pénz érdekli világkalmár-eszét);
sem az őrültekháza Francia-
ország, melynek eget sért zsivaja;
sem Amerika, az útszéliség;
sem a szószátyár germán hülyeség
nem ígér többé hőstettet soha.
Magyar! Mentsd meg a világot! Tebenned
gyúl a rege: lánctörők szent dacát
látva éledjen szellem és világ!
Újítsd, szárazföldön, a gráfia Tettet,
mely Szalamiszból templomot teremtett
s nyílt tengerre űzte az Armadát!
Forrás: MEK
Óh, pírban fürdő,
Szépséges világ,
Pihent testeknek
Boldog, lomha kéje,
Rejtelmes, fényes,
Ezer puha fészkű,
Gyönyörű Város.
Óh, szent hajnal-zengés:
Élet szimfóniája,
Csodálatos Élet,
Be jó volna élni.
Mennyi öröm zúg
És mind a másé,
Mennyi arany cseng
És mind a másé,
Mennyi erő küzd
És mind a másé,
Mennyi asszony van
És mind a másé,
Mennyi új kéj zsong
És mind a másé,
Mennyi szándék tör
És mind a másé,
Mennyi minden van,
Mennyi szép minden,
Mennyi szent minden
És mind a másé.
Forrás: MEK
Eső után fény, különös fény, mit játszol
oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?
Utcákon, utcámon, utcánkon, édes:
szeretem ami szomorú, szeretem ami fényes.
Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csünget
az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!
S innen az emeletről – pici tókat, ingókat, elfutókat,
látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.
Talán az egész világ most csak ing és elfut és fölkap
az Égbe, mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat
engem és téged egy ecsethajszálon s majd újra elmázol
mint a felhőt és tócsát, amit senki se gyászol…
Óh jaj, mi készül itt, térben és időben, micsoda föstmény!
…Eső utáni fény, méla-friss, égő-hűs, különös fény…
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
Kislánykoromban a gúny s a feszült
igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.
A lázadás, mely éppen csak lehűlt,
most mélyen fortyog bennem, mint a láva.
A szerelemnek hívott tévelygések,
a kín horga, min vágy volt a csali,
és bölcs lettem, de süket, mint a vének,
vagy zaj van, az Istent nem hallani.
Mi jöhet még? A lassú szétesés
sejtről sejtre. A kíméletlen gének
sodornak már a végső csönd felé,
míg hallgatom a szívverésem. Félek.
(Túl mindazon, de innen mindezen
mi mást tehetnék, mint hogy létezem?)
Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
