https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Gyurkovics Tibor: Lebegés

    Csak arra emlékszem hogy éltem
    aztán arra hogy meghalok
    lebegtem a homályos fényben
    de tudtam – a tiéd vagyok.

    Forrás: Gyurkovics Tibor versei.

  • Bella István: Csodák és csudák

    Julian Tuwim után, szabadon

    Egyszer júliusban
    kéken havazott,
    ebcsivitelésre
    madár ugatott.

    Füvek kék tavára
    tehéncsorda szállt,
    sárga égen zöld nap
    kék dalt kóricált.

    Virágok torkába
    lepke fészkezett,
    s mindez még egy percig
    se történhetett.

    Félig leeresztett
    szempillámon át
    néztem, ámuldoztam:
    De csuda világ.

    De hogy kinyitottam
    szemem, a csoda
    eltűnt, s minden szürke
    lett és mostoha.

    Minden fény s varázslat
    köd lett, s jeltelen…
    De azóta gyakran
    behunyom szemem.

    Forrás: Bella István összegyűjtött versei (a vers Julian Tuwim nyomán, szabad átköltésként született).

  • Tristan Tzara: Elágazás

    Nem akarlak elhagyni
    Mosolyom úgy a testedhez tapadt
    Mint az alga csókja a kövekhez
    Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
    De csak te tudod kicsalogatni házából
    Mint kedves hangok a csigabigát

    A fű közül
    Virágok üde keze tárul felém
    De nekem csak a te hangod a kedves
    Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Pasztell

    A ferde domb falán, hol fölkúszik az árnyék,
    az ablakomból látom, mezítlen láb halad.
    Körötte mind a csend, mit úgy adott a tájék
    ajándékul neki, mint ritka dolgokat.

    Kancsója billen egyszer, kis tej a földre löttyen,
    hosszú és sápadt arcát a lombok elfedik,
    hűs árnyak gyülekeznek köréje egyre többen,
    ő a fejét lehajtva megy föl-le, föl-le itt.

    Ha néha megpihen, mellére rátapadnak
    fehér és kék virágok – vad csecsemők sok kelyhe
    s szívják belőle a szerelmet és az ablak
    keresztje hull reá, mielőtt útra kelne.

    Reggel csak lefelé jön, este csak fölfelé megy,
    mint bábok színházában türelmes figura
    és mint az alvajáró átszeli a vidéket,
    az ég aljára lép s betér a kapuba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Az ifjúságon immár…

    Az ifjúságon immár túljutottam,
    Napjaim lejtése már nem szilaj,
    Már nem zuhog, mint vad víz, áll nyugodtan
    És simán, mint a hűvös, bús olaj.

    Ó, bús olaj, kit szűrtek fájó prések,
    Lelkem olaja…….eség,
    Megkenni véled a vén szenvedések
    Sajgó hegét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: Mélyülő örvény

    Az évek múlnak, s múlhatatlan
    nyomuk bennünk marad;
    életünk bomlik s bonthatatlan
    örök-egy pillanat.

    Súgta, mondta, zengve dobolta
    a szívünk, hogy szeret;
    mint vad láng lobogtatta volna
    életem életedet;

    S ha egymást meggyötörni vitt a
    dúlt vér, tépett ideg,
    kéz szó fordulva csapott vissza,
    magát sebezve meg.

    Kín, szenvedély kiforr, letisztul,
    elnémul s névtelen
    van, mint a lét, mely létezik, túl
    szavakon, tetteken.

    Az évek múlnak s múlhatatlan
    nyomuk egymásba vész.
    Életünk bomlik s bonthatatlan:
    együtt csonka-egész.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XII. szonett

    Számolva az óramondó időt
    S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
    Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
    S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;

    S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
    Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
    S hogy hág kévék ravatalaira
    A borzas-ősz szakállú nyári zöld, –

    Sorsodat nézem, a szépségedét:
    Útja a romboló időn visz át,
    Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
    S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;

    S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
    Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIII. szonett

    Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
    Addig lehetsz csak míg földünk lakod:
    Készülj gyorsan közelgő véged ellen
    És add át másnak édes alakod.

    Kölcsön-szépséged így lehet örök
    Virágzás csak, mert, bár tested kihűl,
    Újjászületnél s édes gyönyöröd
    Édes sarj nyerné egykor örökül.

    Van-e, ki ily szép házat veszni hagy,
    Ha hű gond megjavíthatja, mire
    Felzúg a tél viharos szele, vagy
    A halál örök, fagysivár dühe?

    Ó! csak a pazar. Drágám, volt apád;
    Hadd mondja ezt a fiad tereád!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Mint hegedűszó, jajgat az orkán

    Mint hegedűszó, jajgat az orkán.
    Lánykának hűvös mosolya hull rám.
    Kéklő szemétől mért megijedni?
    Sok minden kell és soha semmi.

    Távoli fény, mi, annyira mások,
    vénen nézem a fiatalságod.
    Ifjaknak jókedv, vénnek az emlék.
    Hófútt éjeken vad zuhatag tép.

    Sorsomat zengi hegedű-orkán.
    Szívre havazva hull mosolyod rám.

    Erdődi Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Tánya szép volt

    Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
    Hófehér szoknyája alján piros fodor libegett.
    A kertalji sövény mögött, mikor este útra kel,
    cicázik a Hold a ködben, az ég fellegeivel.

    Jön a legény, megbiccenti fürtös fejét, úgy köszön:
    „Ég veled, kis boldogságom! – mert én mással esküszöm.”
    Holtfehér lesz, s mint a harmat, oly hideg a szép leány,
    mérges kígyóként gyürűzik hajfonatja a nyakán.

    „Nem akarlak megbántani, ó, te kékszemű legény.
    Éppen jöttem, hogy megmondjam: bizony máshoz megyek én!”
    S szól a harang… nem imára – esküvőre hívogat,
    megy a násznép a szekéren, de hang nélkül hajtanak.

    Nem a kakukk panaszkodik, Tánya anyja sírdogál.
    Halántékán mély seb tátong: fekszik a lány halva már.
    Koszorúként homlokára vére száradt, cseppre csepp…
    Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.

    Jobbágy Károly fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig