https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Kiss Judit Ágnes – Utóirat

    Mert nem azt sírom vissza, nem a végét,
    az elégedetlenség csöndjeit,
    ahogyan együtt bámuljuk a tévét,
    a kifogásokat: ne most, ne itt,
    a számítógépes játékkal töltött,
    ketten magányos esti hallgatást,
    a kapcsolatnak hívott szürke börtönt,
    ahol nem vagy, csupán egy zárkatárs –

    Az ösztönöket átíró bizalmat
    siratom, ahogy a ló engedi,
    hogy kézbe vedd a hátsó lábát, azt az
    önfeledtséget, ahogy felfedi
    védtelen hasát a macska előtted.
    A vad meglátott, nem futott el mégsem.
    Te visszanéztél rá, aztán lelőtted –
    a föld szép lassan szívja be a vérem.

    Noha ártatlanul, értetlenül,
    bosszúvágy nélkül pusztul el az állat,
    benned is tátong a lövésnyi űr,
    mert jól tudod, hogy erre nincs bocsánat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilas József Tamás – Nem érdekel

    Nem érdekel, hogy hány csepp a tenger,
    vagy hány bolygó a világegyetem,
    azt akarom tudni, mire gondolsz, mikor
    a fülembe súgod: szeretlek, kedvesem.
    És ha az alagút végén a fény a
    kivégzőosztag torkolattüze,
    vajon átölelsz-e?
    Forró csókkal suttogva, hogy
    több ez a másodperc velem,
    mint lenne tíz élet nélkülem…

    Nem érdekel, hogy kié voltál mielőtt szívedhez értem,
    azt akarom tudni, megállsz-e előttem,
    teljességeddel, hogy szerethesselek.
    És meleg télikabátként hagyod-e,
    hogy átöleljen a szerelmem.

    Nem érdekel, hogy hányszor estél el,
    azt akarom tudni, felállsz-e,
    hogy újra csókot lehelj fáradt lelkemre.
    Hogy álmos hajnalon a víz tükrébe belenézve
    valóban önmagad látod-e.

    Nem érdekel, hogy hány szívet törtél,
    vagy a tiéd hányszor tört össze.
    Azt akarom tudni, vajon
    karjaidban lejárt-e a törések ideje.

    Nem érdekel, hogy milyen sötét fellegek takarják
    el az eget, vagy a világ holnapra elsüllyed-e,
    azt akarom tudni, minden hátralévő percben,
    hogy milyen nektárt rejt még ajkad íze.

    Nem érdekel, hogy mi az, amit már megkaptál,
    azt akarom tudni, hogy még mire vágysz,
    és felismered-e, ha szembe jön veled a boldogság.

    Nem érdekel, hogy mi az, ami fájt,
    azt akarom tudni, fájna-e, ha nem az enyém volnál.
    Nem érdekel, hogy hol van az, ahol még nem voltál,
    azt akarom tudni, meddig jössz el velem,
    hogy megtaláljuk azt, amit egyedül nem találnánk.

    Hogy neked én, nekem te, kettőnknek egymás a világ,
    és az utolsó három szavad:
    „szükségem van rád!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heltai Jenő – Szabadság

    Tudd meg: szabad csak az, akit
    szó nem butít, fény nem vakít,
    se rang, se kincs nem veszteget meg,
    az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
    a látszatot lenézi, meg nem óvja,
    nincs letagadni, titkolni valója.

    Tudd meg: szabad csak az, kinek
    ajkát hazugság nem fertőzi meg,
    aki üres jelszókat nem visít,
    nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
    Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
    bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

    Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
    sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
    nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
    s embernek nézi azt is, aki pőre.
    Tudd meg: szabad csak az, aki
    ha neve nincs is, mégis valaki,

    vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
    tüzet fölöslegesen nem harangoz,
    van mindene, ha nincs is semmije,
    mert nem szorul rá soha senkire.
    Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
    mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

    vállalja azt, amit jó társa vállal,
    és győzi szívvel, győzi vállal.
    Helyét megállja mindég, mindenütt,
    többször cirógat, mint ahányszor üt,
    de megmutatja olykor, hogy van ökle…
    szabad akar maradni mindörökre.

    Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
    könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
    Tudd meg: szabad csak az,
    aki oly áhítattal mondja ki,
    mint Istenének szent nevét a jó pap.
    Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

    Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
    és lelki béklyó többé nem szorít.
    Hiába őrzi porkoláb s lakat,
    az sose rab, ki lélekben szabad.
    Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
    gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

    Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
    hol áldozat nincs, nincs szabadság.
    Ott van csupán, ahol szavát megértve
    meghalni tudnak, és élni mernek érte.
    De nem azért dúlt érte harc,
    hogy azt csináld, amit akarsz,

    s mindazt, miért más robotolt,
    magad javára letarold,
    mert szabadabb akarsz lenni másnál.
    A szabadság nem perzsavásár.
    Nem a te árud. Milliók kincse az,
    mint a reménység, napsugár, tavasz,

    mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
    ráönti illatát a szomjazó világra,
    hogy abból jótestvéri jusson
    minden szegénynek ugyanannyi jusson.
    Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
    nincs még szabadság, éget még a seb.

    Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
    te sem vagy még szabad, te is csak…
    gyáva rab vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Virág Benedek – A kalitkába zárt madárról

    Szabad teremtmény, kis Madár!
    Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el!
    Tudom: sohajtasz sorsodon,
    S várod naponként a szerencsét;
    Még alszik a Hajnal, s te már
    Vered kalitkád szárnyaiddal.
    Oh mondd ki nékem, kis Madár!
    Örülsz-e vagy nem álmaidnak?

    Ha hallja gazdád éneked,
    Gondolja: hálálod kölessét.
    Nem vélem én azt, s nem hiszem;
    Te átkokat zenegsz fejére.
    Ha látja, hogy bé van fejed
    Szárnyadba dugva, s csendesen vagy:
    Azt mondja: már megfáradott
    S elnyúgodott az én Madárkám.

    Nem! Nem! Te bús óráidat
    Bánkodva számlálod magadban,
    S hogy jobb reményed nem lehet,
    Utálod a napnak világát.
    Ha vagy veréb hozzád röpül,
    S akar kicsípni étkeidből,
    S te addig állasz ellene,
    Míg messze tőled el nem űzted;

    A gazda rátok néz, nevet,
    S örül az ártatlan csatának;
    Nem tudja, hogy barátja vagy
    Annak, kit elversz a veszélytől.
    Ha csípkeded rostélyidat,
    Vagy ujjait tréfás uradnak;
    Azt véli, hogy játszol vele,
    S hogy elfelejtetted, mi voltál.

    Én azt hiszem, hogy mérgedet
    Szívére kívánod kiadni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Fehér éjszakák

    Ismered-e az álomtalan éjet,
    Mikor a szívünk még szűz és beteg,
    Mikor fehérek még a remények,
    Mikor bárányok még a fellegek?
    Ismered-e a könyvek közt virrasztást
    S a könnyek közt virrasztást ismered?
    Mikor a csönd elringat puha karján
    És várnak ránk nagy ismeretlenek?

    Az éj körülfoly, mint valami tenger,
    Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
    Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
    Ó távol partok, távol hegedűk!
    Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
    De még csalódni korán lesz, korán,
    Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
    Az a szőkés, vagy az a halovány?

    Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
    Engem ti nem ringattok már soha.
    És nem borít el a fehér remények
    S fehér virágok csöndes zápora.
    Szelíd igába nem fognak a könyvek
    S a könnyek áldását nem ismerem
    S nem nézem a rámragyogó jövőnek
    Kék csillagát a fehér éjeken…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Mindenkinek

    Ó emberek, szeretni kell a földet
    S szeretni kell borút és bánatot,
    Örülni kell derűnek és esőnek
    S dalolni kell, ha minden elhagyott.

    Örülni kell a gazdag hervadásnak,
    Dalolni kell a téli sírokon,
    Szeretni kell a csillagot s az árnyat
    És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon!

    Ezt hirdeti ma nektek egy magányos,
    Bánatos ember, aki messze ment,
    Ki mosolyogni tud már bánatához
    S vágynak, reménynek rég békét izent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rónay György – Fiamhoz

    Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.

    Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
    tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
    De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.

    Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
    konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier,
    ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
    aljasságodban légy rettenthetetlen,
    ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
    s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

    De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
    vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
    szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
    vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
    kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben,
    s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.

    Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
    Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.

    Utóirat

    Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
    szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
    és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
    és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

    Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
    de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
    s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
    utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
    Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
    Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin

    ELŐÉRZET

    Villám gyúl megint, az égre
    barna fellegraj kúszik;
    végzetem vak rendelése
    régi bánattal búsit.
    Lesz-e bennem dac, keményen,
    sorsom, véled víni még?
    most, hogy meglassul a vérem,
    s szenvedélyem is kiég.

    Hány vihart megvívtam én már!
    Orkántól sem rettegek.
    Bárkám biztos part felé száll,
    futnak szét a fellegek.
    Ám szivembe nemsoká új,
    éles fájdalom hasít:
    lám, a lágy öböl kitárul,
    s ott utunk szétágazik.

    Add kezed, súgd: “Isten áldjon!”
    Gyönge tested mint remeg!
    Rebbentsd rám mégegyszer áldón
    tündöklő tekinteted!
    Bár erőm megtörve régen,
    hogyha csak rád gondolok:
    vérem felgyúl, s szenvedélyem
    ifjan, újra fellobog.

    Képes Géza fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit – Erdőn

    Nincs messze még! – Tán egy szavamra vár! –
    Smaragdlevelek rezgő mélyiben
    Halk fényeső. – Ejh, áruló köpeny!
    Mért lesked ott? El van végezve már!

    Szél zörren át. Futkos tétova nesz. – –
    – Most mozdul!… Oh, korhadt fatörzs az ott!
    Hát el bírt menni mégis, – itthagyott!
    Fülembe cseng: „Utolsó szavad ez?” –

    Szörnyű, – e sok fa hogy útamba áll!
    Szeret, – szeret! Tudom, megbánta már,
    Szeszélyem űzte el, s most nem talál.
    Nem válhatunk mi így el! Oh – megyek!

    – Már szétsimúlnak mind a levelek,
    Az ösvény. – Csitt, ő az! Hunyt szemmel áll,
    Az arca ónszínű, mint a halál…
    – Most várok még! – néznem kell; hogy remeg!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • „A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki,hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.”

    George Bernard Shaw

    Forrás: Lélektől lélekig