Szerző: Mária Németh

Én most elmegyek
mert időm lejárt
ne tarts vissza
kedvesem
mert veled maradnom
nem lehet
mennem kell
bármennyire fáj
utamon
vissza nem fordulhatok
hogy lássalak
s te is láss megint…
nem térhetek vissza hozzád
nem repülhetek karjaidba
mint régen annyiszor
s te sem szaladhatsz felém

hogy felkapjál
mint a forró parti szél
a könnyű homokot
s visszavigyél oda
hol boldogság lakoz
nem nyújthatom kezem
hogy erősen fogj
s ne adj oda senkinek…
elmegyek
mert mennem kell
kedvesem
ne szólj
ne nézz
ne mozdulj
mert meghalok
s velem te is…
elmegyek
mert időm lejárt
s amíg a távolba lépkedek
integess felém
zengjél búcsú-éneket
mert elmegyek
s többé vissza nem jöhetek

hozzád
ide…
nézd, már hív az út
lidércek tánca bíztatóan int
ígérnek csalfa szépet
(téged)
csak menjek már
— ó, a hangjuk hogy éget!
védjél meg, kedvesem
ne engedj közéjük
szerelmesem
mert félek
tőlük
magamtól
félek… —
lidércek tánca
megbűvöl
mint szerelmed egykor
s most
de ők erősebbek
nálunk
a világnál
Istennél
erősebbek
hát mennem kell
s te nem jöhetsz velem
kedvesem…
most — nem
de
ha majd az árnyak elnyelnek teljesen
s szíved már nem érez semmit sem
ha hiába nyúlsz felém
s már csak emlék leszek
lelked rejtekén
ha letelt a te időd is
kedvesem
jer vissza ide
hol most a búcsú helye van

s indulj utánam
gyorsan
erővel
szívvel
szerelemmel
mert elérsz!…
várok rád
kedvesem
szerelmesem
életem
várok rád örökké
mert ahova én megyek
az élet ott örök
s a szerelem is…
indulj el akkor, ne késlekedj
lépj át az árnyakon
repülj világokon át
selyem szárnyakon
s meglásd
Fényt találsz
hova érkezel
s engem
szerelmemet
Életet
hol a kettő egybe lett
akkor
örökké…

számold a perceket
kedvesem
számold szíved hangjait
s ha kitelt a bűvös mennyiség
ha azt hallod
mélyről
messziről:
„ne tovább, itt már elég!”

akkor
lépj az útra

kövesd lábam nyomát
s ha őket csókkal illeted
— tudom, majd ezt teszed —

látni fogsz engem is
és az utat
mi hozzám elvezet
s ha lábaim nyomát
könnyeiddel töltöd meg
abból tiszta forrás fakad
mi táplálni fog
míg járod utadat
felém
nem kell erő
nem lesz küzdelem
nem lassít kétség, félelem
mert fényes lesz az út
puha
meleg
egyenes
— mint én —
felém
mikor most elmegyek
egy-egy kis Fény-magot
utamon elvetek
mik fákká nőnek fel
hogy utadon ne tévedj el
amikor elindulsz
felém
arcod ragyogni fog
a kisarjadt gyémánt-csillagok
mesélnek neked szépeket
rólam
s ha kérded őket
mindegyik felel
mert erre jártam
egyszer, régen
— mennem kellett
mert elraboltak
mint a mesékben
ugye, emlékszel
kedvesem? —
és táncolni is fognak
a csillagok
és szemük boldogan ragyog
— majd meglátod, kedvesem —
mert ők már tudják
hol vagyok
s hamarosan te is megtudod —
ahol a Fény a legnagyobb
ott vagyok
s ott leszel te is hamar
csak ne térj le az útról
s kérdezd őket
mindegyik boldogan felel
s válaszuk édes lesz neked

mert szavaik remény — felém
s szíved könnyű dalt énekel:
„enyém… enyém…”

indulj
kedvesem
várlak
szerelmesem
életem…

Forrás: YouTube – megadott videó alapján