https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Harcos Katalin: Csodára várva

    Megérint kezed…
    De, tégy valódi csodát!
    Érintsd lelkemet!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Megszokás

    megszokja a szem
    meg a sötétet
    hiába hunyorog
    rám e kései nap
    leszegett fejjel
    baktatok mint a
    felszínre fölhozott
    hajdani bányalovak

    Forrás: Lélektől lélekig

  • “Húsz év múlva sokkal jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem csináltál meg, mint azokat, amiket igen.”

    Mark Twain

  • Hatos Márta: A szívem fáj

    Nem, drágám, nincs semmi baj,
    csak a szívem fáj egy kicsit.
    A szívem fáj, ahogy szokott.
    Vergődik, fölsír, bús-rekedt
    gyerek-panasszal. Hagyni kell!
    Ne szóljon hozzá senki és
    ne dédelgesse sebét!

    Egyedül elapad a könny
    és elcsitul a szenvedés…
    Kábultan szétnéz, még szipog,
    de este már aludni fog,
    holnap már játszik… fölnevet.
    A szívem fáj. Most hagyni kell,
    mint egy kis síró gyermeket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Vakvágta

    Addig kerestelek,
    míg meg nem találtál
    — s hogy ez megeshetett,
    úgy érzem: becsesebb
    életnél, halálnál.

    Mindaddig vártalak,
    míg el nem értelek
    s a Pontnyi Pillanat
    támasz-pontunk marad,
    hol nincs enyém-tied.

    Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
    naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
    Az ember, úgy látszik, avégre termett,
    hogy mit elért: keresse újra s újra…
    Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
    meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!

    — S e győztesen, s e vesztesen,
    félálomban suttogjuk: igen.
    Álmunk mély és teljes legyen.
    S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
    ébredj velem,
    Jobbik Felem,
    ÉBREDJ VELEM!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lajtai Gábor: A csakazértis okán…

    Tegnap hitemre bíbor alkony ült
    és hűs kaszával szegte kedvemet,
    reményveszejtő kétkedő talány.

    De hangod óvón új erőt adott,
    mert mából érő holnapot kívánt,
    és elhitette: mégis érdemes.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Nem hiszek

    Egy fáradt pille ringott haldokolva
    Tar lott gallyon, barnás levél alatt.
    Sápadt falombok halovány árnyéka
    Remegve űzött őszi sugarat.

    Nagyon szomorú mese volt az élet.
    A fán már útrakészült száz madár.
    És mind nekem csacsogta búcsúzóra,
    Hogy a nyaram sohsem jön vissza már.

    Bealkonyúlt keserves sóhajomra,
    És csillagkönnyel lett tele az ég.
    Azon az éjen álmok látogattak,
    Oly teli fénnyel, mint tán soha még.

    Olyan kicsike, szűk volt a szobácskám,
    Mégis egész tündérország befért.
    – És álmodtam merész, nagy boldogságrul,
    Álmodtam nagy, boldogságos mesét.

    Álmodtam én már sokszor égiszépet
    És mindig fájó szívvel ébredék.
    Elég! Álmodni nem akarok többet,
    Se húnyt reményeket siratni még.

    Tudom: jő majd a józan, szürke reggel
    És szomorú lesz. Csupa köd, hideg.
    Jöhetne már maga a boldogság is,
    Annak se tudnék hinni. Nem hiszek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Tudom, hogy senki…

    Nem lesz ott velem
    majd azok közül,
    kiket szerettem
    és elhagytam,
    akit imádtam,
    s elhagyott,
    vagy kit megbántottam,
    s nem kértem bocsánatot,
    — tán megbocsátott
    nekem, ha tudott —
    abban az utolsó,
    fájdalmas pillanatban,
    mikor mennem kell
    e Földről.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Neked

    Ez már nem szerelem többé, nem két ember
    kötése, keringő tánca egymás ellen,
    kemény harc, ölbeli elnyugvás cseréje
    s változó viszonylat: tőle vagy feléje.

    Magány és párosság itt üres szavak csak,
    itt már az érzékek csak befele hatnak,
    egymást ha kívánjuk látni: elégséges
    állítani tükröt a magunk szeméhez.

    Aki rádnéz, rajtad engem is fölismer,
    s érzékeljük egymást érzékszerveinkben.
    Kettőnkkel lehet csak dolga a halálnak:
    egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.

    Ellened hibázom? Magam ellen vétek!
    Így tekintsd, ha olykor félre-útra lépek.
    S aki magát rontja, pusztul igazán csak,
    s a fő-fő lázadó maga ellen lázad. —

    Ez már nem szerelem: sors ez, születetté,
    aki kettős vágyból válik maga-eggyé,
    aki kettőt hordoz, s őket ha nem őrzi,
    mindenképp a saját bajait tetézi.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Koltay Gergely: Ki szívét osztja szét

    Nincs szó, nincs jel,
    nincs rajzolt virág.
    Nem szállhat az égen
    szárnya tört madár.
    Nincs jó, ami jó,
    nincs már, aki felel.
    Nincs hely, ahová visszatér,
    ki útra indul el.

    Hol az arc, hol a kéz?
    Akiért, s csak azért?
    Hol a tér, ahol a fény
    hozzád még elér?

    Kell, te legyél,
    ki Nap lesz Éj után —
    te légy, aki megtalál
    egy régi balladát.

    Ki szívét osztja szét,
    ő lesz a remény —
    Ki szívét osztja szét,
    az élet, csak övé —
    Ki szívét osztja szét,
    követik merre jár,
    hegyeken és tengereken túl
    értik majd szavát.

    Így légy te a jel,
    ki új útra talál,
    ki elmeséli valamikor
    egy lázas éjszakán.
    Ami volt, s amiért:
    — az minden a miénk! —
    de szava lesz a megbocsátás,
    szava a szenvedély.

    Az légy, ki sose fél,
    ki a szívek melegét
    összegyűjti két karjába,
    mit nem téphet senki szét.

    Választott, ki a múltat
    magában oldja fel,
    őrző, ki érzi a hajnalt,
    tudja ébredni kell.

    Ha félsz, gyere állj mellém —
    szívem, szívedhez ér…

    Forrás: Lélektől lélekig