Szerző: Mária Németh

  • Baka István: Oroszország asszonyaihoz

    (К женщинам России)

    Asszonyok védték – a Bocskarjova-
    Osztag – a Téli Palotát,
    S Kerenszkij is, hogy futnia
    Kellett, mit rántott fel? Női ruhát.

    Harcba az álnok, durva, férfi
    Bolsevikkal ki szállt? „Das ewig
    Weibliche”! S hogy kihunyt a fénye,
    Vakon bolyongunk hetven éve.

    Lapátos, köpködő, pufajkás
    Menyecskéink volnának Éva
    Leányai? A hattyú markáns
    Szerszámát értük fogadta be Léda?

    Otromba férfizajtól és kenő-
    Olaj szagától kótyagos fehérnép,
    Ha benned olykor fölragyog a Nő,
    Letérdelünk előtte önként.

    Nem, addig nem lesz boldog újra
    Oroszhon, míg trónjára nem
    Nőt ültet (lenne bár oly kurva,
    Mint Katalin volt) a Történelem.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Hideg teremben hölgyek és urak

    (В холодном зале дамы господа)

    Hideg teremben hölgyek és urak
    A zongorista frakkja ránctalan
    A februári utcán szél ugat
    Matróz üvölt vöröskozák rohan

    A vérszag úgy üt át a parfümön
    Ahogy kötéseken a vér maga
    De még belül vagyunk a bűvkörön
    Még szól a drága bécsi zongora

    Majd puskatussal törnek ablakot
    Szuronyra tűznek mindegy férfi nő
    De csak ha minden húr elhallgatott
    A bolsevik művészettisztelő

    Kultúrát hoznak újat persze ők
    Lesz benne Hej bunkócska és Chopin
    S lesz tornyuk is még egekre törőbb
    Mint Péter-Pálé künn a szigeten

    A zongorista frakkja fekete
    Remegve várjuk mindjárt véget ér
    Prelűd s a kor s az élet is ha le-
    Csapódik ránk a lakkozott fedél

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: D. Rachmaninov zongorája

    (Фортепьяно Рахманинова)
    Kocsis Zoltánnak

    Hó és üszök hó és üszök
    A zongorád te számüzött
    Oroszhon tüllök tükrök és
    Vad vodkabűz vak szívlövés

    Hó és üszök hó és üszök
    Bóklászva billentyűk között
    Megfagy megég az ujjad és
    Elvérzik közben Puskin is

    Hó és üszök hó és üszök
    Hollócsőr váj fagyott dögöt
    Sötét a menny fehér a sík
    Mindegy fehér vagy bolsevik

    Hó és üszök hó és üszök
    Hazád örökre ellökött
    Hófútta sík a zongorád
    Kereshetsz rajta új hazát

    Hó és üszök hó és üszök
    Te zongorádba számüzött
    Honvágy emészt szeszlángú tűz
    Vad szívlökés vak vodkabűz

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Raszkolnyikov éjszakái

    (Ночи Раскольникова)

    Már elmerült az alkonyat
    A csatornák piszkos vizében,
    Pétervárt a sugárutak
    Kötéllel verik a sötétben.
    Az éjszaka, csillagait
    Vonszolva, mintha lánca volna,
    Előbotorkál, s én a csörgő
    Lombokat hallgatom szorongva.
    A hold Pugacsov koponyája,
    Repedt vigyorgás odafenn,
    A mélyben bőgés, kocsmalárma,
    Baltaként rándul meg szivem.
    Vak koldus a bérház sötétje,
    Nyújtja az udvar tenyerét,
    Fölötte csillagok kelése
    Fakad. Mert koldusarc az ég.

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Izolda levele

    Nem mehetek ma Trisztán nem lehet
    Most lázasodott be a kisfiam
    Fiunk hisz szinte biztosan tied
    Ne sírna úgy rohannék boldogan
    Holnap se jó az Marke napja rég
    Ilyenkor fürdik kölnit szór magára
    Ha e napon se hálnék véle még
    Igazolást találna gyanujára
    Holnaputánra a burgund követ
    Jelentkezett be megsúgták királya
    Küld nékem egy csodás rubinkövet
    Ügyelnem kell a diplomáciára
    Három nap múlva akkor lesz a bál
    Eljönnek mind a kornwalli urak
    Sok puccos dáma s undorodva bár
    Fogadnom kell a hódolatukat
    Nem mehetek foglalt minden napom
    De hidd el nékem is sajog sebed
    Futok hozzád amint lesz alkalom
    És akkor akkor meghalok veled

    (1993)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Mária Magdolna

    Kétezer esztendeje várok reád, Uram.
    Hajamat ha kibontanám, immár a pokol fenekéig érne.
    Ó, jaj, ha egyszer, mint harangkötelet, megrángatja a Sátán!
    Oly kínok zendülnek meg bennem, hangom kiveri
    a holtakat a földből, az elrejtett ezüstpénz
    sírjából, mint csillagköd, szétfröccsen az Űrbe.
    Fekete szoknyás harangodat, Uram, inkább repessz meg!
    Mert megreped a Föld szíve, ha én megkondulok.
    De nem hallgatsz reám, elfordult éntőlem a Te
    orcád, mint írásos felére perdült pénzdarab;
    és vésete kibetűzhetetlen – akár a telihold
    a hajnal párájában, csak homálylik…
    Templomod küszöbén várok reád, Uram, és kétezer
    esztendőm virradatain öt sebed pírja átszivárog.

    Forrás: DIA — PIM

  • Csoóri Sándor: Vendégem és varázslóm

    Vendégem és varázslóm
    Ebben az átlátszó esőben
    nagyon magányos lett az erdő.
    Madarak torkában a lángot
    elfújta kedvetlen, hanyag szél.

    Állnak a lombok, mint lovak
    a szomorúság jászolánál;
    baljós tükröket rejt a hegyhát
    s bennük ég és föld öklelését.

    Ha nem élnél, most elaludnék
    s nem gondolnék semmi örömre,
    sem a víz citera-szavára,
    sem ágyékod villámaira.

    De fölkönyöklök nyavalyámból,
    az elmúlásból fölkönyöklök
    s téged látlak, egyetlen élőt,
    kiben a nyár még folytatódik.

    A nyár, mit az eső kioltott,
    akárcsak egy boglyatüzet,
    a nyár, mely olyan zaklató, mint
    a szerelem vagy mint a rózsák.

    Az évszakokat folytatod te
    azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem:
    ha fölnézel; ragyog a Nap
    s ki is nyílik, mint egy kapu.

    Ezen át lépsz be újra hozzám,
    vendégem és varázslóm vagy –
    Eláll az eső szívverése
    s a fű zöld parazsa fölizzik.

    Forrás: DIA — PIM

  • Pilinszky János: Mert áztatok és fáztatok

    Forduljatok hát ellenem
    ti meglapuló szörnyek,
    az omló folyosókon át
    hatolva egyre följebb,
    nyomuljatok be szabadon,
    futótüzet kiáltva
    lassan fölétek rakodó
    hatalmas éjszakámba!

    Csupaszra vetkőztessetek,
    semmit se hagyva rajtam,
    vegyétek el a homlokom,
    a szemem és az ajkam,
    mert áztatok és fáztatok,
    mert éheztetek bennem,
    bár én is áztam–fáztam és
    nekem se volt mit ennem.

    Legyűrhetetlen fölkelés,
    dadogó, győztes lárma!
    mint életfogytig elítélt
    fegyencek lázadása.
    Egyetlen boldog pillanat,
    a végső és az első:
    csak állok majd és reszketek,
    akár egy égő erdő.

    Forrás: DIA — PIM

  • Heltai Jenő: Szívem falán

    Szívem falán a gond sötétlik,
    Egy árny a hófehér falon:
    Óh, megöregszel te is egyszer,
    Én édes, szőke angyalom.

    A szőke haj ezüstre válik,
    Barázdás lesz a homlokod,
    És csókos ajkad pírja elvész
    S a szíved halkabban dobog.

    És benne mélyen eltemetve
    A régi, régi szerelem,
    És szenvedélytelen, szelíden
    Fogsz társalogni énvelem.

    Igérd meg azt, hogy kezed akkor
    Kezemből vissza nem veszed,
    S szeretni fogsz majd akkor is még,
    Mikor már én is vén leszek.

    Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
    Hogy oly nagyon szerettelek,
    Hogy rácsókoltam ajakadra
    Sok év alatt a zord telet.

    Igérd meg azt, hogy megbocsátod,
    Hogy elhervadtál keblemen,
    Hogy másnak senkije se voltál,
    Csak nékem voltál mindenem.

    Igérd meg azt, hogy szemrehányást
    Szíved magadba nem fogad
    S nem kéri tőlem soha vissza
    Aranyos ifjúságodat.

    Forrás: DIA — PIM

  • Pilinszky János

    (1921. november 25., Budapest – 1981. május 27., Budapest)
    Foglalkozás: költő, író, esszéista

    Anyja: Fülöp Ilona
    Múzsa: Juhász Anna (élete végének meghatározó szerelme), valamint több versét ihlette a háborúban megélt emberi szenvedés, nem egyetlen személyhez kötve

    Pilinszky a 20. századi magyar líra egyik legcsendesebb, mégis legmegrendítőbb hangja. A háború borzalmai és a koncentrációs táborok élménye egész költészetét meghatározta: verseiben a csend, a gyász, a megváltás és az isteni távollét jelenik meg elemi erővel. Szavai szikárak, képei mégis szinte tapinthatóak.
    Kevés verssel is korszakot teremtett: minden sora seb, ima, tanúságtétel. Életműve máig az egyik legtisztább és legfájdalmasabb tükre az emberi létezésnek.