https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Oscar Wilde: Le Panneau

    Fordító: Kosztolányi Dezső

    Ott, ahol árnyas a csalit,
    áll egy ivor, kis drága nő,
    a körme zöldes drágakő,
    halvány, piros rózsát szakít!

    És hull-hull a vörös levél
    és a fehérek szállanak
    a kék medencén, hol a nap
    mint aranyos sárkány henyél.

    És a fehér levél repül
    és a vörös ing hanyagul,
    ez sárga szoknyájára hull,
    az meg hollóhajára ül.

    A lány lantot vesz s énekel,
    kirebben egy skarlát-nyakú,
    ezüstbegyű, ezüst darú
    s ércszárnnyal tör az égre fel.

    A lány dalol, kezébe lant,
    úgy énekel, mint egy mese,
    mandulaszemű kedvese
    bámulja a füvön, alant.

    És felsikolt most szörnyüképp,
    az édes, könnye megered,
    gonosz tövis sebezte meg
    rózsás-eres kagylófülét.

    És most nevet, megint kacag,
    egy rózsa szirma hullt oda,
    hol sárga csipkefátyola
    mutat egy kék-eres nyakat.

    Halvány, piros rózsát szakít,
    a körme zöldes drágakő,
    áll az ivor, kis drága nő,
    ott, ahol árnyas a csalit!

    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: La Mer

    A kötélzetre köd terül,
    vad hold ural szeles eget,
    mint oroszlán szeme mered
    barnás fellegsörény mögül.

    A bundás kormányosfiút
    mint árnyat veti a setét,
    a gépházban dohog a gép,
    acél járja, járja a rúd.

    Szétszórt vihar hagyott nyomot
    a dalmahodó kupolán:
    nem egy sárga tajtékfonál
    hullámokon mint csipke fut.

    Fordító: Israel Efraim
    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: La Bella Donna Della Mia Mente

    Testem parázsló tűzben ég,
    a lábam vándorolni fáj,
    annyit kiáltám a nevét,
    hogy dalt se tud már ez a száj.

    Ó, Kenderike, énekelj,
    vadrózsák közt dalban feredj,
    ó, kis Pacsirta, égre kelj,
    mert drága Hölgyem erre megy.

    Szép ő, csodás harmónia,
    mit még nem ismert férfiszem,
    szebb, mint Királynő és Rima,
    s mint holdsugár sötét vizen.

    Mirtuszlevél van a haján,
    (zöld lomb, aranyló haj körül!)
    zöld fű az őszi, halavány
    kévékben nem ily gyönyörű.

    Kis ajka csókra olvatag,
    s nem jajt kiáltani csunyán.
    Remeg, akárcsak a patak
    vagy rózsa az eső után.

    Nyaka fehér lótuszkehely,
    rózsáll a napba kegyesen,
    s ily élőn nem piheg-lehel
    a Kenderike begye sem.

    Mint gránátalma, mit a kés
    szétvágott, biborszája él,
    őszibarack az arca és
    feléd ragyog, pirulva, Dél.

    Ó, összetett kéz! Drága test,
    viselni kéj és kin nyilát,
    ó, Szerelemház, ó, nemes,
    eső-csapott, halvány virág!

    Fordító: Kosztolányi Dezső
    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: Keats szerelmeseleveleinek árverezésén

    Ím, a levelek, miket Endümion
    Írt annak, kit titokban szeretett.
    Most árverésen zsémbes emberek
    Alkusznak pecsétes papírokon!
    Kalmárpénzt harsognak a fájdalom
    Vonaglásaiért. Költészetet,
    Ki kristályszívet zúz, az nem szeret,
    S ezt mohó szemek lesik villogón.
    Nem tudjátok, mi oly sok éve múlt,
    Ott, Keleten pár fáklyás katona
    Rohant az éjben, szegényes ruha
    Felett civódott, és egy nyomorult
    Köntösén sorsvetéssel osztoza,
    Isteni csodát vagy kínt nem tanult?

    Fordító: Góz Adrienn
    Forrás: Magyar Bábel

  • Oscar Wilde: Impression du matin

    Babits Mihály fordítása

    Az éji Themze kék aranyfa
    szürkés összhangba olvad át;
    a bárka okkeroldalát
    lombok serege megrohanja.

    Már csúszva száll a sárga köd
    s házakra, hídra árnyfedélt rak;
    Szent-Pál egyháza buborék csak
    a nagy várostenger fölött.

    Aztán egyszerre kél az élet;
    az utca hangja robogó;
    egy kis madár a csillogó
    tetők honán dalolni ébred.

    Egy sápadt asszony egymaga,
    halvány haján már napvilág jár,
    haboz a végső gázvilágnál;
    a szíve kő és láng az ajaka.

    Forrás: Magyar Bábel – Babits Mihály fordítása

  • Oscar Wilde: Impression du matin

    Az éji Temze kék-arany,
    S most szürke harmónia lett.
    Egy bárkát okker széna lep.
    Leúszott; s mint hideg zuhany

    Lekúszott most a sárga köd
    A hidakon; a házfalak
    S a város csupa árny-alak;
    A dóm buborék mind fölött.

    Akkor felébredt hirtelen
    A harsány élet; utcazaj,
    Zörgött szekerek sora, majd
    Madár szólt tetőcserepen.

    Csak egy magányos, sápadt nő –
    Haján nappali fény szaladt –
    Kószált a gázlámpák alatt;
    Az ajka láng, a szíve kő.

    Forrás: Magyar Bábel – Israel Efraim fordítása

  • Oscar Wilde: Húsvét napja

    Ezüstkürtök zengtek a Dómon át,
    Áhítatban térdeltek az emberek,
    S én észrevettem tarkójuk felett,
    Mint egy nagy Istent, Róma Szent Urát.

    Papként habfehér palást fedte vállát,
    Királyként vöröset öltött magára,
    S fején volt hármas aranykoronája*:
    Fény és dicsőség kísérte a Pápát.

    Titkon visszaosont ahhoz a szívem
    Ki magányos tengernél kóborolt**,
    És pihenőt hiába keresett:

    ’Róka, madár talál nyugvóhelyet,
    Egyedül én vándorlok kimerülten,
    Lábam sebes, könnyel iszom a bort.’

    Forrás: Magyar Bábel – Rácsai Róbert fordítása

  • Oscar Wilde: Hélas

    (Israel Efraim fordítása)

    Hogy minden szélnek hárfája legyen
    Lelkem, elfújjon minden szenvedély,
    Azért lett sutba dobva régi mély
    Bölcsességem s a komoly fegyelem?
    Talán újraírt tekercs életem,
    Ráfirkált egy gyermeteg ünnep-éj:
    „Fújj lusta dalt, únt furulyán zenélj!”;
    S azzal a minden-titkot szétkenem.

    Volt perc, hogy lábam csúcsra hághatott
    Volna, s egy disszonáns akkord – a lét –
    Csaknem az Isten füléig hatolt:
    Halott az az idő? Egy pici bot
    A románcnak épp hogy mézéhez ért,
    S el kell vesztenem lelkem örökét?

    Forrás: Magyarul Bábelben

    Oscar Wilde: Hélas!

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Meghemperegtem minden vágyba lent
    s lant lett a lelkem, min a szél zenél.
    Ezért veszett el, ami bennem él,
    kemény hitem s tudásom is, a szent.

    Most életem elfirkált pergament,
    amelyre egy ünnepnapon sekély
    dalt írt a rímes, könnyű szenvedély
    és az egésznek titka tönkrement.

    Járhattam volna egykor fénybe, szép
    ormon, dalolva téged, tiszta élet,
    hogy megbűvöljem az Isten fülét.

    Elmúlt e kor? Varázsvesszővel épp
    csak érintettem a mesét, a mézet –
    és árva lelkem kincse semmivé lett.

    Oscar Wilde: Hélas

    (Tellér Gyula fordítása)

    Lelkem, sodorván minden érzelem
    árja, lett bármily-szél-pengette lant –
    s én ezért adtam túl tovasuhant
    bölcsességemen s jó fegyelmemen?
    Hiszem: sorsom csak átírt pergamen,
    melyre vigalmon suhanc-kéz kapart
    henye virelait és furulyadalt,
    alattuk ép a teljes rejtelem.

    Bizony, volt kor, mely napos csúcsra
    volna, a létből – mely zajjal tele –
    egy tiszta húrt zengetni Istenig.
    Hát nincs tovább? A vágy mézcseppjeit
    csak megérintette pálcám hegye,
    s most lelkem jussa vesszen el vele?

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Oscar Wilde: Bűntudat

    (Egy sáfrány-színű tanulmány)

    Szeretem topáz-szemedet,
    Mely az éjben vádló fényt vet,
    Szeretem fekvő testedet,
    A leplen e sárga ékkövet.

    Szeretem méz-sárga hajad,
    Mely csontszínű csípődig ér,
    Szeretem a bágyadt ajkad,
    Mely gyermeki ajkamhoz ér.

    Szeretem az enyhe ívet,
    A kalcedon szemhéjadon,
    S imádom sáfrány-színed
    Lágy-vad ártatlanságodon.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Oscar Wilde: A readingi fegyház balladája

    (fordította: Kosztolányi Dezső)

    I
    Skárlátszínű fegyverkabát
    nincs rajta, mint előbb,
    mert vér és bor csorgott kezén,
    úgy is fogták el őt:
    az ágyában gyilkolta meg
    kit szeretett, a nőt.

    Fegyencek közt járt, szürke-rossz
    darócruhát kapott;
    fejébe kis sportsipka volt
    s ment fürgén, vígan ott;
    de nem láttam embert, ki így
    bámulta a napot.

    Forrás: Nyugat, 1926/10 – Magyarul Bábelben