Rózám, midőn megláttalak,
Szépnek, jónak találtalak,
Csupán egy volt hibád,
Hogy ritkán szólt a szád.
Felnyitottad rózsaszádat
Jóvá tenni e hibádat,
S felkiálték: egy hibája,
Hogy most mindig jár a szája.
Forrás: www.eternus.hu – Lauka Gusztáv versei
Felöltözött a páva
Szép, csillogó ruhába,
S amint szokott, kevélyen
Sétál künn a napfényben.
Egy libácska meglátja,
Utána is kiáltja:
„Nézzétek csak a pávát!
Nem mosta meg a lábát.”
Forrás: www.eternus.hu – Benedek Elek versei
Egyszer, nagy szónok Phókiónnak
Úgy éljeneznek, úgy tapsolnak,
Hogy a hatásra csak elámul,
S aggódva kérdi barátjátul:
– „Jaj, mit mondott!
Ugy-é bolondot?”
Ha oktalan lel jót a bölcs szavában,
Kétkedni kezd a bölcs önön magában.
Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei
Egy könnycsepp szállt fel valaki szemébe,
Mint aranyfelleg alkonyati égre.
Mert dal szállt fel egy másik szív tövéből,
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.
A dal kérdezett: igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.
Úgy ragyogott, mint egy gyémántpecsét,
Átragyogta a költő kételyét.
A költeményen és a könnyön át
A Szépség találta meg önmagát.
1922. április 8., Hajós Ivánnénak
Forrás: www.eternus.hu – Reményik Sándor versei
A róka ki, egy álarcot meglátva,
Boszúsan fölkiálta:
– „Be szép pofa, de nincsen ám agya!”
Midőn oly női arcot lát vala,
Amelynek úgy be volt mázolva bőre,
Hogy majdnem álarc lett belőle,
Még bosszúsabban így szólt a hamis:
– „Be rút pofa! Pedig van agya is!”
Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei
Azt állította Kurta Pista egyszer:
– „Nincs rútabb, mint a hórihorgas ember.”
Amire azt felelte Hosszú János:
– „A babszem ember legfőképp hiányos.”
Mit bizonyít ez a feleselés?
Hogy önmagának mindenik csecsés.
Forrás: www.eternus.hu – Greguss Ágost versei
Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja, merre, merre leng?
– A szél kint a havat kavarja,
és trombitálva jár a tél;
a lelkünk félve gondol arra,
ki tőlünk most oly messze él…
Karácsonyest. – Egy drága könnyben
ó, mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:
– elcsöndesül az ég haragja,
csillag ragyog, elült a szél,
és lelkünk áldva gondol arra,
ki nemsokára visszatér…
Forrás: Szeretem a verseket
Nem alszik még kis Jézuska,
lágy szalmában fekszik ébren.
Három csillag áll fölötte,
mosolyogva fönn az égen.
Szól egy csillag két társának:
„Nem mennénk le Jézuskához?
Melegítsük, hátha fázik!…
Keljünk útra jászolához.”
Így beszélnek, jődögélnek
égi útról, földi útra.
Kis Jézuska jászolához
visz a három csillag útja.
És odalent már az ajtón
fűszállal kis bárány tér be,
s így szól: „E füvecskét hoztam
én Jézuska örömére.”
S jönnek lepkék édes mézzel,
jön a szellő virágporral,
jönnek a három királyok,
s jönnek pásztorok nagy bottal.
Mosolyogna Jézus rájuk,
de alszik már, nincsen ébren.
Három pásztor őrzi álmát:
három csillag fönn az égen.
Jönnek messzi földről népek,
hoznak nótát, hoznak kincset.
Erdő, porszem súgja vélük:
„Megszületett, ím, a kisded…”
Forrás: Szeretem a verseket
Emlékezés egy világháborús karácsonyra
Az égbolt elsötétedett.
S akár a végítélet
zord fellege tört volna ránk,
a föld is oly sötét lett.
Gyermekszívünk is oly nehéz!
A házak és a kertek,
az egész törékeny világ,
éreztük, velünk reszket.
Aztán a roppant csöndön át,
puhán és észrevétlen,
a hangtalan meginduló
és puha hóesésben,
akár a fényes pelyhek is
vigyázva földet értek,
a fényességes angyal is,
ő is a földre lépett.
Forrás: Szeretem a verseket
Fel nagy örömre! Ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded, Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.
Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi Király.
Glória zeng Betlehem mezején,
Éjt elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik Őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!
Forrás: Szeretem a verseket
