https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Tóth Árpád – Kincs

    Emléked már oly ódonan aranylik…
    S ha este véle búsan bíbelődöm
    Már úgy csillantja lelkem, mint nagy, antik
    Gyűrűjét agg kéz, reszketőn s tünődőn…

    Forgatná még a bűvös gyűrűt bágyadt
    Lelkem s várná, hogy mint gigászi szolgák
    Jelenjenek elém a régi vágyak:
    De egy se jő már s nem röpítnek hozzád…

    S egy este majd, még úgy mered setéten
    Rám sok nyűtt emlék, mint hol búsan éltem:
    Tört bútorok az olcsó s vak szobákban,
    Lelankad lelkem karja bánatában

    S a kincs kisiklik ájult ujja közzül
    S sötét lomok közt lassan messzegördül…

  • Dsida Jenő – Meghitt beszélgetés a verandán

    Csodálatosan békés délután.
    Benne van teljes életünk.
    Ülünk egymással szemben,
    beszélgetünk.

    Egyszerű és jó vagyok,
    mint világ fölött lebegő
    madár. Te átlátszó vagy,
    tiszta, mint a levegő,

    mint üvegkorsónk friss vize,
    melyen átcsillan a nap.
    Én szomjas vagyok
    s te nem tagadod meg tőlem magadat.

  • Heltai Jenő – Levél

    Ha el akarna néha jönni hozzám,
    Kicsi szobámat szépen rendbe hoznám,
    Ha nem is hozhatnám le az eget,
    De beszereznék néhány szőnyeget.

    A pamlagon, hol álmodozni szoktam,
    A sok lyukat megfoldanám titokban,
    Rozoga, tintás asztalomon itt
    Elhinteném kedves virágait.

    Parancsait komorna-módra lesve,
    Főznék teát, mikor leszáll az este.
    S amire nem volt példa soha még:
    Szenet hozatnék és befűtenék.

    Az óra járna és a lámpa égne,
    S azt mondanám, ha menni készül: „még ne…”
    Suttogva kelne ajkamról a szó,
    Hogy élni édes és szeretni jó.

  • Reményik Sándor – A nagy piktor

    Október, a piktorok Piktora
    Már teljes lendülettel festeget.
    Ecsetjét arany-tengerekbe mártva
    Húzza hervadó világok felett.

    Nézzétek, milyen biztos mozdulat!
    Milyen könnyed és mily könyörtelen:
    Szépséget s halált egyben osztogat.
    A bágyadt lombra ahogy rálehel,
    Irtóztató és hízelgő a hangja:
    Meghalsz, – de utoljára szép leszel.

  • Csorba István – Keserű dal

    Kodály emlékének

    Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó:
    Hol van már a tavalyi hó?
    Amikor még szolmizáltunk,
    Kottát olvasni tanultunk?!

    Öt vonalon dallam, ritmus,
    Elolvasni már nem virtus.
    Kodály-módszer, Isten veled!
    Szép honunkban nincs már helyed?!

    Mesterünknek örökségét,
    Zenekultúránk ösvényét
    Durván, két lábban tapossák.
    Népdalaink tiszta fényét,
    Lélekemelő erényét
    Ne hagyd veszni, Magyarország!

  • Szép Ernő – A mosoly

    Én úgy csodálom a mosolyt
    Én azt leírni úgy szeretném,
    Én nem tudom, de oly jól esnék,
    Ha a mosolyt le tudnám írni.

    Utánozhatnám csak betűkkel
    Ezt a tündérjárást az orcán,
    Mely mintha mély szenderből jönne,
    Úgy kél és indúl a cimpák fölött

    S gyöngéd és karcsú illanással
    Vonagló íve kétfelé lejt
    S hasonlít a hattyúk nyakához,
    Amint a vízbe hajlanak,

    S olyan is, mint a hegedűk
    Két S betűje, olyan is.
    S az ajkak mellett jobbra-balra
    Megáll a két varázsvonal,

    Hízelgő koszorú a szájnak
    És míg lejtett édesdeden,
    A két orcát földuzzasztotta,
    S ott lett két kis derűlt halom,

    Melyek fölött fény tünedez.
    És ezalatt a két szemet
    Mily változás bájolta el,
    Gyöngéd s oly könnyű a tekintet

    És mintha íze lenne: édes.
    S úgy néz, csodálva kedvesen,
    Mintha mást látna, mint a mit néz
    S oly anda fény jár a szemekben,

    Mintha hold sütné valahonnan
    Meleg hold álmodott világból,
    Nézd, nézd a száj mozdul, húzódik,
    S az ajkak válnak szép szelíden

    És a csontváz előmutatja
    Tökéletes két fogsorát.

  • Babits Mihály – Bálterem most az ősz…

    Bálterem most az ősz
    sárga selyemmel.
    Legyezők röpködése.
    Táncok lengése.

    Ha tánc van, ahol tánc van,
    minek az a sok szőnyeg?
    Oly puhák, vastagok,
    és folyton fölgyűrődnek…

    Uram, mi a levegőben
    táncolunk, szállunk,
    s ha fáradtan táncból kiállunk,
    a szőnyegre lehullunk.

    Sűrű, kemény zene fáraszt,
    millió hegedű hangja;
    látatlan cigányok csücsülnek
    a felhő karzatán.

    Lenge lankadás, minden könnyű!
    Csak egy nehéz: a lábam.
    Csetlek és botlok,
    mint kábult részeg a bálban.

  • Garai Gábor – Sokáig élni

    Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
    hogy öregen is megismerjelek,
    mikor tüzedből már nem futja égni
    s én is parázslok, alig perzselek.

    Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
    szemedtől ez a fény nem múlik el;
    magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
    s feledteted velem, hogy halni kell.

    Magad ragyogsz, a ráncok közül is épen
    tündököl majd e lágy önkívület;
    két csillagod a test mögötti térben,
    hol a tagok elejtik terhüket,

    hol a nyers mámort az álom bevonja,
    s nyugvók a vágyak, – sosem bágyadók;
    hol öntudatlanul váltja valóra
    csömörtelen varázslatát a csók.

  • Maróti István – Nem szabad maradnom

    Összecsomagolom mindegyik emlékem,
    Alulra a fájót, felülre a szépet.
    Kisimítom lassan, ne maradjon ránca,
    Némelyik megfakult, csak lelkemet bántja.

    Nagyon sok a holmi, sokat kell pakolni,
    Hívnálak hogy segíts, de nem tudok szólni.
    Egy-egy kedves dolog, mi kezembe akad,
    Mosolyt csal arcomra, vagy könnyeket fakaszt.

    Kész vagyok, lezárom bőröndömet csendben,
    Indulok, fájdalom hasít a szívembe.
    Visszanézek reád, elcsuklik a hangom,
    – Bocsáss meg mindenért, nem szabad maradnom…

  • Ady Endre – Szívek messze egymástól

    Valahol egy bús sóhaj szállt el
    S most lelkemen pihen,
    Valahol kacagás csendült most
    S mosolyog a szívem.

    Valahol szép lehet az élet,
    Mert lány után futok
    S valahol nagy lehet az átok,
    Mert sírni sem tudok.

    Valahol egy szívnek kell lenni,
    Bomlott, beteg szegény,
    Megölte a vágy és a mámor
    Éppúgy, mint az enyém.

    Hallják egymás vad kattogását,
    Míg a nagy éj leszáll
    S a nagy éjen egy pillanatban
    Mind a kettő megáll.