https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Benyó Judit: Szeretőm dicsérete

    Vállad úgy érintem meg,
    akár egy csengőt,
    kulcscsontod pengeni hallom,
    mintha a legfinomabb gitár szólna.
    Mellkasodon szépen elalszom
    és karom keresztülvetem feszes derekadon.
    Mint fiatal nyárfáé, olyan csípőd lengése –
    hosszú lábszáraidat olyannak érzem,
    mint az erdő indáinak szorítását.
    Tested illatát dicsérem,
    amikor mellettem vagy,
    mintha az élő világ tükrébe néznék.
    Áldom testedet ma
    és mindenkor áldani fogom karjaid, ujjaidat,
    melyekben a ragaszkodás vérerei folydogálnak!
    Mint az ananász íze, olyan szádé is,
    fogaid fehérek és nevetéskor fényesek –
    homlokodhoz gyakran úgy érek,
    mintha ékszered volna
    és szemed olyan óriásnak látom,
    mint a Holdat.
    Szerelmesem,
    szemöldököd fekete íve
    egy kis rigómadár tollának formájához hasonló.
    Orrod ékes és rugalmas, akár egy elefántcsont-dísz,
    füled kanyargói édes labirintok!
    Bőröd alatt az izmok olyanok, mint a dróthuzalok,
    és izzóak bőröd alatt a plazmák!
    Nagyszerű harci dobok pergése az ágyékod!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Dénes: Időző

    Meg kell fejtenem, ki vagy,
    mit akarsz velem,
    mennyi benned az áhítat,
    a barátság, a szerelem?
    Visz-e szorongás
    napfényes utcákon át
    az élesre csiszolt őszben,
    hol mint kristályrácsok
    villantják puszta fakoronák
    a Nap cserepeit,
    s pókháló ejti csapdába
    az időtlent.

    Meg kellene fejtenem e nagy
    szelídgesztenyék alatt
    vonásaid keresztrejtvényét,
    csönd-kondító pillantásodat,
    s ki vagyok neked,
    te nekem ki vagy?
    Hadd tudjam meg
    e tiszta szavú őszben,
    amiért e végtelen pillanat
    ragyogó tisztásán
    elidőztem.

    Forrás: Verspatika

  • Őri István: Álom-ének

    Az álmok tengere furcsa szerzet,
    ott lélek léleknek üzenhet,
    s szív vallhat szívnek szerelmet.
    Ott minden – mi itt nem – lelhető,
    ott vagyunk Isten is – világot teremtő.

    Az álmok világa furcsa szerzet,
    az álmokban virág vall virágnak szerelmet,
    az álmokban, ki van, mind angyalok,
    fejükön fénylő tündérglória ragyog.

    Az álmokban ritkán van szenvedés,
    s ha fáj is, mit élsz – jön az ébredés.
    Az álmokban zöld a fű, és minden vidám,
    az álmokban mindig süt a nap,
    mint szép őszi délután,
    amikor Ő jött feléd,
    megfogtad szép kezét,
    s azt hitted, mindez örök…

    Az álmokban így van mind –
    a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
    De sebaj! Újra itt az éj,
    csukd be szép szemed,
    álmodj és remélj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A bűneimmel egyedül

    A bűneimmel egyedül vagyok.
    A szó lebotlik ajakamról,
    mint elesett, fölvérzett kisgyereknek:
    kiáltana, de csak szepegni tud,
    és poros arcán két sáros barázdán
    nagy tehetetlen könnyek cseperegnek.

    Ó, hogy ismertem jót és rosszat egykor!
    Néven neveztem a bűnt és erényt,
    mint Ádám a paradicsomban
    a rámosolygó teremtményeket.
    De most: egy néma rengeteget látok,
    egy ismeretlen, névtelen világot
    az önmagát sem értő szó megett.

    Oly kétségbeesetten egyszerű
    a szó, a név, a számozott szabály!
    A tett is olyan: megtapinthatod.
    A mások tette olyan egyszerű!
    De az én tettem? Ki értheti azt,
    mikor magam sem értem,
    amikor már az anyaméhben
    hét fátyollal fogantatott.

    Ki mondja meg, mi vagyok benne én?
    Mi az apám, és mi a nagyapám,
    mi ház, föld, víz, nap, amely érlelé?
    Meddig Plutarchos, meddig Mózes,
    meddig Jókai, meddig Szent Ferenc,
    meddig a kenyér és meddig a perc,
    és mekkora része az Istené?

    Én azt sem tudom, tettem-é? nem-é?
    Én cselekedtem, vagy csak úgy esett?
    Vagy az egész csak képzelet?
    Ó, vak sebészet gyóntatónak lenni,
    de gyónni – patakot tenyérbe merni,
    kottába venni a forgószelet!

    Jaj, így vagyok a bűneimmel!
    Megvert, fölvérzett, maszatos gyerek,
    még sírni is csak szepegve merek.
    De Egyvalaki hozzám térdel,
    ölébe vesz, semmit sem kérdez,
    csak megcsókolja vérző homlokom.
    És én meleg mellére bújva,
    szabadító sírásba fúlva
    az egyetlen szót dadogom:
    Atyám!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ezer lelkemről

    Jaj, én sokféle lelkem, kik belém szorulva zsibongtok,
    ezer útra húztok és szomjaztok ezer vizet.
    Mindenik vágyamat féltve, ha végül fáradtan levetném,
    felsír az egyik lelkem: „Ne vesd el, ne vesd el; ne még.”

    Ezer csáppal falánkan környékezlek, ezer élet,
    s csapódik egyszerre ezer csorbító csapás le rám.
    – Jó azoknak, kik csak sírnak, s megalszik lelkük a könnyben,
    s nem csiklandja szívük sírván is csábos csalóka gyönyör.

    Jó nékik, kik örömbe halnak széthulló szirmos ajakkal,
    s nem éber bennök semmi, ha tárul a csók.
    De ezer lelkem virraszt s váltogatva egymást,
    nem hágy elhalni engem s betelni az élet ölén.

    …Szeretőm nem lehet: kéjben ős testvérség íze fakad fel,
    s szerelmes borzongást hintve hull rám a testvéri ajk.
    Gyermekem embernyi pajtás, vetélkedő kedv kél közöttünk,
    s kit sújtanom kéne, mert bántott: azt sután sejtem fiamnak.

    Ezer lelkem enyémnek fájlalja mindenek őszét,
    ezer vajúdás kínja tép bennem véres sebet.
    Őrült gyökerem reszket és meztelenre meredve,
    lihegve gyűjti magába nedvedet, ezer hazám.

    Ezer libbenő ágam (mert enyém mindenik menny is),
    sok mohó mennynek adózva, kifosztja öngyökerét.
    Jaj nékem, ezer lelkem, ezer darabra téptek!
    Pozdorjaként hullok szerte, nincs törzsöm, nincs sorsom nekem.

    Sírván kiáltok utánad, Lelkek Marokszedője,
    fogd össze ezer kalászom, hogy békélt kéve legyek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Himnusz

    Aki legdrágább, aki legszebb,
    aki fény bennem, ragyogó,
    az örök bálványnak, a szentnek:
    üdvözlet, örökkévaló!

    Úgy árad szét az életemben,
    mint sóval átjárt levegő,
    ő az öröklét vágya bennem,
    kiolthatatlan szomjam ő.

    Örökfriss illatpárna, melytől
    édes lesz egy drága szoba,
    titkos tömjénkehely, amelyből
    fűszer száll egész éjszaka:

    hogy fejezzelek ki szavakban,
    romolhatatlan szerelem,
    öröklétemben láthatatlan
    pihenő gazdag ámbra-szem?!

    Aki legdrágább, aki legszebb,
    aki fény bennem, ragyogó,
    az örök bálványnak, a szentnek:
    üdvözlet, örökkévaló!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Légy ostoba

    Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság
    csak ostobaság. Eszméink között
    rabon ugrálunk, mint az üldözött
    majom, ki tépi ketrecének rácsát.

    Légy ostoba. A jóság és a béke
    csak ostobaság. Ami rend lehet,
    majd így ülepszik le szíved felett,
    mint medrében a folyó söpredéke.

    Légy ostoba. Hogy megszólnak, ne reszkess,
    bár nem győzhetsz, nem is lehetsz te vesztes.
    Légy oly ostoba, mint majd a halál.

    Nem lehet soha nem igaz szavad –
    jó leszel, erős, békés és szabad
    vendég múlt s jövő asztalainál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Hazatérés

    mert nem mindegy hogy milyen úton jöttél
    máshová nem mehetsz
    csak ahol életre kelnek újra
    a holt diófák kopár dombok hegyek
    ahol másokért indulhatsz újra
    ahol közösség a szerelem
    az árvák elfulladó hangját
    vak kutak közt nem felejtheted
    csak azzal élhetsz aki utadon járt
    aki ugyanúgy összerándul veled
    egy elhagyatott sóhajtásért
    akinek nem vigasz a szerelem
    de közös munka a konok csönd ellen
    amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
    azt a kenyeret kettétörtük
    amivel a szegénység megünnepelt
    azt a szőlőt együtt ettük
    amivel a szükség megkínált
    nem lehetsz hűtlen önmagadhoz
    a szerelem is rádkiált
    azokért élj akik küldtek
    azzal aki értük él
    terítse mindnyájunkra
    Mária-kendőjét az ég

    én ahhoz vagyok hű aki a tájhoz
    aki felnőttként felnevelt
    aki társam lehet a gondban
    virrasztásban nemcsak ünnepen
    aki rákérdez a gondra örömre
    hogy megosszuk ami közös
    aki megtart tisztának hűnek
    ember az emberek között

    én csak a te utadon járhatok
    megfagyott iszapban szélben fák között
    napraforgók hadirendjében
    kiinni a szerelmes folyót
    szívünkön át az égre terelni
    a gyalogúton mezítláb menni
    virágok vére szívünkön áramlik át
    veled lehetek csak páros madár

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anakreón: Thrák csikó

    Thrák csikó, mit nézel engem ferde szemmel és gyanakvón?
    Futsz előlem, szinte látni, sokra engem nem becsülsz.
    Lásd be hát, ha én akarnám szép nyakadba vetni gyeplőm,
    fékhez és kezemre szokva tartanál a cél felé.

    Most a lágy füvön legelve könnyű kedvvel csak ficánkolsz,
    míg hozzád való lovasra, majd ki megtör, nem találsz.

    Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Li Sang-jin: A névtelen kedvesnek

    Azt mondtad, eljössz s nem vagy itt, nincs semmi jel se fent, se lent,
    tornyod körül csak a fakó késői holdsugár dereng.
    Sírok teérted hangosan, de mégsem ébredsz a szobán,
    kusza leveled olvasom, de a tintája halovány.

    …Jégmadár-tollal ékített lámpádba kék a gyertyafény,
    bagollyal hímzett függönyöd lágy illatot röpít felém.
    De jaj, az Elvarázsolt Hegy kegyetlen és határtalan,
    én itt vagyok, te messze túl, köztünk tízezer szikla van.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig