Szerző: Mária Németh

  • Kamarás Klára: Őszi levél…

    Ez már a másik ősz… a fáradt.
    Szél kerget tört virágot, ágat.
    Hová lett az arany lomb,
    lángoló, szép levelek
    tarka varázsa? Elmúltak… mint az idő,
    lásd, együtt süllyedtek a sárba.
    Dér fedi már a mezőt,
    mint szívem a bánat…
    Fázós köd fekszik a tájon…
    Vágyom utánad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Oldás és kötés

    Egyáltalán nem fontos, hogy milyen volt,
    vagy, hogy milyen lesz
    utolsó találkozásunk.
    Csupán egy fontos:
    A Találkozás Törölhetetlen Ténye.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Idézet

    „Legszomorúbbak azoknak a dolgoknak a romjai, amik elmúltak anélkül, hogy lettek volna.”

    Móra Ferenc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Varázskert

    Szemeim fáradtak, de tiszták,
    ragyogva nézik: lelkem erejét
    egy egész kert virágai hogy isszák.

    Én vagyok az a kert: virágok, ágak
    nőnek körém és fölém lombosodnak
    élő lugasnak, gyümölcskoronának.

    Örök kertemben, napfényes lugasban,
    álmodó kertész, nézek szanaszét:
    kint ősz és tél, itt bent mégis tavasz van!

    Ellenségeim, irígy viharok vad
    rohamai, rázzátok fáimat:
    hulljon a férges, kell a rovaroknak!

    Hulljon friss rügy is, hulljon dús virág-raj:
    a sebekből új hajtás tör ki, és
    ki baltás küzd meg ennyi izmos ággal?

    Szemeim fáradtak, de tiszták,
    ragyogva nézik: növekvő csodáim
    már az egész láthatárt beborítják.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Április 11.

    A talló kalászait hányva
    S a verebek közé belesvén
    Nagy szél kapott föl egyszer engem
    Hirtelen, áprilisi estén.

    Gyerekeit kereste arra
    S engem talált ott épp az utban.
    Bömbölt, örült s én mosolyogva
    Rengeteg mellén elaludtam.

    Vitt falvan, földeken keresztül,
    Meghempergetett jó sárosra,
    Cibálva és kacagva vitt egy
    Pesti, csatakos külvárosba.

    Az uccán vídám jasszok lógtak
    S még vidámabban verekedtek,
    Kiabáltak, kiabáltunk és
    A jasszok végül berekedtek.

    Mondom, valami nagy ünnep volt,
    A hívek templomokba mentek
    És reszketve, szomorú kézzel
    Áldották őket meg a szentek.

    S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
    A szívekben nagy, esti béke.
    A gyilkos végzett emberével
    S úgy menekült, kalaplevéve.

    Reménységnek és tulipánnak
    Kicsikis deszka alkotmányba
    1905-ben ígyen
    Iktattak be az alkotmányba.

    A kártyás munkásnak fiúként,
    S a szép, ifjú mosóasszonynak,
    Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
    Fejkendőbe kötözött gondnak.

    A szegényasszony rég halott már,
    De fiát a szél el nem hagyja,
    Együtt nyögünk az erdőn éjjel
    S együtt alszunk el virradatra.

    1925. ápr. 11.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Zöld csillagok

    A kisvasutat befútta a hó –
    Szánon jött a havasról valaki.
    Éjjel, havon és holdvilágon át.
    Fagy megkímélte, farkas elkerülte,
    Fenyők kísérték: Isten katonái,
    A rengeteg mint gyermekét ringatta:
    Lélekringató fehér rengeteg.
    Megérkezett frissen, vidáman.
    A telefonban úgy csendül a hangja,
    Mintha sziklák közt szabad szél kacag –
    Azt mondja: százszor szebbek odafenn
    És óriás nagyok
    És zölden, zölden,
    Zölden ragyognak a csillagok!

    Zöld csillagok: szíven fogott a szó.
    Mióta nem nézek az égre én!
    Nincs mit keresnem, nincs mit várnom onnan.
    S ha egy-egy este fel-feltéved
    A tekintetem révetegen mégis:
    Olyan kopottak, közönségesek,
    Fakók és nem-nekem-valók,
    Színehagyottak, idegenek, unottak,
    Betegek, akár én, a csillagok.
    És nem tudnak rajtam segítni –

    Zöld csillagok: szíven fogott a szó.
    Ez az egy színes szó szíven fogott.
    Én Istenem, Te nagyon jól tudod:
    Nem kívántam soha sokat.
    Csak egy egészen kicsikét
    Emberül és igazán élni.
    Tebenned hinni, szeretni, remélni
    S meghalni zöld
    Reménység-csillagok alatt.

    1935. január 20.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: A holnapokra várva

    Ki tudná biztosan, hogy
    elérkezett-e az idő?
    fölkészült-e már a lélek
    a váratlan fordulatokra?
    A megalázó helyzetekben
    vagy a szerep csapdájában
    harisnyaálarc torzítja el
    mindannyiunk vonásait.
    Negyvenes éveimtől búcsuzóban
    sem ismerem még a cselvetés
    ördögi bugyrát, indítékait.
    Nem hiszek annak, amit a két
    szememmel naponta látok:
    a nyerészkedő hazugságot
    s annak piszkos, kis üzelmeit.
    Még sincs semmi baj:
    engedelmes, ostoba birkának
    beállhat bárki közénk a sorba.
    Itt tartunk most, a holtidőben,
    a megpróbáltatások kezdetén,
    amikor a múlt aládúcolt és
    ingatag szerkezete összecsuklik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Én költő vagyok

    Én nem szerettem magamat soha,
    Én magam ellen sokszor elkövettem
    Merényletet. Egy golyó megmaradt
    Két borda közt. Egy tavasz-reggelen,
    Fiatalon, borúsan szántam én ezt
    Magamnak s most velem a sírba jön majd.
    Én szerettem a nagy emberiséget
    Sok kis komisz embernek ellenére
    És szerettem a fákat, füveket,
    A madarakat, csillagot, virágot,
    (A csillagok az ég virágai)
    És szerettem az Istent, aki egyszer
    A feszületről hozzám lehajolt
    Egy régi estén egy öreg kolostor
    Imádkozótermében. És szerettem
    Édesanyámat, aki régi szentek
    Szelídségével a dühös világ
    Ellen kivédett mindig. Magamat
    Nem szeretem, mert én bűnös vagyok,
    Mert én az életet nem akarom,
    Csak egy a vágyam, egy az életem:
    Dalolni és álmodni mindörökkön
    Örökké. Ámen. Én költő vagyok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Hegyek

    I. Kék hegyek

    Mese-tüzében alkonyi sugárnak
    Kéklő hegyormok halkan muzsikálnak.

    Lelkedbe lopják arcuk hűvösét,
    És zsongva hív a kéklő messzeség.

    Szívedre hullnak, mint az enyhe harmat,
    Hívó, mosolygó messze halk hatalmak.

    És lelkedet kitárod csendesen
    És elindulsz a kék ösvényeken.

    Nézel, komolyan, hittel mosolyogva
    A fátylasarcú esti hegyfokokra.

    És mégy és mégy. Ki tudja, merre mégy?
    Ki tudja, meddig zeng a messzeség?

    Minő titkoktól terhesül a távol?
    A hegyek arcán hétszeres a fátyol.

    De megállanod soha nem lehet,
    Mert rádleheltek egyszer a hegyek.

    II. Fekete hegyek

    Mire odaérsz: kietlenül állnak
    Elátkozott, nagy, kopasz kőtitánok;

    Rettegve megbújt vézna völgy felett:
    Súlyos, siket, vén fekete hegyek.

    Szemed az éjben fölfelé leselget,
    És összeborzad fázva, félve lelked.

    Kékülő ajkad szótlan megremeg,
    És szól az éjhez megvakult szemed:

    Setét hegyek, nehézkes óriások,
    Mi rettentő sors dermedett reátok?

    Micsoda irtó fekete harag
    Átkát sötétlik a hideg falak?

    Holt arcotokra mik rámerevedtek:
    Mi rontó titkok, mily ölő keservek?

    Siket, nagy, fázó csend a felelet.
    Vijjog a szél a vén ormok felett.

    III. Rózsaszínű hegyek

    Menj, meg ne állj a meredek sötétnél:
    Fut a borzalom, menekül az éjfél.

    Nézd, máglya lángol az orom megett,
    Nézd, rózsaszínben égnek új hegyek.

    Kelő sugarak kacagva dalolnak:
    Ezüst csengőkkel csilingel a holnap.

    Tán álmod arca csillog ott elő.
    Ó rózsás álom, ó kelő jövő!

    Tán új szíveket csókol ottan új nap.
    Ott minden öklök ölelni simulnak.

    Ott fölcsókolnak minden könnyeket,
    És énekelnek mind az emberek.

    Ott van talán, mit veled annyin várnak:
    Az álmodott, a szentséges Vasárnap.

    Szegd a magasba álmodó fejed:
    Már rózsás tűzben égnek a hegyek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Orchidea

    Vállaid közé fúrom a fejem.
    Orchideás álmot ölelek rád,
    én, a te orchideás haramiád.

    Párnás öklöd derekam vájja;
    ingatag melled dalol velem…
    Én a te nevedet énekelem.

    A pamlag egy nagy orchideafelhő,
    rája hullottunk mi, két gyönge virág.
    Egy szent orchidea most a világ.

    Öled, ajkad: orchideaerdő;
    én vagyok rajta a vaksötét út,
    amely az erdőn kigyózva fut.

    Átrobog rajtam az illatos láz,
    a kebled egy világgá száguldó utat
    a roskadozásig beorchideáz.

    Forrás: Lélektől lélekig