https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Wass Albert – Három vers neked

    1.

    Hetenként egyszer meglépi köztünk
    útját a posta
    s hoz néhány betűt, amit rárajzoltál
    egy papirosra.

    Kósza betű, odavetett szó,
    törékeny mondat.
    Milyen közömbösen hordjátok át a csókjainkat.

    S mellőletek a hosszú úton
    mi mindent elrabolnak.
    Hangsúlyt, könnycseppet, sóhajtást, mosolyt,
    árnyékait a szónak.

    2.

    Ha itt lennél,
    arról mesélnék Neked,
    hogy milyen szép az élet.

    Ha megjönnél egy estén,
    szívem minden dalát
    lila csokorba szedném.

    De nem vagy itt, s egy lomha
    felhő az ablakomra
    varjúmódra rászáll.

    Köd kószál kint a kerten,
    s oly árván leng a lelkem,
    mint dérütötte nádszál.

    3.

    Egy szellő jött, nyugatra induló.
    Üzentem vele Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Olyant küldtem vele,
    mit nem bír el levél.
    Amit elejt a drót is,
    amire odaér,
    és semmi hullámhosszon
    nem lelni állomását:
    a szívem dobbanását!

    Egy szellővel
    ma este-tájt
    küldtem valamit Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Ha nézem a világot

    Ha nézem a világot,
    A világ visszanéz,
    Azt mondom, összevisszaság,
    Ő feleli, teljes egész.

    Azt mondom, csupa valótlan,
    A semmiség ragyog,
    Ő feleli, nézz meg jobban,
    A valóság én vagyok.

    Azt mondom, merő idegenség,
    Sok átsuhanó tünemény,
    Ő feleli, nézz a tükörbe,
    Amit ott látsz, az vagyok én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor – A szőnyeg visszája

    Brandt Józsinak

    Kétségbe esem sokszor én is
    A világon és magamon,
    Gondolva, aki ilyet alkotott:
    Őrülten alkotott s vakon.
    De aztán balzsamként megenyhít
    Egy drága Testvér halk szava,
    Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
    S most már a mennynek angyala:
    „A világ Isten-szőtte szőnyeg,
    Mi csak visszáját látjuk itt,
    És néha – legszebb perceinkben –
    A színéből is – – valamit.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Vigasztaló vers

    Ne félj, az óra meg nem áll,
    szelek szűnnek, vizek apadnak.
    Hiába hosszú, vége lesz
    az éjszakai sivatagnak.

    Sívó, sötét homok felett
    a hajnalszél kibontja szárnyát
    s elmenekül a puszta-rém,
    a bíboros ruháju skárlát.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Reggel felé elszáll a láz is,
    reggelre enyhülés fogad,
    forrásvizes, hűvös oázis.

    Új fénnyel csillogó utunk
    riasztó árnyékkal nem állja,
    sem orgonálva nem kísér
    a bú alattomos sakálja.

    Ne félj, az óra meg nem áll.
    Mint valami fekete várrom,
    a gond komor pirámisa
    elmarad a látóhatáron.

    Nézd, gyöngyházfény az ablakon,
    a köd csak egypár szürke foszlány,
    s azt is széttépi most a nap:
    sörényes, büszke hímoroszlán!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád – Jó éjszakát!

    Falon az inga lassú fénye villan,
    Oly tétován jár, szinte arra vár,
    Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
    S a sötétben majd boldogan megáll.

    Pihenjünk. Az álomba merülőnek
    Jó dolga van. Megenyhűl a robot,
    Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
    Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
    Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
    Elakadt sorok. Társtalan rímek.
    Megsimogatom őket halkan: írjak?
    És kicsit fájón sóhajtom: minek?
    Minek a lélek balga fényűzése?
    Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
    Józan dologra. Friss tülekedésre.
    És rossz robotos a későnkelő.

    Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
    Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem
    A tollra dőlve, mint botra a fáradt
    Vándor, ki havas pusztákon megyen.
    Mi haszna? A sok téveteg barázdán
    Hová jutottam? És ki jött velem?
    Szelíd dalom lenézi a garázdán
    Káromkodó és nyers dalú jelen.

    Majd egyszer… Persze… Máskor… Szebb időkben…
    Tik-tak… Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
    Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
    Felénk szíve… Tik-tak… Igaz… Igaz…
    Falon az inga lassú fénye villan,
    Aludjunk vagy száz évet csöndben át…
    Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
    Versek… bolondság… szép jó éjszakát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Párbeszéd

    Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!
    fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…
    Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,
    te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

    Félek, Atyám, – megtörtem a harcban, a hitben,
    és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…
    Ne félj, fiam, – megtartalak a harcban, a hitben,
    s karommal égig emeled azt a kardot.

    Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,
    mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…
    Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád
    téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • LÁÁR ANDRÁS – Lám csak lám

    Ha bal lábbal kelsz, és nyűgös vagy,
    mert minden összejön.
    Kilincsbe akadsz, trutyiba lépsz,
    vagy senki sem köszön,
    Ha tele a hócipőd, még mielőtt bármit
    a földhöz csapnál, nézz körül,
    S csak ennyit mondj: – Lám, csak lám.

    Ha egy női démon rád nevet,
    megőrül szíved,
    És egy éjszakáért odaadnád
    egész életed.
    Ha elsodor a vágyfolyó, jól teszed,
    ha néha-néha csendesen
    Csak ennyit szólsz: – Lám, csak lám.

    Ha odafent vagy,
    jókat röhögsz a sok hülyén.
    Ha újra lecsúszol,
    te bámulsz hülyén.
    De bárhogy is forog a sorskerék,
    a legfontosabb három szó a tiéd:
    Lám, csak lám.

    Ha meghalnánk, és elvinnének
    a dolgos Ördögök,
    És együtt főnénk a vasfazékban
    a pokol-tűz fölött,
    Még ott sem lenne baj, ha összenézve
    csak ennyit szólnánk viccesen:
    – Lám, csak lám. Lám, csak lám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin – Asszonyi fohász

    Ó Uram, te mindent megbocsátó!
    Tudom, vétkem égbekiáltó,
    mert élek bűnök közt, eltemetve,
    de nézz le gyarló gyermekedre!

    Csak a jóra és szépre vágyok,
    és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
    A szerelmemre nincsen mentség,
    de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
    hogy rám talált, akinek rabja lettem.
    Ne ítélj hát szigorún felettem!
    Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
    Csak a tőled kapott kívánás,
    a boldogságra vágyó női lélek,
    csak a szép, szerelmes remények.
    Csupán az, hogy lelkem feléledt,
    és testem szívemmel együtt övé lett…
    Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
    szent tűzben égő, tiszta hevületben.
    Soha nem nézek jobbra-balra,
    nem vágyom csalóka diadalra,
    sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
    csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.
    Csak adni, és nem kapni vágyok,
    de lásd, megbocsátásért kiáltok.
    Uram, Te adtál női lelket,
    ami szomjazza a szerelmet,
    s vele testet, örömre készet,
    amíg el nem veszi az enyészet.
    Akaratot is, hogy ellenálljak
    száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
    de képességet is, hogy szeressek,
    s miatta – látod – bűnbe essek…

    Uram, segíts, hogy amíg élek
    ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
    de őt, engedd boldoggá tennem!
    Aztán helyette is ítélj felettem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jókai Mór – Óh Petőfi, ha most élnél!

    Óh, Petőfi, ha most élnél,
    Vajon mihez kezdenél itt?
    Élnéd-e úgy a világot,
    A hogy a többiek élik?
    Szorultságból, mint poéta
    Mit tehetnél mindenfélit?

    Adnál-e ki divatlapot,
    Változatos melléklettel?
    Czifra bolond divatokat,
    S hozzá egész tisztelettel
    Irnád-e, hogy most ezt hordják,
    Azt a “régit” hát feledd el!

    Vagy élczlapot szerkesztenél?
    Próbálgatva, hogyan lehet
    Álruhában átszöktetni
    Egy-egy ártatlan ötletet?
    S hányni a czigánykereket,
    Mikor már senki sem nevet?

    Vagy beállnál, mint munkatárs
    Egy-egy taposó-malomba:
    Irni Schleswigről, Bismarkról
    Pesti Naplóba vagy Honba?
    Épen neked való volna
    Ez a munka, ez a lomha!

    Vagy te is ott volnál régen,
    A hol a többi poéták?
    Kik a lantot elhajíták,
    S biztosító-, hiteladó-
    Intézetekben fogyasztják –
    Nem a tintát, csak a krétát.

    Vagy, nem! Volnál, a ki voltál:
    Ki azt mondja, mit rég mondott,
    Ki nem nézte, merre úsznak?
    A hol gát volt, ott átrontott,
    S bámulnának nagy szemekkel, –
    – Mint gyógyíthatatlan bolondot?

    Az olyan eszmékre, miként
    “Azok” voltak, most nincs bolt-ár;
    A te lángod kihült helye
    Nem tűzhely már, – csupán oltár:
    – Tisztelik; de nem főznek rajt’.
    De jól jártál, hogy meghaltál!

    Forrás: Lélektől lélek

  • Romhányi József – Mese a számolni tudó oroszlánról

    Szorongva
    ment ki reggel Leó a porondra,
    mert várta már
    a goromba idomár,
    hogy tanszernek használva rút ostorát,
    számolásra tanítsa az ostobát.
    – Mondd meg, mennyi egy meg egy,
    vagy ütlek, hogy meggebedj! –
    De hiába pattogtatott peckesen,
    nem ment annak még az első lecke sem.
    Szégyenében később szegény vadállat
    feladott egy nehéz példát magának.
    Megoldotta szépen aznap este még:
    elosztotta néggyel gonosz mesterét.

    Forrás: Lélektől lélekig