https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Idézetek

    „Az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyhatja egy szobában valamelyik örök szilánkját.”

    – Gabriel García Márquez

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Boda Magdolna: (bakterházban)

    Beláthatatlan vasúti sorompók
    váltanak pirosról zöldre
    és zöldről pirosra
    felemelt kezek
    ezt szabad ez veszélyes
    vagy éppen tilos
    a gondolatok
    szavanként surrannak át
    a tiltó karok alatt
    egy pillanatra elpirulok
    mikor ezredszer csinálom
    a hibából ugyanazt
    tolonganak bennem
    a felbuzdulások
    a tükörben látom
    mögöttem
    a vonat üresen elrobog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárközi György: Szikla

    Szikla vagyok, ülj rám és nézz le a mélybe,
    Amint én nézek le már százezer éve.
    A táj sokszor vedlett, népek jöttek-mentek,
    Csak én nem bontottam meg az ősi rendet.

    Szelek megpofoztak, esők megvesszőztek,
    S meg nem mozdítottak, soha le nem győztek.
    Zord telek száz ráncot vájtak koponyámra,
    De lágy mohok ültek minden kicsi ráncba.

    Szikla vagyok, ülj rám és pihenj meg, vándor,
    Hogyha van kenyered, vedd ki tarisznyádból,
    Hogyha bánatod van, sírjál könnyet bőven,
    Tűrni s megmaradni, ember, tanulj tőlem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Behunyt szemmel

    Jó annak, ki nem borzad el,
    midőn sebet lát, vérbefeslő
    borzalmat, – ott terem, ha kell,
    balesetnél mindig az első,
    nyitott szemekkel néz a holtak
    nyitott szemébe s míg haladt,
    szemei mindig nyitva voltak,
    mint jó úszóé víz alatt.

    Én félek. Fázó gyengeségem
    szemet huny minden rossz előtt,
    de nem irigyli az erőt,
    mert így, csak így tud szólni szépen,
    mint a remegő idegű,
    finom, kijátszott hegedű.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: A sérelem idővel mulandó

    A sérelem idővel mulandó –
    Emléke az emberben elhamvad,
    Az én bánatom, mint örök hó –
    Nem olvad, nem olvad.

    Nyáron sem olvad – rekkenő
    Déli hőségben,
    Érzem: velem tart, mint örök kísérő
    Az életemben.

    Fordította: Viczai Péter

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Inohogyec, avagy a máshogy-mén dala

    Szökdelek, de más, ahogy szökellek,
    Dombon, éren, harmatos mezőn.
    Úgy futok, hogy Máshogynak neveznek –
    Így vagyok magam: különbözőn.

    Hátamat gyötörte úri kény,
    Oldalam remeg, ha víz borít.
    Jó, futok, de ménesemmel én –
    Zabla és nyereg, jaj, undorít!

    Vívni kell, ma rám köszönt a vad nap,
    Vágta lesz, de semmiképp egál,
    Mind a Máshogy-ménre, rám fogadnak,
    Bárha én futok, zsokém zihál.

    Sarkantyúja véresen kemény,
    És a publikum röhög, vonyít.
    Jó, futok, de ménesemmel én –
    Zabla és nyereg, jaj, undorít!

    Nem! Aranyhegyekbe mégse túrhat!
    Mind előttem ér a célba majd.
    Megkeserli még a sarkantyúkat,
    Visszalassulok, hiába hajt!…

    Startharang! Zsokém fölül, „helyén”,
    Érzi, győzni fog, s nagyot szakít.
    Futni kék a ménesem füvén,
    Zabla és nyereg ott nem szorít!

    Hogy merem? Miért teszem? Nem értem –
    Ellenségem ő! De mint lökött,
    Nem bírom magam lefogni mégsem,
    Nem tudok befutni más mögött.

    Egy maradt nekem, csak egy poén:
    Úgy dobom hanyatt, hogy felnyerít,
    S jót futok, mint ménesen füvén –
    Árva nyerge még fel is derít.

    Én beértem, ő aligha kullog,
    Kátyun és eláztatott mezőn.
    Rólam elmaradt a „Máshogy”-billog,
    Győzni kellett, nem-különbözőn.

    Fordította: Marosi Lajos

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tarkovszkij: Vadászat

    Utolértek a hajtók.
    Állok bekerítve.
    Lágyékomba agár foga mélyed.
    Hátravetem fejem úgy, hogy agancsom bökje
    lapockám.
    Bőgök.
    Inaimba hasít a vadászkés.
    Fültövön ütnek a puska tusával.

    Oldalt dől, nyirkos gallyakba akasztva agancsát.
    Látom még a szemét: fűszál nyers zöldje tapad rá.
    Fénytelenül feketéll a pupilla, kioltva örökre.
    Lábát összekötötték, s rúdra emelve viszik már.

    Fordította: Baka István

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Hegyi lírai dal

    Hogy kezem reszketése múlt,
    Hegy orma vár!
    A félelem mélységbe hullt
    Örökre már.
    Mi visszatarthat, nincs erő;
    Megyek, de fáj.
    Szirtfok, mely nem legyőzhető,
    Nincs oly határ.

    A sok nem járt út egyikén
    Majd én megyek.
    Egy meg nem hódolt csúcs enyém:
    Rám vár, szeret.
    Itt-haltak neve hó alatt
    Rejtőzködik.
    Végig nem vándorolt utak:
    Enyém egyik.

    A lejtőn kékben álmodik
    Fénylőn a jég.
    A gránit nyomok titkait
    Vigyázza rég.
    Magasba nézve vallatom
    Az álmomat;
    Ők az igaz – hiszem vakon:
    Hó és szavak.

    S feledni annyi év után
    Se tudtam én:
    Kétségeim e szirt fokán
    Öltem meg én.
    A víz – „Légy sikeres nagyon!” –
    Így suttogott.
    Milyen nap is volt az napon?
    Ah… szerda volt.

    Fordította: Erdélyi Z. János

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Menyasszonyom tisztességgel elsirat majd

    Menyasszonyom tisztességgel elsirat majd,
    Adósságaimat barátaim megadják,
    És helyettem mások dalolnak minden dalt,
    S még ellenségeim is isznak egyet rám.

    Nem adnak kezembe többé jó könyveket,
    Szakadt, vén gitárom húr nélkül lóg,
    Nem szállhatok többé se följebb, se lejjebb,
    Nem süt reám sem a Nap, sem a Hold.

    Nem engednek szabadon, jogom sincs hozzá,
    Faltól falig járkálhatok én,
    Nem léphetek soha sem balra, sem jobbra,
    A rácson túl az ég – csak az az enyém.

    Azt álmodom, hogy lakatomat leveszik,
    És hogy visszaadják gitáromat.
    Ki vár otthon engem, hogyan ölel át,
    Ki énekel majd, és milyen dalokat?

    Fordította: Földes László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Parancs János: Az utolsó szavak

    Többre már nincs időm.
    Módosítani, javítani,
    a mérlegserpenyők állását
    megváltoztatni nincs erőm.
    Ahogy van, most már
    minden úgy marad.
    Voltam, aki voltam:
    vakon tájékozódó,
    mulatságosan képzelődő,
    boldogtalan reménykedés,
    szárnyatlan madár a porban.

    Forrás: Lélektől lélekig