„Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.”
Márai Sándor
Forrás: Lélektől lélekig
„Legvégül eljutsz odáig, hogy megértsd, a szeretet mindent meggyógyít, s csupán a szeretet számít.”
Gary Zukav
Forrás: Lélektől lélekig
„Az ember áthidalja a saját félelmét, ha látja a másikét. Ez sokat segít az életben.”
Polcz Alaine
Forrás: Lélektől lélekig
„Az élet túl becses ahhoz, semhogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen, szeretet, és végső soron remény nélkül éljünk.”
Václav Havel
Forrás: Lélektől lélekig
„Mert az emberrel nemcsak történnek a dolgok… Az ember csinálja is azt, ami történik vele. Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni. Ilyen az ember. Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes. Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást. Nem igaz, hogy a végzet vakon lép életünkbe, nem. A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet. Nincs ember, aki elég erős és okos ahhoz, hogy elhárítsa szóval vagy cselekedettel azt a balsorsot, amely vastörvénnyel következik lényéből, jelleméből.”
Márai Sándor
Forrás: Lélektől lélekig
Ma milyen szép vagy és milyen meleg.
A hervadástól féltve védelek.
Ne mondd, hogy puszta rém e félelem –:
a múzeumban voltál már velem?
Üveg alatt, a félhomályon át
nézted a pálma kő-bordázatát?
Hideg sírjába most is visszajár
káprázatul a lázas, ősi nyár.
Tollak ragyognak, napsugár zuhog,
visszalobognak izzó trópusok.
Élő pompája, láttad-e, mi lett?
Kőgyűjtemény-dísz. Pálmakövület.
Kihűlt világok múmiája csak.
Megölte észak: „Erdély, Kolcpatak.”
…Hiába óvlak, elrepül nyarad.
Világok térnek vissza nélküled.
Melegségedből ennyi sem marad:
„Sabal maior. – Pálmakövület.”
Forrás: Lélektől lélekig
Lomb aranylik
lenge ágon,
pók ezüstöz
holt mezőket.
Holló-hangok
hamvas égen –
holló-párom,
hallod őket?
Felleg-úton
itt vonulnak,
fellebegnek,
visszahullnak.
Pár a párral,
csak magukban,
szél előttük,
tél nyomukban.
Pár a párral,
soha hadban,
rikácsoló
nagy csapatban.
Éjszakázva
dúlt berkekben,
rom-falukban,
rengetegben,
s új birokra
kelve reggel
köddel, faggyal,
fergeteggel.
Pók ezüstöz
holt mezőket,
holló tart a
kormos éjnek.
Holló párom,
zeng fölötted,
zeng fölöttem
sorsos ének:
Csak magamban,
csak magadban,
virradatban,
alkonyatban,
soha csacska
csóka-hadban,
rikácsoló
vad csapatban.
Messze szállnánk –
visszaszállunk:
visszavár a
sziklaszálunk.
Durva fészken
vadfa ringat,
ott neveljük
fiainkat.
Sírdombjáról
kurta nyárnak
egyszer ők is
útra szállnak.
Észak útján,
soha délnek
– zeng fölöttünk
sorsos ének –,
soha hadban,
csak magukban,
szél előttük,
hó nyomukban,
éjszakázva
rom-berkekben,
dúlt falukban,
rengetegben.
Jaj, magányos,
kósza fajta,
árvaságnak
átka rajta.
Napsugárban,
felleg-árban,
tél-szakában
jár magában –
úgy vesz el az
Éjszakában.
Forrás: Lélektől lélekig
Hagyd a világot szélként át- s átfújni
életed lazaszövésű gyolcsán:
mint egy száradni kiakasztott ing, lobogj, lebegj,
hálásan szélszagusodva, ellenállás nélkül
– hadd örüljön neked majd, ha ki fölvesz.
Forrás: Lélektől lélekig
Takarj be! Óvj meg ékköves égbolt!
Csillagvirágos mezőkre vágyok!
Sorsot hurkol torkomra a látszat,
Létezés üdvét ígérik az álmok.
Fényparipáid röpítsék a vágyam!
Lobogózd ösvényem ékköves ég!
Csillagok ölén vesd meg az ágyam!
Végtelen türelmed örök menedék
Forrás: Lélektől lélekig
