https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Jékely Zoltán: Téli mese

    Künt hó felett tökfej hold lebegett.
    Nagymama a tűznél melengedett.
    Korom macskánk mellé settenkedett
    s eszegettek egy száraz-kenyeret.

    Én festegettem tarka madarat,
    Lenkice egy hatlábú egeret,
    Ferike szép kékszemű bogarat,
    Margitka meg négyszarvú tehenet.

    A madár felfalta a bogarat,
    a nagy tehén a kicsi egeret.
    A két lány erre sírásra fakadt,
    Ferike, a huncut, csak nevetett.

    A falon három királyi gyerek
    bufti arcán nagy könny cseperedett,
    s gazdáikkal, akár az emberek,
    sírtak lábuknál a vadászebek.

    Ferike szólt: most én hazamegyek.
    A két kislány is felkerekedett.
    Én sírva szóltam: még ne menjetek,
    sosem leszünk még egyszer gyermekek!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Révedező utópia versben

    Úgy-e, kedveském, itt maradunk, e tájon, e zöldben,
    e fák közt, lepkevirág közt, lombkoronák közt,
    itt érik lassudan őszre nyarunk.
    Nem megyünk vissza.
    Itt maradunk.
    Itt maradunk és jók maradunk, remete férfi és
    remete nője, szentek, az egymás két szeretője.
    Lengeteg édes hangulatokkal járjuk az ordas
    rengeteget, és csiklandó fura fordulatokkal
    fogok regélni rengeteget. Mialatt odafent
    sugaras pihenésbe borul össze az őslombok
    pihegése s arcodon árnyuk zöld szine reszket,
    kéklő szemedet karikára mereszted.
    Festeni is fogok. Csodaszép lesz!
    Mindenegyes képem csodakép lesz. Ha lehullott
    lepled a part porában s cuppan alattad a kék
    aranyos tó, angyalt pingálok, mint a régi Giotto,
    tested mását a lelkem sugarában.
    Kampós bottal, egyszerű pásztor, mászom a csúcsot
    s napkihúnyáskor – távoli hívásodra feleletül –
    megnyúlt árnyam a völgybe vetül.
    Gondtalan évek. Mintha hajamba tűznél valami
    súlyos fényszóró virágot, úgy érzem az égen a holdvilágot.
    Pislogó piros rőzsetűznél, végtelen erdőn, halk
    dalok közt, lassan lépkedő angyalok közt
    simulok hozzád a lágy mohára… Zsongó gallyak közt, angyalok közt
    készülünk a kedves halálra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: A fenyő úgy látta

    A fenyő úgy látta, hogy a Nap
    kilendül helyéből: föl-le-föl
    lódul néhányszor, majd elszáll,
    mint egy parittyakő, rést ütve
    a végtelen ég falán; még hallotta,
    amint recsegve-ropogva beomlik
    a magasság; fölsuhant előtte a
    szemközti sziklafal, mint a liftakna
    oldalán az egymásba torlodó,
    kivilágított emeletek;
    egy madár riadt röpte,
    egy bokor ijedt arca,
    és valószínűtlen hosszúra nyúlt
    fűszálakkal: a föld, a föld.
    A döndülést már nem is hallotta.
    Fekszik a maga rontotta csapáson, s a
    holtak nyugalmával tűri, hogy ágait
    lecsapdossák, hogy valódi nagyságát
    lemérhessék a hüledező fejszések, akik
    maguk sem gondolták ekkorának.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Egy hazatért emigránshoz

    Hazajöttél, lesz, ami lesz. Haza.
    Nem ismerlek, nem láttalak soha,
    nem tudom, van-e bűnöd és mi vár,
    börtön, szabadság, irgalom, halál, –
    közönyöm akkor figyelt föl reád,
    mikor a harcot nem bírtad tovább.

    S akkor egy kicsit megszerettelek,
    ahogy néha ellenségeimet
    is szeretem… Nem láttalak sose,
    mégis együtt jöttünk hazafele:
    úgy éreztelek, mintha én magam
    léptem volna fel, te boldogtalan,

    mintha én magam szálltam volna a
    vonatra, mely idegenből haza-
    hozott: láttalak és éreztelek
    és elképzeltem minden percedet,
    reményt, félelmet, végső, szörnyü vészt,
    összeomlást és megkönnyebbülést,

    mindent, amit csak érezhet, aki
    annyi csalódás után leteszi
    rossz fegyvereit s megadja magát.
    Bukásodban figyeltem föl reád
    s már tudom: ahoz, hogy ez lett a vég,
    erő is kellett, nemcsak gyengeség.

    Erő is kellett s kellett becsület
    és tisztaság… A régi éveket
    majd megítéli az, aki előtt
    most meghódolni mégis volt erőd,
    én azt dícsérem benned, ami ott
    idegenben megszállt s hazahozott.

    Meghalni van föld másutt is… Szegény,
    te mégis itt vagy… S akárki vagy, én
    már tartozom valamivel neked
    és példádért, mely megerősitett,
    azt kívánom cserébe, hogy találj
    több emberséget, mint amennyi jár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Cruz e Sousa: Lelkek börtöne

    Jaj, minden lélek egy börtönben sorvad,
    A sötétségben rács mögött zokog
    S ablakán túl a mindenség lobog,
    Tengerek, éjek, csillagok és holdak.

    Mert semmi sem közömbös a fogolynak,
    Mit el nem ér, az mind vonzó titok.
    Ő rab, de álma felszáll s ott suhog,
    Hol a tiszta Tér hullámai folynak.

    Ó elnémított, foglyul ejtett árva
    Lelkek, kiket a bánat tart bezárva
    A magány súlyos lakatja alatt,

    Ti nem tudjátok, hol az égi kulcsár,
    Csak várjatok, csikorog-e a kulcs már,
    Mely megnyitja a titkos kapukat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Julian Tuwim: Líra

    Puha, gyöngéd hullámzás…
    Érzékek lüktetése…
    Reszketés, álmodozás…
    Bűn, titok felfedése.

    Egy perc, röpke suhanás,
    Magányos, néma játék,
    Üresség, bús hervadás,
    Árnyék, árnyék és árnyék…

    Szemek: lesütött szemek…
    Szavak: elrejtett szavak…
    (Pók függönyén átütnek
    A néma fénysugarak.)

    Fordította: Benczes Sándor Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ardsuna és Siva

    – Mit nyavalyogsz, hogy kegyetlen az élet,
    hogy megszakadsz s mégsem elég a pénzed
    és hogy a harcot nem bírod tovább?
    Kár sírni, fájni, megmondtam ezerszer.
    Mégis esztelen álmokba menekszel,
    idillt akarsz, henye elégiát?

    – Ne bánts, ne gyalázz. Fáradtan, hitetlen
    megtettem én már, amit megtehettem,
    talán többet is, bár keservesen,
    és ha én a boldog idillre vágyom,
    azért vágyom rá, mert e vad világon
    csak benne nem volt részem sohasem.

    – Nem is lesz soha. Mit gondolsz, ki boldog?
    Ha farkas lennél, jobb volna a dolgod?
    S ha fű volnál vagy katicabogár?
    Ami él s mozog, mind úgy küzd, ahogy te,
    és nem lesz könnyebb kedvedért, sehogyse
    lesz szelídebb a rettentő szabály.

    – Volnék bestia, könnyű volna ölnöm,
    volnék fűszál, lapulhatnék a földön,
    és ha bogár, szárnyam megmentene.
    – Volnál csak az, látnád, amit ma nem látsz:
    a mindenség két fele falja egymást
    és az idill szörnyekkel van tele.

    – De legalább nem tudnám, mit cselekszem!
    – A szorongás csak ott volna szívedben!
    – Nincs biztonság? – Sehol az ég alatt!
    – Mi kéne hozzá? – Hogy te légy az isten.
    – Mást mondj, olyat, ami nem lehetetlen.
    – Megmondtam már: vállald a sorsodat!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Ezerarcú szeretőm

    Az én szeretőm oly szeszélyes,
    ő minden pillanatban más,
    de úgy megváltozik az arca,
    nincs rajta ismerős vonás.

    Megváltozik a szeme színe,
    a haja színe, mosolya,
    cseréli folyton a nevét is,
    ma Erzsi, holnap Viola.

    Azt mondta, vár, sietek hozzá.
    Kapja magát, elém oson,
    egész más arccal, más alakban
    pillant rám a villamoson.

    Leszáll, de ugyanakkor felszáll,
    megint, megint átváltozott.
    Megüt a teste, mint a labda
    és én bűvölten állok ott.

    Így váltja arcát és alakját,
    de azért egy és ugyanaz,
    csak meg-megújul, mint a hajnal,
    mint a virág, mint a tavasz.

    Futok utána erre, arra,
    jaj, ezerarcú kedvesem,
    egyik se az igazi arcod!
    én az igazit keresem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balázs Fecó – Horváth Attila: Érints meg

    Megint elment a nap,
    ahogy mindig szokott.
    Nem túl sok van már,
    amit még itt hagyott.
    Ami félig van kész, az ma félig marad.
    Engedd, hogy a dolgok
    most nélkülünk változzanak.

    Egy felhőn ülünk fenn a város fölött.
    Távolról néztük, ahogy átöltözött.
    Indulhatunk. Itt már tudjuk, milyen.
    Rád bízom, merre.
    Ne ez a bolygó legyen.

    Érints meg még egyszer, lassan.
    Úgy alszom el.
    Legyen függöny mögött a világ.
    Érints meg még egyszer, lassan,
    érzékenyen,
    és kívánj jó éjszakát.

    Ki mondja meg, vajon meddig lehet,
    hogy minden nap,
    mindenhol erős legyek?
    A csönd volna jó.
    Kicsit könnyebb napok.
    Ne kérdezz semmit, ha látod,
    hogy fáradt vagyok.

    Érints meg még egyszer, lassan.
    Úgy alszom el.
    Legyen függöny mögött a világ.
    Érints meg még egyszer, lassan,
    érzékenyen,
    és kívánj jó éjszakát.

    Elment a nap,
    ahogy mindig szokott.
    De túl sok van már,
    amit még itt hagyott.
    Ami félig van kész,
    az ma félig marad.
    Engedd, hogy a dolgok
    most nélkülünk változzanak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos: Szerelmünk éneke

    Ha sátrat ver az éj, bekopogok hozzád
    mint vándor, ha menedékért könyörög
    éhes vagyok, mondom, szomjas vagyok nagyon
    s te csókkal etetsz és csókkal itatsz meg.

    Nem voltak még soha ilyen hű szeretők
    ilyen két testvérszirma egy virágnak
    sötét szemed az én szememhez hasonló
    szád, mint az enyém, szerelemtől ittas.

    S ha elválunk, akkor sem távolodunk mi
    ott vagyok álmodban s az enyémben te
    egyazon tengeren ring velünk a bárka
    egyazon csillag ontja ránk sugarát.

    Forrás: Lélektől lélekig