Szerző: Mária Németh

  • Kamarás Klára: Bogáncsének

    …Hogy nem születtem nagy fenyőnek,
    nem nyújtok sárguló kalászt,
    hogy friss gyümölccsel nem lepem meg
    a szomjan ballagó vadászt:
    ki bűnös érte?

    …Hogy nem lettem oltárra rózsa,
    sem árnyaslombú, bölcs dió,
    hogy méz belőlem nem fakadhat,
    termésem senkinek se jó:
    ki bűnös érte?

    …Hogy árok partján nőtt a száram,
    szívemhez járt út nem vezet,
    ki simogatna, szánva-szánna,
    megszúrom, jaj, a lágy kezet:
    ki bűnös érte?

    …Hát nézd meg jól e szent bogáncsot,
    s taposd el tüskés ágait!
    Gyűlölhet ő, vagy tán szerethet:
    csak szúrni tudja karjaid!

    …Ki bűnös érte?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Megváltás

    Megváltás volt szegénynek
    a halál –

    szól a pókhálós, gyáva
    szánalom.

    Aki az elmúlásról
    ily avatag szavakkal
    tud szólni: megváltást érdemelne.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Életrajzi szilánkok: Mészáros Ferenc

    Mészáros Ferenc kortárs magyar költő és műfordító. Első verseskötete Sólyomhimnusz címmel jelent meg. Költészetének meghatározó motívumai az érzelmek, a szerelem, a lélek belső világa és az emberi lét titkai. Saját megfogalmazása szerint versei egy különleges létállapotból, az általa „Birbitének”, klasszikus értelemben „Temenosznak” nevezett belső térből érkeznek.

    Műfordítással is foglalkozik: Friedrich Hölderlin és Omar Khajjám műveit is fordította magyarra. Közéleti szerepvállalása ugyancsak jelentős: a Páneurópai Piknik egyik ötletadója és szervezője volt. A költőt később a szerelem vitte Keszthelyre, ahol 2014-ben élt és alkotott.

    Forrás: Keszthelyi Televízió; Irodalmi Jelen; CyberPress

  • Mészáros Ferenc: Néma rekviem

    Temetem az időt,
    mögöttem évek síremlékei.
    Csak az jön tovább velem,
    amit a lélek szívott magába,
    aminek rezgései dalok
    vagy síró sóhajok,
    ütemet adnak, dallamot.

    Vagyok, aki vagyok:
    túl a látható világon
    én, a határtalan álom,
    ábrándos vándor,
    aki nem lelte helyét
    a kék ég alatt sehol,
    mert fölébe vitte a tűz,
    ami bensőjében lángol,
    fölébe, ahol a hajnal ébred,
    ahol a csend is dallam,
    s a fények titkot mesélnek.

    Hallgatom, hallgatom
    feszülten, sóvár áhítattal
    a dalt, lesem, fürkészem:
    ki üzen vele? És hol van a part?
    Hol pihenhet meg az
    ábrándos vándor?
    Hol oldódhat fel,
    időn túlhaladva?

    Nincs válasz, csak a csend
    rejtőzik a dalban.
    Csak a csend, a néma ének,
    amit betemettek az évek,
    mégis mindig feltámadnak,
    s a hajnalról mesélnek!

    Egyszer elfogy az idő,
    csendben elporladok.
    Voltam, aki voltam,
    vagyok, aki vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Vigyázz

    Vigyázz.
    Ez a nagy pillanat.
    Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
    már tárja kezét, most lát legelőször,
    rád néz,
    és elviszi majd az arcod, a hangod
    s őrzi.

    Lélek csak az ember a többi
    emberek lelkében,
    törékeny gondolatokból faragott,
    száztitkú, halovány emlék,
    mely néha a fellegekig magasul.
    Légy méltó e testvér
    áhítatos várakozására
    s remegjen által a tudat,
    hogy most történhet valami,
    ami még nem volt,
    mióta áll a világ
    s Isten kezében se reszketett úgy
    sáranyagod, mint most
    az ő kezében,
    ki megteremt igazán,
    fényből, szeretetből.
    Ő, a te rokonod,
    Ő, a te Urad, Istened.

    Nézz rá,
    büszkén s alázatosan is,
    mint aki megszületett és aki meghal.
    Ne félj.
    Röpítsd feléje a te életed
    s egyedülvalóságod, mely neki
    oly idegen,
    hogy beleborzong
    és megért.
    Légy őszinte, tiszta, bátor.
    Adj példát.
    Szemvillanás csak s kész a bűn
    és az örökre tart,
    örökre büntet,
    öngyilkos haraggal
    és összetöri az emlékedet,
    téged.

    Ne hazudj.
    Ne halj meg.
    Élj benne.
    Ez a nagy pillanat.
    Vigyázz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Madách Imre: Az ember tragédiája – részlet

    143 éve, 1883. szeptember 21-én tartották meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban.

    Részlet:

    AZ ÚR

    Karod erős – szíved emelkedett:
    Végetlen a tér, mely munkára hív,
    S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
    Szünetlenül, mely visszaint s emel,
    Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
    Zajában elnémul ez égi szó,
    E gyönge nő tisztább lelkülete,
    Az érdekek mocskától távolabb,
    Meghallja azt, és szívérén keresztül
    Költészetté fog és dallá szűrődni.
    E két eszközzel álland oldalodnál,
    Balsors s szerencse közt mindegyaránt,
    Vigasztaló, mosolygó géniusz. –
    Te, Lucifer meg, egy gyűrű te is
    Mindenségemben – működjél tovább:
    Hideg tudásod, dőre tagadásod
    Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
    S eltántorítja bár – az mit se tesz –
    Egy percre az embert, majd visszatér.
    De bűnhődésed végtelen leend
    Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
    Szép és nemesnek új csírája lesz. –

    ANGYALOK KARA

    Szabadon bűn és erény közt
    Választhatni, mily nagy eszme,
    S tudni mégis, hogy felettünk
    Pajzsul áll Isten kegyelme.
    Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
    A tömeg hálátlan is lesz,
    Mert ne azt tekintse célul,
    Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
    Szégyenelve tenni másképp;
    És e szégyen öntudatja
    A hitványat földre szegzi,
    A dicsőet felragadja, –
    Ámde utad felségében
    Ne vakítson el a képzet,
    Hogy, amit tész, azt az Isten
    Dicsőségére te végzed,
    És ő éppen rád szorulna,
    Mint végzése eszközére:
    Sőt te nyertél tőle díszt, ha
    Engedi, hogy tégy helyette. –

    ÉVA

    Ah, értem a dalt, hála Istenemnek!

    ÁDÁM

    Gyanítom én is, és fogom követni.
    Csak az a vég! – csak azt tudnám feledni! –

    AZ ÚR

    Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Néha…

    Néha mondod: örök lesz a nyár,
    s mely kettőnkre tűz, a napsugár,
    sohase bágyad –
    Ilyenkor búsan paskolom botommal
    a hallgatózó uccaszéli fákat.

    Máskor meg mondod: hiába már.
    Beteljesedés senkit se vár,
    s az élet szétver…
    Ilyenkor bizton, szilárdan mosolygok,
    mint a szép időt jelző barométer.

    Szatmár, 1926. május 17.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Tompa Mihály: Fecske, gólya

    Téve hosszu, terhes útat
    – Melyet a szél is megúnhat, –
    Kikeletkor megjövétek!
    Rongyos, szennyes volt a fészek…
    Ezt a dolgot hozni jóra:
    Volt az első, – fecske, gólya!

    Ülni aztán a tojáson,
    Lesve, várva, hogy kivágjon;
    Majd nevelni a családot,
    Mely öt-hat tagból is állott,
    Védeni, gondoskodni róla:
    Munka volt az, fecske, gólya!

    S a kicsinyek hogy kiszálltak,
    Vége lőn az enyhe nyárnak:
    S mig a haraszt meg nem csördűl:
    Utra keltek seregestűl.
    No biz ezért, fecske, gólya!
    Ide se jöttetek volna!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kosztolányi Dezső: Leány

    Ó, bánatom, te édes fiatal lány,
    ki ittmaradtál vélem egyedül,
    leányos bánat – vérszegény és halvány,
    légy regemondó szebb idők felül.

    A bánat: az leány. Leány: a bánat.
    És lány az anyja, az öröm, a csók.
    Légy mása most szép és gonosz anyádnak,
    ki tégedet – és engem – elhagyott.

    Letört apád szeresd. És ülj szegényes,
    magányos abroszomhoz bús ebédhez,
    s legyen szavad futó anyád szava.

    Ártatlan álma bűnös életemnek:
    vezess, vezess. És én is majd vezetlek,
    mint tiszta lányát egy deres apa.

    1910

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Reményik Sándor: Nem sokat szeretett

    Ő nem sok embert szeretett.
    A szíve mély, de zárt világ volt:
    Különös kőfallal kerített,
    Mély futó-árokkal határolt.
    S hogy őt szeretik: alig hitte:
    Őt, önmagáért, semmi másért,
    A szívébe zárt mély világért.

    Úgy szeretném megmelengetni most
    Az ő szívénél melengetett kézzel
    A nem-sok embert, akit szeretett.
    Itt most ezt a két drága gyermeket:
    Testvérének gyermekeit:
    Testvéremnek gyermekeit.
    Be jó lett volna gyönyörködni bennük,
    S egy-öleléssel fogni őket át –
    Nekünk, kik szerteágazó családfán
    Maradtunk mind a ketten: oldal-ág.

    1936.

    Forrás: Vers mindenkinek