Hogy engem lássál nézd kedves a kertet,
A lombosat árnyasat, rejtőst a domb ölén,
Bizony mert én is lombos rejtős vagyok.
Ha engem szólítsz kedves, szólítsd a szellőt,
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.
Ha testem kívánod úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és bűvös, de viselős izzó kehellyel,
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.
Ha ölelni óhajtsz, úgy öleld a hársaim törzsét,
Erősek, szívósak, égnek tülekedőek,
Köztük megállok, hajamban játszik a nap.
Ha bírni akarsz úgy híntsd be maggal mezőnket,
Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt,
Ki holnapom hordja, én is azé leszek.
Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek,
Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.
Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
Borúlj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
Ott játszik csókom minden sugár nyomán.
Ha jó akarsz lenni hozzám, símogasd meg ebünket,
Mert hű ő szegény és nem tudja megmondani mi fáj,
Haj, tudni szólni a félénk szívnek nehéz.
Ha el akarsz hagyni, tedd be házunk kapuját,
Léptednek nyomán arannyal porzik az út,
Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.
Forrás: Lélektől lélekig
