https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Nagy László: Szeretők

    Halántékuknál óra: fémvirág,
    ketyegve hullik mérges harmata.
    Csillaghullásos most az éjszaka,
    az ég suhog, mint óriási ág.

    Ha már az ember kisded nem lehet,
    mint föld a ködben forog, hánytorog,
    a percek verik, mint meteorok
    a tengert, mint a Krisztust a szögek.

    Ha már a férfi gond füvén legel,
    csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?
    Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?
    Az asszony vár és vágyakban delel.

    És ingecskéje lágyan fönnakad
    a csípején, már nem tudsz ártani
    idő, halál, már alvó lábai
    megébredtek és világítanak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella: Veled vagy nélküled

    Veled vagy nélküled,
    végülis megszületik az ének,
    hallod vagy nem hallod,
    mindenképp hozzád beszélek.

    Én nem leszek boldogabb,
    ha elmondom, amit mondani kell,
    de boldogtalan vagyok,
    ha nem mondhatom el.

    Hallod vagy nem hallod,
    mindenképp hozzád beszélek,
    veled vagy nélküled,
    végülis megszületik az ének.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Fotografiák

    Én úgy szerettem rendezgetni őket
    Fekete album szürke erdejében,
    Mely halkan zizegett, mint csöndes őskert.

    Ó arcok, amint némán, egyre néznek,
    Örökre néznek és a végtelenbe,
    Mert ide lopta őket egy igézet.

    A földi másuk jár, kél, tova, messze.
    Tán hervad, mint a dérvert őszirózsa,
    Vagy melegíti őt napod, szerencse.

    Itt mindig így maradnak mosolyogva,
    Vagy mindig mélán komolyodva néznek,
    Amíg pereg, pereg a homokóra.

    És rám köszönnek ők is, kik nem élnek. …

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: Temetetlenül

    Érzem: a mámor csöndes éjjelében
    Háborgó lelkem már pihenni kezd
    És lassan… lassan… csaknem észrevétlen…
    Reám borul a virradatlan est…
    Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,
    Ami még nemrég lelkemig hatott;
    Mi lett belőlem? Emberek közt járó,
    El nem siratott, bús élőhalott.

    Még kacagok, ha rám borul a mámor,
    De ez a kacaj már nem az enyém:
    Kisértő hang halottak országából,
    Melynek ittfeledt tagja vagyok én –
    Tán ajkamon víg nóta is megcsendül
    S hallgat a régi méla, keserű –
    Szivem megrezdül ismerős hangokra,
    Mint egy eldobott, rozzant hegedű.

    Olykor meg mintha visszaemlékezném
    Egy szép életre, mely el-tovaszállt,
    Melyben még volt hatalmas, izzó eszmém
    Megostromolni magát a halált
    S aztán… megtörve, éjjeltől borítva
    Járom tovább a kiszabott utat;
    Mi lett belőlem? Temetői fejfa,
    Mely a világnak egy nevet mutat…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Öreg színész

    Még ruganyosan jár-kel a színen.
    Hány éves, azt nem tudja senkisem.
    A maszkja még, ha úgy kell, fiatal
    S maradt számára is még diadal.

    Az öltözőben sokszor elmereng,
    Hogy hova tűnt a régi regement?
    A régi tapsok forró zápora
    Az ő fejére nem hull már soha.

    A régi cimborák és szeretők
    Nyugdíjba vagy a sírba mentek ők.
    A régi koszorúk babérja int,
    De nem találja régi álmait.

    Az élete lejátszott, únt szerep
    S a nagy süllyesztő egyre közelebb.
    Az örök súgó azt susogja: Csend!
    S négy deszka közt pihen meg odalent!

    Forrás:

  • Baranyi Ferenc: Figyelj rám

    Figyelj rám egy kicsit
    s ne bújj előlem el,
    ilyenkor önmagad
    elől is rejtezel.

    Vedd észre, hogy: vagyok.
    Vedd észre s adj jelet.
    Beszélj – vagy legalább
    rebbenjen a szemed.

    Érezd meg, hogy nekünk
    nem nyugtató a csönd,
    fölgyűlik, mint a sár,
    s mindkettőnket elönt.

    Közöld magaddal is,
    mitől engem kímélsz,
    szólalj meg akkor is,
    ha ellenem beszélsz,

    ne bújj előlem el,
    figyelj rám egy kicsit,
    mondj, súgj, ints vagy jelezz
    valamit, valamit.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jékely Zoltán: Nyárelő hava

    Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
    ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
    s az égről tajték- s habfelhő fogával
    vén csontokon az ifjú nyár kacag.

    Horgászbotommal gázolom a tócsát,
    tündérek várnak, vagy hideg halak?
    Maroknyi, édes örökkévalóság,
    egy pillanatra megtaláltalak!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dienes Eszter: Szerető, este

    Amikor elmégy,
    gondolj a nyárra,
    utak homlokán
    lázrózsa-fákra.

    Arcunk éjjelére
    egy legendás nyárban,
    elszánt ölelésre
    egy kipróbált ágyban.

    Tudod, hogy félek.
    Fáznak a fák is.
    Tudom, hogy gyűlölsz.
    Te vagy a Másik.

    Hiszed, nem hiszed,
    így élek régen:
    neved suttogom
    térdeplős éjben.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor: Via Vitae

    Oly kicsi kunyhó,
    csak meghajolva lehet belépni.
    Odabenn kiegyenesülve,
    szemközt egy ajtó:
    lám, mégegy szoba,
    már nagyobb.

    Onnan nyílik mégegy, és mégegy,
    ez már oszlopcsarnok, tágasság, ragyogás,
    benn bál van, táncos forgatag, sokadalom,
    és mindenfelé sok széles szárnyas-ajtó

    akkora termekbe, hogy fedelük alá
    a felhők beúsznak, benn szakad az eső,
    vagy a mennyezetről süt a nap.

    Termek, teli erdőkkel, hegyekkel,
    tengerekkel, levegővel,
    már nem látszanak a falak.

    Tovább nincs is fal, se padló,
    csak a rögös, füves föld, és tető sincsen.
    Aztán az alap is elenyészik,
    űrben jár a láb,
    hova lett a kunyhó, ahová beléptél?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Abu Ali Ibn Színá: Négysoros

    Bár tudnám, ki vagyok – bár tudnám, mért vagyok -,
    világ bódultjaként mily úton ballagok?
    Örülnék szüntelen, ha rám jó sors ragyog,
    s ezer szemmel sírnék, ha fájdalom sajog.

    Weöres Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig