https://verskucko.com

Kategória: Csoóri Sándor

  • Csoóri Sándor: A harmadik nap esni kezdett a hó

    Az első nap arra volt jó,
    hogy mindent elfelejtsek.

    A második arra, hogy mindenre emlékezzek.

    S a harmadik nap esni kezdett a hó
    és megszületett a sejtelem,
    hogy most már mindig esni fog,
    homlokodtól a szádig,
    szádtól az ágyékodig,
    végig tested hosszán,
    végig az életemen.

    Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,
    ha fölemelem,
    az elmosódó gyerekkori ég, ha hátra nézek.

    Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is
    csak a hó kísértete kószál,
    az elsötétített földeken megül,
    a háborús menekülőket megkoronázza…

    És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,
    elkísér ez a hóesés, ahova megyek,
    leül mellém a vonatba,
    átkel velem a tengeren,
    füstölgő autógumik s levegőtlen városok éjszakájában,
    megszólít anyanyelvemen
    s országokat hódít nekem,
    mert országot hódítani
    te akartál –

    s ha hazám se lesz, mert nem lesz erőm
    vallani róla,
    bezárkózom ebbe a havazásba,
    mint aki fehér inget vesz föl:
    s nem veti le,
    csak az utolsó napon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hó-játék

    Borús vagyok, hát játszom:
    a hóból ki se látszom,
    a hóból, havazásból,
    e duhaj hóvilágból

    Körhinta forog velem
    zajtalan szél-tengelyen,
    fák, terek, villamosok-
    hó-láncba kapaszkodok.

    Hajamon hó a kucsma,
    csurog nyakamba lucska,
    hátamon végigpereg,
    belül is fehéredek.

    Havazok csontomban is,
    szakadó gondomban is-
    a hóból ki se látszom,
    borús vagyok, hát játszom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Berzsenyi elégiája

    Követ fogával ki ropogtat? Hagyja abba!
    Nem szeretem hallani ifjúságom visszhangjait.
    Oroszlános állkapcsaimat már a döglött salátalevél is megkínozza,
    mintha lepedőmet etetné velem a hóhér.

    Húsvét van, mondják, újra húsvét –
    Látom: a félbemaradt esők ágyából is föltérdepel az orgona –
    ha vigadtok, vigadjatok, de tapsos kezetek házamat elkerülje,
    hozzám már csak az égen kóválygó ostorok térhetnek haza.

    Nehéz sár, nehéz lovak, nehéz isten – ez maradt rám,
    hosszúra nyúló félhalál, pajta-csönd, pók az ágyon,
    pedig a kolerás tyúkok ólja mellől porszemet égig én emeltem,
    hadakat, verset, tuskót én zúgattam a kopár szemhatáron.

    Magyarország: bál-ország, én nyomultam a göndör húsú
    himfyk elé: szép volt a nyögdécselés, fiúk, de legyen vége,
    disznók dúlják a jácintos temetőket, nem látjátok?
    már halottaink orrát harapják, nyög a gége.

    Sereglés voltam egymagam, magamból sokasodó,
    virágzó cseresznyefák és nők oldalán is mindig héjázó agglegény –
    lassú romlástokban lehetnék még tán ősötök, vadkutyátok,
    de ázott ökörszagot érzek az ágyékom körül
    s estéli árnyékomon osztozkodik már diófalomb és gyertyafény.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Csokonai

    Üdvözlet neked, te, szegény,
    a búsképű költők
    halhatatlan bandájában is elárvult!

    Lángoló méhkas volt a melled
    s viola-légbe épített
    kastély a koponyád.

    Meghajigált az Isten tulipánokkal,
    nárciszokkal,
    dobtad volna vissza kővel,
    betyár-baltával,
    ólombottal –
    remény szegénylegénye,
    sárga viasz-király,
    a földönfutó füst volt a te országutad.

    Feküdtél rózsalevelek
    alá,
    hová nem folyhatott be vér,
    hová a hóhér
    nem dughatta el kardját.
    Nyájas nimfáid farsangoltak ott és hangyák
    s a jövő indult világgá
    a fűszálak a hegyén.

    Tündérek és diákok poétája,
    somogyi kanászoké!
    hiába volt szép, bársonyos beszéded:
    hamvas folyóid a pokolba folytak
    és gyöngylepkéid
    sírokra petéztek.

    Se haza,
    se király,
    se szerelem,
    csak a megváltó láz
    s a Holdba fölszálló test
    uralta a világot, mint az Isten.

    De az is elveszett, szétszóratott.
    Fekszel, csitíthatatlan halott –

    Kár volt várnod boldogabb korokra,
    korán meghalnak,
    akik várakoznak.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Faggatódzó óda a nőkhöz

    A föld alól nézzek vissza rátok?
    a jóvátehetetlen éjből,
    midőn kő és virág egymásnak támad
    valami ősi gyűlölségből?
    Midőn a tenger kosarából
    szétgurul a mélységek gyöngye
    s kezem se lesz már, hogy kedvetekért összeszedje?

    Agyag-homályból s gyökér-függönyön át?
    a földbe süllyedt tavasz templomromjai alól?
    Lódögök s kecske-csontvázak léckerítését szétfeszítve,
    míg kutyatej sárgul fönt s vadkapor?
    Elmerült tank csöve lenne a távcsövem
    s hajatok, mint gyakorlatozó vadászraj,
    szállna fölöttem kihívó suhanással.

    Hétköznapok és háborúk fenyegetnek örökké.
    Mosolygástok az egyetlen fegyverszünet.
    Kezetek az egyetlen házfal, amelynek nekidűlhetek:
    süsse arcom a nap, nyárvégi önkívület.
    Amit megérintettem eddig, el is hagytam,
    csak ti vagytok az egyetlen gyarmat,
    melyet naponta meghódítanék.
    Úgy gondolok a szátokra, akár egy hajóútra:
    alul a halálos víz, fölül az ég.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Sarkadi Imre halálára

    Pálinka, fanyar alma s kenyér az asztalon.
    Köztük sovány kezed emléke, mint a kés.
    Önkéntelenül is pusztulást idéz
    e zöldbeforduló, korláttalan napon.

    Lásd, ez a csendélet maradt utánad, és a
    mozdulatlan sár gyásza, amelyben lépkedek.
    Drámád a föld alatt tovább nem élheted:
    széthasadt koponyád a semmi buboréka.

    Ahogy a szél mulandó, mulandó a halál.
    Bűnös vagy, mert te tudtad ezt, s nem hagytál semmi álmot,
    nem hagytad meg a látszat üdvét, ez arany szalmaszálat.

    A fák részegségét csodálja egy madár.
    Pálinkát innék veled vagy vért, míg föllángol egy rózsa
    csonton is átderengő értelme s víziója.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Menekülés a magányból

    Házakat emelt körém a sötétség –
    s a házakban nem lakik senki.

    Fákat ültet körém a képzelődés –
    s a fáknak nem támaszkodik senki.

    Gyerekkoromból egy fekete kutya
    szaglászgat erre, habos a szája széle,

    fölnéz az égre
    s üres az ég, akár egy kinyalt kutyatányér.

    Nevetnem kell ezen a buta magányon,
    mint egy kitalált állatfajon,

    nem ezért születtem én a világra,
    nevetnem kell hát magamon.

    Egyetlen titkom van csak: szeretek élni!
    s nem takargathatom tovább, mert elmúlik az élet.

    A képzelt fák közé tévedjen be a Nap
    éles fejszével és sikoltó körfűrésszel.

    Szükségem van az ifjúságra,
    mint útlevélre az utazónak;

    szükségem van a kezetekre,
    hogy minden magányt leromboljak;

    a szátokra, hogy a megromlott
    igazságokat porba köpjem –

    elvész a föld, ha nem élhetek
    boldogítóan s vakmerően.

    Utak röppennek el szemem előtt,
    mint éjjel fénycsóvás bogárkák.

    El kell indulni minden útra,
    az embert minden úton várják.

    Nincs halálos érv a maradásra,
    csak a találkozásra s a kalandra –

    Jegenyék, zöld, zöld szökőkútjaim,
    záporozzatok tavaszt a magasba!

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Hányszor lemondtam már

    Hányszor lemondtam már a versről!
    Fogadkoztam, hogy vége, abbahagyom,
    mint a bolyongást októberben,
    mikor zülleni kezd az erdő,
    és csöndes dúdolását Isten is abbahagyja.

    Magányos, szürke házakat jártam körül.
    Azt képzeltem róluk, hogy siralomházak
    vagy a sikoltozó hisztéria házai,
    csak hogy elakadjanak bennem a szavak,
    mint ellenálló szívben a heves golyók.

    Azt hittem, így majd könnyebb lesz végre
    megédesítenem ereimben a vért,
    könyökölnöm sunyi magyarjaim mellett a kocsmakertben,
    s magasan lebegő erkélyekről nézni:
    Ady eltévedt lovasa merre vágtat.

    De csak az órák lassultak le közelemben,
    de csak a fehérre mosott lepedők
    csattogtak boldogabban a köteleken,
    de csak a világ vége jött közelebb,
    kíméletlenül araszolva, ahogy a délutáni árnyék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Homlokod homályából

    Kiszolgáltatsz a boldogságnak,
    s már nem is tiltakozhatok.
    Elmentél s nyomodban esi kezdett a hó,
    hogy itt maradjon belőled valami.

    És fújni kezdett a szél is a te kedvességed közeléből
    attól piros a képem:
    járok azóta hömpölygő huzatban,
    utcákat fölsebző zenében.

    S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket
    ahol velem szerettél volna járni-
    A hajad, a hajad fészket kereső fecske,
    a Napba akar szállni.

    Elképzelem a szerelmet is, de csalódom:
    jobban szeretsz te, jobban:
    Kitalálod nekem a nevetést, mielőtt elzuhannék
    hazátlan pillanatokban.

    A folyó zöld, az ég homályban van, a szőlővessző meg a földben.
    Egyszerre látom őket mégis, ha rád gondolok.
    A nyár ideszalad, a tavasz itt topog
    S homlokod homályából csapkod felém egy lepke.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Menekülés a magányból

    Házakat emelt körém a sötétség –
    s a házakban nem lakik senki.

    Fákat ültet körém a képzelődés –
    s a fáknak nem támaszkodik senki.

    Gyerekkoromból egy fekete kutya
    szaglászgat erre, habos a szája széle,

    fölnéz az égre
    s üres az ég, akár egy kinyalt kutyatányér.

    Nevetnem kell ezen a buta magányon,
    mint egy kitalált állatfajon,

    nem ezért születtem én a világra,
    nevetnem kell hát magamon.

    Egyetlen titkom van csak: szeretek élni!
    s nem takargathatom tovább, mert elmúlik az élet.

    A képzelt fák közé tévedjen be a Nap
    éles fejszével és sikoltó körfűrésszel.

    Szükségem van az ifjúságra,
    mint útlevélre az utazónak;

    szükségem van a kezetekre,
    hogy minden magányt leromboljak;

    a szátokra, hogy a megromlott
    igazságokat porba köpjem –

    elvész a föld, ha nem élhetek
    boldogítóan s vakmerően.

    Utak röppennek el szemem előtt,
    mint éjjel fénycsóvás bogárkák.

    El kell indulni minden útra,
    az embert minden úton várják.

    Nincs halálos érv a maradásra,
    csak a találkozásra s a kalandra –

    Jegenyék, zöld, zöld szökőkútjaim,
    záporozzatok tavaszt a magasba!

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia