Kategória: Csoóri Sándor

  • Csoóri Sándor: De az a víz még itt folyik

    De az a víz még itt folyik
    és meghalsz majd te is;
    áthömpölyög fogunk között a sár,
    ínyünk helyén a víz –
    de az a víz még itt folyik
    lábunk előtt,
    itt gőzölög.
    Madár zökken rá,
    mint kifutópályák betonjára a gép,
    ló gázol bele szügyig
    s döcög, mint halhatatlan postakocsi,
    üzenettel a tengerig;
    városok lábafejét mossa,
    mint Magdolna Krisztusét –
    de az a víz még mi vagyunk:
    szerelem,
    Majd meghalok
    hűtlenség,
    harag,
    villámokat elnyelő aranylap,
    halak játszótere,
    gyereket mosdató mosoly,
    óceánok harmatos ága –
    de az a víz még mi vagyunk:
    nyárnak levelesláda,
    tükre a repülőknek,
    a fönnröpködő háborúknak –
    nézheti bennünk magát a világ,
    mert nem múlik el:
    a halálnak háttal élők
    nézhetik földi arcukat.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Vers két nőhöz, egy időben

    Jöttök, csöngettek,
    egymás kezébe adva a kilincset.
    Te szőkén s gyászfeketében,
    ő kimarjult, kék farmerszoknyában,
    mint aki csuromvizes hetek után
    egész májusban egy dombtetőn szárítkozott.
    Veled az erdő is jön, a temető is,
    országok, eltitkolt érzékiséggel,
    a méz,
    a méz, a káromkodás,
    a káromkodás, a méz, az alkohol fojtott anarchiája
    s őrült muslica-bandák
    s őrült muslica-bandák hopszaszáznak a fejed fölött.
    S nincs tél, ha jössz, nincs nyár,
    csak láz van a bordákon belül, nagy kékség
    és vetkőző szavak a szájban.
    Ő meg csak betoppan mindig,
    mint aki jó hírrel jön,
    mintha saját magától hozna üzenetet.
    A szempillája: fekete sás,
    csípője körül egyszerre két tavasz
    és ha mosolyra nyílik meg a szája: mintha egy
    fehér vonat
    futna el hangtalanul.

    Jöttök, csöngettek, egymásra nevetgélve,
    nem is gyanítva, ki a másik:
    barát-e?
    barát-e? barátnő-e?
    álmok takarítónője?
    hisz arcotokat csak én fordítom önzően szembe,
    én játszom titkon a kezetekkel is
    egy ágyban,
    egy időben
    egy hiányban –
    a világ kiszáradt gödreiből is
    én nevetek föl külön-külön a kedvetekért
    s nem szomorít, hogy kárhozat ez:
    a halálomban megoszthatatlan
    leszek úgyis.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Csoóri Sándor: Amazonok fekete húga

    Tavasz jön, érzem orrcsontomban a sajgást,
    a hányódó árvízi csokrok majd
    a szemétre kerülnek;
    szétázott újságpapír a téli ég is,
    olvasatlanul odakerül.

    A hátam még havazik néha-néha
    s észak felől a tarkómat vadludak kerülgetik,
    de szemem, amely a havazásban
    sokáig utánad járt,
    délen keresne már hajadnak tengerpartot.

    Betegek voltunk, nagy pólyakötések
    lekaszabolt melled fölött s derekam fölött,
    a kard se vág nagyobb sebet egy közelharcban,
    a halál görbülő kése sem, mint amekkorát
    meg tudnánk mutatni most a nyíló égnek.

    Vetkőzz le csakazértis, ha megáll veled szemben
    a Nap. Mutasd meg csonkaságod
    az első zöld levélnek,
    minden erdőben otthon voltunk, minden fűben,
    amazonok fekete húga, emlékszik ránk a szél,
    ott jár vállad körül, hajadat emelgeti.

    Forrás: DIA

  • Csoóri Sándor: Nagypénteki aggodalom

    Nagypéntek újra. Gyászlepel az égen.
    Keresztfa, létra minden a helyén.
    A háttér isteni! A golgotás dombon
    virágzik épp a som és a kökény.

    Lehet, hogy edzett vértanúként régi
    sebeinkbe csak ma halunk bele?
    Azt hallom: lesz ecet és szivacs bőven –
    de harmadnapon vajon föltámadunk-e?

    forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor: Hóhullásban

    Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
    fehér körökben keringőzve,
    szempilláidra zuhannak,
    elalélnak és meghalnak.

    Nézem a pillád lágy ívét,
    mint gyönge virágkerítést,
    s mögötte azt a kertet,
    mely télben is melenget.

    Csendes az este, menjél be,
    hullongó álom hintsen be,
    öröm száll a pelyheken;
    hóhullás a szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Rejtett önarckép

    Cigánynak néztek? Rájuk hagytam.
    Kunnak? spanyolnak? kistatárnak?
    Metszett szemmel csak mosolyogtam:
    röpdösött bennem egy madárhad.

    S a szárny is voltam és az ég is,
    arcomon túli arc a kékben;
    öklöm a Holdban: görcsös fétis,
    dúlt néger-isten a mesékben.

    Amit megéltem: az voltam én,
    naponkint más jaj, más öröm,
    a halál közelében nagy szél,
    nyársuhanás és hóözön;

    kihantolt hadseregek csontja
    ott, ahol a kamillásrétek
    emlékezve és undorodva
    ágyús telekbe visszanéznek.

    Bakonyerdő a vállaimnál,
    Prága és Varsó homlokfénye,
    ezeresztendős eső sétál
    elém egy májusvégi éjben

    s elázom benne, csontig ázom,
    borzas pünkösdirózsás férfi,
    vándor-arcom a másnapi szél
    napos égboltra kicseréli.

    Forrás: Index fórum – Kedvesch versek

  • Csoóri Sándor: Tegnap még hó esett

    Tegnap még hó esett, ma nap süt, kék az ég,
    nézem hunyorgó medveszemmel, egy ütemmel lemaradva
    a tündéri változásról, makacsul tovább hull bennem a hó,
    de azért a napsütést is észlelem, sós áramütésíz bizsereg
    a nyelvem hegyén, a drótkerítésen fennakadt kátránypapír
    csattog, mintha szárnya nőtt volna, s repülni vágy a kert,
    az akácfák csúcsán szél motoz, fészekben kuksoló rigók
    tolla közé fúj, szédíti őket tavasszal, maggal, némelyik
    már a csőrét tátja, énekelne; repedezik bennem is
    a megkövesedett tapasztalás, az agyamba nyomtatott
    naptár, hogy hiszen tél van, legalábbis a Földnek
    ezen a pontján, ahol én sem vagyok szabadabb, mint a fa,
    ó, nem úgy vagyok fogoly, hogy ezt meg azt nem engedélyezik,
    ellenük éppen harcolhatok is, ha kedvem tartja, komolyabb
    s szigorúbb rabság az enyém, s nem szökhetek előle örök
    napsütésbe, vinném magammal, mivelhogy bennem van,
    télen hullna bent a hó, tavasszal patak áradna,
    nyáron arany kalász ringana, ősszel szőlő mézesedne,
    vagyis hiába minden szökés, ahhoz újjá kellene születni,
    s máshol, de se újjászületni, se szökni nincs kedvem,
    mivel jól érzem magam e végleges kötöttségben s úgy
    vagyok szabad, hogy elfogadom s már együtt repülök
    a kerttel, holott nagyon jól tudjuk, hogy nem moccanunk,
    s mint csodát éljük át e tündéri változást, a télbe
    benyilallt tavaszi napot, örömünk apró, de valódi,
    mert mi tudjuk, hogy mit kockáztatunk, mindent, mi
    változhatatlan, mert csak így vagyunk, amik vagyunk,
    s nincs több hely a világban, csak ez az egy, mert
    a hely is mi vagyunk, az ég is, s talpunk alatt a sírgödör.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor: Csodakutya

    Ha hiszitek,
    ha nem is,
    volt egy kutyám
    nekem is,
    piros volt az orra,
    lapulevél nagy füle
    lelógott a porba.

    Csoda egy kutya volt:
    holdsugáron
    lovagolt,
    s csillagfejű csikókat
    terelt udvaromba.

    Csodálkoztok?
    Elhiszem.
    Nem láthatta
    senki sem.
    Fénykép sincsen róla.
    Én is csak egyszer láttam,
    úgy álmodtam róla.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Derengésben

    Hajnal van, arcodra ébredek megint.
    Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
    Azt akarom: maradjon minden így,
    derengésben, ahogy az ég akarja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Elengednélek, visszahívnálak

    Elengednélek –
    visszahívnálak –
    nagy vízben vetnék neked ágyat,
    s fáradhatatlan tengerészed,
    kezemmel körülhajóználak.
    Amerre mennél,
    mennék utánad.
    Nyár van,
    kiköltözöm az ég alá
    szerelmed nomádjának:
    süssön a nap, mint a végzet:
    egész testemmel
    égjek.

    Erőt az elérhetetlen jövőt ad,
    s holnapi romlása a vágynak –
    darazsak golyózápora
    luggatná át a koponyámat.
    Venné a világ véremet,
    de én csak mosolygok,
    mert látlak.

    Elengednélek –
    visszahívnálak –
    hangya-gyászmenet hömpölyög,
    előle eltaszítanálak.
    Porból fölszedve vizet adnák,
    sebed kimosnám szavaimmal.
    Melléd feküdnék s a világot
    elsötétíteném
    hajaddal.

    Forrás: Lélektől lélekig