https://verskucko.com

Kategória: Csoóri Sándor

  • Csoóri Sándor: Derengésben

    Hajnal van, arcodra ébredek megint.
    Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
    Azt akarom: maradjon minden így,
    derengésben, ahogy az ég akarja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Ami maradt

    Ami maradt, az már az örökélet:
    hamvazószerdák, nagycsütörtökök.
    Nem várok többé új föltámadásra,
    sodródó égre, amely mennydörög.

    Ablakaim boldog kertekre nyílnak,
    hegyes karókra fut a babvirág,
    kígyózik, csusszan, mintha rejtelmes, szép
    sétára hívna, vagy a túlvilág

    bozótosába. Nem, még nem megyek.
    Dacolok még kicsit az elmúlással,
    ahogy az életemmel is dacolni szoktam,
    néha jajszóval, néha fáklyalánggal.

    S ha kell, még nevetni is megtanulok
    kedvetekért, mászni cseresznyefára,
    vízen járni vagy holdfény-kötelen
    billegdélni bele az éjszakákba.

    Hátha így végre megszerettek, s nevemért
    még hazát is vehettek magatoknak,
    szegény szegények, akiket csupán
    a hajnalok rigói vigasztalnak.

    Élek, könnyülök, lassan fény leszek,
    boldog kertekre bízom rá magam:
    babvirágra, mályvára, nefelejcsre,
    ők tudják jobban, merre visz utam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Utolsó csillagig

    Hogyan szeresselek,
    ha félsz tőlem s ha nem vagy szabad;
    ha elbújsz égő falevél mögé
    s füstbe,
    húsodba falazod magad:
    homályos hazugságba,
    jégpincébe,
    mikor egyetlen szó elég,
    hogy átrepüljük szakadékainkat,
    a föld minden övezetét?

    Akit nem véd a szerelem,
    hiába védi az magát;
    dereka körül égő erdő lehet szeméremöv,
    koszorú-lánc –
    elfogy a levegője,
    nyomora,
    csöndje
    s nézi csak: hogy kopik
    fölüle el az ég
    utolsó csillagig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Ha megérintlek

    Mért írjak verset,
    ha veled lehetek?
    Csak azért,
    hogy az időt kicifrázzam
    és szaporítsam a szót?
    Kézbe kapom inkább a Napot,
    mint a kugligolyót
    s a láthatár erdeit
    döntögetem a kedvedért
    halomba,
    egy rakásra.

    Mért írjak verset,
    ha veled lehetek?
    Szebb a te melled, mint a legváratlanabb hasonlatok
    és a szád, mint a legmeztelenebb rím.
    Nyár van,
    kézfejed éget, mint a nagyítóüveg,
    a hasadtól meg átforrósodik
    a tóparti homok.

    Madarak járnak feléd
    s vonatok.
    Egy-egy pillanatra, ha fölöltöztet a füst,
    szemem kapkodva levetkőztet –
    Nem is tudom, mért akarlak folyton látni?
    Ha nádas volnál: a nádast nézném
    s ha föld: a földet.

    Mért írjak verset,
    ha veled lehetek?
    A szavak kiüresednek, mint ősszel a nyaralók,
    meghalnak, mint az emberek,
    de ha megérintlek,
    az érintés halhatatlan marad:
    nem akar jövővé változni,
    se emlékezetté –

    Mért írjak verset,
    ha mindenestül a tied lehetek?
    A lábadé,
    a kezedé,
    a leheletedé!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Ez a nap

    Egy nap veled,
    egy nap megint az őrület:
    szobád és tested félhomálya,
    csöndje és határtalansága.

    Kitakart szád és semmi más –
    ott kint vadszőlő villogás:
    az égen véraláfutás.

    Vakmerő remény így szeretni,
    melledért, szádért megszületni,
    földdel, egekkel keveredni.

    A nyár, mint a vér, megalvad,
    összeomlik, mint birodalmak:
    virág-romok,
    levél-halottak
    gyűlnek körénk gyöngéd mocsoknak.

    Ne félj, nem félek, ez a nap
    bebalzsamozza ágyadat,
    kezedet, hallgatásodat
    s fekszem melletted akkor is,
    mikor az álom hazavisz,
    mikor már nem lesz több szavam,
    csak ennyi:
    szél van,
    este van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Esztergomi töredék

    Alvó kutyák feje a nehéz porban
    s itt-ott szétszórva kövek
    kidöntött fák és bazilika-árnyak:
    Esztergom augusztus-éji töredékei.
    Hazaérni én már csak itt érek haza.

    Egy harang ballag velem
    a dombok közé némán
    mintha Isten bolondja volna.
    Ling-leng a diófák közt
    én meg mosolygok.

    Minden porszem a házam népe
    itt, s minden fűszál.
    A kígyó is csak annyira fél tőlem
    amennyire a teremtmények
    félnek egymástól kezdet óta.

    Egyszál gyufa és egyszál csillag
    kivételes tüzében látom a kezem:
    itthon van, ajtót nyit nekem
    s oszlatja el az örök sötétséget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hóhullásban

    Hullnak a pelyhek egyre-egyre,
    fehér körökben keringőzve,
    szempilláidra zuhannak,
    elalélnak és meghalnak.

    Nézem a pillád lágy ívét,
    mint gyönge virágkerítést,
    s mögötte azt a kertet,
    mely télben is melenget.

    Csendes az este, menjél be,
    hullongó álom hintsen be,
    öröm száll a pelyheken;
    hóhullás a szerelem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Karácsonyi készülődés

    Azt mondják holnap lesz karácsony –
    Tornyos fenyőfám fölcicomázom
    csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
    tulipán-szívű csengőkkel
    s alárakom a kerék Földet,
    ajándékként ígért jövőnket,
    kicsomagolt vad álmainkat,
    értünk vérző halottainkat,
    lemondásaink jaj-nyugalmát,
    mint horpadt, sápadt aranyalmát.
    Aztán majd én is alá állok
    és míg a Borzas fényesség lobog,
    gajdolgatok, mint kancsal pásztorok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor: Rejtett önarckép

    Cigánynak néztek? Rájuk hagytam.
    Kunnak? spanyolnak? kistatárnak?
    Metszett szemmel csak mosolyogtam:
    röpdösött bennem egy madárhad.

    S a szárny is voltam és az ég is,
    arcomon túli arc a kékben;
    öklöm a Holdban: görcsös fétis,
    dúlt néger-isten a mesékben.

    Amit megéltem: az voltam én,
    naponkint más jaj, más öröm,
    a halál közelében nagy szél,
    nyársuhanás és hóözön;

    kihantolt hadseregek csontja
    ott, ahol a kamillásrétek
    emlékezve és undorodva
    ágyús telekbe visszanéznek.

    Bakonyerdő a vállaimnál,
    Prága és Varsó homlokfénye,
    ezeresztendős eső sétál
    elém egy májusvégi éjben

    s elázom benne, csontig ázom,
    borzas pünkösdirózsás férfi,
    vándor-arcom a másnapi szél
    napos égboltra kicseréli.

    Forrás: MEK

  • Csoóri Sándor: Csodakutya

    Ha hiszitek,
    ha nem is,
    volt egy kutyám
    nekem is,
    piros volt az orra,
    lapulevél nagy füle
    lelógott a porba.
    Csoda egy kutya volt:
    holdsugáron
    lovagolt,
    s csillagfejű csikókat
    terelt udvaromba.
    Csodálkoztok?
    Elhiszem.
    Nem láthatta
    senki sem.
    Fénykép sincsen róla.
    Én is csak egyszer láttam,
    úgy álmodtam róla.

    Forrás: Versek mindenkinek