Kategória: Faludy György

  • Faludy György: Sötétedik

    Vakulok. Nem látom már a szomszéd ház
    piros tetőjét, sem tujáim kékes
    zöldjét, csak a nagy fehér kéményt tudom
    feltámasztani, hogyha hosszan nézek.

    A könyveknek még a címlapja is eltűnt,
    asztalt hagytak nékem, semmi mást.
    Hamarost az is kicsúszik alólam,
    csak mankóm végén érzem a nyomást.

    Ma délben homlokom magasságában
    feltűnt a Michelangelo színezte
    ismert fekvő Úristen, s vele szembe
    Ádám mezítlen, napsütötte teste.

    Bolyongtam, de azért tudom: hiába,
    nem vagyok többé dolgaim ura.
    Butulok és ujjam közül kicsúszik
    vendéglátóm kincse: a kultúra.

    Marad hát, ahol nem maradandó
    semmi a földön, csak a jóbarátok,
    úgy örülök, mikor házamba jönnek,
    hogy azt képzelem, sokkal többet látok.

    Szégyenkezem. Mert ők a kor hullámán
    úsznak, s hozzák az izgalmast s az újat,
    én csupán régi dolgokat cibálok,
    és szólok arról, mit mindnyájan unnak.

    Fiatal feleségem gyakran elkap
    és vadul csókol. Ajka lányos bőre
    remek. Én visszacsókolnám, de félek,
    hogy kiszívom az életet belőle.

    Forrás: internetes gyűjtés

  • Faludy György: Egy barátom születésnapjára

    Hatvan évig lófaszkodtál
    és vetetted a szar magot,
    a múltadon elrágódhatsz,
    de a jövendőt baszhatod…

    Forrás: Kedvesch versek

  • Faludy György: Szonett

    Nem váglak ketté lélekre meg testre
    oly éles késsel, ahogy Te teszed,
    ki lelkedet rábíznád tenyeremre,
    de kolostorba zárnád testedet.

    Vadabb vagyok. Fülem örvény: felissza
    lélegzeted fúgáit, s ha hamis
    szégyenkezésem nem tartana vissza,
    végigfogdosnám árnyékodat is.

    De ha az öt érzékemet menesztem:
    mindjárt cikázni kezdesz a fejemben
    és nem vagy többé se lélek, se test:

    Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak
    és mert kívánlak, élvezem a vágyat,
    mely engem betölt, Téged elereszt.

    Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki.
    Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Csuáng Cö mondta

    „Ha egy ember véletlenül a másik
    lábára lép a zsúfolt piactéren,
    úgy magyarázgat. („Nagy a torlódás itt,
    bocsásson meg, alázatosan kérem.”)

    Ha öcskösével teszi ezt a bátyja,
    pardón-t mond gyorsan. Ezzel elintézte.
    Ha az apa lép a kölyök lábára,
    semmit se szól, mintha nem venné észre.

    A legnagyobb udvariasság mentes
    a formalitásoktól, és a teljes
    bölcsesség tervezetlen, de kiárad,

    mint a folyók. Tökéletes szerelmet
    nem lehet demonstrálni, és a teljes
    őszinteség nem nyújt garanciákat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: József Attila temetése

    Nem hívlak már. Jól tetted így, Attila:
    kamasz szemed és fonnyadt bajuszod
    hadd pihenjen örökre itt a lila
    domboldalon s szétroncsolt, lecsukott
    szembogarad ne nézze többé fájón,
    mint járnak úri fogatok lucsok
    úton s a pernye hogy esőz a gyáron
    s miként lesz mindig másé az öröm –
    mert különös nép lakozik e tájon,
    a kisbírónak előre köszön,
    s kész dáridón urát hogy felköszöntse,
    míg lőre-borba fúl az ős közöny –

    hiába volt a versek vér-özönje,
    testednek jobb már, hogyha így rohad:
    e kornál nem durvább a föld göröngye,
    és nem keményebb a tehervonat
    vaskereke Babits Mihály szívénél.
    Mert görcs, bolond görcs lett a gondolat
    vak városunkban, mely reszketve él még,
    de új vezér felé görnyed háta,
    vagy dunyhái alatt kushad, míg éjfél
    után az őrület csapatja járja,
    s felbérelt, hitvány, fokos bitangok
    garázdálkodnak szerteszét s a gyáva
    polgár lapul. Fúhattál riadót
    undornak, félelemnek és közönynek –
    becsapott, hogy ne sírj, a kiadód,
    azt mondta: tőled kétszer annyi könyvet
    adott el, mint amennyit eladott,
    s mikor rájöttél nem tudtad a könnyet
    elfojtani – mert nem volt olvasód,
    nem kellettél! Álirodalom kellett,
    buta regények s szemét darabok
    kellettek nálunk, amíg a lehelet
    lassan kifogyott tüdődből s a póz
    a drága, a csibészes, mit mint gyermek
    hordtál, lehullt, és agyonkínzott
    fejedben az őrület vert tanyát.

    Mostohaapád űzött, a kopott
    vén Államgép – de szerető anyád
    is volt, a Haza, és talán ezért
    nem volt otthonod s bútoros szobák
    közt csavarogtál, havi negyvenért,
    és kávéházak füstös páholyában
    ültél, kit senki nem hív és nem ért.
    De most elmentél s mint golyót a fában
    hagytad szívünkben minden szavadat,
    s oly messze vagy tőlünk, túl a halálban,
    hogy bennünk csak a borzalom maradt,
    meg napjaink sötét gyászmenete,
    míg felzokogunk, európaiak
    a sok turáni közt e fekete
    földön.

    Aludj hát: víz meg ég
    nem volt még lágyabb és kékebb, mint e
    bús délutánon. Aludj a holt vidék
    ölén, hol nincsen híre Dózsa Györgynek.
    Aludj, mint Vörösmarty és Vitéz!
    Aludj, mert jobb nem élni itt e földek
    között, hol fáradt zsellér izzad nyáron
    s a téli szél tört ablakon zörget,
    hol szolgáknak már nyakkendő a járom
    és német szolgabírát hoz az út,
    ki csizmában hág sírodra s fejfádról
    lelopja majd a vérszín koszorút.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Faludy György: Csuáng Cö mondta

    „Ha egy ember véletlenül a másik
    lábára lép a zsúfolt piactéren,
    úgy magyarázgat. (»Nagy a torlódás itt,
    bocsásson meg, alázatosan kérem.«)

    Ha öcskösével teszi ezt a bátyja,
    pardón-t mond gyorsan. Ezzel elintézte.
    Ha az apa lép a kölyök lábára,
    semmit se szól, mintha nem venné észre.

    A legnagyobb udvariasság mentes
    a formalitásoktól, és a teljes
    bölcsesség tervezetlen, de kiárad,

    mint a folyók. Tökéletes szerelmet
    nem lehet demonstrálni, és a teljes
    őszinteség nem nyújt garanciákat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Valómnál jobbnak

    Valómnál jobbnak, nemesebbnek
    játszom előtted magamat.
    Attól vagyok jobb, mert szeretlek
    s mert felemellek, magasabb.

    Az önzés is önzetlenség lesz
    közöttünk. Ám mint válhatok
    olyanná, amilyennek képzelsz?
    Szerelmed cél s nem állapot.

    Vibráló partok szélén járok
    veled s lesem zárt ajkadat.
    Ingem nyílásában virágot

    viselek s kést az ing alatt,
    és éjjel egy-egy részt kivágok
    magamból, hogy megtartsalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Faludy György: Halottak napja

    Elnéztem régen, ahogy nagy sorokban
    indult a temetőbe a menet,
    őszirózsával, könnyekkel, szatyorral,
    hogy a holtakkal beszélgessenek.

    Volt, aki apró széket vitt magával,
    a másik ásót vagy kis gyermeket, –
    az enyimek széthulltak a világban –
    most nézem őket s elkeseredek.

    Mert évről évre kevesebben mennek,
    fiatal ritkán; csak az öregebbek.
    A sírokon gyertyák is alig égnek,

    nincs sóhajtás, nem mondanak imát –
    feladták a holttal a közösséget,
    és feladja önmagát a világ?

    (Budapest, 1993.)

    Forrás: PIM – Faludy György válogatott versei

  • Faludy György: Október 6.

    A vesztőhelyre sáros út vitt
    és kikericsek kékjei.
    Száz év, s meghaltam volna úgyis –
    vígasztalódott Vécsey.

    Lahner György sírt s a földre nézett,
    Damjanich szekéren feküdt,
    Leiningen felmentő honvédek
    árnyát kereste mindenütt.

    S a táj olyan volt, mint a fácán:
    tarlók, fák vérző foltjai,
    és ők, tarkán, libegve, hátán:
    elhulló, bús-szép tollai.

    Aradon így. A pesti téren
    is ütötték a dobokat,
    de ő; nem félt, csak arca széle
    vetett rózsálló lobokat.

    Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
    Branyiszkónál nevét az égre
    karcolta kardja, a híres.
    Ez volt Dembinski hadsegéde,
    Abancourt Károly ezredes.

    S mi elfeledtük. A miniszter,
    bár hívták, maradtak egyedül.
    – Az Al-Dunán szólt mély a gázló
    s vénember már nem menekül.

    Leszek bitófán harci zászló,
    ha sorsom ezt így rótta ki –
    s habár magyar volt Csány László,
    úgy halt meg, mint egy római.

    A többit, mintha friss, mély sebből
    fröccsen szét érdes csepű vér,
    Kufsteinbe, Grácba, Josefphstadtba,
    Olmützbe vitte a szekér.

    Húszan egy odvas pincelyukban,
    nehéz bilincsben, pipájukkal
    egyensúlyozták magukat:
    így éltek, sakkoztak, dohogtak
    és elmélkedtek, jó urak.

    Kegyelmet vártak s forradalmat,
    áldottak-átkozták a hont
    és írtak vert hadakra verset,
    tábornok Bemre disztichont.

    Volt, aki bírta; más kivénhedt;
    olyik megőrült, de az élet
    sodrából mind-mind kiesett.
    Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
    gömbölyödtek a hitvesek.

    S az ország rothadt. A rabságot
    mindjárt megszokta s elfeküdt
    a földön, mint télvízkor vágott,
    rózsás rügyekkel tele bükk.

    E rügyből egy se bontott zászlót:
    a nagy tavaszi láz heve
    kilobbant, múló szalmaláng volt
    vagy átköltözött másfele,

    Londonba, New Yorkba, Turinba
    és hűs lidércként messze táncolt.
    Száz év s a magyar börtönéjjel
    nem változott száz év alatt.

    Száz év s az első fordulóra
    ébredtetek és lassan róva
    a lépést, méláztatok róla,
    mit hozott Világos, Arad:

    száz év hűséges ingaóra,
    én folytatom járástokat,
    mások járják lépésetek,
    s míg árnyékunk a kőpadlóra
    hull hány nap, hét és hónap óta!

    s kihúnyunk, pisla mécsesek:
    sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
    Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
    árnyatok felénk integet.

    (1950, az ÁVH börtönében)

  • Faludy György: A jövő század lesz a végső

    A jövő század lesz a végső,
    kipusztulnak az emberek –
    mögéjük kapdosni is késő.
    Zabáljatok! Élvezzetek!

    Ne gyűjtsetek pénzt. Szórjátok szét.
    A pusztuló idő szele
    port fúj belőle. Unokátok
    nem tud mit kezdeni vele.

    Hol van a szerelem s a szépség?
    Hol hagytátok az irodalmat,
    társalgást, könyvtárt és lugast?
    Mind haldokolnak vagy meghaltak.

    Le télen az Amazonászra
    luxusban, míg csak van vize,
    nyáron Báliba, Saint Tropez-be
    (nem tarthat vissza senki se),

    s ha nincs reá mód, üljetek le
    a TV-hez olcsóbb utakra,
    hallgassatok rossz zenét, filmet,
    mely nem hatol le a tudatba,

    a politikát se hagyjátok
    üres locsogásnál alább,
    s jegyezzétek meg a reklámot,
    az áruk sírfeliratát.

    Forrás: mek.oszk.hu