Kategória: Heltai Jenő

  • Heltai Jenő: A hamis játék

    És újra tisztelgek ma ím
    Bolondos múzsa nálad,
    Az ember, tisztelt uraim,
    Egy társaságos állat.
    Akármi rendű és fajú,
    Csoportosan jár, mint a juh
    S nincs ebbe semmi kétely:
    E nyájban is van métely.

    Ha három ember összeáll,
    Ennek csodás a haszna,
    Az egyik klubot proponál,
    A többi megszavazza.
    A három ember ott vagy itt
    Legott egy klubot létesít,
    Ezt hívják kaszinónak
    S nincs nyitva a zsidónak.

    A kaszinót beszentelik,
    Ez lényeges momentom,
    Folyik a játék reggelig,
    Vagy még tovább is, nem tom.
    Mert mulatságnak csudajó
    A ferbli és a makaó,
    A vidám nasi-vásit
    Is kedvelik a bácsik.

    És nemsokára hallani,
    De emlegetni nem jó,
    A klubba történt valami,
    Ami nem úri tempó.
    Hiszed komám, vagy nem hiszed,
    Egy úr hamisan ferblizett,
    Hites tanúk szerint itt
    A banda járta mindig.

    Az ügy elalszik csakhamar
    S egy másik kaszinóbul
    Egy hétre rá egy bús magyar
    Önszántábul kilódul.
    S ma már – hiába – nem titok,
    Hogy ez az úr is paklizott,
    Kissé megkorrigálta,
    Ha nem festett a kártya.

    Bár e rekord nagyon szerény
    És túlrövid a lista,
    Örvendetes egy esemény,
    Hogy itt sok a sipista.
    S bizony az isten tudja csak,
    Hogy itt is elsők az urak,
    A finom, úri kasztok
    Lefőzik a parasztot.

    Ha egy játékban öt malac,
    Egyet ha húszra kaptál:
    Te korrekt gentleman maradsz,
    Ha reverzálist adtál.
    Hogyha be nem vág holmi kvárt,
    Egy kis hamisság meg nem árt
    S ha mégis rajta kapnak,
    Az entre-nous maradhat.

    Hiszen megdönthetetlen áll,
    Mint kalapon a kócsag,
    Haszonra egy se spekulál,
    Ez úri passzió csak.
    Haszon – mi kínos, csúnya szó,
    Haszonleső csak a zsidó,
    A nagy úri sipisták
    Pénzszomjuságtul tiszták.

    Önzetlenül pakliztanak
    Ők minden áldott estén,
    Nékik a zöld, a tök, a makk
    Csak szimbolista festmény.
    Ha valaki előkelő,
    Hát dekadensül emel ő
    És praerafaelista,
    Mint légies sipista.

    Oh közmorál, oh közmorál,
    Mi zöld vagy még manapság!
    A paklizás nálunk ma már
    Csak ártatlan mulatság.
    S te mégis, mégis megrovod,
    Ha paklizás van itt vagy ott,
    Pedig, hogy az mi fajta –
    Lokálja válogatja.

    Ma még a láthatár komor
    S a paklizó, ha veszt is,
    Eljön bizonnyal az a kor,
    Mely szentesíti ezt is.
    Oh közmorál, ne vedd zokon,
    De csakhamar a klubokon
    Egy tábla jelenik meg,
    Fura egy tábla, hidd meg!

    A címfestő azt fogja szép
    Betűkkel rája róni:
    „A kaszinó jó hírnevét,
    Óhajtjuk mi megóvni.
    A paklizást ezennel itt
    Egyhangulag megengedik,
    Ki itt paklizni nem mer,
    Nem tisztességes ember.”

    1. április 5.

  • Pierre-Jean de Béranger: A szenátor

    (Heltai Jenő fordítása)

    Feleségem büszkeségem.
    Rózsinak szép a szeme.
    Hogy ma van egy jó barátom,
    Az is az ő érdeme.
    Egy szenátor nem nékünk
    Mindennapos vendégünk.
    Mily mesés kitüntetés!
    Mily szerencse, mily öröm!
    Mélyen tisztelt szenátor úr,
    Köszönöm alássan, köszönöm!

    Úgy elhalmoz minden jóval,
    Finom ember, jó barát.
    Múltkor is egy miniszteri
    Bálba vitte Rózsikát.
    Ahol meglát, melegen
    Szorongatja a kezem.
    Mily mesés kitüntetés!
    Mily szerencse, mily öröm!
    Mélyen tisztelt szenátor úr,
    Köszönöm alássan, köszönöm!

    Rózsikámnak udvarolgat,
    De sohasem szemtelen.
    Hogyha Rózsi gyöngélkedik,
    Ő kártyázgat énvelem.
    Újév napján ünnepel,
    Nevemnapján megölel.
    Mily mesés kitüntetés!
    Mily szerencse, mily öröm!
    Mélyen tisztelt szenátor úr,
    Köszönöm alássan, köszönöm!

    Múltkor, ahogy otthon ültem,
    Mert bezárt a zivatar,
    Jóságosan biztatgatott:
    „Kocsizzon ki, ha akar.
    Mi a szösznek váratom
    Üresen a fogatom?”
    Mily mesés kitüntetés!
    Mily szerencse, mily öröm!
    Mélyen tisztelt szenátor úr,
    Köszönöm alássan, köszönöm!

    Kastélyában jó pezsgővel
    Leitatott a minap,
    Külön ágyban kellett akkor
    Aludnia Rózsinak.
    Én a közös ágy helyett
    Másutt kaptam jobb helyet.
    Mily mesés kitüntetés!
    Mily szerencse, mily öröm!
    Mélyen tisztelt szenátor úr,
    Köszönöm alássan, köszönöm!

    Kisfiamnak keresztapja
    Ez a nyájas pártfogóm,
    Úgy öleli, csókolgatja,
    Mintha édes fia vón.
    Örökségül jókora
    Summát hagy a fiura.
    Mily mesés kitüntetés!
    Mily szerencse, mily öröm!
    Mélyen tisztelt szenátor úr,
    Köszönöm alássan, köszönöm!

    Vacsoránál ingerkedünk,
    Tréfálózok véle én.
    A fülébe súgom olykor:
    „Általános vélemény,
    Rózsikámmal ön rakat
    Homlokomra szarvakat!”
    Mily mesés kitüntetés!
    Mily szerencse, mily öröm!
    Mélyen tisztelt szenátor úr,
    Köszönöm alássan, köszönöm!

    1955

  • Pierre Patrix: Sírversem

    (Heltai Jenő fordítása)

    A kő előtt, utas, pihenj meg egy kicsit.
    E fölirás alatt irója nyugszik itt.
    A sír szélén megállt s megírta búcsuversét,
    Hogy földi hamvait e vers alá temessék.
    A siratót, amely dus könnyeket fakaszt,
    Ő maga mondta el, nem bizta másra azt.
    De mégse várd, utas, hogy most közölje véled
    Erényeit, nevét, hogy élt, miből mivé lett,
    Ki volt ő és ki nem, hogyan, miért, mikor,
    És véle mit veszit, amelyben élt, a kor,
    Sem azt, földünk mi bús, mert mennybe szállt a lelke
    És azt a nyájas Ég magához úgy ölelte,
    Mint szép, új csillagot, mely büszke lánggal ég.
    Nevetséges beszéd! Hazugság, zagyvalék.
    Megrögzött bűnös ő, siralmas kis poéta,
    Kalandok, átkozott szerelmek martaléka.
    A hiuság, a vágy hitvány játékszere,
    Nem bölcseség, tudás, jámborság ékszere.
    Miért faragtad őt ilyennek, Istenem?
    Vétkezni jól tudott, de megjavulni nem.
    Utas, most menj tovább, de mondd el halk imád:
    Magáért mond imát, ki érte mond imát.

  • Heltai Jenő fordítása: A válogatós lány

    (XVIII. századbeli francia dal)

    – Anyám, mit kéne tenni?
    Jó volna férjhez menni,
    Ha kérnek, elmegyek,
    Menyecske hadd legyek.
    Anyám, anyám, menyecske hadd legyek!
    Anyám, anyám, ha kérnek, elmegyek.

    – Leányom, kér az ács is
    És kéret a kovács is,
    A pék, az Alajos,
    A Pál, az asztalos…
    – Anyám, anyám, a Pál vagy a Lajos,
    Anyám, anyám, a választás bajos.

    – Leányom, kér a János
    És kéret a kocsmáros,
    A József, a takács,
    A hentes, a Tamás…
    – Anyám, anyám, a József, a Tamás,
    Anyám, anyám, a szívem vágya más.

    – Leányom, kér a molnár,
    Oly régen udvarol már,
    Ha molnárné leszel,
    Mindig cipót eszel…
    – Anyám, anyám, inkább a sírhalom!
    Anyám, anyám, a malom unalom.

    – Leányom, kér az ispán,
    És kér a szűcs, az István,
    A Péter, a Dezső,
    A Bálint, a Rezső…
    – Anyám, anyám, a Péter, a Rezső!
    Anyám, anyám, egyik se kedvező!

    – Anyám, nem kell a varga,
    Mert ferde a két sarka,
    Nem kell a lakatos,
    Mert mindig kapatos,
    Anyám, anyám, nem kell se szűcs, se pék.
    Anyám, anyám, inkább világgá mék!

    – Leányom, jaj, botor vagy!
    Gyöngyöm, jaj, el ne sorvadj!
    Beszélj, mi fáj, mi kell?
    A doktort hívjam el?
    – Anyám, anyám, menyecske hadd legyek,
    Anyám, anyám, ha ő kér, elmegyek.

  • Heltai Jenő fordítása: Régi francia népdal

    (XVII. század)

    Megmostam a kezem
    Kis patak vizében,
    Meg is törölgettem
    Meggyfa levelében.

    Meggyfa tetejében
    A rigó rikkantott,
    Rikkants, rigó, rikkants,
    Te nótás kedvedben.

    Én meg sirdogálok
    Keserű kedvemben,
    Mert az én galambom
    Nem szeret már engem.

    Mást szeret, nem engem.
    Nem akar szeretni
    Három rózsa miatt,
    Akit mástul kaptam.

    Bárcsak az a rózsa
    Fáján maradt volna!
    Azt a rózsafát is
    Ne ültették volna!

  • Heltai Jenő fordítása: Régi francia népdal

    (népdal-fordítás)

    Szerelem kertjének
    Legmagasabb fája,
    Gyere édes kis angyalom,
    Feküdjünk alája,
    Feküdjünk alája.

    Legmagasabb fának
    Legmagasabb ága,
    Azon ringa-ringatózik
    Egy dalos madárka,
    Szépszavú madárka.

    Szépszavú madárnak
    Puha, pici fészke,
    Abban írva nagy bötűvel
    Egy picin levélke,
    Aranyos levélke.

    Mi van a levélbe?
    Az van a levélbe:
    Úgy szeretem a rózsámat,
    Majd meghalok érte,
    Majd meghalok érte.

  • Heltai Jenő fordítása: A három holló

    (Régi angol népballada)

    Jegenyefa tetejében
    Három holló feketében,
    Feketénél feketébben.
    Szólt az egyik rekedten:
    „Jó pajtásom, mit eszünk ma?
    Három napja nem ettem.”

    Zöld mezőben véres mente,
    Vérbefagyva egy levente.
    Három éber, jó kopója
    Lábánál ül, őrzi, ójja.
    Három büszke sólyma
    Ott kering a feje fölött,
    Védi, őrzi, ójja.

    Alkonyatkor, estidőbe,
    Odajött a szeretője.
    Jaj, de karcsú, jaj, de szőke.
    Ráborult a kedves holtra,
    Piros sebét megcsókolta.
    Fölemelte, ölbe vette,
    Puha földbe eltemette.

    Mire elbújt már a hold,
    Már a lány is halva volt.

    Adjon isten minden igaz
    Jó embernek jó időt,
    Ilyen kutyát, ilyen sólymot,
    Ilyen kedves szeretőt.

    1891

  • Heltai Jenő: Itt az idő

    (A költő utolsó, félbemaradt kézirata)

    Itt az idő, most kell merészen
    Az elmúlással szembenéznem
    S valami elmés búcsúszót hörögve
    A szememet lehunynom mindörökre
    ………………………………………..
    ………………………………………..
    ………………………………………..
    ………………………………………..
    ………………………………………..
    ………………………………………..
    ………………………………………..
    Egy füstbement ………. pálya
    Keserű, gúnyos, gyilkos kritikája.

  • Heltai Jenő: Intelem

    Ne higgy a gőgös, zordon Oktatónak,
    Ki fékezésre és tűrésre nógat,
    Megmagyarázza, hogy csak gyönge báb vagy,
    És rádparancsol: légy szerény, ne lázadj,
    Ne is kívánj a jobból egy szemernyit:
    A bölcs lemondás minden kínt megenyhít.
    Szépség – silányság! Mámor – rossz gyümölcs!
    Vágyak – szamárság! Előlük a bölcs
    Fejét homokba dugja, mint a strucc.

    Ne higgy a gőgös, zordon Oktatónak!
    Higgy bátran abban, hogy szebb lesz a holnap.
    Talán egy óra, egy parányi perc
    Meghozza azt, amit kívánni mersz…
    Csak addig élsz, amíg kívánni tudsz.

  • Heltai Jenő: Marianne emlékkönyvébe

    Akit az istenek szeretnek,
    Örökre meghagyják gyereknek,
    Bizakodónak, nevetőnek,
    Az élet útja annak puha szőnyeg,
    Útravalója sugaras derű,
    Mely ólmot színarannyá aranyoz,
    Széppé a rútat, jóvá ami rossz
    És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,
    Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.

    A világ annak micsoda?
    Mindennap millió új csoda,
    Sok tarka álom és kevés valóság.
    Tündérek és mesék víg birodalma,
    Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,
    Amelyben minden alma aranyalma
    És az marad befőtt korában is,
    Játék az élet, élet csak a játék
    S élet, halál egyformán szép ajándék.

    Maradj gyerek te is hát kis leányom,
    Mosolygó lelkű, üde, friss,
    Maradj gyerek, szívből kívánom,
    Még nagymama korodban is.

    Aki ezt a verset írta
    Nem rigó és nem pacsirta,
    Csak aféle bölcs bagoly,
    Zord romok közt huhukol.