https://verskucko.com

Kategória: JUHÁSZ GYULA

  • Juhász Gyula: A novella

    Sok novellát, jó novellát,
    Rossz novellát olvastam
    Boccacciotól és Bírótól,
    Molnártól és más írótól;
    Okultam és mulattam.

    De az új végrehajtásit,
    Szavamra, nem olvastam.
    Ám az ilyen esetekben
    Az eljárás obligát,
    Az olvasó elolvassa
    Pesti lapba, esti lapba
    A szokásos kritikát.

    Ezek után a novellát
    Fölösleges olvasni,
    Nem tud az írni, aki írta,
    Szomaházy jobb stiliszta,
    Jobb stiliszta a Sassi.

    Különben is, tisztelt Günther,
    Minek írsz te novellát.
    Te csak mondd: tapsolj csak népem
    És a végrehajtást szépen
    Gyakorold, ne magyarázd!

    1908

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Szegedi önarcképek

    1
    Mindenféle igazgató
    Elszerződtet engem,
    Én pediglen itt maradok,
    De én nem szégyenlem.
    Kicsi vagyok, majd megnövök
    S leszek fővárosi,
    Az én nevem, híres nevem
    Kukorica, Kukorica Rózsi.

    2
    A szegedi humoristák
    Mind belőlem élnek,
    Én köteles híve vagyok
    Minden nőszemélynek.
    Városházban és színházban
    Első helyen ülök,
    Az én nevem, becses nevem
    Kukorica, Kukorica Fülöp!

    3
    Az én szavam Isten szava,
    Mert a néppel tartok,
    Meginog a toronyalja,
    Ha egyet rikkantok.
    Sokat beszél az ember, míg
    Feje lágya benő,
    Az én nevem, ösmert nevem
    Kukorica, Kukorica Benő!

    4
    Szeged város, híres város,
    Tápéval határos,
    Van is neki panamája
    S ez az általános,
    Én pediglen tisztogatok,
    A dolgok így állván,
    Az én nevem, régi nevem
    Kukorica, Kukorica Kálmán.

    5
    Szűrdolmányom ezüst gomb és
    Szegeden kultúra,
    Mit tudják itt, mi fán terem
    Preludium, fúga.
    Mikor adnak itt operát,
    Mely sok pénzt igényel?
    Az én nevem, jeles nevem
    Kukorica, Kukorica Péter!

    6
    A szegedi aranyifjú
    Mind éntőlem retteg,
    Én dobom ki én veszem be
    Őket önkéntesnek.
    Táncoljatok magyar lányok,
    Nálam van a lista.
    Az én nevem, magyar nevem
    Kukorica, Kukorica Pista!

    7
    Mindenféle szerződésnek
    Vége szokott lenni,
    Mindenféle jó színésznek
    El kell innen menni!
    Én se vagyok ripacs éppen,
    De egyedül bajos!
    Az én nevem, az én nevem
    Kukorica, Kukorica Lajos!

    8
    Toronyalja a lakásom,
    De ez csak az egyik,
    Mindig járok, meg sem állok
    Soha Budapestig.
    Sok az ügyem, sok a bajom,
    Sok a banket, muri,
    Az én nevem, becses nevem
    Kukorica, Kukorica Gyuri!

    9
    Sok híres ház van Szegeden,
    Városház és színház
    És a harmadik egyetem,
    Bár erre még nincs ház.
    De azért a kávéházban
    Ül az egész város,
    Számos látogatást kérek:
    Kukorica, Kukorica János!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Az ismeretlen katona

    Én nem ünneplem őt, én gyászolom
    Fekete posztós dob nélkül, magamban,
    De milliók nevében, akik élnek
    És föltámadnak majd egy szép napon
    A sírból, mit ma országnak neveznek.

    Én nem ünneplem őt, én átkozom
    Vezéreit, kik vérmezőre vitték
    Fiatal testét, ifjú álmait,
    Szabad jövőjét, boldog büszkeségét
    Idegen célért, idegen pokolba.

    Én nem ünneplem őt, én siratom
    A vértanút, ki mások vakhitéért
    Az Antikrisztus lovasát követve
    Az embertelen, gyilkos kötelesség
    Parancsszavára az árokba fordult.

    Én nem ünneplem őt, én jól tudom,
    Hogy mily barlangban főzték azt a mákonyt,
    Melytől bódultan tántorgott a nép
    És innen és túl vér a vérre támadt
    És innen és túl a halál tanyázott.

    Én nem ünneplem őt, Johann Kovács,
    Schmidt, Shmith, Forgeron és Forgiarini
    S a többi mind, elnémult ajkaikkal
    Az égbe és szívünkbe azt kiáltják:
    Elég legyen a meddő pusztulásból
    És vesszenek a rombolásra bujtók!

    Én nem ünneplem őt, a sírokon,
    Melyek a földet dúsabban borítják,
    Mint a vetés, nem taposok gazul,
    Halálukért hirdetve új halált,
    De vallom és hiszem, hogy szent az élet,
    Szent, szent, százszor szent. Ámen.
    Úgy legyen!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Martinovicsék

    A szolgaföldben nem nyughatnak ők, nem,
    Följárnának a magyar temetőben.
    Nem is merik ma eltemetni őket
    És nincs számukra még e tájon őskert.

    Maradjanak is itt egy ideig,
    Míg szolgaságunk éje letelik,
    Maradjanak, virrasszanak a csontok,
    Míg bennünket gyötörnek szolgagondok.

    Maradjanak: a kiégett szemek
    Sok úri bűnre hadd tekintsenek,
    Hadd legyenek bírák most, kiket egyszer
    Halálba küldött egy gaz, régi rendszer!

    Majd lesz még egyszer május e világon
    S nagy temetés egy víg föltámadáson.
    Szabad népeknek boldog milliója
    Kísérje őket egy új Panteonba!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Immortel

    Én kedvesem, ha majd a hűvös ágyon
    Némán heverve hallgatom szünetlen,
    Hogy az eső kopog az őszi csendben
    S hogy nő szívemből égő, vad virágom,

    Ha majd a hold halvány mosolya réved
    Kísértetes estéken egy keresztre,
    Mely nékem is nyugalmat hoz s az élet
    Kínját megváltja: gondolj kedvesedre.

    Ne arra, aki nem tudott e földön
    Szeretni és gyűlölni, halni, élni,
    Kinek a léte rabság, sírja börtön,
    De arra, aki száll büszkén az égi
    Szivárvány hídján boldogan dalolva
    S nem hervadó rózsát fon homlokodra.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Arany Jánoshoz

    Falusi csöndben, termékeny magányban
    Megint utódod lettem, nagy előd,
    A nyugalomban gazdag aratás van
    És én megállok csűreid előtt:

    Te vagy a költő most nekem, ki messze
    Viharban jártam, hol jég s vér esett.
    És elpártolt a hűtelen szerencse,
    Hogy káromolnom kelle az eget.

    Ma visszatértem álmok falujába,
    Hol ákác bólog és szunnyad a zaj
    És elcsitul a balga macskajaj.
    Magyar vagyok. Szegény költője árva
    Derék fajtámnak s ez ma több nekem,
    Mint világhír és világszerelem.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Prológus

    Kedves Közönség, kis jóindulattal
    És biztatással vedd, amit hozunk,
    Kik lelkes hittel, ifjú akarattal
    Művészetünk oltárán áldozunk.

    Még fiatal e gárda, ó de nékünk
    A fiatalság ritka, drága kincs,
    Mely beragyogja minden küzködésünk
    S a rögös útra rózsát áldva hint.

    Lehet, hogy gyenge néha még a hangunk,
    Lehet, hogy léptünk még bizonytalan,
    De indulunk: a szépet, jót akarjuk
    S érezzük, hogy hitünknek szárnya van!

    S ha egy akad köztünk, ki a dicsőség
    Fénylő egébe fölszáll, már elég;
    Mi többiek majd, ó kedves Közönség,
    Küzdünk tovább, míg szent tüzünk elég.

    Mert érted játszunk és érted csatázunk,
    Boldog magyarság, mely nem volt, de lesz,
    Ha tetszik néked a mi áldozásunk,
    Kedves Közönség, tapsolj és szeress!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A színpad délután

    Királyi trón, mellette koldusbot,
    A bot virágos és a trón kopott.
    Az előtérben méla palota,
    A balfenéken vérpad, kaloda.

    Fönn a magasban függőkert virul,
    Merengő tenger látszik messzi, túl.
    Oly néma minden, mint a temetők,
    Föltámadásra várnak csendben ők.

    Mert jő az est, a csillár fölragyog,
    Kigyúlnak a rivalda csillagok,
    Fanfárok zengnek és üstdob recseg:
    Tragédiába indul a sereg,
    A taps viharja mennydörög, robog…
    …Most kávéházban még az aktorok.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Május

    Vén harcos én, ma békét hirdetek,
    Virággal verve meg a szíveket.
    Egy új kiáltványt írok s érezem,
    Hogy ez az ige egyszer tett leszen:
    Ember, légy végre ember újra már,
    Ne ordas farkas és halálmadár!

    Nem bús robot, de boldog munka kell,
    Melynél a szív bízó taktusra ver.
    Új szent szövetség kösse össze mind
    Embertestvérek jó reményeit!
    Ez áldott föld ne temető legyen,
    De kert, amely több jóságot terem!

    Ember, magyar, ma még élő halott,
    Legyen majális minden egy napod!
    Vén harcos én, ma békét hirdetek:
    Legyen szerelmünk már a szeretet!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: 48. március 15.

    Ó régi szép est… tündöklő siker,
    Mikor jön egyszer hozzád fogható,
    Dicsőséged az egekig ível,
    A deszkáidon tetté vált a szó.

    Igen, az Ige testté lett, derék
    És lelkes nézők tapsoltak neked,
    Színházi est, melyen – ó büszkeség! –
    A gondolatszabadság született.

    Aktoraid: Petőfi, Jókai,
    Vasvári, Táncsics és a korai
    Tavaszi mámor sok nagy ifja még,
    Színésznőd Laborfalvy Róza volt,
    Ki Jókainak szívére hajolt…
    Ó régi szép est: jössz-e vissza még?

    Forrás: MEK