https://verskucko.com

Kategória: JUHÁSZ GYULA

  • Juhász Gyula – Az élet szonettje

    …És minden alkony opálosan éled
    És minden hajnal szőkén rámkacag
    És mindig forrnak vágyak és nyarak,
    Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

    És mindig küldesz új bánatokat
    És új reményt is, ami dalra méltó
    És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
    Balzsamot adnak nékem s titkokat.

    És nem fáradok el téged szeretni
    S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
    Naponta vággyal járulok elébed

    S bár mindig közelebb a szürke semmi,
    Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
    Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

    Forrás: Lélektől lélekig

    J

  • Juhász Gyula – Meseváros

    Járatlan úton, fényen, árnyon át,
    Keresem én a mesék városát,
    Hol régen éltem, szépen, boldogan,
    A várost, amely az álmokba van.

    Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
    Erről a helyről annyi jót regél,
    Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
    Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

    De ha gyermekszemekbe nézhetek,
    Melyek reményt és békét fénylenek,
    Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
    Megvan az út, mely oda vezet el…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Altató

    Fordulj be csöndesen s feledd el, ami bántott,
    A kaján arcokat, a keserű világot!

    Fordulj be csöndesen s gondolj egy nyári éjre,
    Mely tisztán ott ragyog lelked mély tükrébe.

    Fordulj be csöndesen és légy tizenhat éves
    És légy szép, fiatal, halálos vággyal ékes!

    És ártatlan, szabad, ki azt hiszi, merengvén,
    Hogy ifjú elmúlás vár rá egy boldog estén.

    Fordulj be csöndesen és tudd feledni szépen
    A rút, unt életet a halál tükrében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Gyöngyök

    Vannak dalok, mik titkosak,
    szívünk éjében élnek,
    elfojtott, néma dalai
    mély szenvedélynek.

    Vannak gyöngyök, mik titkosak,
    örvény mélyén teremnek,
    becsesek, fénylők, nem valók
    az embereknek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Egy hangszer voltam…

    Egy hangszer voltam az Isten kezében,
    Ki játszott rajtam néhány dallamot,
    Ábrándjait a boldog szenvedésnek,
    Azután összetört és elhagyott.
    Most az enyészet kezében vagyok,
    De fölöttem égnek a csillagok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – A bölcs

    Nyugalmas, tiszta szemmel nézni mindig
    A háborgó és mulandó világot,
    Az örök törvényt betartani sírig,
    Spinóza, ez volt a te hivatásod.

    Boldog bölcs, kinek állandó szerelme
    A gondolat, kiben ott él az Isten,
    Téged nem rendített jó, bal szerencse,
    Te tudtad, hogy a vándorutad itt lenn

    Örök körökbe tart és mint a gyémánt
    A porban, egyszer fölragyog a lélek
    És kiszabadul majd a gondolat.

    Boldog bölcs, eltűnődve nézek én rád,
    Ki úgy díszítéd föl magányodat,
    Hogy gazdagabb volt, mint ott künn az élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Fehér éjszakák

    Ismered-e az álomtalan éjet,
    Mikor a szívünk még szűz és beteg,
    Mikor fehérek még a remények,
    Mikor bárányok még a fellegek?
    Ismered-e a könyvek közt virrasztást
    S a könnyek közt virrasztást ismered?
    Mikor a csönd elringat puha karján
    És várnak ránk nagy ismeretlenek?

    Az éj körülfoly, mint valami tenger,
    Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
    Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
    Ó távol partok, távol hegedűk!
    Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
    De még csalódni korán lesz, korán,
    Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
    Az a szőkés, vagy az a halovány?

    Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
    Engem ti nem ringattok már soha.
    És nem borít el a fehér remények
    S fehér virágok csöndes zápora.
    Szelíd igába nem fognak a könyvek
    S a könnyek áldását nem ismerem
    S nem nézem a rámragyogó jövőnek
    Kék csillagát a fehér éjeken…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Mindenkinek

    Ó emberek, szeretni kell a földet
    S szeretni kell borút és bánatot,
    Örülni kell derűnek és esőnek
    S dalolni kell, ha minden elhagyott.

    Örülni kell a gazdag hervadásnak,
    Dalolni kell a téli sírokon,
    Szeretni kell a csillagot s az árnyat
    És tudni kell, hogy gyöngy és könny rokon!

    Ezt hirdeti ma nektek egy magányos,
    Bánatos ember, aki messze ment,
    Ki mosolyogni tud már bánatához
    S vágynak, reménynek rég békét izent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Valakinek

    Szép, büszke, fárasztó, kevély
    Jéghegyein a gondolatnak
    Jártunk kettesben, egyedül
    S a kacagó völgyben maradtak
    Az öröm, mámor, üdvösség, remény,
    Csak lelkedet csókoltam én borúsan,
    Mert lelked az enyém!

    Szép, büszke, fárasztó, kevély
    Jéghegyek alatt él az élet,
    Ott táncol, nótáz az öröm,
    Miért vagyunk mi oly kevélyek,
    Mért nem borulsz szívemre már?
    Szemed a nagy, a szép, az égbenéző
    Mire vár?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Mert későn jöttem…

    …Mert későn jöttem én.
    Tudom már sorsom átkát,
    A titkos bánatot és hogy mért nincs remény,
    Hogy végzetem egén mért bágyad a szivárvány
    S mért jő korai éj. Mert későn jöttem én.

    Győzelmes trombitákat ezért nem fúvatok már,
    Új tájak öröme ezért nem az enyém,
    Ezért nem ad nekem új igét semmi szótár
    S új vágyakat az éj. Mert későn jöttem én.

    Ezért nem láttam én a szűzek seregében
    Hozzám hajló szivet s tavaszom édenén
    Ezért volt oly fagyos minden virág az éjben
    És magányos az éj. Mert későn jöttem én.

    Ezért rajong szivem halódó birodalmak
    Beteg álmaiért s a földnek kerekén
    Ezért nincs tartomány, hol vágyam elmaradna.
    Mert hontalan e vágy.
    Mert későn jöttem én.

    Forrás: Lélektől lélekig