https://verskucko.com

Kategória: JUHÁSZ GYULA

  • Juhász Gyula: Madách kardal

    Férfi szívvel, férfi karral
    Megküzdünk mi száz viharral,
    Mely hazánkra támad.
    Régi hittel, régi dallal,
    Új erővel, diadallal,
    Védjük szép hazánkat.

    „Küzdj és bízva bízzál,”
    Ez költőnk szava.
    Nem csügged magyar dal
    S magyar kar soha!

    Valahány csapás jött,
    Valahány bukás ért,
    Megfizettünk mindig
    A pártoskodásért.
    Minden vészből, gyászból,
    Új életre keltünk,
    S a föltámadásról
    Hymnust énekeltünk.

    Férfi hittel, férfi tettel
    Lesz még ünnep itten egyszer,
    Győzni fog mi népünk,
    Hogyha eddig nem veszett el,
    Szembe néz új évezerrel,
    Istenünk mivélünk!

    „Küzdj és bízva bízzál”,
    Ez költőnk szava,
    S élni fogsz örökké,
    Nagy magyar haza!

    1923

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A szent magyar folyó

    A Tisza kantátából

    A magyar nap vígan süt az égen,
    Csöndes álom szunnyad a vidéken.
    Nyári áldás a boldog határban,
    Tisza vize folydogál magában,
    Tiszavirág kedve pillangója,
    Ez a Tisza örömünk folyója.

    Néha duhaj, fájó kedve támad,
    Fölveti a mély, keserű bánat,
    Ősi bú ez: féktelen és szittya,
    Szíve vérét amely fölszakítja
    S árvaságát világgá dalolja,
    Ez a Tisza bánatunk folyója.

    Szép a Rajna, Loreley folyója,
    Német nagyság hű oltalmazója,
    Szép a Szajna, Párizs tükrözője,
    Méla Volga orosz bú szülője,
    De míg bennünk lélek él és nóta,
    Tisza lesz a magyarok folyója.

    Ballagdáló, mint a magyar ember,
    Aki nézi csöndes szerelemmel,
    Örök áldást áraszt szerteszéjjel,
    Ó de néha bilincseket tépdel
    S úgy zúg, mint a forradalmi nóta,
    Ez a Tisza Petőfi folyója!

    Termő nyáron elmereng a tájon,
    Körülnéz a kis magyar világon.
    Harmonika szól fölötte halkan
    Árvaságos, öreg magyar dallam.
    Félig sírva, félig mosolyogva,
    Ez a Tisza Tömörkény folyója.

    Sziget táján oroszokra gondol,
    Szerencs mellett kuruckodva tombol,
    Szeged néki fájó, komoly emlék,
    Zentán zengi magyarok győzelmét.
    S déli végén hattyúként dalolva
    Révbe hal a magyarok folyója.

    1919

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Az önemelő polgár

    Már rég pihen a komoly lantom
    És rég nem pihent már a víg,
    A komolyat most már fölajzom
    És rajt’ ez ige hallatik:
    Láttam királyt Beóciában,
    Dívát, ki néha énekel,
    Láttam Maraton győzedelmét,
    Háziúrt, aki nem emel.

    Láttam Polónyit, aki Géza
    És láttam Fedák Sárit,
    De nem láttam eddig állampolgárt,
    Aki több adót áhít!

    Uram, bocsásd el már szolgádat,
    Mert láttam végre, végre őt,
    Kevés adó miatt föllebbező
    Szegedi adófizetőt.

    Nápolyba menni és meghalni,
    Ezt mondták mindig még nekem,
    Czímer Károlyt meglátni s élni:
    Ezt hirdesse ma énekem!

    Valóban, aki így adózik
    És aki adót így emel,
    Annak a város úgy adózzon,
    Hogy szobrot emeljen a korzón,
    Bár ennél többet érdemel.

    1908

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A medve

    Magyar medvének lenni
    Szép és jó gondolat,
    Az ember csak málnázik
    A Kárpátok alatt,
    Az ember csak málnázik
    És kéjjel hempereg,
    Míg sorra eszik egymást
    A többi emberek!

    Ha medve vagy, légy medve
    S ne hitvány, gyönge tót,
    Gondoltam és nem ittam
    Se bort, se alkoholt,
    Gondoltam és nem ittam
    S megittam a levet:
    A holtakról csak rosszat,
    Mondá a látlelet.

    Magyar medvének lenni
    Mégis csak jobb dolog,
    Mint a ti dolgotok most,
    Póruljárt doktorok!
    Mert a ti dolgotok most
    Bizony kutyául áll,
    A medve bőrét issza,
    Ki medvét exhumál!

    1908

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: A novella

    Sok novellát, jó novellát,
    Rossz novellát olvastam
    Boccacciotól és Bírótól,
    Molnártól és más írótól;
    Okultam és mulattam.

    De az új végrehajtásit,
    Szavamra, nem olvastam.
    Ám az ilyen esetekben
    Az eljárás obligát,
    Az olvasó elolvassa
    Pesti lapba, esti lapba
    A szokásos kritikát.

    Ezek után a novellát
    Fölösleges olvasni,
    Nem tud az írni, aki írta,
    Szomaházy jobb stiliszta,
    Jobb stiliszta a Sassi.

    Különben is, tisztelt Günther,
    Minek írsz te novellát.
    Te csak mondd: tapsolj csak népem
    És a végrehajtást szépen
    Gyakorold, ne magyarázd!

    1908

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Szegedi önarcképek

    1
    Mindenféle igazgató
    Elszerződtet engem,
    Én pediglen itt maradok,
    De én nem szégyenlem.
    Kicsi vagyok, majd megnövök
    S leszek fővárosi,
    Az én nevem, híres nevem
    Kukorica, Kukorica Rózsi.

    2
    A szegedi humoristák
    Mind belőlem élnek,
    Én köteles híve vagyok
    Minden nőszemélynek.
    Városházban és színházban
    Első helyen ülök,
    Az én nevem, becses nevem
    Kukorica, Kukorica Fülöp!

    3
    Az én szavam Isten szava,
    Mert a néppel tartok,
    Meginog a toronyalja,
    Ha egyet rikkantok.
    Sokat beszél az ember, míg
    Feje lágya benő,
    Az én nevem, ösmert nevem
    Kukorica, Kukorica Benő!

    4
    Szeged város, híres város,
    Tápéval határos,
    Van is neki panamája
    S ez az általános,
    Én pediglen tisztogatok,
    A dolgok így állván,
    Az én nevem, régi nevem
    Kukorica, Kukorica Kálmán.

    5
    Szűrdolmányom ezüst gomb és
    Szegeden kultúra,
    Mit tudják itt, mi fán terem
    Preludium, fúga.
    Mikor adnak itt operát,
    Mely sok pénzt igényel?
    Az én nevem, jeles nevem
    Kukorica, Kukorica Péter!

    6
    A szegedi aranyifjú
    Mind éntőlem retteg,
    Én dobom ki én veszem be
    Őket önkéntesnek.
    Táncoljatok magyar lányok,
    Nálam van a lista.
    Az én nevem, magyar nevem
    Kukorica, Kukorica Pista!

    7
    Mindenféle szerződésnek
    Vége szokott lenni,
    Mindenféle jó színésznek
    El kell innen menni!
    Én se vagyok ripacs éppen,
    De egyedül bajos!
    Az én nevem, az én nevem
    Kukorica, Kukorica Lajos!

    8
    Toronyalja a lakásom,
    De ez csak az egyik,
    Mindig járok, meg sem állok
    Soha Budapestig.
    Sok az ügyem, sok a bajom,
    Sok a banket, muri,
    Az én nevem, becses nevem
    Kukorica, Kukorica Gyuri!

    9
    Sok híres ház van Szegeden,
    Városház és színház
    És a harmadik egyetem,
    Bár erre még nincs ház.
    De azért a kávéházban
    Ül az egész város,
    Számos látogatást kérek:
    Kukorica, Kukorica János!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Az ismeretlen katona

    Én nem ünneplem őt, én gyászolom
    Fekete posztós dob nélkül, magamban,
    De milliók nevében, akik élnek
    És föltámadnak majd egy szép napon
    A sírból, mit ma országnak neveznek.

    Én nem ünneplem őt, én átkozom
    Vezéreit, kik vérmezőre vitték
    Fiatal testét, ifjú álmait,
    Szabad jövőjét, boldog büszkeségét
    Idegen célért, idegen pokolba.

    Én nem ünneplem őt, én siratom
    A vértanút, ki mások vakhitéért
    Az Antikrisztus lovasát követve
    Az embertelen, gyilkos kötelesség
    Parancsszavára az árokba fordult.

    Én nem ünneplem őt, én jól tudom,
    Hogy mily barlangban főzték azt a mákonyt,
    Melytől bódultan tántorgott a nép
    És innen és túl vér a vérre támadt
    És innen és túl a halál tanyázott.

    Én nem ünneplem őt, Johann Kovács,
    Schmidt, Shmith, Forgeron és Forgiarini
    S a többi mind, elnémult ajkaikkal
    Az égbe és szívünkbe azt kiáltják:
    Elég legyen a meddő pusztulásból
    És vesszenek a rombolásra bujtók!

    Én nem ünneplem őt, a sírokon,
    Melyek a földet dúsabban borítják,
    Mint a vetés, nem taposok gazul,
    Halálukért hirdetve új halált,
    De vallom és hiszem, hogy szent az élet,
    Szent, szent, százszor szent. Ámen.
    Úgy legyen!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Martinovicsék

    A szolgaföldben nem nyughatnak ők, nem,
    Följárnának a magyar temetőben.
    Nem is merik ma eltemetni őket
    És nincs számukra még e tájon őskert.

    Maradjanak is itt egy ideig,
    Míg szolgaságunk éje letelik,
    Maradjanak, virrasszanak a csontok,
    Míg bennünket gyötörnek szolgagondok.

    Maradjanak: a kiégett szemek
    Sok úri bűnre hadd tekintsenek,
    Hadd legyenek bírák most, kiket egyszer
    Halálba küldött egy gaz, régi rendszer!

    Majd lesz még egyszer május e világon
    S nagy temetés egy víg föltámadáson.
    Szabad népeknek boldog milliója
    Kísérje őket egy új Panteonba!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Immortel

    Én kedvesem, ha majd a hűvös ágyon
    Némán heverve hallgatom szünetlen,
    Hogy az eső kopog az őszi csendben
    S hogy nő szívemből égő, vad virágom,

    Ha majd a hold halvány mosolya réved
    Kísértetes estéken egy keresztre,
    Mely nékem is nyugalmat hoz s az élet
    Kínját megváltja: gondolj kedvesedre.

    Ne arra, aki nem tudott e földön
    Szeretni és gyűlölni, halni, élni,
    Kinek a léte rabság, sírja börtön,
    De arra, aki száll büszkén az égi
    Szivárvány hídján boldogan dalolva
    S nem hervadó rózsát fon homlokodra.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Arany Jánoshoz

    Falusi csöndben, termékeny magányban
    Megint utódod lettem, nagy előd,
    A nyugalomban gazdag aratás van
    És én megállok csűreid előtt:

    Te vagy a költő most nekem, ki messze
    Viharban jártam, hol jég s vér esett.
    És elpártolt a hűtelen szerencse,
    Hogy káromolnom kelle az eget.

    Ma visszatértem álmok falujába,
    Hol ákác bólog és szunnyad a zaj
    És elcsitul a balga macskajaj.
    Magyar vagyok. Szegény költője árva
    Derék fajtámnak s ez ma több nekem,
    Mint világhír és világszerelem.

    Forrás: MEK