https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Weöres Sándor: Újévi jókívánságok

    Pulyka melle, malac körme,
    liba lába, csőre –
    Mit kívánjak mindnyájunknak
    az új esztendőre?

    Tiszta ötös bizonyítványt,
    tiszta nyakat, mancsot,
    nyárra labdát, fürdőruhát,
    télre jó bakancsot.

    Tavaszra sok rigófüttyöt,
    hóvirág harangját,
    őszre fehér új kenyeret,
    diót, szőlőt, almát.

    A fiúknak pléh harisnyát,
    ördögbőr nadrágot,
    a lányoknak tűt és cérnát,
    ha mégis kivásott.

    Hétköznapra erőt, munkát,
    ünnepre parádét,
    kéményfüstbe disznósonkát,
    zsebbe csokoládét.

    Trombitázó, harsonázó,
    gurgulázó gégét,
    vedd az éneket a szádba,
    ne ceruza végét.

    Teljék be a kívánságunk,
    mint vízzel a teknő,
    mint negyvennyolc kecske lába
    százkilencvenkettő.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Arany János: Enyhülés

    Kél és száll a szív viharja
    Mint a tenger vésze;
    Fájdalom a boldogságnak
    Egyik alkatrésze;
    Az örömnek levegőjét
    Megtisztítja bánat,
    A kizajlott búfelhőkön
    Szép szivárvány támad.

    Tegnap a remény is eltört,
    Az utolsó árboc,
    Csupán a kétség kötött egy
    Gyarló deszka-szálhoz:
    Ma fölöttem és alattam
    Ég és tenger síma;
    Zöld ligetnek lombja bókol
    Felém, mintegy híva. –

    Nem törik a szenvedő szív
    Oly könnyen darabbá,
    Csak ellágyul, s az örömre
    Lesz fogékonyabbá;
    Mint egy lankadt földmüvesnek
    Pihenő tanyája:
    Kész boldogság lesz neki a
    Szenvedés hiánya.

    Nincsen olyan puszta inség
    Hogy magának benne
    A halandó egy tenyérnyi
    Zöld virányt ne lelne;
    És ha ezt a szél behordta
    Sivatag fövénnyel:
    Megsiratja… de tovább megy
    Örökös reménnyel. –

    Sivatagja életemnek!
    Van pihenő rajtad;
    Vészes hullám! szív-hajómat
    Nem szünetlen hajtod;
    Ha nehéz bú és nehéz gond
    Rossz napokat szerze:
    Kárpótolja a nyugalom
    Enyhületes perce.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Petőfi Sándor: Mi lelt?

    Nem tudom, mi lelt ma engem?
    Jókedvemben nincs határ;
    Danolhatnék, fütyölhetnék,
    Egyikhez sem értek bár.

    Összeverem a bokámat,
    Noha nem szól muzsika;
    A szobám világos, ámbár
    Nap nem süt belé soha.

    Még a füst is rózsaszínű,
    Melyet rosz cserép pipám
    Legroszabb kapadohányból
    Küld keresztül a szobán.

    A szivem ver, mintha benne
    Háborogna szerelem;
    Pedig egy leány sem váltott
    Csak egy jó szót is velem.

    S annál megfoghatlanabb ez,
    Mert zsebemnek zord egén
    Pénzfogyatkozásnak éje
    Űl sötéten, feketén.

    Szóval: a világ előttem
    Egy szép tulipánbokor…
    Kár, hogy addig lesz csak az, mig
    Kimegy fejemből a bor!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Végvári (Reményik Sándor): Gyűrűt készíttetek…

    Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
    Acélból, – dísztelent, keményet,
    És a dátumot belevésetem,
    Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
    S jusson eszembe, hogy az életem
    Egy kockára tettem föl mindenestől!

    Június 4. 1920.:
    Én megállok e sírkő-dátumon.
    Én nem megyek egy lépést se tovább.

    Eszembe jutnak Nyugat népei,
    A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
    A társtalanság komor bélyege
    A megalázott, széttépett hazán,
    Mohács, Majtény és Világos után:
    Neuilly és Versailles és a Trianon!

    Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
    Csak gyűlölni és megvetni tudom.
    A dalai, a csipkés-finomak,
    Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
    Nekem: káromló, rút rikácsolás,
    S én visszavetem néki, mint a rongyot!
    Remete-nemzet lesz a magyar nép,
    Mintha magányos szirten állana,
    Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
    S csak Istene lesz véle, s bánata.
    Eszembe jut a kettétörött kard,
    És lobogóink tépett erdeje,
    És néma, fagyott öblű kürtjeink, –
    A némaságuk mintha zengene!

    Eszembe jutnak elnyomóink itt:
    És árva testvéreink odakint;
    Június 4. 1920:
    E dátum lázít, fenyeget és int.

    Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
    Acélból, – dísztelent, keményet,
    És a dátumot belevésetem,
    Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
    S jusson eszembe, hogy az életem
    Egy kockára tettem föl mindenestől!

    1. június 8.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ágh István: Búzavirág

    Ne félj! most olyan messze
    mint az ég, de onnan hozza
    el neked búzakék vigaszát,
    egy csipet madárlátta végtelent,
    magasok zafírcsillagát szemén,
    kiskanál óceánt neked,
    jéghegyről jégmadárka kék
    tollát azúr utakon menti át,
    búzavirággá fárad azután, ne féltsd!
    csodálatos, csodáld!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Garai Gábor: Négy töredék

    Kívülestem már a kerek világon,
    mint golyó, mely kipördült a kanyarban,
    s nem hull se pirosra, se feketére,
    se párosra, se páratlanra többé. –

    1974

    Már csak emésztek, mint az állat,
    s vinnyogok, fázom, szenvedek;
    szörny-álmaim valóra válnak,
    szememből sótlan könny pereg.

    1974

    Csak magamtól ments meg, Uram –
    másoktól megvédem magam.

    1974

    (Mindenütt arról olvasván, hogy társaim
    a tollban egyképp magányosnak tudják
    és vallják magukat)

    Jaj, be árvák vagyunk mi!
    Jaj, ti be árvák vagytok!
    A karámból kiver az isten.
    Ránk gyújtja az ördög az aklot.

    1975

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Garai Gábor: Itthon Ithakában

    Jön már, jön varjú-szárnyakon az éj.
    Összebújnak a füstös alkonyatban
    a házak. Ablakukban sorra lobban
    a fény. Botorkál, majd eláll a szél.

    Kihűltek számban már a víg dalok.
    Penelopé se szövi szőnyegét már.
    Tűzhelyem füstje a tenger felé száll,
    de én csak a föld felé fordulok.

    Hát itthon vagyok végleg Ithakában.
    Többé ki nem teszem innen a lábam.
    Takard el tőlem emlék-arcodat,

    Kalypso: elhagy engem a dicsőség.
    Csönd van, e táj nem bennem várja hősét:
    azé vagyok, ki így is elfogad.

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Garai Gábor: Aligha érdemem

    Aligha érdemem szerint szerettek
    ti mind, akik most mellék álltatok.
    A vállatokra löktem a keresztet,
    mit felcipelni nékem adatott.

    Még gyászom is pelyva-füstöt virágzott,
    még bánatom is lángolón rivallt;
    és arcotokba csaptak mind e lángok,
    s rátok verettek minden régi bajt.

    De konok hűségetek körülállott
    s testvér-kezek szövedékein át
    látom, hogy van nyomoromra bocsánat,
    s körülöttem kiderül a világ.

    Hull, hull a juhar aranysárga lombja;
    és megtorpant az őszi pillanat:
    rezzenetlen fák közt felém hajolva
    szelid szirmokkal símogat a nap.

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Garai Gábor: Arcra borulva

    Arcra borulva fekszem éjszakánként,
    mint a tarkónlőtt szökevény.
    Vallatom a beszűrődő sivár fényt,
    kinek, mikor és mit vétettem én?!

    Mért hagytatok magamra elesetten;
    mi szakította meg az áramot,
    hogy lelketlen heverjen itt a testem,
    és azt se tudjam már, miért vagyok?!

    Ha hívnátok, fölkelhetnék talán még,
    ha szólnátok, válaszolnék talán.
    De ti szétmetszitek halálraszánt szép
    szemem a közöny műtőasztalán.

    És kihullanak belőle a képek:
    kövek és fák és nők és madarak.
    És vaksötét fal tornyosul az égnek,
    s vérem sarában alvad meg a nap.

    1974

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Garai Gábor: Kábulat

    Fent a hegyen már hó fehérlik;
    idelenn tompa szürkeség.
    Önmagát vallatja a lélek:
    mérgekkel ölnek – élsz-e még?

    Feledni a feledhetetlent
    megtanít-e a kábulat?
    Saját mélységedbe temetnek,
    akár a kiapadt kutat.

    És lényeged helyett marad csak
    a létezésnek látszata:
    kezed, lábad s zengő szavadnak
    kopár visszhangja tér haza.

    1974

    Forrás: garaigabor.wrm.hu