Gyerekkoromban
Kis sétapálcám
Ujjongva hordtam.
Egyszer a hídon
Csak elejtettem,
Eltűnt egy résen,
Sohase leltem.
Utána kaptam,
Meg is sirattam.
Oly árva lettem
A forgatagban,
Az édenkertem
Fája hiányzott,
Tisza vizében
Ringott és ázott.
Valahol vár rám
A végtelenben
Kis sétapálcám,
Első, egyetlen.
Forrás: Vers mindenkinek
A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban – –
Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek – –
Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónők korán halnak,
a cipeléstől reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól – –
S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Idegnyugtató felhőjáték
a gőz s levegőváltozásul
a mosónőnek ott a padlás – –
Látom, megáll a vasalóval.
Törékeny termetét a tőke
megtörte, mindíg keskenyebb lett –
gondoljátok meg, proletárok – –
A mosástól kicsit meggörnyedt,
én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
álmában tiszta kötényt hordott,
a postás olyankor köszönt néki – –
1931. január 6.
Forrás: Vers mindenkinek
in laudem confiniorum
Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él,
Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.
Ellenség hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébül is vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul.
Veres zászlók alatt lobogós kopiát vitézek ott viselik,
Roppant sereg előtt távol a sík mezőt széjjel nyargalják, nézik;
A párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik.
Jó szerecsen lovak alattuk ugrálnak, hogyha trombita riadt,
Köztük ki strázsát áll, ki lováról leszáll: nyugszik reggel, hol virradt,
Midőn éjten-éjjel csataviseléssel mindenik lankadt, fáradt.
A jó hírért, névért, a szép tisztességért ők mindent hátra hagynak.
Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,
Midőn mint jó sólymok, mezőn széjjel járnak, vagdalkoznak, futtatnak.
Ellenséget látván, örömmel kiáltván, ők kopiákat törnek;
S ha súlyosan vagyon a dolog harcukon, szólítatlan megtérnek,
Sok vérben fertezvén, arccal reá térvén űzőt sokszor megvernek.
A nagy széles mező, s a szép liget erdő sétáló palotájuk,
Az utaknak lese, kemény harcok helye tanuló iskolájuk,
Csatán való éhség, szomjúság s nagy hévség, fáradság mulatságuk.
Az éles szablyákban örvendeznek méltán, mert ők fejeket szednek,
Viadalhelyeken véresen, sebesen, halva sokan feküsznek,
Sok vad, madár gyomra gyakran koporsója vitézül halt testüknek.
Ó végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege,
Kiknek e világon szerte szerint vagyon mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon Isten mezőkbe’.
Forrás: Vers mindenkinek; www.eternus.hu
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
1925.
Forrás: Vers mindenkinek; www.eternus.hu
Partra szállottam. Levonom vitorlám.
A szelek mérgét nemesen kiálltam.
Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
Izzada orcám.
Béke már részem: lekötöm hajómat,
Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
A heves ifjút!
Bár nem olly gazdag mezeim határa,
Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissa,
S nem ragyog szentelt ligetek homályin
Tíburi forrás:
Van kies szőlőm, van arany kalásszal
Bíztató földem: szeretett Szabadság
Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
Kérjek-e többet?
Vessen a Végzet, valamerre tetszik,
Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem:
Mindenütt boldog megelégedéssel
Nézek az égre!
Csak te légy vélem, te szelíd Camoena!
Itt is áldást hint kezed életemre,
S a vadon tájék kiderűlt virány lesz
Gyenge dalodra.
Essem a Grönland örökös havára,
Essem a forró szerecsen homokra:
Ott meleg kebled fedez, ó Camoena,
Itt hives ernyőd.
1799 körül
Forrás: Vers mindenkinek; www.eternus.hu
Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!
Forrás: Vers mindenkinek; www.eternus.hu
Az ajtó kaccan egyet, hogy belép,
topogni kezd a sok virágcserép
s hajában egy kis álmos szőke folt
csipogva szól, mint egy riadt veréb.
A vén villanyzsinór is felrikolt,
sodorja lomha testét már felé
s minden kering, jegyezni sem birom.
Most érkezett, egész nap messze járt,
kezében egy nagy mákvirágszirom
s elűzi azzal tőlem a halált.
Forrás: Vers mindenkinek
Elröpültél már, szeretett ifjúság!
Eljön a sok baj, és jő a sok aggság.
A vidám orcát halovány hidegség
Váltja fel gyorsan, s követ a betegség.
1820 után
Forrás: Vers mindenkinek
Az öreg postás
haza tart.
Arcán alkonyi fény.
Borravalót ma sem kapott
sehol szegény.
Pedig a leánya nagyon beteg.
A porba
két nagy csillag:
két könnye pereg.
Forrás: Vers mindenkinek
Nyomorultul fekszik.
Szegény.
Mit tegyek?
Mit beszéljek hozzá?
Ugráljak-e cirkuszi célkarikákon,
mint a bohóc?
Pénzt adjak?
Muzsikáljak?
Csücsörítsem-e undok részvétre a szájam,
mikor övé a fájdalom,
a testi szenvedés,
a láz,
s nem közeledhetem, bárhogy akarnám,
hisz zárt világa
csak az övé.
Nincs itt más megoldás.
Csak egy.
Élni e rettenetes életet,
egészségesen.
Rettenetesebbnek lenni, mint az élet.
Kikacagni azt, aki
szenved.
1928
Forrás: Vers mindenkinek
