https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Hatos Márta – Kóborló lelkek

    Van lélek, amely fényével beragyog
    zord erdőt, folyókat, az egész életed.

    Szárnyaló gyermek, megfáradt vándor,
    gondjait, titkát halkan osztja meg veled.

    Szikrázó hévvel örökkön élni vágy,
    szava álom és mindig tiszta láng.

    Nem tud bántani, haragja nincs,
    amerre lép, nyomában ott a kincs.

    Van lélek, amely csapongó, szertelen,
    szelíd vagy vad, mégsem árt soha neked.

    Vannak napsugárral átszőtt lelkek is,
    melyek melege átjárja a te szíved is.

    Kik a mosolyuk mögött könnyet ejtenek,
    s halvány csillagon keresnek helyet.

    Vannak lelkek, kik halkan zümmögők,
    nektárt gyűjtenek, s nem tudod, kik ők.

    Van lélek, amely egy láthatatlan kéz,
    ha elesel, fölemel, s többé nem félsz.

    Van lélek, melynek végtelen sikolya
    szívedbe mar és nem enged el soha.

    Van lélek, amely álnok, hitszegő és hazug,
    éget, mint zsarátnok, ha egyszer bajba jut.

    Van lélek, mely éhesen kóborol, s ha enni, inni
    adsz neki, akkor is menekül, mint a farkasok.

    Van lélek, ki a dicsőség mezején
    kardot kirántva győztesen előre tör,

    s nem látja senki: mellén a csillag
    más harcosok vérétől tündököl.

    Ember!
    Te, ki kóbor és gyarló lelkekkel találkozol,
    hibázol, ha gyűlölsz, ítélsz vagy csodálkozol.

    Csak tudnod kell:
    van lélek, amelyben látod az eget,
    s van, amelyben pokol tüze fenyeget,

    van, mely a sötét éjben utat mutatva neked ragyog,
    s van, amely villanó fényével egyetlen csapással
    halálra sújt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos – Védekezés

    Próbálgatom, tanulgatom,
    hogy ne szeresselek nagyon.

    Félelmesek a viharok,
    s én romló törzsű fa vagyok.

    S minden nagy érzés új gyökér,
    mely földbe köt, ha mélyet ér.

    Magam hullásra készítem,
    gyökereimet gyengítem:

    Ha a viharban dőlni kell,
    fogódzás nélkül dőljek el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Emlékezés

    A pókhálóra harmat esett:
    bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

    A hold az égen párt keresett,
    a széles égen hasztalan kereste!

    Már elhallgattak a madarak,
    annál hangosabban szóltak a tücskök.

    És szinte láttam a fény alatt
    ellengni a világot, mint a füstöt.

    A fényen valami átfutott,
    bársonyok kápráztak előttem.

    A hangod is eszembe jutott,
    mely elszállt az örök időkben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Divina comoedia

    Uram! Színházad rég felépítéd,
    Immár látott az sok, sok ezred évet,
    De darabod nem újult semmiképp,
    A neve egy, a célja egy: az élet.

    Rossz a darab, bocsáss meg, óh, Uram!
    A díszlet régi, színtelen, kopott,
    A morál: jaj a jóknak, nagyoknak,
    A hitványak csupán a boldogok.

    Uram! Mi játsszuk híven szerepünket,
    Sírunk, nyomorgunk, mert így rendeléd el,
    Tűrjük, hogy kifütyölnek bennünket,
    Pedig mi játszánk lelkesedve, hévvel,
    De már a játék elég volt… elég…
    A szívnek egyszer meg kell nyílnia:
    Darabod hitvány, nem hozzád méltó,
    Lelket mészárló, rossz comoedia!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János – Ohajtanék én…

    Ohajtanék én egy csöndes tanyát,
    Derült együ völgy nyájas kebelén;
    Hová e hánykodó világ zaját
    Elvétve hozná a szél csak felém,
    Mint messze tenger zúgó moraját,
    Mely lassan elhal a puszták szelén.

    Ott ringatóznék balzsamos ölén
    Az ifju álom s a játszi remény;
    Nem volna gondom senkire se’ gond,
    Nem érne el dicsőség, semmi gond;
    S ha szívem olykor el-elmerengne,
    Megpihenne a természet ölén.

    Nem bántana ott senkinek haragja,
    Nem csábítana hiú dicsőség,
    Nem hajszolna se vágy, se kény, se rangja
    Az embereknek, e zajos csaták;
    Ott volna lelkem mindig önmagával,
    S békében élne sorsával.

    De nem lehet… mert a sors más útra hajt,
    S az ember él, küzd, tűr és remél;
    S míg el nem dől a végső számadás,
    Viselni kell a földi terhet még.

    (1851)

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Weöres Sándor – Öröknaptár

    Küszöbön már az újév.
    Topog. Csizmájáról havat ráz.
    Arcát csuklyája rejti el,
    nem látni, zord-e vagy mosolygós,
    nem tudni, mit hoz most és soha többé,
    nem vélni, mit visz mindörökre,
    kérdéseimre nem felel.

    Ilyenkor kissé jelen a jövendő,
    bár jóslat még, nem megvalósulás,
    nem értjük, csuklyájába mit motyog.
    De minden év fagyban kezdődik el
    s indúl a forró nyár felé,
    hogy végül dérben, jégben, zuzmarában
    hátát felénk fordítva eldöcögjön,
    már ismert arccal, ismét arctalan.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Jókai Anna – Újesztendőre

    Békés álmainkba ne csalódjunk soha,
    Oltalmazzon minket angyalok mosolya!
    Lelkünkben béke és szeretet virítson,
    Düh és gaz álnokság meg ne szomorítson.

    Ostoba szólamra ne hajoljon szívünk,
    Gazdagság kísérje minden vidám léptünk.
    Útjaink vigyenek igaz célunk felé,
    Jövendőnk munkája ne váljon keresztté.

    Éjszaka pompásan ragyogjon csillagod,
    Veled lehessek, amikor csak akarod.
    Egymásra találjon most minden kereső,
    Társával éljen minden egymást szerető.

    Közösen tegyük szebbé ezt a világot,
    Ízleljünk már most mennyei boldogságot.
    Váljon minden titkos, szép álmunk valóra,
    Áldott legyen minden együtt töltött óra.

    Nevetni tudjunk és őszintén örülni,
    Odvas idő fogát messze elkerülni.
    Keveset mondok végül, de szépet:
    Kívánok Boldog Újévet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kányádi Sándor – Előhang

    vannak vidékek gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül

    szavak sarjadnak rétjein
    gyopárként sziklás bércein
    szavak kapaszkodnak szavak
    véremmel rokon a patak

    szívemben csörgedez csobog
    télen hogy védjem befagyok
    páncélom alatt cincogat
    jeget-pengető hangokat

    tavaszok nyarak őszeim
    maradékaim s őseim
    vannak vidékek viselem
    akár a bőrt a testemen

    meggyötörten is gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bertók László – Kazalban a tűt

    (1)
    Hiú bölcsesség
    rájönni, hogy az égen
    kevés a festék.

    (2)
    Ne akarj gyorsan
    célba érni, az úthoz
    lábad s jogod van.

    (3)
    Öleled a fát,
    s mérgelődsz, hogy egyedül
    sosem éred át?

    (4)
    Kicserélsz egy-egy
    csavart, s azt képzeled, hogy
    nélküled nem megy?

    (5)
    A hebehurgya
    meg is eszi a tésztát,
    mire meggyúrja.

    (6)
    Miért egyszerűbb
    félni, mint megkeresni
    kazalban a tűt?

    (7)
    A lelket nem stressz,
    saját súlya nyomja szét,
    mikor üres lesz.

    (8)
    A végtelenbe
    mégy folyton, s jó ha eljutsz
    megint a kertbe.

    (9)
    Amit két szóval,
    pláne eggyel elmondhatsz,
    maradjon sóhaj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sik Sándor – Emlékezés az otthoniakra

    A nevükre aranyos napfény
    Ragyogja be mindig a lelkem.

    Sokszor-szokszor gondolok rájuk,
    S mindig mosolyos dallal telten.
    És mindig újak énnekem.

    Sokszor, mikor ködös az alkony,
    Sokszor, mikor könnyes az este:
    Suhogva bont szárnyat a lelkem
    És suhanón száll messze-messze.
    Olyankor hozzájuk megyek.

    Hangtalan-halkan odalépek.
    Olyankor elnémul az ajkuk,
    És félig-sejtett sejtelemképp
    Reszket a lámpa fénye rajtuk.
    És nem tudják, hogy ott vagyok.

    Olyankor megrebben a lelkük,
    Mint halk szellőn fodra a tónak.
    Valahogy a lelkemet érzik,
    S nem is tudják, hogy rám gondolnak,
    Csak összeragyog a szemük.

    Nem is tudják, hogy láttam őket,
    Nem is tudják, hogy köztük jártam,
    Hogy megfürdöttem a lelkükben:
    Gyümölcsillatú napsugárban.
    S hogy csupa illat a szobám.

    Forrás: Lélektől lélekig