Kategória: Szerzők

  • József Attila – Milyen jó lenne nem ütni vissza

    Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
    milyen jó lenne nem ütni vissza
    se kézzel, se szóval,
    világítani a napvilággal,
    elaltatni az éjszakával,
    szólni a gyávaság szavával,
    de sose ütni vissza.

    Lelkeimmel pörölnöm kéne,
    s élvén is vagyok most a béke.
    Kristály patakvíz folydogál
    gyémántos medrű ereimben.
    Szelíd fényesség az ingem
    és béke, béke mindenütt,
    pedig csak én élek vele!…

    Fölemelnek a napsugarak,
    Isten megcsókolja minden arcom
    és nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
    a pusztaság fele.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy – Elyziumban jártam

    Ma éjjel újra Elyziumban jártam,
    fiatal voltam, övig meztelen
    ültem a parton, nekidöntve hátam
    a mellednek fecske-könnyeden.
    Csak madár érhet így madárhoz,
    míg nincs közük a kényes almafához,
    min tudásuk terem,
    csak röppennek a kékben, szárnyas lelkek,
    és minden szárnycsapásuk végtelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos – Gyöngykagyló

    Madár, ha rikoltana – ne felelj rá haraggal, kedvesem
    virág, ha nyílna ablakod előtt – játékból se tépd le, kedvesem
    madár és virág két gyönyörűsége életemnek.
    Így beszélek hozzád, kedvesem és magam értek a szóból.
    Te csak élj vidáman! Élj s ha aludni térsz meg
    madár daloljon és virág nyíljon álmaidban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: New Yorki levéltöredék

    Templomkép-gyűjtő albumába

    „Itt küldök egynehány képeslapot.
    De rájöttem már, hogy mért nem kutat
    A fürge fényképész itt templomot.
    A felhőkarcoló hétköznapok
    Égbefúrták ormótlan fejüket:
    Eltűnnek ötven emelet tövén,
    – Hiába tornyosak az ünnepek.

    A vörös téboly vak falansztere
    Lerontja másutt a templomokat –…
    Itt – e titáni égberohanásban
    Az Isten nem halt meg, – csak lemaradt.

    Ide erdélyi hegyek kellenének,
    Hegyek a felhőkarcolók mögé –
    Hogy tündököljön az örök Arány,
    És kitűnjön: a dicsőség kié.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd – Valamit mondanék

    Valamit mondanék halkan,
    Belesúgnám Isten fülébe!
    Úgy, hogy más senki ne hallja,
    És ő is csak épphogy megértse.

    Mondanám szelíden, lágyan,
    Ahogy a búzamezők dőlnek.
    Ahogy a kalász suttogja
    Háláját, az éltető földnek.

    Hát én is úgy… lehajtott fejjel,
    Mint sötét fenyvesek virága,
    – Vágyom a fényre, – a szóra!
    S akkor, már nem éltem hiába.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán – A két szemed szeretett legtovább

    A két szemed szeretett legtovább,
    Be furcsa szerelem.
    A szád már néma volt, de a szemed,
    az még beszélt velem.

    A kezed már hideg volt, jéghideg,
    nem is adtál kezet,
    de a szemed még megsímogatott,
    nálam feledkezett.

    És lándzsákat tűztél magad köré
    hideg testőrökül,
    de a szemed még rámleselkedett
    a zord lándzsák mögül.

    És ellebegtél és csak a hegyes
    lándzsák maradtak ott,
    de a szemed mégegyszer visszanézett
    és mindent megadott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kassák Lajos – Üzenj

    Beszélgessünk beszélgessünk
    Te meg Én
    beszélgessünk nem szegletesen kemény hanem puha legömbölyített szavakkal
    ahogy a szerelmesektől tanultuk
    alig hallhatóan
    ahogyan a tölgyfa levelei beszélnek egymással.

    Mondj nekem valami szépet
    hogy én is mondhassak Neked valami szépet.
    A szemeimhez beszélj
    a homlokomhoz
    egyenesen a szívemhez
    Te Nekem
    és Én Neked.

    Az álom partjairól üzenj
    egy újszülött nevetésével
    tenger hullámaival
    játékos delfinekkel
    harangszóval
    egy sassal
    amint az ég kékjében lebeg.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Sóvár hold

    és jött az este.
    hűvös teste köré
    mélykék brokátot
    csavart, mire
    előző éjjel
    kedvtelésből fénylő
    csillagokat varrt
    karcsú nyakán
    holdfényből
    szőtt selyem,
    lágy és rebbenő,
    s mint leány,
    kiből férfi láttán
    születik a nő,
    párduc módra
    nyújtózott
    a sóvár Hold előtt.

    … és jött a hajnal,
    hajában fénnyel,
    vöröslő arannyal…
    s az este a mohó
    szemeket már
    a tegnapban kereste.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sik Sándor – Ballada a szépség szomorúságáról

    (Radványi Kálmánnak)

    Megmondom: Sokszor megcsodáltam
    Egy tölgyet a park sűrüjén,
    Hogy félig már halálra váltan,
    Oly súlyos, komor és kemény.
    De egyszer a vén fa tövén,
    Korhadt kérgű gyökere mellett,
    Kis gyöngyvirágot leltem én.
    S akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Megmondom: Tikkadt, tüzes nyárban,
    A forró nap fojtó delén
    Virágos szőnyeg réten jártam,
    És harsogott a nap felém,
    De ha a rőt nap estelén,
    Szelíden, mint egy halk lehellet,
    A hűs hold mosolygott elém:
    Akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Megmondom: Férfiút találtam,
    Vérvesztő harcok mezején
    Megállott mosolyogva, bátran.
    És én ujjongtam erején.
    De egyszer kacagón elém
    Egy piros gyermekarc szökellett,
    Egy táncoló tavaszi fény.
    S akkor, jaj, akkor sírni kellett.

    Vedd kérlek: ím e versbe zárom
    Szívem, mely búsan énekel.
    Minden mosolygó rózsaszálon
    Mindig, jaj, mindig sírni kell!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Rejtvény

    Jövök egy erdőből,
    ahol sose voltam.
    Kerülök egy erdőt,
    pedig benne élek.
    Megyek egy erdőbe,
    hová sose érek.

    Forrás: Lélektől lélekig