Kategória: Szerzők

  • Ady Endre: A bánat dalai (részlet)

    Mikor megláttalak, új életre keltem,
    Kínos élet zordon múltját elfeledtem,
    Megnyílott előttem a bezárult éden,
    Újra fellobogott elhamvadt reményem.
    – Rózsaszínű felhők úszkáltak az égen.

    Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,
    Boldoggá tett szemed bíztató sugára.
    Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek…
    …Rabszolgája lettem csapodár szívének…
    – Hittem a mosolygó, rózsaszínű égnek.

    Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja
    Kialudt örökre sötét éjszakába’…
    Komor bánattá vált tündöklő reményem,
    Fojtogató kínná égő szenvedélyem…
    – Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wass Albert: Gondolsz-e rám?

    Mikor az est szellő-uszálya lebben,
    S madár dalol a zöldellő ligetben,
    Mikor az égen első csillag ég,
    S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
    Bíborba nyíló álmod alkonyán
    Gondolsz-e rám?

    Ha lelked, mint egy mámoros madár
    Az ég sötétkék bársonyára száll,
    Mikor a fényt koszorúba fonod,
    S azzal köríted tiszta homlokod,
    Repeső vágyad tündér-hajnalán
    Gondolsz-e rám?

    Én minden este kis faludba szállok,
    Hol most javában nyílnak a virágok,
    S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
    Ha látlak olykor állni ablakodban;
    El-el merengsz… s úgy érzem, igazán
    Gondolsz reám!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Karinthy Frigyes: Az egyfülű kosár (részlet)

    „Nézze – mondtam –, a szerelem olyan, mint egy kosár, aminek csak egy füle van, fölül. A kosár nagyon nehéz, legalábbis viszonylagosan, egy ember számára, aki cipeli, szenved tőle, liheg és sír a keserves cipekedésben. Ha mind a kettő vihetné egyszerre, könnyű és kellemes teher volna a kosár, tekintettel tartalmára, mert igen kellemes csók-elemózsiával van tele, érdemes felszaladni vele akár a padlásszobába is. De úgy látszik, természetében van az az ügyetlen elrendezés, hogy csak egy füle van a kosárnak; mindig az egyik kénytelen hurcolni az egészet, s olyankor a másik vígan fütyörész, könnyedén ugrál a lihegő szerelmes mellett, esetleg el is szalad, ha nem is nagyon messze! Mihelyt azonban, akár fáradtságból, akár dacból, a soron levő leteszi a kosarat, a másik (mert öntudatlanul mégiscsak sajnálja a kosár tartalmát) rögtön felveszi, és most ő cipeli tovább, a másik fellélegzik, szerepet cserélnek. A szerelem istenien szép és mulatságos játék, de bele kell törődnünk, hogy ami benne szenvedés, azt nem lehet megosztani – mint az örömét –, azt mindig, egészben, az egyik fél kénytelen vállalni belőle, az, amelyik éppen jobban szereti a másikat, mint a másik őt; viszont nem megy másképp, ahhoz, hogy a dologból kijöhessen valami, az egyiknek okvetlenül jobban kell szeretni a másikat, mint ahogy az őt szereti, feltéve persze, hogy a kosárnak volt valaha tartalma: kölcsönös vágy és megkívánás. Ezzel a kényelmetlen és igazságtalan súlyelosztással nagyon sokáig eltarthat egy szerelem – persze a végén eljön az idő, mikor a kosár tartalma végképpen kimerülvén, egy napon a másik nem veszi fel, mikor az egyik letette. Ez esetben… a kosár ott marad az utca közepén, arra jön egy kiskutya és sarokkőnek nézi.”

    Forrás: Karinthy Frigyes prózája

  • Kovács Anikó: Zenevers

    (Neked…)

    Fulladásig feszes napsugárban lobban,
    fényben mártózik minden, mint az álom,
    bús cselló, lágy hegedű, mélykék zongora…
    …lehunyt szemmel is látom.

    Muzsika, – e tágra nyílt parázsló „szemek”,
    melyek hirtelen, egyszerre rámtapadnak:
    élvezem, hallom, zuhognak fejem felett,
    mintha lángoló tükörben látnám magamat.

    A zenével átszületek egy boldogabb világba,
    üstökösként hull lelkembe a hang,
    olyan minden, akár egy szép varázslat,
    vagy bronzból öntött, ódon, szép harang.

    Lelkem új ruhába öltözik, a dallam szárnyal,

    • mennyire szeretem hajlékony, mézes ízeit, –
      és ebben az összetartó, édes simulásban
      még lélekgyilkos bánatommal is kibékít.

    Akad, mi vad, – és hulláma fodros háttal zenél,
    s talán épp ezért: néhány örökre szívemhez nőtt;
    van, melyből árad, zúdul felém a szenvedély, –
    …tőlük, és derengő másnapomtól remélek új erőt.

    Hadd szóljon hát, áradjon, bűvöljön az ének,
    s én, ki elhagyom e világot halkan, suhogva,
    ámulom nagyságát a muzsika szép szellemének –
    és hagyom, hogy becézzen szeptember utója.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Fák vagyunk

    Két tőről fakadtunk, s lám, lombjaink
    Egymásba nőttek eltéphetetlenül.
    Kívül tép a szél, de madárdal szól
    Itt mélyen, leges-legbelül.
    Ha zúg az erdő, farkasok ha jönnek,
    Vagy balta éle csap kérges húsunkba,
    Csak összefonjuk erős ágaink,
    S nem omlik össze a büszke korona.
    Fák vagyunk, barátom, s az égig érünk,
    A napot is elérjük, hogyha kell.
    Most vihar van. Veszett ma a világ.
    De te fa vagy. S a fák sosem adják fel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A lelkem Kánaáni-magvai

    Majd elmulnak ezek a remegések,
    Lesz az Életnek cukros bora,
    Majd zúgni fog kis templomban az ének,
    Havas karácsony s Úr-vacsora
    És rigmusos gyermekek jönnek.

    S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,
    Győztesre szárad ázott szárnyam
    S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,
    Ami beteljesedhetik
    S hogy újból és fentujjongva akarjak.

    Majd galambok lesznek a lomha varjak,
    Finom nő-testek, remegősek
    Várják vágyón, hogy lepleiktől
    Szabadítsam meg őket
    És nagyon sokan szeretnek ismét
    S én sokakat fogok nagyon szeretni.

    Szent szántásba akkor fogom majd vetni
    Lelkem Kánaán-magvait,
    Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.
    Dicső leszek s örülni fogok
    Mindennek és magamnak
    S a földnek, melybe áldott, bő markom
    Hitet, jövendőt, örömet hintett:

    De ha nem így lesz, az is mindegy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Robinsonáda

    „…Úszunk – ki szemben, ki pedig az árral…”

    Homlokunk ránca száz éj verte hullám,
    ajkunkat örvényként szaggatja a szó,
    az elszürkült Dunát is kékbe írjuk –
    bár sose vesz fel minket semmilyen hajó.

    Mint meder mélyén kavics a kavicsot,
    úgy csiszolják egymást lelkünkben a versek.
    Látjuk, hogy a másé végzetes tajték,
    míg tollunk a lapra kínrímeket serceg.

    Robinson se lehetett jobban árva,
    mint kosár alján az elvetélt gondolat.
    Úszunk – ki szemben, ki pedig az árral,
    pedig se így, se úgy nem érünk partokat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Hephaistos

    Lendült, szökött az első mozdulat:
    karjának izmát érzé már a sánta,
    mely szinte végtelenbe szétszaladt
    s a gyors bolygók terét magába zárta.

    A második: görcsös volt. Elgyötörte
    egy pontra szegzett szívós indulat,
    mely álmodott fenn-fénylő pajzsokat
    és rejtett kincsek századát a földbe.

    Pinty-csőrnél gyengébb volt a harmadik,
    csöpp rezdülés a két nagy társ tövében,
    fürödve az erő fölöslegében.

    Onnan való, ahol békénk lakik,
    hol tág kút tátong mindennek szívében,
    s a tett boldog, ha benne alhatik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ágai Ágnes: Bárhová lépek

    Bárhová lépek, beléd ütközöm.
    Át- és keresztül vagyok
    szőve már veled.
    Mozdulataiddal mozdulok,
    hangodra hangolódom.
    Így élünk kettős kötésben
    téphetetlenül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Axióma

    Akiben Isten
    hisz: teljesen mindegy, hogy
    hisz-e Istenben.

    Forrás: Lélektől lélekig