Kategória: Szerzők

  • Reményik Sándor: Mosoly

    Mosolyod…
    Mely szívből fakad,
    Aranyozza be arcodat.
    Mosolyod nem kerül pénzbe,
    Mégis sokat ér testvéred szemében,
    Gazdagítja azt, aki kapja
    S nem lesz szegényebb az sem, aki adja,
    Pillanatig tart csupán,
    De örök nyomot hagy maga után.

    Senki sem olyan gazdag,
    Hogy nélkülözni tudná,
    És senki sem oly szegény,
    Hogy meg nem érdemelné.

    Az igaz barátság látható jele,
    Hintsd be a világot egészen vele.
    Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
    Bátorság a csüggedőnek,
    Vigasztalás a szomorkodónak.

    Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
    De semmiért meg nem vásárolható.
    Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
    Mert csak abban a percben van értéke,
    Amelyben arcodon megjelen.

    És, ha ezután olyannal találkozol,
    Aki nem sugározza a várt mosolyt,
    Légy nagylelkű, s a magadét add,
    Mert senkinek sincs
    Nagyobb szüksége mosolyra,
    Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

    Forrás: versgyűjtemények

  • Reményik Sándor: Köszönt egy ember

    Köszönt egy ember: „Egészséggel járjon.”
    „Adjon Isten”… feleltem halkan én.
    Köd ült, csend ült az elhagyatott tájon,
    S szürke varjak egy száraz jegenyén.

    Mint valami fogadás, esküvés,
    A ködben úgy koppant tompán a szó,
    Aztán két összedobbant szívverés
    Elvált, mint óceánon két hajó.

    Először látott — utoljára tán,
    Először, tán utolszor láttam én,
    A varjak e szürke nap hajnalán
    Jajgattak a ködben, a jegenyén.

    A szemünk összevillant hirtelen,
    A szívünk dobbant, megzajlott a vérünk,
    Pedig nem történt semmi, semmi sem,
    Csak jólesett, hogy magyarul beszéltünk.

    1. január 12.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Az igazi (részlet)

    „S egyáltalán, ezek az úgynevezett nagy találkozások, döntő pillanatok tudatosak-e?… Van-e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az?… Az igazi… mint a regényekben?… Nem tudok erre a kérdésre felelni. Csak behúnyom szemem és emlékezem. Hát igen, valami történt akkor. Áram?… Sugárzás?… Titkos érintés?… Szavak ezek. De bizonyos, hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanák, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés. Nem tudom…”

    Forrás: Az igazi

  • Dsida Jenő: Álmot adsz…

    Fáradt lettem. A gondok elgyötörtek.
    Álmos is vagyok. Itt a perc pihenni.
    Szellemed suhogón beföd, körülleng,
    Istenem. Bevonod szelíden édes
    ízzel ajkaimat s a sárga mécset
    elrebbenti tüdőd finom fuvalma.
    Álmot adsz, puha és gömbölyded álmot.
    Tér, idő: kusza gombolyagba romlik.
    Akkor ölbeveszed becézve, lágyan,
    eltévedt szeretőm kis szűzi testét
    s mellém fekteted a habtiszta ágyba.
    Halkan símogatom meleg pihéit:
    pálmalombok alatt ölelgetőzünk,
    cukros hóhegyeken futunk sikongva,
    zizzenő búzaföldön összeforrunk
    s érett csillagaid kibuggyant fénye
    gyöngyösen, vizesen pereg le rajtunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fodor Ákos: Kavafisz-visszhang

    legalább egy ízben el kell menni,
    messzire kell menni minden
    szerető szem elől; le kell hűteni
    szívek kölcsönös lobogását, épp a leg-
    melegebb szivekét – másként
    hogyan is volna kívánható, hogy aki
    térdén lovagoltatott, stb.: egykor
    bájos-hibás személyedet apránként elfogadja,
    másként?

    Mesterlegény, – ha lány vagy is –
    mennél messzebbre! (Úgyszólván közömbös:
    kikkel, hol, mit tanulsz. „Tanulsz”-e.
    Vissza kell jönnöd, hogy itt lehess.
    És ha szíved töröd össze – ímmár: megint –
    akkor is. Akkor ezt tanultad. Elég szívtörős
    az egész.

    Csak az a fontos: mennél messzebbre
    s legalább! egy ízben.) El kell menni

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Romhányi Ágnes: Égiposta – Apámnak

    Mióta visszaköltöztem a házba,
    mindenütt látlak, ülve, állva,
    együtt terítjük meg az asztalt,
    mely annyi estét felmagasztalt,
    kedvenc tányérod ott van a helyén,
    és ott a többi, jól megszokott edény,
    a tál, amiből a leveskét adod,
    mert így becézted, mint családtagot,
    látlak, ahogy a barna karosszékben
    cigarettára gyújtasz éppen,
    kéjjel fújod a kedves mérget,
    oldva kissé a feszültséget,
    mely cikázó idegeid csapdában tartja,
    de jólesik, nem hagyod abba,
    a nevetésed még ott a falban,
    s már visszamosolygok rád magamban,
    cinkosod voltam és vagyok,
    kicselezzük az anyagot,
    ja, elfoglaltam a padot,
    ahol verselned adatott,
    a fűzfa alatt, kint a kertben,
    ott írok, most, hogy írni mertem,
    s bár él a fa, kopaszodott,
    megőrizte az apa-szagot,
    és együtt hallgatunk zenét,
    halott társaid üzenetét,
    az örök Wohltemperiertest,
    nem élőben, de tudtuk, így lesz,
    tehát a CD-be gravírozott klaviert,
    ahogy kerülve minden manírt,
    a pravoszláv Szvjatoszláv Richter
    játssza nagy, igaz protestáns hittel,
    s hallgatjuk, mi a csüggedéstől óvhat,
    amin már túl vagy, a Passiókat,
    és nem emel fel semmi se
    úgy, mint a h-moll mise,
    csak mondom, ez szólt a temetéseden,
    érted szólt, bár nem hallottad te sem,
    de arra intettél, hogy legyek józan,
    s most a megszokott, hanyag pózban
    csücsörítesz, jól van ez, jól van.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Bertók László: Boldogság-dal

    Eljön a napja, meglásd,
    tán észre sem veszed,
    csak sokkal szebben süt rád,
    csak mindenki szeret.

    Nem tudod, mitől van,
    egyszer csak énekelsz,
    s nevetsz, mert a dallam
    arról szól, hogy szeretsz.

    Sétafikálsz az utcán,
    s mindig jön egy barát,
    és ha a kedved fogytán,
    ő énekel tovább.

    Szomorú vagy, magad vagy,
    úgy érzed, ég a ház,
    egyszer csak kopogtatnak,
    s ott áll, akire vársz.

    A boldogság egy hajszál,
    egy szó, egy mozdulat,
    csak mozdulj meg, csak szólj már,
    csak el ne hagyd magad.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Fodor Ákos: Idézetek

    Ennyit tanultam

    valamit mindenki tud;
    mindent senki sem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Raffai Sarolta: Könyörgés

    Egy tenyérből másikba. Billeg
    le-fel a fél világ velem.
    Hát méregess – óvjál te jobban,
    mint magam megőrizhetem.

    Tenyeredből a tenyeredbe –
    alig érinthet bármi más.
    Ha senki, te tarthatnál vissza
    egységbe zártan, így vigyázz,

    így félj, ítélj, emberré rendezz:
    széthulltam volna védtelen.
    Maradj meg, óvj annál is jobban,
    mint magam megőrizhetem.

    Forrás: internetes versgyűjtemények

  • Dsida Jenő: Súgás az ősznek

    Ősz, te sokat tudsz:
    mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
    s hervasztó, irgalmatlan
    szomorú szemeiddel
    befigyelsz minden ablakon.

    Ősz, te sokat tudsz,
    s tudásod soha el-nem-vehető,
    mert a halottak nagy-erősek
    és tanítód a temető.

    Ősz, te sokat tudsz
    és ajtómat ha titkon benyitod,
    mellém lopózva böngészed ki,
    miket szitálón, csöndesen
    a papírra írok.

    Ősz, te sokat tudsz,
    de most nyílik a szám
    s oly valamit súgok,
    mit te se tudsz talán:

    Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
    köd-váraktól köd-várakig,
    van egy búsongó kis fiú,
    van egy sóvárgó kis fiú, –
    – ki ibolyákat álmodik.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár