https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Kosztolányi Dezső: Régi pajtás szemüveggel

    Galambősz lettél, gyerekkori pajtás.
    Jaj, merre jártál,
    milyen malomban, hombárban aludtál,
    te lisztes molnár?
    Tízperceink bohóca, szemtelen kis
    csörgő szarkája,
    sehogyse illik hozzád e paróka
    meg a komolyság.
    Virgonc szemeden is üveg van, vékony
    jéghártya rajta,
    alóla bámulsz, ümmögsz, hogy „Dezsőkém,
    édes Dezsőkém.”
    Én nézem egyre, nézem a szemed most,
    az ismerős, víg,
    régi szemed, befagyva ott a jégben,
    a jég alatt lenn.
    Milyen nyugodt és távoli, milyen bölcs,
    majdnem hideg már.
    De az enyém az forró, cimborám, lásd,
    csorog a könnytől.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Szilágyi Domokos: Szemedből

    Szerettem volna, ha hozzám bújsz,
    szép szóval szíven simogatsz –:
    ne törjünk egymásra – már úgyis
    ránk tört ez ideges tavasz;

    az első ibolyák s az első
    ibolyántúli sugarak
    járatják bennünk a rügyedző,
    újratavaszodó tudat

    s remény s rettenet örök táncát
    – kín a szülés s a születés –;
    fagy-ütötte, tetszhalott kívánság
    után a beteljesülés

    ne vég legyen –: kezdet, új vágyé,
    küzdelemé, tovább, tovább,
    hogy önmaga elől világgá
    ne bujdoshasson a világ – –

    bújj hozzám, honomul, honodhoz.
    ölelj, biztass – csírát a rög –:
    szemedből vetítsem világgá
    a megszelídített jövőt.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Baranyi Ferenc: Küszöbön

    Akihez soha nem futott nő
    karját kitáró repeséssel,
    az még soha nem érkezett meg,
    csak megjött, mint az álom éjjel;
    akihez nem szaladt, ki várt rá,
    amikor a küszöbön feltűnt –
    nem érzi, hogy nincs egyedül, csak
    azt érzi, hogy magány megszűnt.

    … Repültél hozzám s felborultak
    a székek szinte körülötted,
    a tárgyak józan sorfalát szép
    suhanásoddal szétsöpörted,
    jöttem, dobolt a lázas express,
    a szívverésem nem kevésbé,
    s elémfutásoddal avattad
    betoppanásom érkezéssé,
    jöttem száz mérföldön keresztül,
    de az a két vagy három méter –
    amit utamból visszaadtál –
    mérföldek ezreivel ért fel,
    az a táv, az a semmi-pálya
    amivel megrövidítetted
    utam hozzád, az méri hosszát
    lemérhetetlen közelednek.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Lányi Sarolta: Ki talál meg?

    Irdatlan nagy úton elvesztettek engem,
    jó meleg tenyérből hideg földre estem.

    Hideg földre estem, nyitott szemmel, ébren,
    bitang jószág lettem, látom, tudom, érzem.

    Mikor földre estem, bár meghaltam volna,
    önnönmagamnak is bár elvesztem volna!

    Távolodni léptét így hallgatom, élve,
    fájdalmam ragyog csak körülsötét éjbe.

    Nagyon nehéz voltam? terhes úti járom,
    azért hagyott engem ismeretlen tájon?

    Vagy nagyon is könnyű? nem érezte súlyom,
    s úgy ejtett el engem véletlen az úton?

    Ha visszafordulna, még visszatalálna,
    még senki se lépett a lába nyomába.

    De messze van az már, nem keres az engem.
    Ragyog a fájdalmam. Ki talál meg engem?

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Váci Mihály: Szeretném

    Szeretném egyszer elfeledni Véled,
    amit Te juttattál eszembe;
    s érezni forró közelséged,
    amely elér a Végtelenbe.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Tamkó Sirató Károly: Ködfejfa

    Leszaladok én minden ágról
    mint testekről letépett fátyol.
    Az emberbánat értem eljő
    – magával visz egy őszi felhő!
    (Meggyilkol a gondolat-erdő)

    Vagy szétszaggat egy nyári orkán
    vagy kés leszek egy hóhér torkán!
    Talán nem is gyűlölök senkit,
    De szeretni sem tudok semmit.

    Bennem tűzhányók tüze lobban
    s özönvizek hullnak rá nyomban.
    Hej, így van ez minden világgal,
    ha telt sok beteg igazsággal.

    Pajtás, nézd meg, hogy merre mentem
    s ha eltűnök, ne kutass engem.
    Írd rá a ködre, szent fejfámra:
    Protagoras kihajtott ága
    (Vén szadisták fiatal ága).

    Mezőtúr, 1922

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Fodor Ákos: Summa

    Ólomévek és
    pillangópillanatok
    – nagyjából ennyi.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Romhányi József: Focimeccs

    Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén,
    egymás hátán-hegyén
    nyüzsög lenn a pályán.
    Mások mája táján taposnak,
    és ha elég laposnak
    lát a bíró minden egyest,
    megítél egy tizenegyest.
    S mert a szegény feje tizenegyest kirótt,
    a fele közönség átkozza a bírót!
    De senki sem csendes a nagy embertömbből,
    mert a másik fele harsány éljent bömböl.
    Ezalatt a meccsen néhány sípcsont reccsen,
    szerteszét vér freccsen. Fel sem veszi egy sem
    a fetrengő játékost. Fontosabb a játék most.
    A vad középcsatár átgázol a bekken.
    Úgy esik az össze, hogy csak meg se nyekken,
    azután a labdát megcélozza jól: goóóóóóól!!!!
    Egy alacsony néző, ki oda nem lát át,
    ordítva paskolja a szomszédja hátát:
    vegye le a kalapját, mert szétverem alapját,
    azt a kerek tököt! S feje felé bökött.
    Erre az: Ó! Te gaz! Engem sértegetni mersz-e?
    Persze! Mind a ketten szólnak egy-két havernek:
    Gyertek, fiúk segíteni, ha vernek!
    Jöttek is mind verekedni, úgyis kezdtek berekedni.
    Buzgón verekedtek, bíz nem voltak restek!
    S időnként a gyepre elnyűtt testek estek.
    De a két okozót rejti már a bozót.
    S merre egy rést leltek, gyorsan elszeleltek.
    A többit azután alig egy-két nappal,
    a derék rendőrség verte szét kardlappal.
    Le a kalappal!

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Gámentzy Eduárd: Ne félj!

    Engem így kell, hogy láss Kicsim!
    Erősnek és szabadnak.
    Ha rám gondolsz egy hajnalon,
    Mikor csak egymagad vagy.

    Mikor kevés az éjszaka,
    Sötétebb kell, a mélység!
    Akkor majd kapaszkodj belém,
    Bejárjuk minden részét.

    Ha elcsüggednél, ott leszek!
    Nem hagylak összetörten!
    Ha vinnék gyengéd álmaid,
    Patkányok emberbőrben.

    – Ne félj, hisz látod, itt vagyok!
    Szememben száz halál van.
    A világ minden Istenét,
    Magamra tetováltam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Emberi hitvallás

    Hiszem, hogy járt e földön egy szomorú magányos
    Galileai férfi, ki harminchárom évvel
    Többet tudott, mint minden Cézár, poéta, mágus
    S szelíd szava erősebb, mint minden büszke kétely.

    Hiszem, hogy az igéje túléli dómok ormát,
    Az arany kupolákat, a máglyát és a kardot,
    Hiszem, ha sohasem jő, mit hirdetett, az Ország,
    Hogy az az Út, Igazság, melyen ő égbe tartott.

    Remélem, hogy e földön, mely völgye siralomnak
    S csillaga küzdelemnek, a dúvadak helyébe
    Szelídebb népek állnak s rózsásabb lesz a holnap
    És nem lesz a bitófán mártírhalott a Béke.

    Remélem, hogy a munkás megkapja méltó bérét
    És nem lehet henyélni bíborban és selyemben
    S a paloták alatt nem támolyog az éhség
    S ebek harmadán nem tengődik a Szellem.

    Szeretem e világnak minden gyönyörűségét
    És minden bánatát, a napot és esőt,
    A márciusi zsongást, a decemberi békét,
    A kelő csillagot és a lepihenőt.

    Szeretem kis fiúk és lányok forradalmát
    Iskolák udvarán s a dérvert öregeknek
    Bús topogásait, sírok örök nyugalmát,
    Csak Mammon, gyilkosunk, csak téged nem szeretlek.

    Forrás: Lélektől lélekig