Sötétkék selymét
Az égi sátor
Kitárja – s csönd lesz
A végtelenség.
A messze élet
Itt zeng szívemben
S e zene békén
Az égre réved…
Ti régi esték,
Ti messzi vágyak:
Ma minden álom
És minden emlék.
Ma csillagokra
Néz már a vándor
Nyugodt, örök, bús,
Tenger rokonra…
Zenélj szelíden
Szent tavasz este
S mint a virágok,
Mély végtelenbe
Nyílj ki ma szívem!
Forrás: Lélektől lélekig
Itt lakik ő. De mostan nincsen itthon.
Elutazott és odalesz sokáig.
Mint a betörő, úgy járom be titkon,
bejárom és kifosztom a szobáit.
A szőnyegről is kincseket szedek fel:
a lépteit. És mindenütt elejtett
valamit és én reszkető kezekkel
gyüjtöm zsákomba, amit ittfelejtett.
A szeme zöldes fényét, meg a kedves
mosolyát (ezt a nagytükörből csentem!),
az édes illatát, az is itt repdes,
ezüst hangját, az is itt cseng a csendben.
És minden apró tárgyon ott találom
más, más mozdulatát. Akad itt bőven
lopnivaló! A rózsás tortatálon,
a csengőgombon és a levegőben!
A macskafejes párna, ő hímezte,
megsimogatom, most is mennyit loptam!
Ott a karosszék, ott volt édes teste,
csak én tudom, mi minden reszket ottan!
Üveg mögött poharak széle rezdül,
minden pohárban az ő édessége.
Felszürcsölöm az üvegen keresztül,
becsípek édes bortól, az a vége.
Részeg betörő, boldogan dúskálok
és összeszedek mindent, ami drága.
És egy ajtón benyitok és megállok,
lélekzetem is eláll. Ott az ágya.
Forrás: Lélektől lélekig
Vártalak egy évig,
hol voltál egy évig?
Én egyhelyben álltam,
úgy vártalak, végig.
Álltam és nem néztem
se jobbra, se balra,
csak ahonnan téged
vártalak, csak arra.
Szálka a kezemben,
semmihez se nyúltam,
szálka a szívemben,
még mélyebbre szúrtam.
Nem ettem, nem ittam,
csak álltam kábultan
én nem is aludtam,
csak el-elájultam.
Leveleket hoztak,
nem volt betű benne,
ha beszéltek hozzám,
mintha álom lenne.
Hívtak, menjek haza
és kézen is fogtak,
mit mondhattam nekik,
boldogtalanoknak!
Egyszer egy virágos
ág arcomba vágott,
a tavaszból ennyit
láttam, ezt az ágat.
Később egy szál levél
csüngött róla félve,
onnan tudtam én meg,
várlak már egy éve.
Nagy fa kidült volna,
torony eldült volna,
én csak álltam, álltam,
szomorúság tornya.
Álltam és nem néztem
se jobbra, se balra,
csak ahonnan téged
vártalak, csak arra.
Forrás: Lélektől lélekig
Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
Hol villámok között vala az Úr jelen,
E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva –
Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
Az emberszívbe írta.
Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
A csillagok közé ő még el-elsuhan,
S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:
Hiába könyveid, hiába lángeszed,
Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
Csak gyermeklelken át.
Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
Bimbónyi kis keze áldással van tele,
S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
Ha víg kacaja zendül?
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Ártatlan kis szivét az öröm megteli,
S köszönetét, akár az esti fuvalom,
Mely félve játszadoz a harmatos galyon,
Oly halkan rebegi.
Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
Letörli vétkeid!
Forrás: Lélektől lélekig
Nálad van az az arc amit
néznék hajnaltól hajnalig
testemet még viselve itt
míg halállal meg nem telik
e folyamat folyton folyik
elmos, fölold és kiszorít
mind több mindegyet s lényegit
de míg egy képnyi mód van itt
enyém is az az arc Amit…
Forrás: Lélektől lélekig
Őszt ígér a nyár:
most szeretem.
Szeretetre vár
a szerelem.
Forrás: Lélektől lélekig
„Gyermek: sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresnék az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.”
Forrás: Lélektől lélekig
Hajnalig néztem az eget:
ezer szeme észre se vett.
Pedig rám nézett szüntelen
s szinte kacérkodott velem,
hogy oly nagy, oly gyönyörü-szép
az öröktünde régiség.
Hajnalig néztem az eget;
ezer szeme észre se vett,
bár csöndben megfordult, ahogy
a csigalassu csillagok
(száz egybezárt-nyilt végtelen)
keringtek bennem-kívülem.
Hajnalig néztem az eget
és lassankint elrémitett,
hogy e szárnyas gyöngy-állatok
rajzása úgy halványodott:
társtalan ültem s üresen
a rámszürkülő semmiben.
Hajnalig néztem az eget,
s akkor a húspiros Kelet
hirtelen elhúzta az ég
maradék csillagfüggönyét, –
szivemben arcod nevetett:
csordultig megteltem Veled.
Forrás: Lélektől lélekig
