https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Reményik Sándor: Spectrum

    Fehér az ős-szín.
    Talán nem is szín,
    A költő szerint csak „világos csend”.
    Fehéren, tisztán
    Buzog a véghetetlen térből
    A csillagzatok vándorfénye,
    Míg fennakad egy hitvány üvegen.

    Akkor megbomlik, megzavarodik,
    Ős-tisztaságát homály futja be,
    Egysége szertehull.
    S a megzavart fény bomló káoszából
    Lángrakapnak a születő színek:
    Égő-piros, halványzöld, méregsárga,
    Irigység, bosszú, remény, szerelem,
    Ezernyi vágy.

    Szeretnék gyermek lenni újra,
    Isten báránya, ártatlan-fehér,
    Bontatlan-egy.

    És szól a hindu bölcs:
    A munka könnyű:
    Vedd el a nap elől az üveget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Húsvétra

    Köszönt e vers, te váltig visszatérő
    Föltámadás a földi tájakon,
    Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
    Te zsendülő és zendülő pagony!
    Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
    Fogadd könnyektől harmatos dalom:
    Szivemnek már a gyász is röpke álom,
    S az élet: győzelem az elmuláson.

    Húsvét, örök legenda, drága zálog,
    Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
    Öröm: neked ma ablakom kitárom,
    Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
    Virágot áraszt a vérverte árok,
    Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
    Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
    Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

    Egy régi húsvét fényénél borongott
    S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
    Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
    És neki szánok lombot és zenét.
    E zene túlzeng majd minden harangot,
    S betölt e Húsvét majd minden reményt.
    Addig zöld ágban és piros virágban
    Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Szabolcs: Egyedül akkor vagy igazán

    Egyedül akkor vagy igazán,

    ha zsúfolt kávézók teraszán,

    vagy hangos pályaudvarokon

    sétálva rád talál a magány.

    Egyedül akkor vagy igazán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Egyszerű-különös

    Mily egyszerű az élet,
    mily egyszerű a halál.

    Mily rejtelmes az élet,
    mily rejtelmes a halál.

    Fordítom színére,
    fordítom visszájára:

    egyszerű… különös
    értelmét nem találom,

    örvényes, mint az álom,
    napfényes, mint az álom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek

    Várj meg, én kedvesem, sötétedik már –
    és nélküled csak rettegés az alkony.
    Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
    mert félek s fázom itt a puszta parton!

    Pedig szép volt az erdő és a nádas –
    hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
    nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
    még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,

    megtévesztett a sugárzás az égen,
    aranya hullt a kőre, vízre, fára,
    izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem –
    s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!

    Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
    mivel a néma éjsötét örök csak.
    A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
    mint tigris karmait egy csepp körömlakk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Képes Géza: Félálomban

    Rigófüttyökre ébredek,
    mosolygok.

    Álmomban iskolásgyerek
    voltam, együgyű, boldog,

    ki rongylabdát köt, pandúr-rablót játszik,
    s a szilvafák

    sötétkék ágai alatt
    rikolt egy óriásit.

    A mosoly
    még lelkemen remeg:

    fűszálakon fénylő harmat –
    Drága fűszál, nem merek

    hozzád érni, hiszen
    abban a pillanatban

    leverem
    fejed díszét, a gyönge harmatot.

    Csak nézlek.
    Gyönyörködöm

    és hallgatok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Vakáció

    A szomszédunkban, hol sok volt a menta,
    a mályvarózsa és a dália,
    a zárdából rövid vakációra
    megérkezett a Klementin fia.
    Vén körtefán a csuszka csőre ácsolt,
    lugasban nyolcvanéves nénikéje
    piacra virágot csokrozott.

    Este verandánk lépcsőjén figyeltem:
    csillagmezőkre fellegmén üget,
    fiával kürt sétált Klementin asszony,
    hallottam halk beszélgetésüket:
    – Átlátogatsz a szent Kálváriához…
    – Mezítláb… Túl a part homokja vár.
    – Reggel velem fogsz zsoltárt énekelni.
    – Anyám, van itt énekesmadár?
    Amerre jöttem, cirkusz állt a téren,
    a nap sütött, anyám, a banda szólt…
    Hallottad már a cirkuszok zenéjét?
    Gyönyörü volt! Anyám, gyönyörü volt.
    – Te nem tudod, hogy lelkeddel mi történt!
    Jaj, sátán gonosz verése ért!
    A sátán sípja szólt a muzsikában!
    Jaj, sírni tudnék üdvösségedért.
    Fiacskám, térj a zárdarendbe vissza,
    mondj lelkedért száz bűnbánó imát…

    Éjjel vihar volt. Zúgtak künt a fák.
    Reggel sírtak a mályvák, dáliák.
    Lehajtott fejjel láttam visszamenni
    – Klastrom felé – a Klementin fiát.

  • Nadányi Zoltán: Így látlak

    Mint római kút szobra, tenyered
    magasra tartod mozdulatlanul,

    a tenyeredből zuhatag ered,
    ezüst sugárral a válladra hull.

    Aztán melledre hull. Aztán aláfoly.
    Izgalmasan, áttetszőn, mint a fátyol.

    Aztán térdedre hull. Szikrázva hull.
    És egyre hull, hull, nappal, éjszaka.

    Szépség és szerelem zuhataga.
    És te mosolyogsz. Mozdulatlanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Mintha vihar jönne

    Ma jó volna kicsit messze menni,
    – nem örökre, elég egy kiskabát –,
    csak pár üres órát zsebre tenni,
    s úgy futni járatlan utakon át.

    Ma közel a távol, megérintem,
    s lábamhoz ülnek sosem járt helyek,
    egyikük máris fogja a kezem,
    lehet, hogy pár napra vele megyek.

    Ma olyan, mintha nagy vihar jönne,
    vajúdó ég alatt rohan a szél.
    Kitárt karokkal állok elébe,
    vigyen el messze – ha hazakísér.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Friss, zöld mogyoró

    Vad sűrűségben, fák ága-bogán,
    párzó bogarak sárga potrohán

    bújkáló kék s rubintos fény cikáz,
    prédalesben smaragdos gyík vigyáz,

    a rengeteg minden kis leshelyén,
    fűszálakon, s a lombok tetején

    zsibongva zsong, nyüzsög az életár,
    tojásain kuksol a gerle már.

    Kakukk kakukkol, csip-csip trilla szól,
    rigófütty rikkan árnyas lomb alól,

    s a vadmogyorócserjék tetején
    mókus zörög, mint illetlen ledér

    táncoskobold, jókedvű, surrogó,
    s fejemre koppan friss, zöld mogyoró.

    Szédülten fekszem, édes zűrzavar
    zsibong fejemben, s furcsán fölkavar

    e párázó, fanyar erdővarázs,
    a homlokom izzik, mint a parázs,

    és hangtalan sóhajtok: – Istenem!
    köröttem itt ez mind, mind: szerelem!

    Forrás: Lélektől lélekig