https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Szabó Lőrinc: Alvajárás a Semmiben

    Éveken át mivel takartam el
    szörnyű naivságomat? Semmivel:

    nem tudtam róla, hát titkon maradt!
    Hallgattam és szégyelltem magamat;

    sokat sírtam, és csúfolt félelem
    és révedezés lett az életem.

    Hittem, gépiesen, tehát nagyon,
    s még nem kritizált az alázatom.

    Már negyedikbe mentem, mintakép,
    jeles diák; félszeg és csúnya; gép

    minden munkára; – fogott az eszem,
    de önállótlan voltam teljesen.

    Sokszor aztán felejtettem magam,
    s repült az idő, nem tudom, hogyan –

    s nagy mámor lehetett ez, nagy gyönyör,
    úgy fájt, emlékszem, fölrezzenni, föl-

    ébredni belőle: nagy parancs, igen:
    Alvajárás volt ez a Semmiben!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Ajtófélfámon jel vagy

    In memoriam G. Gy.

    Nincsenek emlékeim,

    és ha vannak, sem őrzöm őket.

    Sohasem koslatom a temetőket,
    nem rendít meg a szerves kémia.

    De néha úgy november táján,
    ha köd van és a nyirkos ablakok

    mögött levegő után kapkodok,
    anélkül, hogy alakod látni tudnám,

    a vegetatív emlékezés útján
    fel-felszivárog egy mozdulatod.

    Érzem, hogy hosszú, ideges ujjaid között
    termosz forog és rossz konzervnyitó,

    zsebkés és tátott szájú hátizsák,
    meleg alsónemű és imakönyv,

    s a súlytalan teher alatt a hátad
    ropogva eszmél rá, hogy bírja még.

    Érzem, hogy indulsz. Kilépsz, jól öltözött csavargó,
    sohase mész, csak indulsz,

    nevetve hátranézel, harmincnyolc évesen,
    visszajövök, hamar, bólintod, mutatod

    (másnap lett volna a születésnapod)

    és vinnyogva, befelé sírsz, mint egy Mednyánszky-kép,
    és integetsz – hogy integetsz!

    Ajtófélfámon jel vagy: megtapadtál;
    a Ferdinánd-híd, a tenyérnyi rács,

    a lucskos út, a végelgyengülés, a fű-zabálás
    vak képzelés csak mind, elmeszülemény,

    hiszen hazudtam, látni szoktalak,
    a novemberi fojtó ég alatt

    velem indulsz, lélegzel, könnyeid
    az én torkomat szorítják, és én hagyom,

    s ott fönn, ahová elrepült,
    az a szádból kiütött, vékonyka cigaretta

    tizennyolc éve ég egy csillagon.

    1963

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rakovszky Zsuzsa: Sirám

    Elsodrattatom,
    szétszórattatom…

    Mintha a macska,
    nyújtózkodva a napon

    az üres levegőbe
    pofozgat, olyan,

    amit tehetnék még, amit
    valaha tettem.

    Mert nincs mire várnom, a
    várakozás

    oszlopáról mivel leestem,

    nem őrizem magam:
    süllyedjen eleven

    sárba: gödrös hájba a
    testem,

    ráncos harisnyával dagadt
    bokámon

    tizenkét nyávogó kölykem
    etessem.

    Ha már sivatagban
    vonultam, nem vezérli

    égő rögeszme, hogy mint
    csillagomat, kövessem,

    száradjak el: merev haj,
    rúzsos pergamen bőr,

    üvegkocsonyában úszó
    riadt szem –

    meddő papnő – albumokkal,
    lejárt műsorfüzettel

    tömött fiókban elgurult
    időm keressem,

    szenvedélyben össze nem
    rándult részletekben,

    jósdámban, honnét
    megszökött az isten…

    Ha nem lehetek az, amire
    lettem,

    ami lehetnék még, ne
    legyek az sem.

    Elsodrattatom,
    szétszórattatom…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rakovszky Zsuzsa: Ezüstkor

    A lombos erdőben
    fényszeplős aljnövényzet:

    tömör törzsek között
    rezeg gubanc ezüst.

    A fenyvesben rézsút
    fénysíkok szeldelik

    a teret, tű-avarral
    terítve a kopasz föld.

    Pókhálós málnabokrok,
    deres bogyók, diófák

    mögött a repceföld, most
    derengő puszta rög,

    párába futva. Hátrébb két
    hosszú épület,

    magtárak. Muskotály-
    fényben odébb a dombon

    gesztenyefák sötéten;
    jelentésük: kísértés.

    Hűtlenség könnyűsége:
    boldognak is miért, ha

    voltam már, megmaradnom?
    Kihull nehéz, túlérett

    boldogságom szívemből –
    nem ragaszkodom hozzá.

    Még jó, hogy esni kezd:
    egyszerre itt a zordabb,

    komoly, tevékeny évszak.
    Rohanni, buszra szállni

    lehet, kapkodni és
    kapaszkodni. Hajszálnyi

    kétely marad csak vissza:
    fontosságom fogyása.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Egyetlen hatalom

    Egyetlen hatalom van, ami örök,
    és egyetlen törvény: a szeretet.
    Győznöd is csak egyetlenegyszer kell:
    önmagad felett.

    Senki nem megy, ha nem küldik,
    a törvény bölcs és igaz:
    Aki szívben talál helyet,
    örökké ott marad…

    De aki nem győz önmagán,
    törvényen kívül marad,
    maga alá temeti a sunyi áradat.

    Sodorja, dobja, mint rongybabát,
    a lelke megtörik,
    s falánk ebek zabálják fel
    fáradt izmait.

    Hiába álom, könnyes ima,
    sorsa reménytelen…
    Csak a törvény a menedék:
    A tiszta szerelem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Megköszönöm, hogy vagy

    Íme, megköszönöm neked, hogy vagy,
    Hogy hallottál valaha rólam
    S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem:
    Jól van.

    Íme, menekülni vágynék tőled,
    Csak evezőm nincs készen a hajóban
    És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni:
    Jól van.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Dsida Jenő emlékének

    Oly szomorú, ha nemes fát
    tép ki a szél gyökerestől.

    Fájdalmas,
    ha a mű csonka lesz, abbamarad.

    Csonkán is rege-kincs a
    Tiéd – de kívánhat a lélek

    porba-lökött
    hontól üdvöt a tiszta dalért?

    Hogyha ez őr-népben van
    erő még, óvni a kincset,

    Téged,
    Széphangú! nem feled el sohasem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Ars poetica

    Öröklétet dalodnak
    emlékezet nem adhat.

    Ne folyton-változótól
    reméld a dicsőséget:

    bár csillog, néki
    sincsen, hát honnan adna néked?

    Dalod az öröklétből
    tán egy üszköt lobogtat

    s aki feléje fordul,
    egy percig benne éghet.

    Az okosak ajánlják:
    legyen egyéniséged.

    Jó; de ha többre
    vágyol, legyél egyén-fölötti:

    vesd le nagy-költőséged,
    ormótlan sárcipődet,

    szolgálj a géniusznak,
    add néki emberséged,

    mely pont és végtelenség:
    akkora, mint a többi.

    Fogd el a lélek árján
    fénylő forró igéket:

    táplálnak, melengetnek
    valahány világévet

    s a te múló dalodba
    csak vendégségbe járnak,

    a sorsuk örökélet,
    mint sorsod örökélet,

    társukként megölelnek
    és megint messze szállnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gulyás Pál: Egy anya-aligátornak

    Nahát, látod, te, te,
    kikölt a sok pete,
    jön már a friss tojásból
    a sok kis aligátor,

    alig tojtál, alig,
    s jönnek a fiaid –
    s mind hangosak, merészek,
    s mind szellemtörténészek,

    csöpp test és óriás hang,
    már bennük is tojás van!

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Gyóni Géza: Árva gyerek karácsonya

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Sosem láttad az apádat.
    Kora sírján Dnyeszter síkján
    Csúf fekete varjak hálnak.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Mit üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Sosem láttad az apádat.
    Anyád csókján, kis cókmókján
    Kozák rablók kockát hánynak.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Mit üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Ki ne dugd most gyönge lábad:
    Ajtó előtt nekifutnál
    Zsoldos rabló szuronyának.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Hogy üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Kis szívedben mi a vágyad?
    Hogy téged is neveljen fel
    Boldog alvók gyilkosának?
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Mit üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Húzd fejedre paplankádat.
    Gyönge ajkad imádságát
    Tán elviszik angyalszárnyak.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Üzend meg a Jézuskának:

    „Árva gyerek, árva gyerek…
    Kik megölték az apámat,
    Rabló népség minden léptét
    Gyász borítsa és gyalázat.
    S ne essen meg soha-soha
    Szíve rajt a Jézuskának.”

    Krasznojarszk, 1916.

    Forrás: Vers mindenkinek