https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Pilinszky János: A lator sóhaja

    Együtt leszünk, együtt ma még,
    ahogy együtt lógunk a kínban,
    együtt a megígért hazában,
    halálunkban, a paradicsomban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Nem lehet

    Már a lépcsőházban tudom, hogy nem vagy itthon,
    bár fogalmam sincs, hogyan, honnan s miért?…
    A lépcsők szepegték cipőmnek alig titkolt
    bánatukat: elment, de… ugye… visszatér?!

    Az elfancsalodott falak panaszolták: elment,
    vagy a kifoltosodott falú mennyezet?
    A koldus karfák motyogták meredten,
    vagy a vasrács rozsdállt – nem lehet, nem lehet!

    A kulcslyukakból süvít az üresség,
    a nyíló ajtó gúnyosan nyekken: „Tessék,
    csak tessék, tessék, úgy sincs odabenn senki!”

    A kulcstartó üresen nyújtózik, henyél,
    de a padlón ott világít egy cetli:
    csak „leugrottam a kisboltba tejért”.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Sötétedik

    Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna
    – becsukja szemét –, de csak magába mélyed
    az ég és a folyó, úgy néz napjára vissza,
    mint ahogy én szoktalak magamban nézni Téged,

    mikor már este van, s megmosakodtam
    – megmosdattál szemedben, s az emberek, a könyvek
    mindennapos szutykát számról letörölted.
    Megfürösztötted homlokom a hajadban.

    Mikor már este van, s nem tudok, akarok
    csak behunyt lélekkel ülni, s hallgatni, hogyan roppan
    a fatörzseken a kéreg, s találgatni, hogy
    a bőröm vagy a fa háncsa reccsen hangosabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Sötét esztendők

    Csillag voltam előbb,
    aztán gyermek lettem,
    s gyertyaként a szívem a
    tenyerembe vettem.

    Sötét esztendőkben
    úgy néztem a tájat
    s Isten simogatta
    gyönge kis gyertyámat.

    Ment előttem farkas,
    jött utánam bárány,
    – kastélyt vehettem vón
    gyertyám fénye árán.

    Kastélyt vehettem vón,
    nem vitt rá a lélek.
    Végtelenből így is
    végtelenbe érek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: ZÁRÓJELENTÉS

    Aki nem akar
    meghalni, még nem biztos,
    hogy szeret élni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Ha nem vagy ellenállás…

    Úgy élj, hogy a lelked is test legyen
    melyen színeket ver vissza a nap.
    Foglalj magadnak tért a levegőből,
    határozott helyet az ég alatt.

    Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
    Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
    őrizzed árnyékodban szent, komoly
    s nyugodt dolgok biztos lélekzetét.

    Úgy élj, hogy a lelked is test legyen!
    Fordíts hátat a politikus vének
    karának, s szögezz mellet a bolond
    fiatalok gyanakvó seregének.

    Vesd meg a lábad, az idő gonosz
    s egy bal léptedre les már a vadon.
    Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha
    virág volnál a saját sírodon.

    Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő
    s ing-leng a hitvány jövendők szelében.
    De makacs csontod a virág alatt
    üljön súlyosan és keményen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: S én kézenfogva vezetnélek 1.

    Orrod az ablak üvegére
    nyomod, mint a kiváncsi gyermek.
    Ülök. Kályhánkban tűz vidámlik.
    Vidám vagyok. Téged figyellek.

    Szemed mily híreket lop kintről?
    «Az erkélyünkre cinke szállott…»
    «Kutyák játszadoznak a hóban…»
    Ez a világ. Ilyennek látod.

    Ilyennek látjuk, hogyha este
    együtt vagyunk s víg tűz vigasztal.
    Köröttünk, mintha jóbarátok,
    az ismerős szekrény, az asztal,

    a divány tarka teritője,
    a két szék s a falon a képek –
    mintha bíztató tekintettel
    lassan körénk települnének…

    hogy úgy járok köztük, mint kertben,
    olyan meghitt mozdulatokkal,
    mintha szemlélve járná kertjét,
    vagy gyümölcsöt tépne a gazda…

    Beh jó is lenne, mint toronyban,
    ki se mozdulni, mintha várban!
    s nem futni perzselt, kormos arccal
    e csonkig felgyújtott világban!

    Homlokomra mily sebet martam,
    arcomra milyen hegek égtek,
    hogy úgy járok künn, mint a leprás,
    mint mindnyájan, akik szegények?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Fiamnak

    Hála Isten! este van megin’.
    Mával is fogyott a földi kín.
    Bent magános, árva gyertya ég:
    Kívül leskelődik a sötét.
    Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
    Vetve ágyad puha-melegen:
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Látod, én szegény költő vagyok:
    Örökül hát nem sokat hagyok;
    Legföljebb mocsoktalan nevet:
    A tömegnél hitvány érdemet.
    Ártatlan szived tavaszkertében
    A vallást ezért öntözgetem.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Mert szegénynek drága kincs a hit.
    Tűrni és remélni megtanit:
    S néki, míg a sír rá nem lehell,
    Mindig tűrni és remélni kell!
    Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
    Élne a hit, vigaszul nekem!…
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Majd ha játszótársaid közül
    Munka hí el – úgy lehet, korán –
    S idegennek szolgálsz eszközül,
    Ki talán szeret… de mostohán:
    Balzsamúl a hit malasztja légyen
    Az elrejtett néma könnyeken.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Majd, ha látod, érzed a nyomort,
    Melyet a becsület válla hord;
    Megtiporva az erényt, az észt,
    Míg a vétek irigységre készt
    S a butának sorsa földi éden:
    Álljon a vallás a mérlegen.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    És, ha felnövén, tapasztalod,
    Hogy apáid földje nem honod
    S a bölcsőd s koporsód közti ür
    Századoknak szolgált mesgyeül:
    Lelj vigasztalást a szent igében:
    „Bujdosunk e földi téreken.”
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
    S benne az erény diadalát:
    Mert különben sorsod és e föld
    Isten ellen zúgolódni költ. –
    Járj örömmel álmaid egében,
    Útravalód e csókom legyen:
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem!

    (1850)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Kis éji dal

    Szél kapdos a gyertyalángba:
    nyugtalan a rózsa árnya
    a falon.
    Imbolygok, mint árny a falon;
    mire vágyom, azt se nagyon
    akarom.
    Egy-egy nyugodt pillanatot
    életemben ha még kapok:
    jutalom,
    amiért – bár mit se várva –
    időzöm, mint rózsa árnya
    a falon

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Kapj el, ha tudsz

    homlokod borult egére
    napfényt csókolok
    friss szélként fújom el
    a felhősereget
    harmat leszek tündöklő
    nyári reggelen
    s fűszálon táncolva
    incselgek veled
    meztelen talpadat
    megcirógatom
    fáradt arcodon
    mosollyá leszek
    mint bohókás lepke
    kezedre szállok
    s mire eszmélnél
    messzire röppenek
    kapj el ha tudsz
    zárj tenyeredbe
    ujjaid közül nézem
    majd a felkelő napot
    s ha eljön az éjjel
    csillagod leszek
    szívedbe mindörökre
    szerelmet álmodok

    Forrás: Lélektől lélekig