Kategória: Petőfi Sándor

  • Petőfi Sándor: A boldog pestiek

    Hiába is dicséritek
    A szép természetet!
    Az tart legföljebb veletek,
    Ki rosz gombát evett.
    Szegény, szegény falusiak!
    S kisvárosbéliek!
    Mi élünk csak valódilag,
    Mi boldog pestiek!

    Lakásunk fényes palota;
    Mindent találni benn,
    Mit a mesterség adhata,
    Hogy légyen kényelem.
    Selyem, rugalmas pamlagunk
    Lágy hintaként remeg;
    Egész török basák vagyunk
    Mi boldog pestiek!

    És mindennap véghezviszünk
    Nagy epikuri tort,
    Hol étket és italt nekünk
    Sok cifra szolga hord;
    Míg a zenének hangjai
    Vígan fölzengenek,
    Lelkünk elandalítani. –
    Mi boldog pestiek!

    Hát a színház? a táncterem
    És több efféle hely?
    Kapunk alatt hintó terem,
    S mint a villám visz el.
    Igy múlik éjünk és napunk,
    Nincs híja semminek,
    Míg végre csődöt nem kapunk
    Mi boldog pestiek!

    Pest, 1844. július

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Petőfi Sándor: Temetésre szól az ének…

    Temetésre szól az ének,
    Temetőbe kit kisérnek?
    Akárki! már nem földi rab,
    Nálam százszorta boldogabb.

    Itt viszik az ablak alatt;
    Be sok ember sírva fakadt!
    Mért nem visznek engemet ki,
    Legalább nem sírna senki.

    Debrecen, 1843. december

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Petőfi Sándor: A tintásüveg

    Vándorszinész korában Megyeri
    (Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
    Körmölgeté, mint más, a színlapot.
    Kapott
    Ezért
    Egyszer vagy öt forintnyi bért,
    Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.

    Először is hát tintáért megyen,
    Ha ismét írni kell, hogy majd legyen.
    A tintás üveget pedig hová
    Dugá?
    Bele
    Kabátja hátsó zsebibe,
    Amint mondom, kabátja zsebibe.

    S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig,
    S hazafelé menvén, ugrándozik.
    Hiába inti őt Szentpéteri:
    „Kari,
    Vigyázz!
    Kedved majd követendi gyász,
    Amint mondom, majd követendi gyász.”

    Úgy lett. A sok ugrándozás alatt
    Kifolyt a tinta; foltja megmaradt.
    Megyeri elbusúl – kedvét szegi
    Neki
    A folt,
    Mivel csak egy kabátja volt,
    Amint mondom, csak egy kabátja volt.

    Mi több: kabátja éppen sárga volt,
    És így annál jobban látszott a folt.
    „Eldobnám – szólt – de mással nem birok;”
    Ez ok
    Miatt
    Hordá, míg széjjel nem szakadt,
    Amint mondom, míg széjjel nem szakadt.

    Pest, 1844. szeptember

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Bodrogi Gyula előadása

  • Petőfi Sándor: Kivágom én…

    Kivágom én keblemből szívemet,
    Ott úgysem okoz mást, csak gyötrelmeket,
    Kivágom és a földbe ültetem…
    Talán kikél babérfa képiben,
    S koszorúja lesz a bajnokoknak,
    Kik a szabadságért harcolnak!

    Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Kereki Anna előadása

  • Petőfi Sándor: Sorshúzás előtt

    Kétszázezer forint! reá
    Gondolni is alig merek.
    Nagyúr leszek, mennykő nagy úr,
    Föltéve persze: ha nyerek.

    Vajon hová teszem e pénzt?
    Mindenh’á, csak ládámba nem!
    Meg nem penészedik az én
    Ládámban, hiszem istenem.

    Amint nyerek: elnyargalok
    Tóth Gáspárhoz nagy hirtelen,
    És e jó úrnál eddigi
    Kontóm szépen lekvittelem;

    Aztán (most már készpénzemért!)
    Jó téli öltönyt varratok;
    Mert közel a tél, s mostani
    Ruhámban meg is fagyhatok.

    Mily jól esik majd: ha fogat
    Vicsorgat énrám a hideg,
    Hahá! mily jólesik: fügét
    Mutatni őkegyelminek.

    Ugy ám, de hátha nem nyerünk?…
    Ha nem nyerünk: isten veled,
    Jó téli öltöny! – de sebaj,
    Megszoktam már a hideget.

    Pest, 1845. szeptember 10–24. között

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Csőre Gábor előadása

  • Petőfi Sándor: Száll a felhő…

    Száll a felhő, magasan, magasan,
    Az én rózsám messze van, messze van.
    Száll a felhő nyugatra, nyugatra,
    A napnak is arra van az utja.

    Szállj, felhő, szállj a rózsám fölébe,
    Mondd, hogy oly bús a szivem, miként te.
    Szállj te is, nap, a rózsám fölébe.
    Mondd, hogy úgy ég a szivem, miként te.

    Berence, 1846. szeptember végén

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár – Petőfi Sándor összes költeményei

  • Ady Endre: Petőfi nem alkuszik (részlet)

    „Gyermek: sohasem fogom megérteni, hogy ezt a címet a felnőttek számára nem olyan kivételesen adják, mint az aranygyapjas rendet. Petőfire hiába keresnék az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: A csavargó

    Önkénytelen az ember,
    Mindenre születik,
    Mint a magasb hatalmak
    Ott fönn elvégezik.
    Fölöttem is határozott
    Az égi végzemény:
    Csavargónak születtem,
    Csavargó vagyok én.

    Betérek Debrecenbe
    Bolond Istók gyanánt,
    S tovább megyek, ha ittam
    Bort és öleltem lyányt.
    Ma itten, holnap ottan,
    Csak ez az élemény…
    Csavargónak születtem,
    Csavargó vagyok én.

    Igaz, most a cudar sors
    Rútul bánik velem:
    Lekötve hívatalhoz
    Tengődöm egy helyen.
    De nem tart ez sokáig,
    Igy biztat a remény;
    Mint voltam eddig, újra
    Csavargó leszek én.

    Pest, 1844. június végén

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Fekete kenyér

    Miért aggódol, lelkem jó anyám,
    Hogy kenyeretek barna, e miatt?
    Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
    Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
    De semmi az! csak add elém, anyám,
    Bármilyen barna is az a kenyér.
    Itthon sokkal jobb ízü énnekem
    A fekete, mint máshol a fehér.

    Szalkszentmárton, 1845. július 13–21. között

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor: Az őrült

    – – – – Mit háborgattok?
    Takarodjatok innen!
    Nagy munkába’ vagyok. Sietek.
    Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
    Megkorbácsolom a világot!
    Jajgatnak majd és én kacagok,
    Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
    Hahaha!
    Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
    De a halál azt mondja: csitt!
    Egyszer már én is meghalék.
    Mérget töltöttek azok vizembe,
    Akik megitták boromat.
    S mit tettek gyilkosaim,
    Hogy gaztettöket elleplezzék?
    Midőn kiterítve feküdtem:
    Reám borúltak s könnyezének.
    Szerettem volna fölugrani,
    Hogy orraikat leharapjam.
    De nem harapom le! gondolám,
    Legyen orrok és szagolják,
    Ha rothadok, s fúladjanak meg.
    Hahaha!
    És hol temettek el? Afrikában.
    Az volt szerencsém,
    Mert egy hiéna kiása siromból.
    Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
    Ezt is megcsaltam.
    Ő combom akarta megenni:
    Én szívemet adtam oda,
    S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
    Hahaha!
    De hiába, csak így jár,
    Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
    Mondják: virágnak gyökere,
    Amely fönn a mennyben virúl.
    De ez nem igaz.
    Virág az ember, melynek gyökere
    Ott lenn van a pokolban.
    Egy bölcs tanított engemet erre,
    Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
    Mért nem lopott? mért nem rabolt?
    Hahaha!
    De mit kacagok, mint a bolond?
    Hisz sírnom kellene.
    Siratni, hogy oly gonosz a világ.
    Az isten is felhőszemével
    Gyakran siratja, hogy megalkotá.
    De mit használ az ég könyűje is?
    A földre hull, a ronda földre,
    Hol az emberek lábbal tiporják,
    S mi lesz belőle,
    Az ég könnyéből?… sár.
    Hahaha!
    Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
    Érdempénz melleden a nap,
    S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
    Hm, így eresztik el a vén katonát,
    A hosszu szolgálat jutalma
    Egy érdempénz és rongyos öltözet.
    Hahaha!
    S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
    Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
    Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
    Az asszony vonzza magához a férfiakat,
    Mint a folyókat a tenger;
    Miért? hogy elnyelhesse.
    Szép állat az asszonyi állat,
    Szép és veszedelmes;
    Arany pohárban méregital.
    Én ittalak, oh szerelem!
    Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
    Mint egy mézzé vált tenger;
    De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
    Mint egy méreggé vált tenger.
    Láttátok-e már a tengert,
    Midőn a fergeteg szánt rajta
    És vet beléje halálmagot?
    Láttátok a fergeteget,
    E barna parasztot,
    Kezében villámösztökével?
    Hahaha!
    Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
    Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
    Még várok holnapig;
    Ha holnap sem lesz a végitélet:
    Beások a föld közepéig,
    Lőport viszek le
    És a világot a
    Levegőbe röpítem… hahaha!

    Szalkszentmárton, 1846. január

    Forrás: Lélektől lélekig