https://verskucko.com

Kategória: Reményik Sándor

  • Reményik Sándor: Lélekvesztő

    Sok kis hajó közt, nagy hajó közt
    Láttam egy ladikot:
    Lélekvesztőt, egy-embernek valót.
    Ily lélekvesztőn indultam el én
    Az élet tengerére.
    Mert nem adott az Isten más hajót.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Új arató-ének

    Keresztek ülnek a tarlón,
    Keresztek a temetőben,
    Keresztek a vállon, szívünkön,
    Keresztek messze mezőkben
    S csak a Kereszt gazdája nincs sehol.

    Keresztek az egész földön,
    Keresztek tornyon és mellen,
    Keresztek a földi jóságon
    S égi szózat: »Megérdemlem,
    Keresztet mért vállaltam ezekért?«

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A rögtön gyógyuló seb

    Tündér-nyugalmú rózsaszín vizen
    Hajó halad és mély sebet hasít.
    Hallom a megtöretett tenger-test
    Felém verdeső sikoltásait.
    Vagy ember-füllel rosszul hallom én,
    Ez talán diadalmas kacagás,
    Hogy heged már a végzet-vágta seb
    És nem marad utána forradás.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A szőnyeg visszája

    Brandt Józsinak

    Kétségbe esem sokszor én is
    A világon és magamon,
    Gondolva, aki ilyet alkotott:
    Őrülten alkotott s vakon.
    De aztán balzsamként megenyhít
    Egy drága Testvér halk szava,
    Ki, míg itt járt, föld angyala volt,
    S most már a mennynek angyala:
    „A világ Isten-szőtte szőnyeg,
    Mi csak visszáját látjuk itt,
    És néha – legszebb perceinkben –
    A színéből is – – valamit.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Önmagamba falazva

    Mi ez? Hol vagyok én?
    Hogy kerültem ide
    Megint?
    Falak, falak:
    Égigérő falak
    Vesznek körül
    Elrendelés szerint.

    Kéz nem nyúl rajtuk át.
    Hang nem hat rajtuk át.
    Egy csillag sem üzen.
    Tán vétkeimből nőttek e falak –
    Köztük vakon vergődöm,
    Némán és süketen.

    Tűrnék, Uram, tudod
    Békességgel más, nagy fájdalmakat –
    Csak ezeket elvennéd,
    Csak ezeket elvennéd!
    E vastagodó kripta-falakat.

    Adnál erőt elveszteni magam –
    Vagy szabadulni: erőt a karomba.
    Voltam szabad,
    Most újra rab –
    Élhetek-e tovább
    Így, befalazva önmagamba?

    Voltam szabad –
    Az egészség mámorát kortyolgattam,
    Szürcsölgettem a munka gyönyörét,
    A szeretet ős-ózonát.
    S falak, falak…
    Valakinek, aki szeret,
    Aki tiszta, aki szabad
    És aki lát:
    Add kezébe a jerikói trombitát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: ILLÉS

    Ez a villám nyoma,
    E szénné égett, bús-fekete rom.
    Az ember önmagának követelte,
    Az Isten azt felelte: „Nem adom.

    Ez itt próféta-fa.
    Nem fogja látni a letarolt erdőt,
    Rábocsátok egy izzó-tüzes felhőt,
    Magamhoz ragadom.”

    Az ember önmagának követelte,
    Az Isten azt felelte: nem adom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Már járt…

    Már járt a villám a fejem felett,
    S bújtam előle vén fenyő alá
    Jó helyre ép…
    Egy csattanás:
    Lobogtunk volna mind a ketten:
    Én és a kihez menekedtem.
    És lettünk volna egy halom hamu,
    Két élet hamuja.
    Bottal piszkálta volna valaki:
    Melyik az ember és melyik a fa?…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Versenyen kívül

    Én nem futok.
    Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
    Útszélen; árokparton,
    A versenyen kívül
    Szedem a novemberi ibolyát.
    Én nem futok,
    Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
    A Janus-arcú dicsőségtől,
    Rendezgetem csokorba ibolyámat,
    Ha valakit tarlómra fúj a szél,
    A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
    Más virág híján, mutatom neki
    Novemberben kinyílott ibolyámat.
    Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
    Én nem futok.
    Én nem akarok senkit utolérni.
    Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
    Vágyom a virágomat kicserélni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: VÁGY

    Szeretnék úgy belédsimulni
    Természet – mint egy falevél,
    Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt,
    Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér.
    Szeretnék úgy belédsimulni,
    Mint egy elvesző árnyalat
    Az alkony ezerszínű tengerén,
    Szeretném fölszívni az árnyakat,
    S magamat tőlük fölszívatni én.

    Szeretnék úgy belédsimulni
    Természet – mint egy lehelet,
    Mint szél fuvalma, mely alig-alig
    Borzolja fel az alvó vizeket,
    Szeretnék úgy belédsimulni,
    Mint egy tétova napsugár,
    Mely jár az erdő sűrű rejtekén,
    És nem keres és nem talál,
    Szeretnék úgy belédsimulni
    Természet – mint egy tűnő napsugár.

    (S szeretném, ha mellettem elmenet,
    Valaki szólna:
    „Nézd, már itt az ősz,
    Sárgulnak lassacskán a levelek.”
    És nem ismerné meg a levelet.

    És szeretném, ha rajtfelejtené
    Valaki a szemét az alkonyégen,
    S szólna: „ezerszínű az alkonyat,
    Így láttuk ezt valaha, – vele – régen.”
    És nem sejtené, hogy egy árnyalat
    Az esti színek közt én vagyok éppen.

    És szeretném, ha jönne valaki
    Az erdő rejtekébe
    És szólna: „nini, milyen különös:
    A nap e mély homályban is ragyog.”
    És nem tudná, hogy az is én vagyok.)

    Szeretnék úgy hozzádsimulni
    Természet – mint a vén moha
    A fák északos oldalán,
    S nem lenni hozzád hűtelen soha.
    Szeretnék úgy belédsimulni,
    Mint tücsök hangja holdas éjeken,
    S szeretném, ha valaki elborongna
    Rajtam, mint múltból zengő éneken.

    S szeretnék úgy vegyülni el beléd,
    Természet – mint a síri por,
    Mit ezeréves hantokról a szél
    Nagy-messzi tengerpartokra sodor.
    Ott játszana velem egy kisgyerek,
    Kicsiny kezén futnék fel és alá,
    S e port, mely egyensúlyát nem leli:
    Egy percig egyensúlyban tartaná.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Világ világossága

    Magas állványon nyitott Biblia –
    Mögötte szikár gyertyaláng lobog.
    Ember sehol.
    Ez az Ige –
    Akit talán mindenki elhagyott.
    Ketten vannak csak: a Könyv és a Fény. –
    Ez az Ige –
    Világ végén talán,
    Vagy kezdetén.
    Úgy érzem most:
    Világ végén talán.
    Ez az Ige:
    Társtalan Fölség, fölséges Magány.
    Ki bírja ki?
    Ember nem bírja ki.
    Poéta ki nem bírja.
    Ezt a magányt. – –
    Csak a Világ Költője,
    Ki verseit a végtelenbe írja.
    Ez az Ige.
    Nem a megszokott kép.
    Nincsen gyülekezet.
    A családi kör nem üli körül.
    Nézd, be szikáran lángol,
    Félelmesen világol.
    Önmagának örül.
    Világok tornyosodtak fel Öléből
    S vissza világok hullanak Ölébe.
    S nézd, mily magára van:
    Még egy szerzetes sem hajol fölébe.

    Költő, – ha egyszer minden elhagyott,
    S nyitott lelkeddel magadra maradsz,
    Magadra, mint a nyitott Biblia,
    Magas polcon és olvasatlanul:
    Szövétnek légy, ki ég,
    Önmagának elég –
    S egyedül lenni Istentől tanul.

    Forrás: Lélektől lélekig