https://verskucko.com

Kategória: Sárhelyi Erika

  • Sárhelyi Erika: Rejtekemben

    Emlékek ezreit őrizem magamban.
    Ujjam végében érintések hevét,
    két tenyerem közt egy-egy éjszakát.
    Lépteim nyomán, a por verte úton
    keresztutak fái integetnek át.
    Hajamban megbújnak copfos éveim,
    pántlikát köt bele egy ifjúkori nyár,
    tudatom legmélyén nem várt válaszok,
    s pár kérdés még megtorpanva áll.
    Szememben tükörfény szemeket vigyázok,
    mélybarna íriszem elrejt téged is.
    Ajkamon feldereng néhány elfeledett csók,
    s képzeletem néha messze-messze visz.
    Mosolyok ívébe simítom az arcom,
    neveket dajkálok a homlokom mögött.
    Ha futott is szívem szerte a világba,
    megbékélt végre, s hazaköltözött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Nélküled

    Nélküled folyó vagyok, mely
    medréből kilépve fut tova,
    hulláma rombolva, sírva árad,
    nem nézve mikor jut s hova.

    Nélküled kavics vagyok, mely
    évekig hever lent a porban,
    nem játszik vele gyermeki kéz,
    lábak taposnak rajta sorban.

    Nélküled hinta vagyok, mely
    elhagyott játszótéren áll,
    por lepi be, lánca nyikorog,
    s már csak lebontásra vár.

    Nélküled apró ház vagyok, mely
    pusztában áll magányosan,
    nem keresi fel fáradt vándor,
    pihenésre szomjasan.

    Nélküled csermely vagyok, mely
    lassan felszívódik a földben,
    nem táplálja hegyekből a hólé,
    s eltűnik örökre csendben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Te, ki félszavakból ért

    Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,
    mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,
    s bomló ruháján át a dér szívéig ér.

    Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,
    s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,
    miközben minden perc taszít egyet rajtam.

    Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,
    hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,
    ne bírja a világ legbensőbb harcaim.

    De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,
    lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,
    és rímes rejtekemből előcsalogatsz.

    Forrás: internetes versgyűjtemények

  • Sárhelyi Erika: Októberi délibáb

    Mint nyáron, hogyha zord fellegek jönnek,
    és bánatba vonják arcát a földnek,
    úgy tűnik az őszből a varázs, a szín,
    már nem köszönnek rám kedvenc bokraim.

    A világra hunyva ónszürke szemét,
    jéghideg esőket önt szerte az ég,
    csöndesen fuldoklik az utca, a tér,
    október karja a csatornákba ér.

    Ázik a zászló, a rendőr, az ünnep,
    ázik, ki sírja, és ázik, ki tüntet,
    a forrongó múlt s a szánalmas jelen,
    kanálisba fúl a bomlott értelem.

    Lám, tűnik az őszből a varázs, a szín,
    elcsúszik a ma a régvolt álmain,
    fakult falevelek közt tapod a láb,
    és földre hullik az összes délibáb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Szonett a szerelemért

    Néha feledem, hogy időnk véges,
    hogy szeretni itt a földön van jussom.
    Míg ver szívem, míg érezni képes,
    míg szép szívedbe magamat rajzolom,
    míg tegnapom igaz holnapra ébred,
    s hinni tanul bennem a kétkedés,
    míg köszönni tudlak a sorsnak téged,
    s mosolyod örökre elmémbe vés,
    addig tudom, hiába nem éltem,
    s lelket sem koloncnak adott az ég,
    nem baj, ha a vég korán jön értem,
    csak téged engedjen szeretni még.
    Futnak a napok, s vele az évek,
    most kell szeretnünk, nincs másik élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Naplemente

    A fény csuklik keresztbe az ágon,
    Reszketőn, mint lágy tavaszi szellő.
    Szelíd lankák közt búcsúzik a Nap,
    Kendője bíbor palástú felhő.

    Megnőnek az árnyak, hív a távol,
    Sötétkék bársony hegyek intenek.
    Hangok élednek szunnyadó fűben,
    Pislognak aprócska, tünde fények.

    Rezgőn izzik egy röpke pillanat,
    Majd a valót elnyeli a sötét.
    Csendhangok születnek a táj ölén,
    Az éj felölti ében köntösét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Kapj el, ha tudsz

    homlokod borult egére
    napfényt csókolok
    friss szélként fújom el
    a felhősereget
    harmat leszek tündöklő
    nyári reggelen
    s fűszálon táncolva
    incselgek veled

    meztelen talpadat
    megcirógatom
    fáradt arcodon
    mosollyá leszek
    mint bohókás lepke
    kezedre szállok
    s mire eszmélnél
    messzire röppenek

    kapj el ha tudsz
    zárj tenyeredbe
    ujjaid közül nézem
    majd a felkelő napot
    s ha eljön az éjjel
    csillagod leszek
    szívedbe mindörökre
    szerelmet álmodok

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Valahogy mindig félúton vagyok

    Remélem nem vagyok útban senkinek.
    S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
    talpam alá éles kövek görögnek.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    Úton a múltból talán a most felé.
    S ha elhiszem, szép jelenem élem,
    hegyek zúdulnak a két lábam elé.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    S néha félek, elfogy alólam az út.
    Olykor elfog az a furcsa érzés,
    hiába megyek – minden út körbefut.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
    Vezet hitem eltökélt magamban,
    s hogy minden lépés a csillagokig ér.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    Mint ki örökké utazni kényszerül.
    Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
    S próbálok úton maradni – emberül.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Sárhelyi Erika: [talán sosem]

    ha aznap én nem arra…
    és te nem pont akkor…
    ha én nem éppen jobbra…
    s te nem este hattól…

    ha én nem leszek olyan…
    s te épp nem egészen…
    ha én nem túl komolyan…
    s te csak a szeszélyem…

    ha nem úgy és nem annyi…
    ha helyettem egy más…
    ha neked az a randi…
    s ha nekem felemás…

    ha aznap az éjszaka…
    ha a csillagok nem…
    s ha nem kószál arra a
    sors nevű véletlen…

    talán sosem…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Szerelmes altató

    Tíz körmöm tíz ragyogó csillag,
    hátamon folyik el a Tejút,
    szempillámmal Téged takarlak,
    s mondok neked mesét, halk szavút.

    Tekintetem óvó végtelen,
    ajkam gyöngéd, dél-nyugati szél,
    hajnalként simít a két kezem –
    súg-búg a lélek, a test beszél.

    Tenyerem est, szemem a holdfény,
    két karom akár az alkonyat,
    éj lobban az ujjaim hegyén –
    kedves, álmodj édes álmokat.

    Forrás: Lélektől lélekig