Kategória: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: Vak voltam

    Vak voltam már és dermedt zűrzavar,
    s falba léptem, – s ajtót nyitott a fal!
    S láttam, történnek néha jó csodák,
    amikért élni érdemes, tovább
    botladozni máson s magamon át,
    egyszerre sírva s egyszerre kacagva,
    emberi sorsom hálásan fogadva,
    mint égi kedvest, aki ha kiválaszt,
    akkor szeret igazán, ha kifáraszt,
    Vak voltam már, hitetlen zűrzavar,
    s falba léptem s ajtót nyitott a fal,
    nyílt az ajtó és nyíltak jó csodák
    s én boldogan botladoztam tovább
    idegen romokon s magamon át
    s nem félek már, hogy újból elveszítsen:
    két kezével egyszerre tart az isten
    s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,

    jobbja emel, és fölragyog az ünnep.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őrizni fogsz

    Mint százkezű szél a riadozó
    vetéseket, megrohanlak,
    vagy mint a nap, mikor reggel beleveti magát
    karjaiba a meztelen tavaknak.

    Megrohanlak: a hálám rohan meg.
    Rettenetes fény gyúl át rajtam:
    nem látlak tőle, pedig itt vagy
    s te magad keresed az ajkam.

    Nem látlak – Emberek vagyunk még?
    Káprázat visz hintázva föl-le.
    Egyszer, súgod, egyetlenegyszer!
    Aztán zuhanok, mindörökre.

    Egyszer, súgod még, s én kialszom,
    feketén, kábultan, halottan,
    de te már megőrzöl, ahogy a napfényt őrzi
    a föld sötét s nehéz aranyban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Őszi kérdés

    Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
    Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
    S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
    S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

    És fájt-e, amíg nézted a nyárfát révedezve,
    Hogy reszket agg feje, az ezüstösfehér,
    S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
    Mert viszi már Szeptember, a nagy szénásszekér?

    S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
    Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe,
    És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

    S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
    Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
    Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Szédület

    Nem kell nekem a ti istenetek!
    Okos a világ, gyáva, beteg.
    Lapos mocsárban lapos az ég:
    “Csak felszínt, emberit: ez is elég”

    Hegytetőn állok – Óh fellegek,
    hogy hív a ti rohanó lelketek!
    Én emberentúlit akarok –
    Óh ormok, rémek, erők, viharok!

    Óh ormok, álmaim ormai!
    Óh, szédület iszonyú tornyai!
    Föl! Föl! Hunyt szemmel! Kicsi a lét,
    de megnő aki szakadékba lép.

    Föl! Át! Le! – Szétcsap az egy irány –
    Oldj ki magamból, emelj, Apám!
    Tépj ki – végy vissza, Istenem:
    ölj meg, ölelj meg, Végtelen.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Szabó Lőrinc: Pillanat a „Tücsökzené”-ből

    Mint kagylóból bontottalak ki, mint
    héjból, s nem csak ruháidból: amint
    felnéztél rám, a végső pillanat
    előtt, mikor megláttad sorsodat,
    de még tiltakoztál, igen: amint
    felnéztél, akkor már, s lélek szerint
    te vetkőztél tovább: hívó szemed
    úgy menekült, oly kétségbeesett
    álmot tükrözött s oly belső csatát,
    hogy a szívem elszorult. De a vágy
    győzött lassan: fájdalmas bizalom
    mosolya remegett át ajkadon
    s a győzelmes, halálos gyönyöré,
    karod emelted a nyakam köré,
    be szép voltál! Azt a tekintetet,
    mellyel vállaltad titkod-szégyened,
    s mely jövőd és szíved bontotta ki,
    sose tudtam többé felejteni.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Szabó Lőrinc: XXVI. – Az idő kísértetei

    Sokszor bizony csüggedni látlak, és
    csüggedek én is. Oly rövid az út!
    Bennünk lakik a halál s levegővé
    porló percekké őrli napjainkat,
    és ha, a múltba látva, sejtjük is,
    hogy évezredek szellemei mind
    agyunkban kísértenek, az ilyen
    jövő, ha lesz is, mit ér? Szomorú
    alázat a szívünk; de legalább
    tudjuk: nem éltünk egész céltalan
    s nem járunk úgy, mint a gőgös fa-isten,
    kit télre feltüzelnek: örökös
    kételyünk írja szemeinkbe: „Első
    tudás: tudni, hogy gyengék, – második:
    tudni, hogy mégis hasznosak vagyunk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Szeretők teste-lelke

    Mit tehetek én
    róla, hogy érdekel a test
    és hogy a hús
    úgy megérzi szépségeteket,
    mint a halál
    vagy az isten közelét?

    Nézd, kedves, a lélek is
    testben öleli meg a másik
    lelket, amikor
    barát barátot üdvözöl,
    testben siratja elveszett
    gyermekét az anya, s a hivő
    az úrvacsora kenyerében
    testileg akar
    egyesülni az égiekkel.

    Nem én akartam,
    hogy így legyen,
    nem én csináltam
    az életet
    s nem én csinálok
    belőle bűnt.

    Forrás: kötet

  • Szabó Lőrinc: Álom

    Amerikánál messzebb kontinens
    felé ringatsz, alighogy megjelensz,
    Álom, vagy még messzebbre, s úgy sodorsz,
    hogy alig érek rá figyelni gyors
    tájaidra: jószagú tavalyi
    birsalmák sárga daganatai
    gomolyodnak kötélvasút alá,
    az Óriáshegység púpjaivá,
    ökörfarkkóró jön és elmarad,
    jegenyés állomás, a karszti Szkrad,
    s a zöldben rózsák vörös sebei,
    és a ködből egy tehén dugja ki
    szarvas fejét, csörgedező vizek
    s barlangok nyílnak, szállok, süllyedek,
    és minden repűl, minden eltűnik,
    és nem tudom, hol járunk reggelig,
    csak azt, hogy viszel s még visszahozol,
    de egyszer ott felejtesz valahol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Séta közben

    Jó volna csöndben, egymagam,
    úgy élni, békén, boldogan,
    mint a pipacs vagy ott alább
    a margaréta, a szarkaláb, –
    jó volna egy kis tanyai ház
    előtt őrt állani, nyurga akác,
    és megborzongani, szótlanúl,
    ha az égre éji vihar vonul,
    és reggel a fénybe kéjesen
    belemosni millió levelem.

    Jó volna szállni, ameddig a szem,
    kék fátyol lenni a hegyeken,
    felelőtlen, kóbor szelek
    módján futkosni, egyre szebb
    és távolibb országokon át,
    jó volna, mint a kis kacsák,
    fürödni patakban, szitakötők
    fia lenni, vagy malacok között,
    akiket nem kínoz öntudat,
    heverni a sárban a nap alatt.

    Jó volna, – óh, de nehéz a szívem! –
    átszűrni magam az elemeken,
    hisz csoda-balzsam a puha sár,
    mit esőből s porból kever a nyár:
    óh, elaludni a föld vegyész
    kezében, úgy, hogy az ébredés
    kihagyja a bűnt, embert, – s virág
    lenni csak, pipacs, szarkaláb,
    vagy legfeljebb a tanyai ház
    előtt az a szép ártatlan akác!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Matthew Arnold: To the Magyar

    Not Spain, that once with proud imperial hand
    Held realms beyond the sea and ruled the main;
    Not England, rich with merchandise and gain;
    Not France, whose fever shakes the troubled land;
    Not Germany, whose noisy words are vain;
    Not America, whose restless powers expand—
    None yet can give the hero that the hour demands.

    Magyar! save them who groan beneath the chain;
    Break the vast heaps of fetters where they lie;
    Be thou the quickening dew of liberty!
    On land be thou what Greece once was on sea,
    Who on Salamis’ rocks would never fly;
    Be thou the unconquered Armada of the free.

    Forrás: Matthew Arnold verse


    Matthew Arnold: A magyar nemzethez

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,
    Sem Anglia, a hős, mely rengeteg
    Árút tetéz partján, s dús, rettegett,
    Sem Franciaország, mely elborulva
    Tébolyda-zajjal víja az Eget,
    Sem Amerika, a sivár, a durva,
    Sem Németország, mely csak szókba fúl ma –
    Hőst egy sem ád, akit hír emleget.

    Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,
    Hulljon le lánc és béklyó-garmada,
    Légy a világ élesztő harmata!
    Szárazföldön légy mása a görögnek,
    Ki Szalamisz szikláin nem törött meg,
    Te légy, te a legyőzhetetlen Armada.

    Forrás: Kosztolányi Dezső fordítása

    Matthew Arnold, Kosztolányi Dezső, angol költészet, fordítás, szabadságharc

    Kattints a címre a teljes vershez!


    Matthew Arnold: A magyar nemzethez

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Sem a hosszú spanyol haláltusa;
    sem Anglia (csak a hajói még
    s pénz érdekli világkalmár-eszét);
    sem az őrültekháza Francia-
    ország, melynek eget sért zsivaja;
    sem Amerika, az útszéliség;
    sem a szószátyár germán hülyeség
    nem ígér többé hőstettet soha.

    Magyar! Mentsd meg a világot! Tebenned
    gyúl a rege: lánctörők szent dacát
    látva éledjen szellem és világ!
    Újítsd, szárazföldön, a grácia Tettet,
    mely Szalamiszból templomot teremtett
    s nyílt tengerre űzte az Armadát!

    Forrás: Szabó Lőrinc fordítása

    Matthew Arnold, Szabó Lőrinc, angol költészet, fordítás, szabadság

    Kattints a címre a teljes vershez!