https://verskucko.com

Kategória: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc – Mint még sohasem

    Szeretnélek kibontani
    a hús ruhájából egészen
    s meglesni, új gyönyörűségben
    milyenek tested csontjai.

    Mert egész tested szeretem
    és mind, ami építi kint és bent,
    szeretnék megismerni mindent,
    ami benned oly jó nekem.

    Szeretem a fogaidat
    s az ujjaidat, ízről-ízre,
    csókodban bujdosik az íze
    gerinced csigolyáinak.

    Két lábad futárként hozott,
    csuklóid forogtak, emeltek,
    bordáid kínálták a melled,
    mint az ölelést a karod,

    s ezek a csontok rám hajoltak,
    megszerettek és gyönyörű
    óráknak mindig drága, hű
    szolgái és dajkái voltak:

    hogyne szeretném hát, ami
    csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
    ami a külső lét mögött van
    és már isteni rejtelem?

    Szeretnélek kibontani
    s vigyázva összerakni újra,
    aztán, ha van, lelkedbe bújva
    álmodni, mint még sohasem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Gyermek és bolond

    Ki elég bátor hinni, hogy
    szükség van a gondolatára?
    szépségre, jóra, ideálra?
    Csak aki gyermek és bolond.

    Nagy a világ s láttuk elégszer:
    szépség s igazság ritka vágy,
    győz a tömeg s a butaság,
    ahogy a tömegen a kényszer.

    Mi mégis csak nézünk magunkba,
    bár reménytelen ez a munka:
    – „Így szebb lesz!” – szól bennünk a gyermek.

    S szól a bolond: – „Más ki segítsen?
    Tékozlom magam és teremtek,
    magam kedvére, mint az isten.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Melletted

    Rosszat nem mondhatsz rám, amit
    meg ne tetéznék;
    katona vagyok katonák közt
    s te vagy a vészfék:
    megállítasz, fogsz, hogy megint
    gyerek lehessek;
    tudom, hogy ma is jó vagyok,
    mikor szeretlek.

    Hogy még bírok embert szeretni,
    magam se értem;
    szidtam a szerelmet, mikor
    róla beszéltem,
    láttam bukásnak, butaságnak,
    esküszegésnek,
    üzletnek, bűnnek, állati
    kényszerűségnek.

    S habzsoltam kéjeit s ez a
    förtelmes étel
    megtöltött annyi csömörrel és
    annyi szeméttel,
    hogy sírtam: két szájjal eszi
    testem az asszony –
    (s mégis ellenség volt, aki jött,
    hogy visszatartson.)

    És most szeretlek, mintha volnék
    megint huszéves;
    tested és lelked porcikái:
    mind kedves-édes;
    kiábrándultságom megint
    gyermeki hit lett,
    mert azzal gyógyítasz, ami
    megbetegített.

    Amikor bennem legnagyobb
    volt már az ínség,
    akkor mutatta meg szíved, hogy
    van még segítség:
    akármennyi a kín s az undor
    akármilyen nagy,
    mind-mind elmúlik csendesen,
    ha te velem vagy.

    A küzdés piszkát nem bírom
    s te vagy a béke,
    háborúimból kivezetsz:
    szeretlek érte;
    utamon a halál felé
    vészfék szerelmed;
    melletted mindig jó vagyok,
    azért szeretlek.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Szabó Lőrinc – Karácsonyest, nyugalmas este…

    Karácsonyest, nyugalmas este,
    szemünk a friss havon mereng;
    és lelkünk bánattal övezve
    ki tudja, merre, merre leng?

    – A szél kint a havat kavarja,
    és trombitálva jár a tél;
    a lelkünk félve gondol arra,
    ki tőlünk most oly messze él…

    Karácsonyest. – Egy drága könnyben
    ó, mennyi boldogság van itt!
    A gondolatunk messzeröppen
    és lelkével ölelkezik:

    – elcsöndesül az ég haragja,
    csillag ragyog, elült a szél,
    és lelkünk áldva gondol arra,
    ki nemsokára visszatér…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc – Téli fák

    Hegynek vitt az erdei út.
    Megálltam. Vacogtak a fák,
    jobbra-balra messze kinyílt
    szemeim előtt a világ:

    a táj, mint vén agy vértelen
    eszméi, úgy levetkezett
    és nem maradt belőle, csak
    a csontváztiszta szerkezet.

    Tél volt és csönd, még semmi hó,
    az esti köd gyűlt és oszlott.
    Az elmúlt nyárnak a halott
    jelen csak kísértete volt

    s az élt, a múlt, mikor arany
    sípot fújtak itt a rigók,
    a zöld nyár, melynek hűlt helyén
    most füstként szürkült a bozót.

    Kísértet voltam én is a
    felboncolt és kipreparált
    erdőben: szinte csontomig
    éreztem a csupasz halált.

    – Fa vagyok én is, ágbogas
    csontváz! – és éreztem a gúzst
    s hogy az idő hogy marja le
    rólam is a lombot, a húst.

    Soká és mozdulatlanul
    álltam ott a dermedező
    csöndben… És lepattant egy ág
    és megmoccant a temető.

    Fölnéztem: – No, menjünk… – De most
    rám fogta ezer fekete
    vasvilláját és körülállt
    a halott vázak erdeje.

    – Nono! – ráztam fel magamat
    és megindultam, és mire
    elértem az első házakat,
    átjárt az élet melege,

    de tovább is, egész úton
    láttam még, hogy a ködön át
    hogy döfködtek felém fekete
    szarvaikkal a téli fák.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Szabó Lőrinc: Piszkosságok

    Sokszor elszörnyedek magamtól,
    hogy egy-egy rossz óra alatt
    mi minden megfordul fejemben,
    mennyi förtelmes gondolat;
    s ha visszanézek tíz-húsz évre,
    bűnökre – mennyi tévedés! –
    majdnem revolvert ad kezembe
    a kései szégyenkezés.

    És lassan mégis belenyugszom:
    ilyen voltam, hát mit tegyek?
    Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
    megváltoztatni nem lehet.
    És ez a megváltoztathatatlan,
    amit most már vállalni kell,
    azzal vezekeltet a rosszért,
    hogy sohase felejtem el;

    de vigasztal is, jóra oktat:
    szeretni, ami emberi –
    piszkosságaimból tanultam
    másoknak megbocsátani.


  • Szabó Lőrinc – Te meg a Világ

    Hat év csönd. Magány. Az Egy Álmai.
    Sivatag edzett. Kezdted érteni
    a gondolat örök szeme alatt
    a földi sorsot és magányodat,
    s tested, egyetlen birtokod, hazád,
    s aki azt is feldúlja, a halált,
    s ami addig is őröl s isteni
    fölöslegeid sorra elveszi,
    vagy azzal öl meg, hogy rád se tekint,
    a Célok s Hasznok népét, és megint
    az oltó mámort, a perc gyönyörét,
    a nők irgalmas kábítószerét;
    s elűzted a lélek vámpírjait,
    és megszeretted a hajnali víg
    rigófüttyt, és lettél, ami vagy:
    Szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
    szeretkezés érzékeiden át
    a mindenséggel: Te meg a Világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ezeregyéj

    Hogy bármi voltál légyen, annyi se kellett,
    hogy legyél: a hit gyönyöre
    maga építi, amit ostromol.
    S oly laza a lélek szövete, oly
    vékony réteg az érző pillanat,
    s ami – valóság? – rajta áthalad,
    olyan kétes, és a jelen mögött
    – vagy előtte – olyan nagy az örök,
    oly tengersok a többi, az, amit
    a szellem őriz és elevenít,
    rajtad s máson, perc és anyag felett,
    olyan úr az emlék s a képzelet,
    hogy érzékeid eseményei,
    a testi mámor tűnő tényei,
    mellette mind csak koldús unalom:
    ezeregyéj forog át agyadon,
    úgy húnynak-gyúlnak a csillagai,
    ahogy téged álmodik valaki.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Párbeszéd

    Félek, Atyám, – úgy zúgnak a harangok!
    fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…
    Ne félj, fiam, – téged hívnak a harangok,
    te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.

    Félek, Atyám, – megtörtem a harcban, a hitben,
    és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…
    Ne félj, fiam, – megtartalak a harcban, a hitben,
    s karommal égig emeled azt a kardot.

    Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,
    mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…
    Ne félj, fiam, – az a kín, az a vágy, az az önvád
    téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa

    Utálom és arcába vágom:
    – Száz év, de tán kétezer óta
    őrült, mocskos, aljas világ ez,
    ez a farizeus Európa!
    Kenyér s jog helyett a szegényt
    csitítja karddal, üres éggel
    és cinkos lelkiismeretét
    avatag és modern mesékkel;
    száz év, de már kétezer óta
    hány szent vágy halt meg gaz szívében!
    Hazám, keresztény Európa,
    mi lesz, ha bukására döbben,
    mi lesz, ha újra földre száll
    a Megcsúfolt és Megfeszített,
    s mert jósága, hite, imája
    egyszer már mindent elveszített:
    mi lesz, ha megjő pokoli
    lángszórókkal, gépfegyverekkel,
    vassisakos, pestishozó,
    bosszúálló angyalsereggel?
    Mi lesz, ha megjő Krisztus és
    új országot teremt a földön,
    ha elhullanak a banditák
    s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
    ha égi szerelmét a földi
    szükséghez szabja ama Bárány
    s újra megvált – óh, nem a jók,
    de a gonoszok vére árán:
    hazám, boldogtalan Európa,
    ha túléled a harcok végét,
    elbírod-e még te az Istent,
    a Szeretetet és a Békét?

    Forrás: Minden napra 1vers