https://verskucko.com

Kategória: Szabó Lőrinc

  • Szabó Lőrinc: Irodalomtörténet

    Volt ott egy irodalomtörténet is;
    Berzsenyinél ütöttem fel: a „kis
    Beöthy” volt, a „Tükör”. Addig sosem
    tünődtem még írókon, verseken,
    s most elbámultam: azt hittem, hogy a
    költészet olyan, mint a biblia,
    titkos, szent s roppant távoli dolog;
    s látnom kellett, szinte káprázva, hogy
    ez nem túlvilág, ez a Berzsenyi,
    de „kisgazda”, „kemenesaljai”,
    s hogy így élt, úgy, dolgozott, szenvedett,
    s bár lekritizálták, – akit szeretett,
    a nő nevét is őrzik, tisztelik!
    Utána elolvastam Kölcseyt,
    a portrét róla, s egyre lázasabb
    izgalommal a többit, másokat,
    aki csak volt s van: mire este lett,
    tudtam az irodalomtörténetet.

    Forrás: DIA

    r

  • Szabó Lőrinc: Rossz lányok

    Rossz fiúk után a rossz lányokat
    ismertem meg. Csak a tanyájukat
    s a hírüket. De elég volt az is.
    Mint szégyen, gyász vagy lángoló tövis,
    úgy fájt a létük. Minden éjszaka
    piros függönnyel, pokol ablaka,
    világítottak. Egy szomszéd diák
    a házukban agyonlőtte magát,
    s rendőrség szállt ki. Istállószagú
    s félig, mint a romlott tej, savanyú
    volt a környékük. „Parancsnokuk a
    vak mester s a fekete zongora”
    – mesélték fiúk, a nagyobbak – „és
    ha az rákezdi, előbb az egész
    szalon, együtt, részegen…”, – valamit
    mondtak még – „…azután összeteszik…”
    – a többit már csak súgták. – Rémület
    és undor rázott: őrültek ezek?

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Hatodnap

    Öt napig vártam, öt teljes napig.
    Csak apa előtt mondtam valamit
    a titkomról, de oly zavarosan,
    hogy meg sem értett… Resteltem magam
    – úgy látszik – hogy olyan avult csodák
    érdekelnek, amiket meg se lát,
    meg sem említ már régi, igazi
    nagyvárosi ember, debreceni.
    Hatodnap aztán ott voltam megint
    a Fő utcán. Ami csak mese, mind
    emelt, röpített. Szárny-nyitó gyönyör
    volt látni, messziről, hogy tündököl
    az arany tábla!… S odaértem… És
    elszörnyedtem: „ÓRÁS és ékszerész”:
    ezt mondta csak a csoda-felirat.
    Ki lopta el az Óriásomat? –
    jajdult a szívem, szinte hangosan…
    Aztán csak álltam s szégyeltem magam.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Debrecenben

    Cók-mókkal rakva, félve s boldogan,
    vitt, nyolcéves fiút, első utam
    Debrecen főutcáján. Mindenütt
    legendát vártam, hajdúkat s velük
    törököket, tűzvészt, gályarabot,
    s hogy jön Kossuth s megint beszélni fog
    és de-tro-ni-zál… Azt hittem, csupa
    hős vesz körül… Kisvonat mozdonya
    pöfögött fel s alá, mesebeli,
    guruló vaskocka, s kocsijai:
    micsoda játék!… S vágy s való között
    egyszer csak átléptem a küszöböt:
    egy bolt felett cégtáblát láttam és
    rajta, hogy: „ÓRIÁS és ékszerész,”
    arany betűket… Megnéztem megint:
    Ó-R-I-Á-S?… Az!… Istenem!… Eszerint,
    gyúltam ki, itt egy Óriás lakik
    s hirdeti, hogy mivel foglalkozik!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Sokféle nép

    Sokféle népet láttam. Dáridó
    a magyarnak! A vásáros zsidó
    titokzatos volt, göndör pájeszét
    csúfolták, és nevették az eszét.
    A város végén sátoros cigány –
    „Vigyázz, még ellop!” mondta az anyám,
    „kivágja nyelved és úgy kényszerít,
    hogy koldulj neki!” Nagy, nyurga, szelíd
    drótostót lépegetett halina-
    nadrágjában, tündöklő bádogok
    zörögtek a hátán, üveglapok,
    csirizes doboz – messzi föld fia,
    látszott, milyen jól esik neki a
    leves, amit a négy pénzhez kapott.
    De legérdekesebb a köszörűs
    szerszáma volt, a korong: az a tűz,
    amely a forgó kőből pattogott,
    poklot kötött össze és csillagot!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Csak ami Volt

    Tűnt évek őre, add áldó kezed,
    s kalauzolj, édes Emlékezet!
    A jelen? Nincs. Csak az Van, ami Volt,
    csak amit megjegyeztél. Az Ipolyt,
    azt ma is látod! És a bóbitás
    nádszálat, melynek kicsi volt a ház,
    amikor hazavittem. És a sok
    forgót, örvényt. Télen a farkasok
    nyomát a hóban. Nyáron a füzet
    s az árnyát, s élő tükrét, a vizet,
    mely áll, ha fut is, és fut, noha áll,
    s mint az Idő, oly tréfákat csinál.
    Sok mindent megőriztél: meredek
    partot, ahol hasaltunk, az öreg
    kotlót, aki kacsákat kelt ki… Nyiss,
    nyiss most ablakot rájuk, drága, friss
    képeid aggasd körém: életem,
    be gazdag vagy, mihelyt emlékezem!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Nők keresztje

    Igen, a lány mind, ha vad, ha szelíd,
    szégyellős volt. Szégyeltek valamit,
    amiről nem tehettek! Valahogy
    rágalmazott faj voltak, mártírok,
    mártír-jelöltek. Nem ilyen szavak
    jártak fejemben, de az indulat,
    amivel néztem őket, pontosan
    ez volt, ilyen volt. Amíg kicsinyek,
    csitrik vagy éppen utcagyerekek,
    addig nem vettem őket komolyan:
    szegények, ők még nem tudják, mi van
    előttük!… Máskülönben a dolog
    nem tartozott rám: minden megszabott
    törvény szerint járt s az bizony kirótt
    borzalmat mindenkire, azt vagy ezt:
    nőnek lenni, úgy látszik, nagy kereszt,
    gondoltam, bár az egésznek csak a –
    az egésznek… a ruha az oka!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lányok

    Ekkoriban, s előbb is, s azután,
    járt hozzánk elég sok rokoni lány,
    s láttam másokat, idegeneket,
    szegényt, gazdagot; és mindegyiket
    sajnáltam valamiért. Finomak
    voltak köztük, szépek, szomorúak
    s fiúsan vadak, jókedvűek is;
    de mindig csak maradt valami kis
    zavar közöttünk: a baráti lány
    csak fél-barát volt, félig ostobán
    húzódó, vagy követelő. Ha a
    szobában ketten voltunk, a mama
    folyton át-átjött, sőt maga a lány
    is megváltozott: amit délután,
    sötétben már nem tette; jó szíve
    volt, de uralkodni akart vele:
    s folyton rejtőzött, bujkált, külön élt…
    És nem mondták meg soha, hogy miért.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Nefelejcs

    A virágokból először a kék
    nefelejcs tetszett: azt a szép nevét
    külön is megszerettem, hogy olyan
    beszélgetős és hogy értelme van:
    szinte rászól az emberre vele,
    úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,
    ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire
    jól hallottam, egész világosan,
    égszín hangját, néha meg én magam
    súgtam, vagy nem is súgtam, csak olyan
    nagyon vártam már, hogy tán a szívem
    szólt helyette vagy éppen a fülem:
    ilyenkor nem tudtam, képzelem-e
    vagy tényleg csalok, neki, a neve
    mondásával?… De még ha csalok is,
    nyugtattam meg magamat, az a kis
    segítség semmi, hisz úgy szeretem;
    s dehogy felejtem, nem én, sohasem!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: A nyugodt csoda

    Tudom, semmi, de semmi közötök
    hozzám, butuska tücskök a fű között,
    mégis jólesik azt képzelni, hogy
    mikor, így, este, ablakot nyitok,
    nekem üzentek, sok hű kis barát,
    lelkendezve, hogy csak szép a világ, –
    és hogy amiként szobámba a rét
    vigasznak lengeti be fűszerét,
    a hömpölygő, meleg szénaszagot
    s benne az ezer szikra csillagot
    s a parázs holdat, ti is úgy külditek,
    olyan lélekkel, köszöntésetek,
    úgy építitek, hangokból, puha
    zenéből, ide, az ágyam köré,
    az izgatott nap romjai fölé,
    azt, ami örömünk volt valaha,
    közös örömünk: a nyugodt csodát,
    a zengő, boldog, nyári éjszakát.

    Forrás: DIA