https://verskucko.com

Kategória: Versek,

  • Kassák Lajos: Rábeszélő sorok

    Lenne hozzá szíved, hogy csakugyan elmenj tőlem
    s lenne hozzá szád, hogy kimondd az utolsó szót?
    Házatok felé fordultan állok a hídon
    szomorú az arcom és a szívem még szomorúbb.

    Ó, hát feledhető mindaz, ami volt és a fény
    mi szép fejed körül sugárzott, elfakulhat
    valaha is? Lábaim gyökeret vertek itt
    s a vad őszi szél hiába tépi meg fürtjeim.

    Hívó kiáltásodra várok az éjszakában
    nem hervadhat el így a kert, amit gondoztam
    s az út, amin jönni szoktál, nem kerülhet el
    annyira, hogy ne láthassalak többé már soha.

    Miért haragszol, vagy miért untad el szerelmünk?
    Ablakod sötét függönye mögött hallgasd csak
    mosolyodtól részegen énekelek most is
    s a te szemeiddel néznek le rám a csillagok.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább

    A két szemed szeretett legtovább.
    Be furcsa szerelem.
    A szád már néma volt, de a szemed,
    az még beszélt velem.
    A kezed már hideg volt, jéghideg,
    nem is adtál kezet,
    de a szemed még megsimogatott,
    nálam feledkezett.
    És lándzsákat tűztál magad köré
    hideg testőrökül,
    de a szemed még rámleselkedett
    a zord lándzsák mögül.
    És ellebegtél és csak a hegyes
    lándzsák maradtak ott,
    de a szemed mégegyszer visszanézett
    és mindent megadott.
    A két szemed szeretett legtovább,
    még mostan is szeret.
    Még éjszakánkint zöldes csillaga
    kigyúl ágyam felett.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Vörösmarty Mihály: Éj és csillag

    Éj vagyok, te csillag,
    Fényes és hideg,
    Én setét a bútól
    S vágy miatt beteg.

    Általad homályom
    Fájva összereng,
    Míg fölötte arcod
    Istensége leng.

    Szép sugáraidtól
    El nem alhatom,
    Mégis éber kínnal
    Hozzád álmodom;

    Fel kivánom vinni
    Amit rejt a hit,
    A föld gyermekének
    Édes titkait,

    Mit nem esküdött szó,
    Nem sugott ajak,
    Amit bánat és éj
    Gondolhattanak.

    Fel kivánom vinni
    Gyászos arcomat,
    Hogy világosabb légy
    Árnyékom miatt.

    S mint inkább leendek
    Bútól fekete,
    Annyival dicsőbben
    Kezdj ragyogni te.

    El kivánok veszni
    Fényben általad:
    Érezzem csak egyszer,
    Egyszer lángodat.

    1841. január 10. előtt

    Forrás: Szívzuhogás

  • Bajza József: Emma

    Volnék bár hegyeken lebegő szél, messze röpülnék,
    Messze, hol érzelmim kínja nem érne utól.
    Volnék bérci patak, lerohannék sziklatetőkről,
    S eltűnném a nagy tengerek árja közé.
    Lomb vagyok; a szerelem szép fáján hervadozó lomb,
    Melyet hűtlenség játszi fuvalma letört.
    Míg lebeg a hegyi szél s lezuhog vigan a patak árja,
    Száradok én; a bú lassú halállal emészt.

    Forrás: Szívzuhogás

    🍂

  • Berzsenyi Dániel: Búcsúzás

    Elszakadsz tőlem, szeretett barátném!
    Hasztalan zárlak kebelembe: eltűnsz,
    S mint az álomkép, örömim, reményim,
    Véled enyésznek.

    Jaj! sem a sérült szerelem nyögése,
    Sem kegyességem, sem az ég hatalma
    Téged énnékem soha vissza többé,
    Vissza nem adnak.

    Élj szerencsésen, valamerre fordulsz!
    Légyen áldásom veled és vezérljen!
    Légyen a Végzés utain szerelmünk
    Angyala társad!

    Élj szerencsésen, s ne felejts el engem!
    Menj az égtartó Pyrenéken által,
    Menj az északnak havasin keresztül,
    Csak ne felejts el!

    Ott is, óh ott is tied e sebes szív,
    Mindenütt kísér, veled él, veled hal,
    S sárga képemnek halavány vonásin
    Festve neved lesz.

    1804

    Forrás: Szívzuhogás

  • Kölcsey Ferenc: Hervadsz…

    Hervadsz, hervadsz
    Szerelem rózsája,
    Isten hozzád
    Keblem hű lyánykája!
    Omlik a hab,
    Omlik könyhullásom;
    Kél a szellő,
    S költi sohajtásom.

    Partot a hab,
    Bút mos könyhullásod;
    Enyh a szellő,
    S enyhűl sohajtásod;
    Hagyd hervadjon
    Szerelem rózsája,
    Nyíl hajnalkor
    Remény violája.

    Hervadsz, hervadsz.
    Szerelem rózsája!
    Nem kell nékem
    Remény violája;
    Újjaim csak
    Nefelejcset szednek
    Bús estvéjén
    Bús emlékezetnek.

    1825

    Forrás: Szívzuhogás

    🌸

  • Jékely Zoltán: Csillagnézés

    Bizony, fiam, emlékszem még a korra,
    Így néztem én is, mint te, csillagot!
    Meredtem égő mennyei bokorra,
    S éreztem ezt a furcsa illatot.
    Toronyban, dombon titkok fojtogattak,
    Nyaklottan, míg lélegzetem elállt.
    De bámulásim egyszer elmaradtak –
    Talán mikor lelkednek adtam át.
    Itt az időd, most bámulj és csodálkozz!
    Semmise dőlt el és nem végleges.
    Ésszel-szívvel törj messzebb a csodákhoz,
    Égen-földön ős titkot fejtegess!

    Forrás: Facebook

    🌌

  • Szabó Magda: Madár

    Azt kérdezed, hogy ki vagyok,
    micsoda kis lélek vagyok,
    ki ablakodon kopogok,
    és mint a gránát, tüzelek,
    és lengek-ingok-libegek,
    és hámba fogom a szelet,
    és hintálom a levelet,
    összekuszálom a leget,
    s azt a suttogó szövetet,
    amit a hajnal tereget,
    min villogás az erezet?
    Vagyok az élő suhanás,
    vagyok az élő zuhanás,
    lengés vagyok, kerengés,
    zengés meg visszamerengés
    arra, amiről azt hazudod,
    azt hazudod, hogy elfeledted,
    ám én megszólalok feletted,
    ám én átsuhanok feletted,
    megvillantom szárnyaimat,
    a selyem kardokat,
    melyek átmetszik az eget
    és hazugságodat,
    és akkor már tudod,
    akkor rögtön tudod,
    hogy az angyal vagyok,
    aki gyerekkorodban
    úgy magadra hagyott.

  • Kormos István: Harang

    Láttam szomorúságodat,
    szemedben szomorúságomat.
    Ujjaim vágtató lovak
    dobogtak márvány-gerinceden,
    de hozzám hajtottad fejed,
    hozzád hajtottam fejem.

    Egy szárnyacsavart ablakot
    a szél az utcára csapott.
    Városmajor harangja vert,
    sötétség pohara betelt.
    Tejfogad koccant — mire kell
    ez a szerelem, mire kell?

    Forgott ég-föld velünk,
    s tudtuk, hogy csak elveszünk.
    Hallgattam gyerek-sírásodat,
    hallgattad gyerek-sírásomat.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Bede Anna: Álom

    Egy asztallap választ csak el
    tőle, fa-göcsörtjeivel,
    ág-bogak sebhelyeivel…
    Nem kérdez, de felelni kell,
    én felelnék, de nem merek,
    a fát látom a szirt felett,
    sok vizek zúgnak lent vadul,
    a látomás örvénybe hull,
    veszejtő zűrzavarba fúl,
    elvész föltarthatatlanul…

    Most őt látom, csupa zene,
    madárhang, örvény a szeme,
    szirten lángragyúl a jég,
    tűzzuhatag a szakadék,
    csak zuhatag és jajgatás,
    aztán örök hallgatás;
    borít szakadt fátyolt reám
    a lágy, közömbös óceán,
    volt sorsok, elmerült nevek
    között halálba süllyedek,
    de fölnézek egy percre még,
    és ő az ég, és ő az ég.

    Forrás: Szívzuhogás