Kategória: Angol költők

  • William Butler Yeats – Ha ősz leszel s öreg

    (Csillag Tibor fordítása)

    Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
    s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
    lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
    pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

    Hányan szerették jó kedved sugárát,
    s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
    de én zarándok lelkedet szerettem
    és változó arcod szomorúságát.

    S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
    suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
    a Szerelem, suhan a hegy fölött,
    s elrejti arcát fátylas csillagokba.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • John Keats – Szonett a szabadban

    (Vas István fordítása)

    Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,
    oly édes annak, hogyha belelát
    a mennybe s oda lehel egy imát,
    hol telt mosollyal kék színű az ég.
    A szíve boldogabb lehet-e még,
    mint ha hullámzó réteket talált
    s olvas, gyepágyon nyújtva derekát,
    egy szerelemtől epedő regét.

    Ha este otthonába tér, a fül
    még sejti a madár dalát, a szem
    még rejti a kék, tág eget s örül.
    S ő búsul, hogy a nap oly sebesen
    száll, mint a tiszta űrön át röpül
    egy angyal könnye, hullva csöndesen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Butler Yeats: Innisfree

    (The Lake of Innisfree)

    Indulok én s megyek most, Innisfreebe megyek,
    S kunyhót rakok, fala sár lesz, s nád és sás a tető:
    Lesz méhkasom, s kilenc sor babot is ültetek,
    S csak nekem zümmög a mező.

    Ott majd megbékül a szívem, mert békét hoz fehér
    Fátylával a reggel, amelyhez a tücsök citeráz;
    Az éjfél csupa derengés, csupa izzás a dél,
    S az est csupa szárnycsattogás.

    Indulok és megyek most, mert éj-nap a parti fövény
    S a víz játéka ringat, a tavi muzsika;
    Ha megállok a járdán, vagy az utca közepén:
    Szívemben csobog a dala.

    Fordította: Szabó Lőrinc

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • John Keats: Az őszhöz

    Párák és érett ízek évszaka
    jössz s hő híved, a sárga nap örül
    s összefogtok s áldott fürtök soka
    csügg a szőlőn a nádtetők körül;
    mohos ágat dús almasúly töret
    s zamat tölt minden őszi magvakat,
    dinnye dagad, feszül cukros bele
    a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
    késő virág, minőt a méh szeret,
    s már azt hiszi: örök méz-szüret,
    mert nyári sejtje csordultig tele.

    Ki nem látott még téged? – Kiszököm
    s megleslek gyakran csűrök közelén,
    ülsz gondatlan a téres küszöbön
    s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
    vagy épp aratsz és mákillat hatol
    hozzád s elaltat és nem éri már
    sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
    vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
    patak tükrére s friss italra vár;
    vagy bor-prés mellett les lassú, sóvár
    szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

    Hol a tavasz nótái? mind halott?
    mi gondod rá? van néked is zenéd:
    míg esti felleg sző be halk napot
    s a tarlón rózsák színét szűri szét,
    a parti fűzfák közt búsongva dong
    a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
    mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
    kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
    tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
    finomka fütty a szérűskert alól
    s gyűlő fecskék zajától zúg az ég…

    Fordította: Tóth Árpád

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

    J

  • William Blake: A tavaszhoz

    Óh harmatosfürtű, ég angyala,
    A reggel tiszta ablakain át
    Tekints nyugati szigetünkre, mely
    Kórusban zengi jöttöd, óh Tavasz!
    A hegyek beszélik s a figyelő
    Völgyek hallják; vágyó szemünk a te
    Tündöklő sátrad lesi: gyere már
    S tedd tájainkra szentelt lábodat.

    Jöjj Kelet dombjairól, s szeleink
    Hadd csókolják illatos köntösöd;
    Lehelleted hív; szórd gyöngyeidet
    Földünkre, melyet szerelmed emészt.
    Óh, ékesítsék drága ujjaid;
    Verje keblét csókod zápora; tedd
    Arany koronád bús fejére, hisz
    Szerény kontyát teérted tűzte fel!

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A nyárhoz

    Ó, ki virulva kelsz át völgyeinken,
    Nyár, zabolázd meg büszke méneid,
    Enyhítsd cimpáik lángoló tüzét!
    Gyakran veréd fel arany sátrad itt
    S aludtál tölgyeink között, s mi néztük
    Rózsás tagjaid s virágzó hajad.

    Sűrű árnyak alatt hangod gyakorta
    Hallott, hogy tüzes kocsiján a dél
    Elvágtatott a menny mélyén; pihenj meg
    Forrásainknál, s mohos völgyeinkben,
    Kristályfolyók partján dobd el selyem
    Palástod és vesd magad a habokba:

    A völgyek kevély pompádban szeretnek.
    Ezüst-lantú bárdjaink híresek,
    Ifjaink bátrabbak, mint Dél szülötte,
    És lányaink szebbek víg táncaikban:
    Van ének itt és bűvösszavú hangszer
    S édes visszhang s víz, tiszta, mint az ég,
    S a tikkadt főkön babérkoszorú.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Az őszhöz

    Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
    Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
    Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
    S hangold vidám sípomhoz hangod, ó, hadd
    Libbenjenek az év leányai!
    Virágok és gyümölcs dalát dalold.

    „A kis bimbó a napra tárja kelyhét
    És szerelem fut remegő erében,
    Száz virág ring a reggel homlokán és
    Dúsan virul az este fényes arcán,
    Mígnem a füstös Nyár dalába fog
    S fejére tollas felhő hint virágot.

    Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
    Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
    Kóborol vagy a fákra ül s dalol.”

    Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
    Majd megborzongva felkelt és a dombok
    Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A télhez

    „Ó, Tél! rekeszd el gyémánt ajtaid:
    Észak tiéd: ott ástad mélyre odvas,
    Sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
    S ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal.”

    Nem hallgat rám s a tátott-szájú mélység
    Felett elvágtat, acél viharát
    Kirántva; már felnézni sem merek,
    Mert ő az úr széles világ fölött.

    De nézd az őrült szörnyet! csontjain
    A bőr feszül s a nyögő szirtre hág:
    Csenddé hervaszt mindent, lerongyolódik
    Kezén a föld s elfagy a zsenge élet.

    Sziklákon trónol, s hasztalan kiáltoz
    A tengerész, szegény! kire vihar tör,
    Míg elmosolyodik az ég s a bőgő
    Szörnyet Hekla-hegyi odvába visszaűzi.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: A mások bánata

    Láthatok búsulni mást
    S ne érezném bánatát?
    Láthatok-e szenvedőt,
    Hogy ne vigasztaljam őt?

    Látva könnyet más szemén,
    Bánatát ne osszam én?
    Apa síró kisfiát
    Nézze, s bú ne járja át?

    Ülhet némán egy anya,
    Míg szorong, sír magzata?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ez nem eshet soha meg.

    S ki mosolyt hint, merre jár,
    Hallva, hogy egy csöpp madár
    Bútól, gondtól sújtva zeng,
    S egy kisded kínban mint eseng:

    Nem ül fészkéhez talán,
    S enyhít szíve bánatán?
    Vagy a kis bölcső felett
    Nem sír gyermek-könnyeket?

    S ülve éjt-napot vele,
    Könnyeit nem törli le?
    Nem, nem, ó, ez nem lehet,
    Ilyet soha nem tehet.

    Örömét szétosztva mind
    Szinte kisded lesz megint,
    A bú ismerőjeként
    Hordja bánatunk felét.

    S ne hidd, míg száll sóhajod,
    Hogy Teremtőd nincsen ott,
    És ne hidd, ha könnyezel,
    Hogy Teremtőd nincs közel.

    Belénk oltja örömét:
    Hogy bajunk ő zúzza szét,
    És míg meg nem enyhülünk,
    Mellénk ül és sír velünk.

    (Tótfalusi István fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • William Blake: Ha máris letéped

    Ha máris letéped s még bimbós a perc,
    Megbánod, keserű könnyeket ejtsz;
    S ha érett a perc, de te szökni hagyod,
    El nem apasztod a könny-patakot.

    (Görgey Gábor fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig