Ó, szent szűz, hófehérben! tárd az ég
Arany kapuját, és suhanj, suhanj;
Ébressz mennyei hajnalt, keltsd kelet
Kamráin a fényt, és hozd el a mézes
Harmatot, megcsillantva nappalunkat.
Sugárzó reggel, köszöntsd a napot,
E korán kelő vadászt, ó, jelenj meg
Koturnusodban dombhajlatainkon.
Tandori Dezső fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Bolyongtam egy téli havas reggelen.
Kértem a hópehelyt – játsszék velem;
Ő játszott, s egy vízcsepp maradt a helyén,
(Petra-Szabó Gizella fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Van-e olyan nyakas balga,
ki lump könyvhöz, s nem köt’ zabla,
okulatlan, büszke fajta?
Előhívom!
Nyughelyemnél zengjen dalja,
értem sírjon!
Van-e még durva hangú bárd,
ki a tömegben lopva járt,
míg az bámult, s ordibált?
Időzz el itt!
Szíved testvérért kiált,
sóhajt nekik.
Van-e még ki oly bölcs barát,
híven vezet életeden át,
de minden-világ viharát
kevélyen bírt’?
Állj meg itt és könnyeken át
gyászold e sírt!
Itt érte őt a szörnyű vég,
tudni vágyott, s tanulni még,
hív’ barátot tárt fel az ég,
s lányok hevét.
De lehúzta könnyelműség,
őt és nevét.
Halld, Olvasó! Bár szellemed
tán határokat feszeget,
vagy egy sötét lyuk temetett
önmagába.
Tudd! Bölcsesség elrejtezett
béke-ruhába.
Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Kukorelly Endre)
Épp elég baj másokkal együtt élni,
hát még ha kapcsunk nővéri-fivéri –
egyikeként egy rakás egyforma gyereknek.
A nővérek döbbenten, a bátyák dühtől remegnek,
hogy egyikük, bár jogtalanságtól benyomódott
heggyel, magának hordja a családi orrot.
Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Orbán Ottó)
Holló suhant a bérc előtt,
s egy eltévedt póling nyögött
verdesve láthatatlanul.
A csúcsokon hó vékonyul;
s a vízválasztó síkon át
nem lelni búza, juh nyomát,
kipergett mag a kőrakás,
és pásztorkürt a károgás,
míg gyér hangját s mohát legelve
egy felhőnyáj bitangol erre.
S az Északi Szél: láttam őt:
ruhádnak kéjjel nekidőlt,
hogy tested báját bronzba öntse,
s zárt arcodról zúdult a földre;
s többé nem hús-vérként ziháltál,
márvány röptödbe fagyva álltál.
Ó szárnyatlan Szárny, férfiálom,
ki volt szebb nálad a világon?
Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Orbán Ottó)
Még gyermeket Mozart elragadott
– alélt a szívem, bongva dobogott –,
s egy zöld csoda-világba vitt: sekély
patakba léptem furcsamód nem én;
szirtek közt sárga bükköny-földeken
járván, sehogyse sikerült nekem
virágot tépni, zsebredugni ott,
ha leltem épp, egy-egy szép kavicsot
káprázatomban. Segedelmül én:
„Csomót kötök zsebkendőm szögletén,
mit ismerősnek híve rázhatok
bizonyságul, hogy e hűsben fenn vagyok.”
Megkötöttem. Körben rezgett a sok
nyárfa, a folyam nádja susogott.
Mi most hiányzott: a vad taps pedig
engem a nagy tömegbe visszavitt.
Éreztem, vittem magammal tovább
csomóm, önkívületem tanúját.
De végleg messzetűnt: virág, folyó,
nyárfa… s a nád, a búsan suttogó.
Eltűnt húsz éve már. Most hallgatom megint
Mozartot. Persze, most tudom, mit akkor
nem: hogy elragadtatott ő is furcsán
e zöld világba, s ott szíve szokatlan
vadul dobogott, az éren ő is áthaladt, s akart
sárga virágot szedni, mivel takart a sík sűrűn,
s úgy, mint egykor magam, – tanúul,
mely e jelenetre vall: selyemzsebkendőjén
csomót kötött mély, kurtán fodrozó hangok
között; s hazament, sóhajtott az eseten:
„Csak emlékeztető, több semmi sem.”
Óh, nem igaz, mert e hites bog épp
tanúsággal terhelt: mi? hol? miképp?
Bár így maga buta, hiú dolog,
művészettel mégis vezetni fog
újonc-csoportokat e zöld világba:
zihálnak ott villámütötten állva.
Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Jánosy István)
Az Angyal – születésem elnöke –
Így szólt: „Kéj- s kedvből gyúrt lényecske, te,
Menj, szeress, Földi Hívság ne vonzzon sose.”
Forrás: Lélektől lélekig
Kedves, tedd alvó fejed
Hűtlen, halandó szívemre;
Kör és láz elperzseli
Sok merengő gyermekarc
Saját báját. És a sír
Gyermek-múlást bizonyít.
Mégis – hajnalig simulj
Élő lényeddel reám:
Földi, vétkes vagy, – de lám,
Nekem hibátlan remek.
Test és lélek végtelen:
Két szerelmesnek, ki hitvány
Aléltságban nyúlik el
Fönt a szent varázshegyen,
Vénusz ad nagy látomást:
Világ-nagy gyönyört s reményt;
Míg az elvont mélybe tett
Pillantás felkölti néha
Kő és jég közt az aszkéta
Vad, érzéki mámorát.
Hűség, biztonság kiszáll,
Hogyha már éjfélre kong,
Mint a harang halkul el,
S kényes úrfiak henyén,
Fontoskodva esküdöznek:
Mindent magam fizetek,
Bármit mond a szörnyű kártya.
Ám ma éjjeltől egyetlen
Gondolat vagy suttogás,
Sem egy csók már el ne vesszen!
Szépség, álom, éj kimúl; –
Hadd: a hajnal lágy szele
Álmodó fejed körül
Legyen oly nap hírnöke,
Mely szemet-szívet vidít,
Érd be hát a földi léttel!
Kínok csúcsán is legyél
Váratlan erőktől edzett,
Bántalom éjét virraszd át
Örök földi szerelemben!
(Franyó Zoltán fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
(A “Vízkereszt”-ből)
Úrnőm, merre jársz, nyomod veszett?
Ó maradj és hallgasd! kedvesed
két hangnemben is dalol;
mért szaladsz, te szépek éke,
összefut a két út vége,
aki bölcs, az tudja jól.
Majd szeretsz? Én most szeretlek,
most vagy itt, hát most ölelj meg,
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? jőjj csak szépen,
most csókolj meg Százszorszépem,
gyorsan száll az ifjuság.
Radnóti Miklós fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
(3. felvonás, 2. szín)
Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
A szaladhoz serfőző önt vizet;
Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
Ha bíró minden ügyben jól ítél,
S lovag, nemes, adósság nélkül él,
Ha nyelven többé pletyka nem repes,
S a zsebmetsző tolongást nem keres,
Ha pénzén uzsorás földet mível,
S kerítő, kurva templomot emel;
Akkor lesz Albion
Zavarral teljes hon,
És oly idő jön, aki még megéri,
Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.
Forrás: Kedvesch versek
