https://verskucko.com

Kategória: Angol költők

  • William Shakespeare – Te, vak bolond, Szerelem, mit csinálsz

    Te, vak bolond, Szerelem, mit csinálsz
    szememmel, hogy néz, s nem látja, amit lát:
    tudja, mi szép, látja, hol a varázs,
    s a fő-jó neki mégis fő-hamisság?
    Ha túlelfogult, megrontott szemek
    ott horgonyoznak, hol nyüzsög a rév,
    csalfaságuk horoggá mért vered,
    rákötni a szívem ítéletét?
    Mért tartsa szívem külön partnak azt,
    amiről tudja, hogy nyílt köztelek?
    S szemem, látván, dicsérje a pimaszt,
    s fessen rút arcra szép becsületet?
    Szív s szem a legkülönbet vélte másnak,
    Ezért betege most a torzításnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Elizabeth Barrett Browning – Nem illek hozzád

    (Kardos László fordítása)

    Nem illek hozzád. Fejedelmi Szív!
    Más a te sorsod, más az én utam.
    Ha szárnyuk egymás mellett átsuhan,
    ámuló szemmel néznek össze hív

    angyalaink. Királynők kegye hív
    vendégül téged, gondold meg, uram,
    mesterhez illő fény vár magasan,
    s izzóbb szemek, mint az én primitív,

    könny-fényű pillám. Hagyj el, ne keresd
    e fáradt, kóbor, koldus énekest,
    akit az éj s egy ciprus árnya fed be, –

    ragyogj a lámpák lángkörébe fenn –
    fölkent homlokod s harmatos fejem
    már csak a halál kapálhatja egybe.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare – 116. szonett

    (Arany János fordítása)

    Hogy két hű szívet bármi elszakaszthat:
    Ne hidd! A szerelem nem szerelem,
    Mit változás valaha megváltoztat,
    A mely a hűtelenhez hűtelen.

    Nem! örök pont az, mint a sarki csillag:
    Fújjon vihar bár, olthatlan lobog;
    Örök vezére hányt-vetett ladiknak;
    Helyét kimérhet’d, árát nem szabod.

    A szerelem nem rabja az időnek,
    Bár sarlajától arcz-rózsája hull,
    Múló hatalmát mégsem érzi ő meg,
    Mert az ítélet-nap sem éli túl.

    Ha áltan ez, s rajtam annak tűn ki:
    Sohsem írtam, sohsem szeretett senki!

    Forrás: Arcanum – Shakespeare szonettek, Arany János fordítása

  • Robert Burns: A komor éj

    A komor éj már közelít,
    üvöltő vad vihar süvít,
    hasas felhők sötétlenek
    a szél-szántotta sík felett;
    a vadász bukdácsol haza,
    fészkére száll a vadkacsa,
    pusztán csak én nem nyughatom,
    Ayr, elhagyott szép partodon.

    Az ősz gyászolja déresett
    kalászait, a földeket;
    tajtékot hány a szennyes ég,
    tompán morog a messzeség:
    vérem fagy, lelkem látja már,
    hogyan dobál a tengerár;
    örvény, sötét halál fogad,
    elvesztve, Ayr, szép partodat.

    Nem félek én a tengeren,
    bömbölhet, zúghat féktelen,
    nem tántorít el száz halál,
    ha eltalál, hát eltalál:
    de szívem mégis megszakad
    a mérhetetlen súly alatt,
    kín, fájdalom, emlék szorít,
    elhagyva Ayr szép partjait.

    Ég áldjon, dombok, hajlatok,
    ugarok, szittyós nádasok;
    hadd kergetem ábrándjaim
    letűnt szerelmek romjain!
    Békével fáradt vállamon,
    barát, ellenség – búcsúzom!
    A lelkem csordultig teli;
    ég áldjon, Ayr szép partjai.

    (Kormos István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Elizabeth Barrett-Browning – Mondd újra

    Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
    hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
    kakukknótához hasonlítanak,
    emlékezz rá, hogy se mező, se domb
    nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
    újul tavasszal, s kizöldül a mag.
    Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
    sötétben zeng el, és kétség borong
    nyomában. Ismételd… szeretsz… Ki fél,
    hogy a rét túl sok virággal veres
    s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

    mint ezüst csengő, újrázva… Beszélj;
    de ne feledd, hogy némán is szeress…

    fordította: Babits Mihály

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Dal

    Mezőn kószáltam boldogan,
    Nyár pompáját ízleltem én,
    Míg Ámor herceg nem suhant
    A nap sugárain felém.

    Hajamba font liliomot,
    Rózsát fejemre, vérszínűt;
    Kertjébe vélem elfutott,
    Ahol gyönyör száll mindenütt.

    Szárnyamra harmatcsepp esett,
    Dalom naptól izzóra vált;
    Selyem hálóval meglesett
    És fényes kalitjába zárt.

    Most tréfál vélem, játszogat,
    Leül mellém, míg dalolok;
    Széjjelfeszíti szárnyamat,
    És gúnyol, hogy már rab vagyok.

    Vámosi Pál fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Az isteni ábrázat

    Irgalom, Jóság, Szeretet
    S Béke… – hány tört imát
    Küldöz e boldog négy erény
    Elé a földi gyász.

    Mert ez a boldog négy erény
    Az Úr, szelíd Atyád,
    És ez a boldog négy erény
    Az Ember, a Család.

    Emberszívű az Irgalom,
    A Jóság – földi test,
    A Szeretet menny-föld-arcot ölt,
    S a Béke – földi mezt.

    Mert aki bármely ég alatt
    Fohászkodik, szegény,
    Égi-földi formátokat
    Imádja, négy erény.

    Zsidó? Török? Pogány? Szeresd
    Az ember-alakot!
    Hol Béke s Irgalom lakik,
    Az Isten lakik ott.

    Kardos László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Christopher Marlowe: Első látásra

    (a Hős és Leander-ből)
    (Csillag Tibor fordítása)

    Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
    mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
    Ha két futó feszeng verseny előtt,
    te választasz már vesztest vagy nyerőt.
    S ha két egyforma aranyrúd világít,
    úgy érzed, az egyik szebben világlik.
    Szemünkön át hatol belénk a villám:
    a vágy, hiába töprengünk a titkán.
    A habozás csak a szerelem árnya;
    ki szeretett valaha, s nem első látásra?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edmund Spenser: Homokba írtam kedvesem nevét

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Homokba írtam kedvesem nevét,
    de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
    leírtam újra minden betűjét,
    de jött a dagály s munkám eltörölte.
    Hiú ember, hiú vágy – szólt pörölve
    a lány – megfogni a pillanatot,
    hisz magam is így omlok egykor össze
    és nevemmel együtt elpusztulok.

    Tévedsz! – felelte: – híred élni fog,
    ami porba hal, az csak földi lom,
    szépséged a dalaimban lobog
    s dicső neved a mennybe fölírom.
    S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
    örökké él s örökké megújul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Butler Yeats – Ha ősz leszel s öreg

    (Csillag Tibor fordítása)

    Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
    s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
    lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
    pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

    Hányan szerették jó kedved sugárát,
    s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
    de én zarándok lelkedet szerettem
    és változó arcod szomorúságát.

    S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
    suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
    a Szerelem, suhan a hegy fölött,
    s elrejti arcát fátylas csillagokba.

    Forrás: Lélektől lélekig