Kategória: Angol költők

  •  Shakespeare: Macbeth

    A vészbanyák dala

    Lánc lánc eszterlánc,

    Vészbanyákat visz a tánc,

    Erre hajlok, arra lengsz,

    Ki-ki hármat, ez kilenc.

    Üst, üst, gyűlj tele!

    Férget, mérget üss bele!

    Kő alatt, kit harminchárom

    Éjjel izzaszt hideg álom

    Legelőször buta béka,

    Te kerülsz be a fazékba!

    Szikra pattan, olthatatlan,

    Ég a munka, forr a katlan.

    Nádi kígyó az övem,

    Sülj meg, főj meg odabenn!

    Gőte szeme, egy marok,

    Denevérszőr, gyíkfarok,

    Siklófullánk, eb foga,

    Villanyelvű vipera,

    Bűvös erő, olthatatlan,

    Bugyborogjon a pokolban.

    Lócsont, sárkány pikkelye,

    Éji konkoly gyökere,

    Múmialé iszonya,

    Cápa sózott uszonya,

    Árki szajha zsinegelte

    Újszülött kisujja körme,

    Ide mind, a sűrű löttybe,

    Tigris belel kell még bele,

    S szörnyű lesz az ereje.

    Páviánvér hűtse le,

    S kész a pokol öröme.

    Dobszót hoz a szél,

    Jön már a vezér.

    Balhüvelykem bizsereg,

    Gonosz lélek közeleg.

    Szép a rút és rút a szép,

    Sicc, mocsokba, ködbe szét.

    Ford: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Percy Bysshe Shelley: Dal

    A téli fán gyászolva üldögél
    egy özvegy nagy madár;
    fölötte fagy leng, lassú szél,
    és lenn a víz megáll.

    A síkos föld kopár, virága jég,
    fagy járta át a fát,
    csönd van, csak egy malomkerék
    suhog a légen át.

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  John DonneJó reggelt!


    Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
    szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
    mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
    szoptuk vidéki örömök tejét?
    Igy volt, s mindez az öröm árnya csak,
    ha szépet láttam, téged láttalak,
    minden szépségbe már beléálmodtalak.

    S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
    kik egymást még félénken nézitek;
    és mindenben szerelmetek kering
    s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
    Felfedező uj földet látogat,
    más térképen néz új világokat –
    világod én vagyok, s világom már te vagy.

    Ha összenézünk, hű szivet mutat
    egymás szemében két ábrázatunk;
    nincs éles Észak s elhajló Nyugat –
    jobb féltekéket hol találhatunk?
    Csak az halhat meg, ami már megunt;
    ha két szerelem egy, ha a magunk
    szerelme nem lazul, ugy meg se halhatunk.

    (Vas István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Wordsworth: Tünemény

    Mikor először tünt elém,
    drága volt, mint egy tünemény,
    kit azért küldött életem,
    hogy egy perc dísze ő legyen.
    Szeme mint alkony csillaga;
    s az alkony hozzá a haja:
    csak ennyi benne az, ami
    nem májusi és hajnali.
    Vidám kép, édes könnyűség:
    meglep, megállít és kísért.

    De többször látva: látomány
    volt ő, és mégis földi lány.
    Lépése szűzi és szabad.
    Házias minden mozdulat.
    Alakja nyájas, tiszta fény.
    Nyomában emlék és remény
    kelt: mivel ő sem állt a szív
    mindennapi és primitív
    éhei, kis búk, örömök,
    csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

    Azóta híven nézem őt
    s lesem élete ütemét.
    Lelket lélekző drága lény:
    útitárs a Halál felé.
    Szilárd ész, gyengéd akarat,
    szívós erő halk báj alatt.

    Valódi asszony, jó, s igaz,
    intés, parancs, derű, vigasz.
    Asszony, és mégis valami
    fényt érzek, ami angyali…

    Forrás: FB

  • Matthew Arnold: To the Magyar

    Not Spain, that once with proud imperial hand
    Held realms beyond the sea and ruled the main;
    Not England, rich with merchandise and gain;
    Not France, whose fever shakes the troubled land;
    Not Germany, whose noisy words are vain;
    Not America, whose restless powers expand—
    None yet can give the hero that the hour demands.

    Magyar! save them who groan beneath the chain;
    Break the vast heaps of fetters where they lie;
    Be thou the quickening dew of liberty!
    On land be thou what Greece once was on sea,
    Who on Salamis’ rocks would never fly;
    Be thou the unconquered Armada of the free.

    Forrás: Matthew Arnold verse


    Matthew Arnold: A magyar nemzethez

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Nem Spanyolország, mely fénylett a multba,
    Sem Anglia, a hős, mely rengeteg
    Árút tetéz partján, s dús, rettegett,
    Sem Franciaország, mely elborulva
    Tébolyda-zajjal víja az Eget,
    Sem Amerika, a sivár, a durva,
    Sem Németország, mely csak szókba fúl ma –
    Hőst egy sem ád, akit hír emleget.

    Magyar! Te mentsd meg őket, kik hörögnek,
    Hulljon le lánc és béklyó-garmada,
    Légy a világ élesztő harmata!
    Szárazföldön légy mása a görögnek,
    Ki Szalamisz szikláin nem törött meg,
    Te légy, te a legyőzhetetlen Armada.

    Forrás: Kosztolányi Dezső fordítása

    Matthew Arnold, Kosztolányi Dezső, angol költészet, fordítás, szabadságharc

    Kattints a címre a teljes vershez!


    Matthew Arnold: A magyar nemzethez

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Sem a hosszú spanyol haláltusa;
    sem Anglia (csak a hajói még
    s pénz érdekli világkalmár-eszét);
    sem az őrültekháza Francia-
    ország, melynek eget sért zsivaja;
    sem Amerika, az útszéliség;
    sem a szószátyár germán hülyeség
    nem ígér többé hőstettet soha.

    Magyar! Mentsd meg a világot! Tebenned
    gyúl a rege: lánctörők szent dacát
    látva éledjen szellem és világ!
    Újítsd, szárazföldön, a grácia Tettet,
    mely Szalamiszból templomot teremtett
    s nyílt tengerre űzte az Armadát!

    Forrás: Szabó Lőrinc fordítása

    Matthew Arnold, Szabó Lőrinc, angol költészet, fordítás, szabadság

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Robert Browning: Az elveszett kedves

    Nos vége! s bármily fájó íz is,
    Úgy fáj-e, mint hívém?
    Ehj! jójszakát, cseveg a csíz is
    Már a tornác ívén!

    A szülők ifjú rügye pelyhes,
    Így láttam én ma még,
    De holnap mind pattanva kelyhes,
    – S lásd minden szín kiég…

    Drágám, hát ránk is ily sors vár? – óh,
    Nyúljak kezed után?
    S barát legyek? csak barát már? – jó!
    De annak is jut ám

    Egy nézés, ében fénnyel villanó! –
    Szívem hadd őrzi görcsösen, –
    S hangod, mely ujjong: hulljon még a hó!
    Lelkemből nem múl sohasem!

    De szóm nem lesz hőbb, mint illik, s szokás,
    Csak tán csöppnyit puhább,
    S csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
    Csak tán picinyt tovább…

    (Tóth Árpád fordítása)

    Forrás: versfordítás-gyűjtemények

  • Emily Brontë: Szerelem és barátság

    Vadrózsa a szerelem,
    a barátság magyalág,
    fakó ez, míg a rózsa nyit,
    de kin van állandóbb virág?

    Tavasszal a vadrózsa szép,
    nyáron meg ontja illatát,
    de ha eljő a tél megint,
    ki dicsérné a rózsafát?

    Vesd meg hát a balga füzért,
    magyallal ékesítsd magad,
    s ha tél hervasztja homlokod,
    koszorúd mégis zöld marad.

    Forrás: versfordítás-gyűjtemények

  • George Byron: Többé nem csatangolunk…

    Többé nem csatangolunk hát
    ily késő éjbe már,
    bár szívünk csöppet se lomhább
    s ragyog még a holdsugár.

    Kardról lehull a hüvely
    és a lélekről a mell,
    nem liheghet szűntelen:
    a szívnek béke kell.

    Bár az éjben érzelem gyúl
    s túlhamar megtér a nap,
    nem csatangolunk ezentúl
    holdas ég alatt.

    Forrás: George Byron verse – Devecseri Gábor fordítása

  • Percy Bysshe Shelley: Indián szerenád

    Első álmom rólad volt,
    első álmom elröpült.
    Még az esti szél nyögött,
    még az égen csillag ült.
    Lábaimban lakik egy
    szellem: az rejtélyesen
    húzott, hozott, vezetett
    ablakodhoz, édesem!

    Csitt! A fekete folyón
    illat és szél úgy alél,
    mintha mákos álmokat
    tépegetne ott az éj.
    Apadoz a zokogás
    a csalogány csöpp szívén,
    mint ahogy a tieden
    kell hogy elapadjak én.

    Jaj, bűvölj föl a fűből!
    Halk! Hullok! Ájulok!
    Szórja csókkal szám-szemem
    szerelmed, mint záporok!
    Arcom fagyos és fehér,
    szívem dobzörgése vad:
    szorítsad szíved fölé,
    talán ott majd megszakad…

    Fordította: Babits Mihály

    Forrás: Lélektől lélekig

  • W. H. Auden: Kedves, tedd alvó fejed

    (Franyó Zoltán fordítása)

    Kedves, tedd alvó fejed
    Hűtlen, halandó szívemre;
    Kör és láz elperzseli
    Sok merengő gyermekarc
    Saját báját. És a sír
    Gyermek-múlást bizonyít.
    Mégis – hajnalig simulj
    Élő lényeddel reám:
    Földi, vétkes vagy, – de lám,
    Nekem hibátlan remek.

    Test és lélek végtelen:
    Két szerelmesnek, ki hitvány
    Aléltságban nyúlik el
    Fönt a szent varázshegyen,
    Vénusz ad nagy látomást:
    Világ-nagy gyönyört s reményt;
    Míg az elvont mélybe tett
    Pillantás felkölti néha
    Kő és jég közt az aszkéta
    Vad, érzéki mámorát.

    Hűség, biztonság kiszáll,
    Hogyha már éjfélre kong,
    Mint a harang halkul el,
    S kényes úrfiak henyén,
    Fontoskodva esküdöznek:
    Mindent magam fizetek,
    Bármit mond a szörnyű kártya.
    Ám ma éjjeltől egyetlen
    Gondolat vagy suttogás,
    Sem egy csók már el ne vesszen!

    Szépség, álom, éj kimúl; –
    Hadd: a hajnal lágy szele
    Álmodó fejed körül
    Legyen oly nap hírnöke,
    Mely szemet-szívet vidít,
    Érd be hát a földi léttel!
    Kínok csúcsán is legyél
    Váratlan erőktől edzett,
    Bántalom éjét virraszd át
    Örök földi szerelemben!

    Forrás: Lélektől lélekig