Kategória: Orosz költők

  • Vlagyiszlav Hodaszevics – Lélek

    A lelkem, mint a telehold, olyan:
    oly tiszta fényt sugárzik fagyosan.

    Magának ég az égen, odafent –
    és nem szárítja fel könnyeimet:

    s nem fáj neki soha az én bajom,
    s nem érti szenvedélyes sóhajom;

    s hogy szenvedésből nékem mennyi jut –
    a fénylő lélek erről mit se tud.

    Forrás: ismeretlen fordítás

  • Marina Cvetajeva: Ahogy a jobb a bal kezet

    Ahogy a jobb a bal kezet leli –
    lelked a lelkemhez oly közeli.

    Összesimultunk, áldott-melegen,
    ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.

    De vihar kél – s pokolmély szakadék
    tépi a szárnyunk jobbra s balra szét.

    Fordította: Baka István

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Jeszenyin: A boszorka

    Kócos az üstöke, söpri a porhavat,
    fürge fehér banya, ott szalad, ott szalad.
    Néma az éjszaka, hőköl ijedten,
    arcát rejti a hold, beleretten,
    szél sikogat, menekül eszelős-vadul,
    vágtat az erdei sűrűbe, meglapul,
    szegzi fenyőfa-pikáit a lanka,
    félve huhukkol az éjszaka baglya.

    Nézd a banyát! Hadonászva pörög-forog,
    tölgy tetején hunyorognak a csillagok.
    Fülbevalója kígyó, viharozva
    száll vad szél szárnyán a boszorka,
    táncát zengve kíséri a rengeteg,
    fent feketén dideregnek a fellegek.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekigFF

  • Arszenyíj Tarkovszkij: Árnyak közt árny vagyok

    Árnyak közt árny vagyok, ki egyszer már ivott a
    Vízből, mit ád a föld, de nem csitult a szomja,
    S az élők álmait zavarva, visszatér
    Az út rögeire, s élő vizet remél.

    Mint első, tört hajó az óceán öléből,
    Mint áldozóedény a kurgánsíri éjből,
    A lépcső legmagasb fokára úgy jutok,
    Hol élő árnyad áll, s árnyamra várni fog.

    S ha ez csak ámítás, mesebeszéd, hazugság,
    S ha már nem emberarc, de gipszálarc mered ránk
    Némán a föld alól, és kövekből rakott
    Szempárja könnytelen, s tekintete halott?…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Viszockij / Hobo – Nem tért vissza a csatából

    Miért nem marad mindig ugyanúgy minden,
    a kék ég se legyen soha másból,
    víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.
    Víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
    csak ő nem tért vissza a csatából.

    Ki került ki győztesen, nem emlékszem,
    az álmatlan és dühös vitákból,
    csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.
    Csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
    amikor nem tért vissza a csatából.

    Nem tudott hallgatni, ütemre énekelni,
    de mégis részeg volt a muzsikától,
    napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.
    Napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
    és tegnap nem tért vissza a csatából.

    Mint amikor rabságból szökik a tavasz,
    úgy szakadt ki a kérés a számból,
    neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.
    Neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot, testvér!
    pedig tegnap nem tért vissza a csatából.

    Halottaink nem hagynak minket bajban soha,
    elesett őrangyalaink megvédnek,
    az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.
    Az ég az erdőn tükröződik vissza,
    ezt mutatják a fák: égszínkékek.

    Kettőnknek tágas volt a lövészárok,
    megosztoztunk időn és dohányon,
    de ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.
    De ma már csak az én időm folyik,
    és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Szergej Jeszenyin – A kék tüzeső

    A kék tüzeső hamu lett.
    Lemondtam a kóborlásról.
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Kívántam a bort, a leányt,
    s mi voltam? Elgazosult kert.
    De most az ivást-mulatást
    megutáltam: rontja az embert.

    Csak téged lássalak én,
    az örvényt barna szemedben.
    Ne bolyongj a múlt sűrűjén,
    ne lakjék más a szívedben.

    Te finom-suhanású leány,
    makacs szíved érti-e végre:
    a csibész szeretni tud ám!
    És engedelmes a vére!

    Fene mind az ivóhelyeket,
    verset sem írok, ha kívánod:
    simogatnám lágy kezedet
    s hajadat, mint őszi virágot.

    Örökre nyomodba megyek,
    itthon, vagy akárhova, távol…
    Legelőször most szeretek,
    búcsúzva duhajkodástól.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Puskin – Bocsásd meg a féltékenységemet

    Bocsásd meg a féltékenységemet,
    bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
    Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
    tréfából is, szorongó, büszke lelkem?
    Mért akarod hódolóid körét,
    minden férfit magadhoz vonzani,
    s szemeddel, mely eped, majd lázban ég,
    hiún, áltatva fogva tartani?

    Bilincsed hordja szívem és agyam,
    biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
    s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
    amely körötted bókol untalan,
    nem látod búvó gyötrődésemet:
    felém nincs szavad, egy tekinteted,
    s ha menekülök a fülledt teremből,
    kereső szemed sosem fedezem föl!

    De ha egy más, forró, igézetes nő
    kétértelmű beszélgetésbe von,
    szeretetlen mosolyod szívbemetsző
    gúnyját rögtön itt érzem magamon.
    S ha versenytársam boldogságos-édes
    kettesben hozzánk lép, tudom, mit érez:
    látom, ajka mily sértően remeg.
    Felelj: van joga rád neki? lehet?
    Midőn? Felelj, most hiába tagadsz!
    Éj s hajnal közt a kétszínű homályban,
    míg anyád alszik, könnyű pongyolában
    igaz, hogy kéjenc lovagot fogadsz?…

    De jaj, hisz szeretsz! Fészkünkben, tudod jól
    oly gyöngéd vagy hozzám, oly igazi:
    felgyújtanak ajkad vad csókjai,
    s a lélek tüze csap ki szavaidból…
    Féltésemből, akárhogy gúnyolod,
    sohase gyógyít ki a nevetésed!
    Ó, ne kínozz, lelkemet kínozod!
    Hisz nem tudod, szerelmem hogy lobog,
    hisz nem tudod, sebeim hogyan égnek!

    (Szabó Lőrinc)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Exegi monumentumok

    (Dsida Jenő fordítása)

    Emléket állítottam szürke üszkén
    az életnek, mely lassan elkopott:
    egekbe szökken s felülmúlja büszkén
    a híres Sándor-oszlopot.

    Nem múlok el, ha testem porrá vedlik,
    hárfaként zengő lélek leszek én,
    dicsfény övezi arcom, valameddig
    egy költő él a földtekén.

    Orosz földön majd legendák keringnek
    nevem felől, amikor eltűnök,
    megértenek a lengyelek s a finnek
    s a pusztán élő kalmükök.

    Rólam beszélvén, milliók zokognak,
    mert gyermekem a bús, férges paraszt,
    mert szabadságról zúgtam zsarnokoknak
    s hallottam minden jajt, panaszt.

    Ó, múzsa, tedd, mi istened parancsa.
    Mindegy a bók s a gáncs, egyforma rút,
    s dobd vissza, mit a senkik szolga
    mancsakínál: a babérkoszorú.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Vlagyimir Viszockij: Nem szeretem

    (Veress Miklós fordítása)

    Nem szeretem, ha fatális a végzet,
    az élettől nincs életundorom.
    Nem szeretem olyan szakát az évnek,
    amely nem visszhangozza víg dalom.

    Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
    s a bigott rajongásban sem hiszek.
    Nem szeretem azt, hogyha mások
    piszkos kézzel fölbontják leveleimet.

    Nem szeretem, ha előtte időnek
    félbeszakítják a beszélgetést.
    Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
    vagy bőrünket perzseli lövés.

    Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
    a kétkedés fullánkja biztosabb,
    mint az a tű, amely valótlant s valódit
    csak egybefércel néhány perc alatt.

    Nem szeretem a hájas biztonságot,
    mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
    És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
    hol elvetettük a „becsület” szavát.

    Ha szárnyakat találok összetörten,
    nincs bennem részvét, tudom biztosan.
    Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
    csak szánom megfeszített Krisztusom.

    Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
    nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
    Nem szeretem, hogyha lelkembe
    másznak, s ha beleköpnek,
    nem is tűrhetem.

    Nem szeretek lovardát és arénát,
    hol milliót cserél sok ostoba.
    Bármi jöhet, bármit is élek még át,
    ezt megszeretni nem tudom soha.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Mihail Jurjevics Lermontov: Ősz

    (Vámosi Pál fordítása)

    Most a föld lomboktól sárga,
    Őszi szél fut szerteszét,
    Már csak a fenyőfa rázza
    Haragoszöld levelét.

    Szántóvető sem hever le
    Szirt alá, ha nap vakít,
    Hogy virág közt kipihenje
    Félnap fáradalmait.

    Vadak félve kóborolnak,
    Mind jó rejtekhelyre les,
    Ködön át a sápadt holdnak
    Lágy ezüstje permetez.

    Forrás: Minden napra 1vers
    l