A lelkem, mint a telehold, olyan:
oly tiszta fényt sugárzik fagyosan.
Magának ég az égen, odafent –
és nem szárítja fel könnyeimet:
s nem fáj neki soha az én bajom,
s nem érti szenvedélyes sóhajom;
s hogy szenvedésből nékem mennyi jut –
a fénylő lélek erről mit se tud.
Forrás: ismeretlen fordítás
Ahogy a jobb a bal kezet leli –
lelked a lelkemhez oly közeli.
Összesimultunk, áldott-melegen,
ahogy a jobb a bal szárnyon pihen.
De vihar kél – s pokolmély szakadék
tépi a szárnyunk jobbra s balra szét.
Fordította: Baka István
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Árnyak közt árny vagyok, ki egyszer már ivott a
Vízből, mit ád a föld, de nem csitult a szomja,
S az élők álmait zavarva, visszatér
Az út rögeire, s élő vizet remél.
Mint első, tört hajó az óceán öléből,
Mint áldozóedény a kurgánsíri éjből,
A lépcső legmagasb fokára úgy jutok,
Hol élő árnyad áll, s árnyamra várni fog.
S ha ez csak ámítás, mesebeszéd, hazugság,
S ha már nem emberarc, de gipszálarc mered ránk
Némán a föld alól, és kövekből rakott
Szempárja könnytelen, s tekintete halott?…
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
Bocsásd meg a féltékenységemet,
bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
tréfából is, szorongó, büszke lelkem?
Mért akarod hódolóid körét,
minden férfit magadhoz vonzani,
s szemeddel, mely eped, majd lázban ég,
hiún, áltatva fogva tartani?
Bilincsed hordja szívem és agyam,
biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
amely körötted bókol untalan,
nem látod búvó gyötrődésemet:
felém nincs szavad, egy tekinteted,
s ha menekülök a fülledt teremből,
kereső szemed sosem fedezem föl!
De ha egy más, forró, igézetes nő
kétértelmű beszélgetésbe von,
szeretetlen mosolyod szívbemetsző
gúnyját rögtön itt érzem magamon.
S ha versenytársam boldogságos-édes
kettesben hozzánk lép, tudom, mit érez:
látom, ajka mily sértően remeg.
Felelj: van joga rád neki? lehet?
Midőn? Felelj, most hiába tagadsz!
Éj s hajnal közt a kétszínű homályban,
míg anyád alszik, könnyű pongyolában
igaz, hogy kéjenc lovagot fogadsz?…
De jaj, hisz szeretsz! Fészkünkben, tudod jól
oly gyöngéd vagy hozzám, oly igazi:
felgyújtanak ajkad vad csókjai,
s a lélek tüze csap ki szavaidból…
Féltésemből, akárhogy gúnyolod,
sohase gyógyít ki a nevetésed!
Ó, ne kínozz, lelkemet kínozod!
Hisz nem tudod, szerelmem hogy lobog,
hisz nem tudod, sebeim hogyan égnek!
(Szabó Lőrinc)
Forrás: Lélektől lélekig
(Dsida Jenő fordítása)
Emléket állítottam szürke üszkén
az életnek, mely lassan elkopott:
egekbe szökken s felülmúlja büszkén
a híres Sándor-oszlopot.
Nem múlok el, ha testem porrá vedlik,
hárfaként zengő lélek leszek én,
dicsfény övezi arcom, valameddig
egy költő él a földtekén.
Orosz földön majd legendák keringnek
nevem felől, amikor eltűnök,
megértenek a lengyelek s a finnek
s a pusztán élő kalmükök.
Rólam beszélvén, milliók zokognak,
mert gyermekem a bús, férges paraszt,
mert szabadságról zúgtam zsarnokoknak
s hallottam minden jajt, panaszt.
Ó, múzsa, tedd, mi istened parancsa.
Mindegy a bók s a gáncs, egyforma rút,
s dobd vissza, mit a senkik szolga
mancsakínál: a babérkoszorú.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
(Veress Miklós fordítása)
Nem szeretem, ha fatális a végzet,
az élettől nincs életundorom.
Nem szeretem olyan szakát az évnek,
amely nem visszhangozza víg dalom.
Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
s a bigott rajongásban sem hiszek.
Nem szeretem azt, hogyha mások
piszkos kézzel fölbontják leveleimet.
Nem szeretem, ha előtte időnek
félbeszakítják a beszélgetést.
Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
vagy bőrünket perzseli lövés.
Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
a kétkedés fullánkja biztosabb,
mint az a tű, amely valótlant s valódit
csak egybefércel néhány perc alatt.
Nem szeretem a hájas biztonságot,
mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
hol elvetettük a „becsület” szavát.
Ha szárnyakat találok összetörten,
nincs bennem részvét, tudom biztosan.
Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
csak szánom megfeszített Krisztusom.
Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
Nem szeretem, hogyha lelkembe
másznak, s ha beleköpnek,
nem is tűrhetem.
Nem szeretek lovardát és arénát,
hol milliót cserél sok ostoba.
Bármi jöhet, bármit is élek még át,
ezt megszeretni nem tudom soha.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
(Vámosi Pál fordítása)
Most a föld lomboktól sárga,
Őszi szél fut szerteszét,
Már csak a fenyőfa rázza
Haragoszöld levelét.
Szántóvető sem hever le
Szirt alá, ha nap vakít,
Hogy virág közt kipihenje
Félnap fáradalmait.
Vadak félve kóborolnak,
Mind jó rejtekhelyre les,
Ködön át a sápadt holdnak
Lágy ezüstje permetez.
Forrás: Minden napra 1vers
l
