https://verskucko.com

Kategória: Orosz költők

  • V. Viszockij: Hajók

    Meg-megáll a hajó, de futása örök,
    S viharűzötten egykoron mind hazatér még.
    Nem telik bele félév – én is megjövök,
    Amíg visszasodor újra félév.
    Visszatér valahány, de a legjobb barát,
    De a leghívebb asszony, a lány, aki mégse.
    Visszatér valahány, csak az nem, kire vársz.
    Sorsban nem bízhatok, magamban még kevésbé.
    Abban bíni de jó, hogy e sors nem örök:
    Fölégetni hajókat, nem lesz divat végképp.
    Sok lesz társam és dolgom, ha visszajövök –
    S újra itt dalolok, nem telik bele félév.
    Sok lesz társam és álmom, ha visszajövök –
    S újra itt dalolok, nem telik bele félév.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Vlagyimir Viszockij: Adjatok a kutyáknak húst

    Adjatok a kutyáknak húst,
    Na, aki kapja, marja!
    A másnaposoknak kvászt!
    Össze is kapnak rajta.

    Hogy ne hízzon a varjú,
    Álljon több madárijesztő.
    Békés, rejtett, zugokat
    Kapjon a sok szerető.

    Lehet, hogy kicsíráznak,
    Vessétek el a magot –
    Jó, alázatos leszek –
    Hát szabadságot adjatok!

    Pár csontot az ebeknek,
    De ők nem verekednek,
    Piásoknak adtak vodkát,
    Ők visszautasították.

    Ijesztgetjük a varjakat,
    Soha el nem szállnának,
    A párokat meg összeadják,
    De ők inkább elválnának.

    Megöntözték a földet,
    Nincs kalász, mi a fene!
    Tegnap szabadságot kaptam,
    Mihez kezdek majd vele?

    Megöntözték a földet,
    Nincs kalász, mi a fene!
    Tegnap szabadságot kaptam,
    Mihez kezdek ma vele?

    ford.: Földes László

  • Vladimir Liszicin: Jósoljál szerelmet

    Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
    lángol a fa – izzon nekünk – hajnalig.
    Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
    ha harmada lesz való – még akkor is.

    Nem gyötör távoli utazások vágya,
    magányos vég és nyirkos börtön sem,
    és mindent, mi lesz, hisz úgyis mind véletlen,
    főleg szerelmet jósoljál nekem.

    Jósoljál hűséges szerelmet,
    mit (bár) kísér éden vagy pokol.
    Jósold meg az első szerelmet,
    az utolsó maradjon titok.

    Tábortűzből az ég felé szikra röppen,
    csak a láng nyelve remeg tétován.
    Olvass tenyerem vonalaiból nekem,
    mindent, cigánylány – ahogy látod – mondd…

    Jósoljál hűséges szerelmet
    a föld peremén, vagy túl azon,
    de ne jósolj első szerelmet,
    és ne titkold el – az utolsót.

    Mindent, ami volt, és mindent, ami lesz,
    én bölcsen, már rég, előre tudom…
    Jósold meg nekem: a gyarló szerelmet,
    hol találom, s majd törten hol hagyom.

    Jósoljál hűséges szerelmet,
    mit (bár) kísér éden vagy pokol.
    Jósold meg az első szerelmet,
    s feltétlen jósold – az utolsót.

    (Balogh Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Mint hegedűszó, jajgat az orkán

    Mint hegedűszó, jajgat az orkán.
    Lánykának hűvös mosolya hull rám.
    Kéklő szemétől mért megijedni?
    Sok minden kell és soha semmi.

    Távoli fény, mi, annyira mások,
    vénen nézem a fiatalságod.
    Ifjaknak jókedv, vénnek az emlék.
    Hófútt éjeken vad zuhatag tép.

    Sorsomat zengi hegedű-orkán.
    Szívre havazva hull mosolyod rám.

    Erdődi Gábor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: Tánya szép volt

    Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.
    Hófehér szoknyája alján piros fodor libegett.
    A kertalji sövény mögött, mikor este útra kel,
    cicázik a Hold a ködben, az ég fellegeivel.

    Jön a legény, megbiccenti fürtös fejét, úgy köszön:
    „Ég veled, kis boldogságom! – mert én mással esküszöm.”
    Holtfehér lesz, s mint a harmat, oly hideg a szép leány,
    mérges kígyóként gyürűzik hajfonatja a nyakán.

    „Nem akarlak megbántani, ó, te kékszemű legény.
    Éppen jöttem, hogy megmondjam: bizony máshoz megyek én!”
    S szól a harang… nem imára – esküvőre hívogat,
    megy a násznép a szekéren, de hang nélkül hajtanak.

    Nem a kakukk panaszkodik, Tánya anyja sírdogál.
    Halántékán mély seb tátong: fekszik a lány halva már.
    Koszorúként homlokára vére száradt, cseppre csepp…
    Tánya szép volt, a faluban senki sem volt nála szebb.

    Jobbágy Károly fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Borisz Paszternak: Ez mind a tél

    Havas ág-bog, csipke-tüll,
    benne már
    fagy iszonyata kövül.
    Varjú száll.

    Október kering eképp
    félelem
    mássza emelet közét
    körmösen.

    Ahány sóhajt szül a csend,
    mindegyik
    október után eseng,
    mért mulik?

    Fák fogják a tél kezit,
    hogyha jő,
    s lesznek lépcsőházba vitt
    tüzelő.

    Ki már térdig hóban jár,
    s boltba tér,
    így kiált föl: “Mennyi nyár,
    mennyi tél!”

    Mennyi láb tipor a mély
    hóba kinn,
    hull a patákról fehér
    kokain.

    Ahogy csuklyából, ha folt
    távozott,
    nedves sója égből old
    bánatot.

    Fordította: Fodor András

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Hajnaltájban felriadni

    Hajnaltájban felriadni

    édes, fullasztó örömre
    és a kajüt ablakából
    elnézni zöld vizet,
    vagy fedélzeten, viharban,
    puha prémbe burkolódzva,
    motor dohogása mellett
    nem gondolni semmire.

    Mégis, találkozást sejtve
    azzal, ki csillagom lett,
    sós szelektől, gyöngyös víztől
    ifjulni szemlátomást.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagyezsda Nyikityina: Ha magányos fa leszek

    Ha magányos fa leszek,
    árnyékomba hívlak,
    te csak fekszel a gyepen,
    a lombom elringat.

    Ha magányos hold leszek,
    örökre az égen,
    benézek ablakodon
    minden áldott éjjel.

    Ha forrássá változom,
    néked dudorászok,
    eloltom, ha rámhajolsz,
    a te szomjúságod.

    Többet nem is mondhatok,
    ma nagyon szeretlek,
    hogy holnap mit mondok majd,
    azt holnap kérdezd meg.

    /Kányádi Sándor fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arszenyij Tarkovszkij: Az ősz utolsó napja

    Az ősz utolsó napjai peregtek,
    S én alkonyán
    Epénél keserűbb,
    Szomorusággal terhes életemnek
    Jutottam
    Egy névtelen, levéltelen vadonba,
    A tejfehér köd
    Mozdíthatatlan,
    Hatalmas búrája alá,
    Hol a megőszült
    Ágakról könnycseppek potyogtak,
    Oly tiszták,
    Amilyeneket csak a fák hullatnak a
    Minden színt megfakító tél előtt.
    S ekkor csodásan
    Az alkonyati rőt
    Felhők mögül elővillant a kék,
    Mint júniusban, és az eljövendő
    Napok fényében tündökölt a múltam,
    S felsírt az erdő, várva az azúrban
    Kavargó, boldog viharok jövetelét,
    Melyekkel termő áldást küld az ég,
    S rázendített a cinkék kórusa,
    Akár egy földtől mennyekig futó
    Klaviatúra billentyűsora.

    (Fordította: Baka István)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szergej Jeszenyin: MINT A CIGÁNYHEGEDŰ

    Mint a cigányhegedű, sir az orkán.
    Kékszemü lány gonoszul mosolyog rám.
    Szép szeme jég, ha égszinü kék is,
    oly sok a vágyam, s oly kicsi mégis!

    Jaj, idegen vagy, távoli!
    Téged üdvözöl – engem elhagy az élet.
    Szép nap alatt jársz, én komor éjben,
    mélyhavu éjszaka förgetegében.

    Jó nekem így! Hegedűm jeges orkán.
    Hűs mosolyod zuhogó havat ont rám.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig